május 2016

Ára volt az „Undecimának”.

A Real Madrid ugyan megnyerte a Bajnokok Ligáját az Atletico Madrid ellen, azonban mégsem lehet teljesen felhőtlen az öröm.

Már a döntő előtt lehetett arról olvasni, hogy sokan nincsenek százszázalékos állapotban, amin csak rontott a döntő embert próbáló 120 perce a büntetőpárbajjal megtoldva.

Először is kezdjük a sort Keylor Navassal, aki már biztosan kihagyja a Copa Américát. A vizsgálatok után tegnap délután hivatalossá vált, miszerint a bal lábában az Achilles ín sérült meg.

Következő sérültünk Dani Carvajal, akit a Bajnokok Ligája döntőjében le kellett cserélni sérülés miatt. Elárulta, hogy már a döntő előtt két hete is problémákkal küszködött, azonban így is vállalta a mérkőzést, aminek következtében sajnos biztosra vált, miszerint kihagyja az Európa – bajnokságot. Hivatalos közleményben csípő problémát említenek, a kihagyás hossza még bizonytalan.

Raphael Varane már az Atletico Madrid elleni találkozón sem lehetett ott combsérülése miatt, és ő is kénytelen kihagyni az Európa – bajnokságot.

Cristiano Ronaldo a döntő hetében az egyik edzésen kapott egy rúgást, amire egyből reagáltak, hogy semmi komoly sérülés nincs, azonban a döntőben nem ez látszódott, de ismerve a portugál klasszist mindenképpen ott lesz a Franciaországban megrendező Európa – bajnokságon, ahol is pályára fog lépni Magyarország ellen.

Lucas:Az álmokban nincsenek határok, így hát folytassuk tovább az álmodozást!

Cristiano Ronaldo: “Nélkületek nem nyerhettük volna meg ezt a kupát. Köszönöm, hogy hittetek bennünk! Megtisztelő ezt a mezt hordani. Boldog vagyok, és most inkább énekelni szeretnék: Así, así, así, gana el Madrid!”

Sergio Ramos: “Sokat harcoltunk az álmunkért, hogy megnyerjük ezt a trófeát. Ti vagytok a világ legjobb szurkolói, ez pedig a legjobb klub a földön. Ki kell élveznünk ezt a sikert. Kapitányként hatalmas megtiszteltetés, hogy viselhetem ezt a mezt, ezzel a címerrel, az pedig, hogy a kapitányként töltött első évemben magasba emelhetem ezt a trófeát egy valóra vált álom. Pár éve senki nem gondolta volna, hogy 3 éven belül kétszer mi nyerjük majd a BL-t, nagyon kemény munka volt. Most végre a befektetett munka meghozta gyümölcsét, egy ilyen nehéz évet követően.”

Zidane: “Ahogy Sergio is elmondta, megtisztelő ehhez a klubhoz tartozni. Szerencsés vagyok, hogy ilyen játékosaim vannak, nagyszerűek. Köszönöm a támogatásotokat, és ahogy mindig, most is: Hala Madrid!”

Bale: “Köszönöm mindenkinek és Hala Madrid!”

Pepe: “Köszönöm Istennek, hogy hordhatom ezt a mezt, a családomnak a támogatásért, amit mindig megadtak nekem. És persze köszönöm a szurkolóknak, hiszen együtt erősebbek vagyunk!”

Modric: “Köszönjük mindenkinek az egész éves támogatást. Ez a trófea a tiétek is.”

Lucas: “Kisgyerekként mindig azt mondták nekem, hogy a Real Madrid a világ legnagyobb klubja. Számomra hatalmas megtiszteltetés, hogy megvédhetem ezt a címert, és megnyertem a Bajnokok Ligáját. Az álmokban nincsenek határok, így hát folytassuk tovább az álmodozást!”

Carvajal: “10 éves korom óta a Real Madridnál  nevelkedtem, átéltem ilyen estéket a lelátóról, és sokat sírtam a csapatért régebben. Egy ilyen este, itt állva, egyszerűen lenyűgöző. Az elmúlt két BL-címet veletek együtt ünnepelni hihetetlen, remélem, hogy továbbra is így folytatni fogjuk!"

Varane: “Mindannyian tudjuk, hogy milyen nehéz megnyerni ezt a címet. Szeretnénk veletek együtt ünnepelni ma este, remélem, hogy mindig támogatni fogtok minket.”

Kroos: “Nem tudok sokat spanyolul, de a legfontosabbat igen: Hala Madrid!”

Marcelo: “Megtiszteltetés, hogy lassan 10 éve itt lehetek. Ez igazán sok idő. Hihetetlen nagy boldogság számomra ilyen játékosokkal és edzőkkel megosztani az öltözőt. Ez egy különleges nap, élvezzétek, és köszönöm mindenkinek, aki eljött. Nagy öröm, hogy elhozhattuk ezt a boldogságot a szurkolóknak. Az a legkevesebb, hogy eljövünk ide, és bemutatjuk a kupát nektek. Nem kezdtünk jól idén, de aztán megérkezett az edzőnk és minden megváltozott. Sokat fejlődtünk.”

Keylor: “Ma, jobban, mint bármikor, szeretném megköszönni Istennek, hogy itt lehetek. Egy álmom vált valóra. Egy olyan álom, amire már gyerekként készültem, és ez jobb, mint amit valaha is gondoltam. Pura Vida, és Hala Madrid!”

Isco: “A mai egy különleges nap, ezért szeretném mindenkinek megköszönni a támogatását. A családomnak, hogy mindig mellettem áll, és persze a klubnak, hogy itt lehetek. Hala Madrid!"

James: “Megtiszteltetés itt lenne ezekkel a kiváló játékosokkal, akiktől csak tanulni lehet, remek emberek egytől egyig.”

Benzema: “Köszönjük a támogatást, Hala Madrid!”

Casemiro: “Megtiszteltetés, hogy itt játszhatom. Amikor megérkeztem a Castillába, megpróbáltam a legjobb lenni, hogy aztán itt játszhassak. Amikor elhagytam a csapatot, vissza akartam térni, hogy újabb címeket szerezhessek. Köszönöm mindenkinek!”

Arbeloa: “Nem tudom, hogy mindez kivel kezdődött, de azt igen, hogy kinek kell megköszönnöm. Köszönöm nektek, mindenkinek!”

Danilo: “Hihetetlen, hogy a világ legjobb klubjában lehetek a világ legjobb játékosaival. Ez a kupa pedig a tietek is!"

Jesé: “Büszke vagyok, hogy részese lehetek a Real Madridnak. Szerencsés vagyok, hogy tanulhatok a társaimtól, nem csak a focira gondolva, hanem emberileg is. Egy egységes család vagyunk, ezért remélem, hogy még több címet nyerünk együtt.”

Nacho: “Ahogy a többi akadémista, úgy én is itt töltöttem az egész életem. Hihetetlen egy ilyen éjszaka veletek. Elképesztő, hogy már kétszer megnyertem ezt a trófeát, és szeretném még többször. Minden erőmet a Castillának küldöm, akik holnap játszanak a feljutásért.”

Casilla: “Büszke vagyok, hogy újra ehhez a klubhoz tartozom. Ez volt az álmom, amikor elmentem innen. A lelátón voltam, amikor megnyertük a Kilencediket Zidane-nal, most pedig itt állok!”

Kovacic: “Megtiszteltetés itt lenni. Köszönöm mindenkinek, Hala Madrid!”

Yanez: “Hatalmas öröm, hogy Kikotól és Keylortól tanulhatok minden nap. Szeretném megköszönni a szurkolóknak, a stábnak, a társaimnak, hogy itt lehetek.”

 

Én annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy megtiszteltetés egy ilyen klubnak, játékosoknak és edzőnek szurkolni, írjuk tovább együtt a történelmet! Éljenek a Fehérek! Hala Madrid!

11 Real Madrid játékos a válogatottakban

A Real Madrid 11 játékosa csatlakozott a válogatottakhoz: Casemiro és James a Copa Américán játszanak, míg Pepe, Cristiano, Modric, Kovacic, Bale, Kroos, Ramos, Isco, Lucas Vázquez az Európa-bajnokságon szerepelnek.

Sok szerencsét nekik!

„A vágyam, hogy a Real Madriddal nyerjek trófeákat.”

A spanyol támadó, Morata beszélt a körülötte forgó átigazolási pletykákról, és a közelgő Európa - bajnokságról.

Hasznos volt az Olaszországi kitérő a Juventus csapatában. A Madrid megvált egy gyerektől és egy igazi férfi térhet vissza a „zebráktól”.

„Egy nagyszerű élmény volt mindenképpen. Megnyertem mindent, amit lehetett Olaszországban. Úgy érzem, már egy teljesen más játékosnak mondhatom magam, mint aki elhagyta a Real Madridot. Az a kissrác, aki kikocogott a Bernabeu gyepére hatalmas lelkesedéssel, már messze van. De úgy érzem sikerült bizonyítanom, hogy megállom a helyem egy olyan nagy csapatban is, mint a Juventus…

Szeretnéd, hogy az Európa - bajnokság kezdete előtt lezáruljon az esetleges klubváltásod? Technikailag még a Madrid nem élt a visszavásárlási jogával, tehát még a Juventus labdarúgója vagy.

„Remélhetőleg minden tisztázódik a spanyol válogatott első mérkőzéséig. Mivel ez kényelmetlen helyzet lenne, ha folyamatosan csörögne, a telefonom emiatt miközben segítem az országomat. Meglátjuk, mi fog történni, és hogy hol fogom folytatni a karrierem.”

Morata vágya a Real Madrid?

„Nyilvánvaló, hogy Madridban szeretnék a legjobban játszani, hisz velük szeretnék kupákat nyerni. Azonban rengeteg kiváló játékos játszik a Real Madridban, ám én mindenképpen játszani szeretnék azt érezni, hogy fontos vagyok. Jövőre abban a csapatban akarok futballozni, ahol több játéklehetőséget kapok.”

Néhány nagy angol csapat is szeretne a soraiban tudni. Többek között az Arsenal, a Chelsea vagy éppen a Manchester United. A Premier League jó választásnak tűnne?

„Akad néhány remek ajánlat Angliából is, amik nem csak anyagilag lennének csábítóak. Úgy érzem, a stílusom is feküdne az angol focihoz. Nem azt mondom ezzel, hogy el szeretnék menni a Juventus csapatából, amiről csak jót tudok mondani. Nem érzem azt, hogy visszalépés lenne a Premier League. . Rengeteget fejlődtem Olaszországban és ez biztosan nem lenne másképp Angliában sem, jobb játékos válhatna belőlem. Még mindig csak 23 éves vagyok, és fejlődni szeretnék a legjobbaktól tanulni.”

Egy jó EB szereplés döntő tényező lehetne a klubváltásod szempontjából?

Biztosan, de nem így kellene lennie. Mert akkor csak ezzel számolnak, ami e rövid idő alatt történik. De mindannyian tudjuk, hogy milyen is a futball. Hisz tudjuk, hogy ha egy ilyen fontos eseményen jól szerepelsz, az megváltoztathatja az egész karriered. Lehet, hogy volt egy rossz szezonod, de ha eljutsz az Európa bajnokság döntőjébe a válogatottaddal, és ott egy kiemelkedő teljesítményt nyújtasz, minden szempár rád szegeződik. Ez tény, tudom, de én nem gondolok rá. A célom, hogy segítsem a hazám válogatottját. Én egy csatár vagyok a célom a gólszerzés és a győzelem a csapatommal a többi nem rajtam múlik.”

 

Ez a legjobb alkalom előtted?

„Lehet, igen. Lehet, hogy ez a legnagyobb esély, amit eddig kaptam. De nem egy személyes kihívásnak veszem, hisz csapatként szeretnénk jól teljesíteni. Én csak egy játékos vagyok a 23 fős keretből, akire Del Bosque számíthat.”

Tudja mit vár öntől Del Bosque?

„Azt várja, hogy a legjobb formámat hozzam, hogy örömmel és érzelmekkel teli lépjek mindig pályára. Ugyanezt várja el a többi csapattársamtól is. Élnem kell a bizalmával, amit nekem nyújt. Őszinte vagyok magammal, és tudom, hogy egy nehéz szezon után hívott be a keretbe. Tudom, hogy bízik bennem már akkor is éreztette Del Bosque velem, amikor az U21-es válogatottba foglalkozott velünk.”

23 éves vagy mit gondolsz versenytársadról Adurizról aki 35 éves?

„Aduriz példaértékű. Nézem, és azt mondom: „Ezt meg kell tanulnom.”. Rengeteg kérdést teszek fel neki, mert szeretném, hogy a tapasztalatát, amit a pályán összeszedett átadná nekem. Az igazság az, hogy Aduriz nézni edzéseken bámulatos, ahogy a pályán mozog és fenntartja a koncentrációt egész idő alatt. Felállít számomra egy mércét, ami ösztönöz. A tapasztalata és erősségei fontosak a csapatnak. Bizakodóak vagyunk.”

Mit várhatunk Spanyolországtól az Európa - bajnokságon?

„Előttünk állnak a csoportmérkőzések, amik nem lesznek egyszerű találkozók. Meg fogunk próbálni mindent, természetesen nem lesz egyszerű. Az ellenfelek is hasonlóan fognak hozzáállni, de semmisem sikerülhet erőfeszítés nélkül. Különben is ezeken a versenyeken kell egy kis szerencse is.”

Morata milyen csatárokat szeret?

„Azok közé tartozom, akik gyerekként láthatták játszani Morientest és Raúlt is. Manapság mindig megpróbálok a legjobbaktól tanulni. Amikor a szállodában van, egy kis időm videókat nézek a legendás játékosokról.”

A maiak közül?

„Ott van Lewandowski, aki Benzemával együtt technikailag a világon a legjobb. Ebben az évben, amikor mezt cseréltem vele, azt mondta, hogy tetszett neki a játékom. Ez büszkeséggel töltött el. De sokan vannak még, például Suárez, Higuain…”

Jobbak, mint Te?

„Ők Idősebbek, 26 és 29 év között vannak. Én 23 vagyok. Ha dolgozom, és tovább fejlődöm, két év alatt javulhatok annyit, hogy versenybe szállhassak vele, aki a klubcsapatában és hazája válogatottjában is első számú csatár. „

Hogyan élted meg a finálét Milánóban?

„Sokat idegeskedtem, és örömmel töltött el a Real Madrid győzelme. Madridista vagyok, és azt szerettem volna, ha a Madrid nyer, de közben sajnáltam Kokét és Saúlt is, akik a gyerekkori barátaim. Nemcsak Kokét sajnáltam, a családját is, de tudom, hogy egy nap meg fogja nyerni a Bajnokok Ligáját. Azt nem tudom, hogy esetleg az Atléticóval, vagy mással, de meg fogja. Természetesen amennyire sajnáltam Kokét, Juanfránt, vagy akár Saúlt, annyira örültem Carvajal, Nacho, Sergio Ramos és a többiek győzelmének.”

 

„Hala Madrid y nada más” megújítva

A „la Undécima” megnyerése alkalmából megújították a nagyon népszerű dalt, ami a „la Décima” ünneplésére íródott.

A csapat Placido Domingóval vette fel a zenei művet, aki a Real Madrid centenáriumi himnuszát is énekelte, a „Hala Madrid”-ot.

A dal már 2014 decemberében elkészült, mivel azonban akkor nem jutottak be a Habfehérek az elődöntőbe csak most került nyilvánosságra.

Linkre kattintva megnézhetitek: https://www.youtube.com/watch?v=lwLiTGA8paE

Nem szeretnél lemaradni a La Undecima megünnepléséről? Akkor ezeket a videókat látnod kell

Itt megnézhetitek, hogy Bale, Modric és Kovacic hogyan ünnepelnek a Cibeles téren: https://youtu.be/2Knmu564Jnk

Szerintem Cristiano vagány táncmozdulatairól sem szeretnétek lemaradni: https://youtu.be/IBcaSJbxd34

Itt pedig szemtanúi lehettek a mérkőzés után milyen hangulat volt az öltözőben: https://youtu.be/9_xBH8MIhDs

Hamarosan mégtöbb videó lesz, amit elhozunk nektek, és ne feledjétek ma 18:30-tól a Real Madrid Tv élőben közvetíti a Bernabeuban lévő ünnepséget. Hala Madrid!

„Van ennél szebb búcsú?”

Arbeloa is megszólalt az ünneplés előtt.

Alvaro Arbeloa a Real Madrid védője nyilatkozott röviden, miután megnyerték a Bajnokok Ligáját.

„Ennél szebb nem is lehetne a búcsú. Van ennél szebb elköszönés?” – mondta a spanyol szélső a Real Madrid TV-nek.

Arbeloa a szezon végén távozik a Királyi Gárda csapatától így méltóan zárta az itt töltött éveit.

Jelenleg 33 éves szélső ú klubja még kérdéses. A Real Madridban 2009 és 2016 között játszott, ezalatt rengeteg trófeát elhódított szeretett csapatával.

Ronaldo: Tudtam, hogy én fogom eldönteni a mérkőzést

"Tudtam, hogy én lövöm a mindent eldöntő gólt, ezért kértem meg Zidane-t, hogy hagyjon a tizenegyespárbaj végére. Nagyszerű este volt, a harmadik BL-serlegemet nyertem ,ez egy álom..Nincsenek szavak, amelyekkel leírhatnám a boldogságomat"-nyilatkozta Cristiano Ronaldo, a Tizenegyedik megnyerése után

„Csodálatos érzés.”

Mérkőzés utáni elkapott nyilatkozatok.

Francisco Alarcón Suárez "Isco”, a Real Madrid középpályása mondta, hogy „nagyon büszke” a csapatára, miután megnyerték a Bajnokok Ligáját az Atletico Madrid ellen.

„Megszenvedtünk, keményen dolgoztunk, de az a lényeg, hogy végül sikerült nyernünk. Nagyon nehéz mérkőzés volt, de elképesztően büszke vagyok a csapatra, nagyon megérdemeltük ezt a trófeát.”

Carvajal is megszólalt, akit kénytelen volt Zidane lecserélni sérülés miatt. „Egyszerűen ez csodálatos érzés, sikerült.” – mondta a spanyol jobbhátvéd, aki sírva hagyta el a pályát sérülését követően.

„Nagyon elégedettek lehetünk a végeredménnyel. Ez fizikailag egy óriási csata volt az Atletico ellen, szükségünk volt az utolsó pillanatig az akaraterőnkre. Köszönjük a szurkolóinknak, akik mindvégig támogattak minket.” – mondta Carvajal.

Keylor Navas csak annyit mondott a nagy ünneplések következtében, hogy iszonyatosan boldog, hogy megnyerhette első Bajnokok Ligája trófeáját a Real Madriddal.

Kezdőcsapat

Hivatalos kezdőcsapat az Atletico Madrid ellen 

A kapuban Kelyor Navas,
Kinek csak a Real Madrid számit Y Nada Más
 
Jobb szélen fogja Balet segiteni Carvajal,
Amit már minden Madridista nagyon vár
 
Pepe az öreg Madridista, ma is teljes szívvel fog játszani,
S ezt látván minden szurkoló a száját fogja tátani
 
Kapitányunk Sergio Ramos, kezén karszalaggal és Madridizmussal szívében,
Felemeli majd a kupát a Madridizmus hírével
 
 
Marcelo a mi bohócunk, Madridista szívével,
Segit megnyerni az Undecimat a Blancok színével
 
Na meg itt van Casemiro, akin átjutni nem lehet,
A párharcot ellene meg nem nyered
 
A germán Kroos, a passzok királya,
A Realért a hét próbát kiállja.
 
Varázsló Modricunk, már tervezi az utat,
Ahol majd a Real a meccs után mulat
 
A Walesi bárd, ki gyorsabb a villámnál,
Akinél gyorsabb sprintelőt még nem láttál
 
Csatárunk, Benzema készíti a stoplist,
Hiszen ismeritek már a francia klasszist
 
Cristiano Ronaldo,aki ma történelmet fog írni,
Három gólja után, a címert csókolva fogja a kupát magasba emelni
 
Ne feledkezzünk meg a drága cseréinkről sem.
Mágus, Madridista, Veterán és Újonc mind együtt ugranak fel,
Ha szükség van rájuk sietnek a pályára dicsőséggel.
 
Több millióan állnak a Királyi Gárda háta mögött

Nem meglepő, hogy a Real Madridnak több híresség is szurkol a több millió fanatikus mellett.

Kezdeném a sort Richard Gere amerikai színésszel, aki nem mellesleg tegnap a csapattal utazott el Milánóba.  Gere mellett még Tom Cruise, Ben Stiller és Jenifer Lopez is a Királyi Gárda mellett állnak. Nem beszélve az olyan spanyol hírességekről, mint Placido Domingo, Fernando Alonso és Rafael Nadal.

Rengetek szurkoló fog ma este a Blancok háta mögött állni, Előre a Tizenegyedikért!

Bl döntő előzetes

A San Siro készen áll arra, hogy a Real Madrid és az Atlético Madrid lejátsza ma este a Bajnokok Ligája 2015/2016-os döntőjét.

A "matracosok" 13 pontot tudtak összeszedni a  csoportkörben  6 mérkőzésen, egyedül a Benficátol szenvedtek vereséget. A "Királyi Gárda" 16 pontot gyűjtött össze, a PSG elleni idegenbeli döntetlenen kívül minden mérkőzést megnyertek. A nyolcaddöntőben a Real Madridnak igérkezett nehezebb feladat, mivel az olasz AS Romát kapták a sorsoláskor, az Atlético a holland PSV-t. A madridiak a vártnál könnyebben jutottak tovább az olaszokkal szemben, idegenben és otthon is 2-0-ás győzelmet arattak. Az Atlético csak tizenegyesekkel tudott felülkerekedni a PSV-vel szemben. A negyeddöntőben viszont fordult a kocka, a "Blankók" örűlhettek, mivel a jóval gyengébb Wolfsburgal kellett szemnbenézniük. A papírformát teljesen felborítva, a Wolfsburg meglepetésre 2-0-ra nyerni tudott hazai pályán, így nagyon nehéz helyzetbe kerűltek Ronaldoék. A visszavágón egy nagyon szervezett és magabiztos Real Madrid lépett pályára, ennek köszönhetően, a "Blankók" 3-0-ás győzelmet arattak, így bejutottak az elődöntőbe! Az Atlético Madrid a spanyol rivális Barcelonával kellett szembenéznie a párharc során. A Nou Campban Fernando Torres góljával már az első féldiőben megszerezték a vezetést a vendégek, de még ebben játékrészben Torres kiálította magát, így több mint 45 percen keresztül emberhátrányban játszotta végig a meccset az Atlético Madrid. A Barcelona a második játékrészben felpörgette magát és Suarez duplájával megfordította a meccset. A visszavágó Grizmannról szólt főként, aki 2 gólt lőtt, ezzel továbbjutotta némi meglepetésre az Atlético Madridot. Az elődöntőben a Real Madrid a Manchester Cityt kapta, míg az Atlético Madrid a Bayern München csapatát. Mindkét párharc roppant izgalmasra sikeredett, a "Királyi Gárda" 1-0-s összesítéssel, míg az Atlético Madrid idegenbeli góllal jutott be a döntőbe.

Mindkét vezetőedző nyilatkozott a BL döntővel kapcsolatba.

Simeone: "A meccs eleje nagyon feszült lesz, kiegyenlített játékkal, és Casemiro jelenlétével, akivel a Madrid jobban tud majd tömörülni a középpályán, de mindeközben fenntartja a támadó erejét is. A kezdetekben a Madrid várhatóan többet fogja majd járatni a labdát, valahogy így képzelem el ezt a meccset. A Madrid nem sokat változott az évek során, hasonló csapat fog pályára lépni mint 2 éve.”

Zidane:"Jó idény van mögöttünk. Nyugodtnak, elszántnak kell lennünk. A játékosok csodálatos munkát végeztek a szezon során. Nem szeretném összehasonlítani a 2 évvel ezelőtti madridot a mostanival, nem tudom melyik a jobb, de kiváló formában vagyunk most."

A Real Madrid tizenegyedszer az Atético Madrid először hódíthatja el a Bl serleget. Sergio Ramos a 93. percben egy fejessel hosszabbításra mentette a lisszaboni döntőt 2 éve. Az akkori Atletico-kezdőből öten már nincsenek a csapatban (Courtois, Miranda, Raúl Garcia, Diego Costa és David Villa). Hatan viszont maradtak. A fogadóirodáknál egy hajszálnyival esélyesebb a "Királyi Gárda", de tudjuk hogy egy ilyen mérkőzésen ez semmit se számít. Remélhetőleg egy izgalmas, jó mérkőzésre van kilátás!

Várható kezdőcsapatok:

Real Madrid: Navas-Marcelo,Pepe,Ramos,Carvajal-Casemiro,Kroos,Modric-Bale,Ronaldo,Benzema.

Atlético Madrid:Oblak-Filipe,Godin,Savic,Junanfran-Koke,Augusta,Gabi,Saul-Torres,Grizmann.

 

Madrid először és most Madrid tizenegyedszer?

Bajnokcsapatok Európa kupája, illetve 1992-től Bajnokok Ligája. Először 1955-ben rendezték meg. A végső nyertes csapat 10 hónapig tarthatta meg a trófeát, majd utána kapott egy másolatot. Az eredeti Európa Kupát 1967 márciusában odaítélte a francia L'Équipe sportújság a Real Madridnak, akik akkor 6 kupagyőzelemmel büszkélkedhettek. Azóta a Királyi Gárda 9 BL- trófeát gyűjtött össze, években 1956, 1957, 1958, 1959, 1960, 1966, 1998, 2000, és legutoljára 2002-ben. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük is el részletesebben boncolgatni a győzelmeinket.

A mérkőzések címére kattintva megnézhetitek a találkozók összefoglalóját.

- 1956, Real Madrid – Stade Reims 4-3 

1956. Június 13-án a párizsi Parc des Prices stadionban játszották a mérkőzést, ahol a Real Madrid tudott győzni. A mérkőzés elején a Reims csapata már a 6. percben Leblond góljával vezetést szereztek majd 4 percre rá a megduplázták előnyöket a 10. percben Templin talált be. Ezzel 0-2-vel vesztésre állt a madridi csapat. De a csapat nem hátrált meg, nem adta fel és szépített a 14. percben Di Stéfano, ezzel az állás 1-2. Még a félidő előtt a 30. percben talpra állt a spanyol csapat Rial volt eredményes. Tehát az első félidő eredménye mondhatni a semmiből visszahozott 2-2-es döntetlen lett. Majd a második játékrészben ismét előnybe került a francia csapat a 62. percben Hidalgo volt eredményes. De kétgólos hátrányból is felállt a mérkőzésen a madridi gárda és most sem adta fel a 67. percben Marquitos egyenlített, ezzel az eredmény 3-3. Majd jött a 79. percben Rial aki a mérkőzésen másodjára is betalált és ezzel beállította a végeredményt, amivel megszerezte a Real Madrid az első BEK kupáját.

- 1957, Real Madrid – Fiorentina 2-0

1957. Május 30-án a madridi Santiago Bernabéu stadionban játszották a mérkőzést, ahol a Real Madrid másodjára is diadalmaskodni tudott a kupasorozatban. A mérkőzés első félidejében a csapatok nem tudtak gólt szerezni így maradt a 0-0. A második játékrészben azonban a Real Madrid büntetőből igaz de a 69. percben Di Stéfano góljával vezetést szerzett.  

Majd a 75. percben Gento is betalált és ez is maradt a végeredmény is. A fővárosi csapat hazai pályán 2-0 arányban tudott nyerni a Fiorentina ellen, és ezzel megszerezte második BEK győzelmét egymás után.

- 1958, Real Madrid – AC Milan 3-2 (Hosszabbítás után)

1958. Május 28-án Brüsszelben a Heysel stadionban tartották az összecsapást. Az első játékrészben nem esett gól a mérkőzésen, nem úgy mint a másodikban. Ahol az olasz csapat szerzett vezetést az 59. percben Schiaffino volt eredményes. Nem sokra rá jött is az egyenlítés a 74. percben Di Stéfano értékesítette helyzetét, az állás 1-1. Nem sokáig örülhetett a spanyol csapat az egyenlítésnek, mivel a 78. percben Grillo ismét vezetéshez jutatta a Milant. 1 percre rá viszont jött is az egyenlítés ismét Rial volt eredményes a 79. percben, és a rendes játékidőben nem is esett több gól, így 90 perc után az eredmény 2-2 volt. Jöhetett a hosszabbítás ahol is Gento a 107. percben eldöntötte a mérkőzést, és ezzel zsinórban harmadjára hódította el a BEK serleget a Real Madrid.

- 1959, Real Madrid – Stade Reims 2-0

1959. Június 3-án a stuttgarti Neckars stadionjában tartották a döntőt. A mérkőzés elkezdődik a második percben járunk és Mateos góljával máris vezetést szerez a Real Madrid. Az első félidő eredménye tehát 1-0 maradt. Jött a második játékrész második perce és ismét egy gól, Di Stéfano volt eredményes a 47. percben és ezzel beállította a végeredményt is. A Real Madrid hihetetlen sorozatot folytat zsinórban negyedszer hódítja el a BEK trófeát.

 1960, Real Madrid – Eintracht Frankfurt 7-3

1960. Május 13-án a glasgowi Hampden Parkban rendezték meg a mérkőzést. A futball történelem egyik legnagyszerűbb döntőjének nevezik.  Első félidő 18. perce Kress góljával vezet a Farnkfurt, de ügye nem gondolta senki hogy ennyi? Jött Di Stéfano 27. perc majd a 30. perc az állás máris 2-1. Majd betalált az a játékos akit szerintem mindenki ismer a 45. percben Puskás Ferenc góljával az első félidő eredménye 3-1 a Real Madrid. Második játékrész 56. perc tizenegyes Puskás ismét eredményes 4-1. 60. perc ismét Puskás már 5-1 az állás. 71. perc Puskás negyedik gólját is megszerzi a mérkőzésen 6-1. Stein góljával szépít a 72. percben a Frankfurt.  Di Stéfano egy percre rá 7-2-re javítja az eredményt. 75. percben Stein ismét eredményes és ezzel az eredmény 7-3-ra módosul ami a végeredmény is egyben.  Amikor a Real ötödször is megnyerte a sorozatot, megkapta az eredeti serleget. 

- 1966, Real Madrid – Partizan 2-1

1966. Május 11-én a brüsszeli Heysel, ahol 1958-ban már egyszer kupagyőztes tudott lenni. Az első félidő nem hozott gólt. A második játékrészben Vasovic az 55. percben vezetéshez juttatja a Partizant. Lassan meglehetett szokni, hogy hátrányból indul mindig a Real Madrid, de a végén megfordítja mindig. Amancio egyenlít a 70. percben, majd Serena a 76. percben megszerzi a vezetést a Real Madridnak. A végeredmény 2-1 maradt így a Királyi Gárda hatodszor is a magasba emelhette a BEK serleget.  Ez a csapat az 1966-os győzelem mellett kétszer (1962, 1964) döntőt is játszhatott.


 

- 1998, Real Madrid- Juventus 1-0

1998. Május 20-án Amsterdam Arena-ban rendezték a döntőt. Az egyetlen gól a 67. percben esett Mijatovic jóvoltából. 32 év után ismét elhódította az ekkor már Bajnokok Ligája serleget.

 

- 2000, Real Madrid – Valencia 3-0

2000. május 24-én játszották a döntőt Párizsban a Stade de Farnce stadionban. Két spanyol csapat csapott össze, ahol már az első félidőben Morientes góljával a 39. percben vezetést szerzett a Real Madrid. Majd a második félidőben McManaman már 2-0-ra növelte a 67. percben az előnyüket. Ám a végeredményt a 75. percben Raul állította be 3-0 arányban győzött a Királyi Gárda és szerezte meg nyolcadik BL trófeáját.

 

- 2002, Real Madrid – Bayer Leverkusen 2-1

2002. május 15-én került megrendezésre a glasgowi Hampden Parkban a sorozat fináléja. A mérkőzés elején Raul góljával már a 8. percben vezetést szerzett a Real Madrid. Ám Lúció a brazil hátvéd a 13. percben máris egyenlíteni tudott. Majd jött a 45. perc Zidane azt hiszem erre a gólra, mozdulatra az egész világ emlékszik, amivel beállította a félidő illetve a végeredményt is. A Real Madrid történelme során kilencedszer nyerte meg a BEK illetve BL serleget. 

- 2014, Real Madrid - Atletico Madrid

Sikerült a bravúr a Királyi Gárdának, ami még egyetlen klubcsapatnak sem sikerült. Tízszeres BL győztesként jöttek le a gyepről Liszabonban. Godín a 36. percben nagyon gyorsan mondhatni vezetést szerzett az Atletico Madrid számára. Ezek után egyértelműen már a Real Madrid irányította a mérkőzést, azonbana folyamatosak támadásokat remekül védekezte ki Simeone csapata. Majd jött egy szöglet a legutolsó pillanatban mondhatni, amit ma már csak úgy mondanak a "92:48" pillanat, amikor is Sergio Ramos ugrott a magasba és az ő fejesével egyenlített a Királyi Gárda. Ezek után látszólag lélektani előnybe került Ancelotti gárdája és ezt kihasználva Bale megszerezte a vezetést a hosszabbítás 110. percében. Majd a 118. percben Marcelo is eredményes tudott lenni. Végül a 120. percben Cristiano Ronaldo állította be a végeredményt.

- 2016, Real Madrid - Atletico Madrid

Két év elteltével ismét összecsap e két Madridi csapat a Bajnokok Ligája döntőjében. Mindenki emlékszik a La Decima megnyerésére azokra a drámai pillanatokra. Most újabb ilyen pillanatokat élhetünk át. De ebbe lesz beleszólása az Atletico Madrid csapatának is, aki minden bizonnyal szeretne "bosszút" állni és végre megnyerni az első Bajnokok Ligája trófeájukat. Vajon sikerül Zinedine Zidane-nak ez a bravúr?

 

Cristiano pontot tett a dolgok végére

A portugál klasszis nyilatkozatában beszélt a jövőjéről szóló pletykákról, az edzőváltásról és természetesen a Bajnokok Ligája döntőről is.

Madridban szeretnél maradni?

„Véleményem szerint igen.”

A Real Madridból szeretnél visszavonulni?

„Olyan 15 év múlva gondolom, hogy eljön az ideje, hogy visszavonuljak, szóval majd csak olyan 41 éves korom körül jön el ez az idő.”

Jelenleg 2018-ig szól a szerződésed. Lesz hosszabbítás?

„Ez majd eldől. Egyébként ezt honnan hallották? Ezek az információk jobb lenne, ha Florentino Péreztől származnának. Mit gondolsz, ha te lennél a klubelnök meg szeretnéd velem újítani a szerződést?

Igen..

De most tényleg.

Természetesen.

Nagyon szeretnék a Real Madridnál maradni továbbra is.

A jövőddel kapcsolatban mindig repkednek a pletykák és te is hozzá járulsz, mint például a súgás Blancnak..

Előfordul az ember életében jó és rossz pillanatok is. Négy éve nem éreztem magam teljesen boldognak, mert olyan dolgok történtek, amik egyszerűen nem voltak pozitívak. Azonban a jelenlegi helyzetem alapján úgy érzem nem is lehetnék jobb helyen, mint a Real Madrid.”

Szóval szó sincs a PSG-ről?

„Senkiről sincs szó. A Real Madrid az elsőszámú.”

Benítez segített fejlődni a szabadrúgások elvégzésében?

(Nevet) „Minden edzőtől tanul az ember új dolgokat. Mindig van olyan, amit meg tudsz tanulni, és olyan is, ami nem megy. Tudod mutatni olyanokat, amiket még más edzőknél nem tapasztaltam.”

Mi volt a véleményed róla?

„Előfordulnak olyan helyzetek, amikor nem akarsz már vitatkozni inkább, mert annyira nem vagytok egy véleményen, hogy fölöslegesnek érzed. „

Zidane nyújtott neked pluszt?

„Csendes és figyelmes és rendkívül intelligens. Nagyon szerény és egyben egy nagyszerű ember is. Rendkívül jól megértjük egymást. Bízom benne, hogy sikerre vezet minket és megnyerjük a Bajnokok Ligáját és még hosszú évekig a Real Madrid edzője marad. Még mindig tapasztalatlannak mondhatjuk edzőként mégis rendkívül gyorsan meg találta a helyét és alkalmazkodni tudott a világ legnagyobb klubja élén.”

Csalódottak lennének, ha nem nyernék meg a találkozót?

„Igen minden bizonnyal, ám ha sikerül nyernünk az egyszer rendkívüli szezon méltó befejezése lenne.”

Hogy érzi, milyen állapotban van?

„Minden mérkőzésen szeretnék pályára lépni és ez most is így lesz 100 %-os állapotban fogok játszani. Szombatra jobb formába lépek majd pályára, mint két éve Lisszabonban. Akkoriban a combom-fájlaltam és rendkívül bosszantott, hogy nem tudom végrehajtani azt, amire képes lennék egészségesen.”

Ez nem lehet annak is köszönhető, hogy túlterheled?

„Imádok játszani. Nagyon sokan mondják, hogy már nem vagyok 20 éves… Be kell látnom, és meg kell tanulnom szabályoznom magam, hogy mikor van szükség egy kis pihenőre.”

Tényleg jeges fürdőt vesz még hajnal háromkor is?

„Igen, ezt azért hajtom végre, mindig mert egyszerűen ettől jobban érzem magam. „

 

Gareth Bale:"Szervezett és jó csapatunk van. Nyerni szeretnénk a BL döntőben."

Gareth Bale az Audinak nyilatkozott, ahol beszélt a Bajnokok Ligája döntőjéről és a szezonról is.

"Nagyon jó érzés, hogy sikerült bejutnunk ismét a BL döntőbe. Remélem újra sikerül elhódítanunk a Bl serleget. Nem tudom hogy most vagy 2014ben voltunk e jobbak, de szervezett, jó csapatunk van. Nehéz lesz az Atlético ellen, mivel egy kiváló csapatról van szó, de nyerni akarunk."

"Nem mondok újat azzal, hogy azért tartok itt ahol, mert keményen dolgozok az edzéseken. Ahhoz, hogy rendesen felkészülj a mérkőzésre, sok órát kell belefektetned és nagy elszántságot kell mutatnod."

"A szezonban voltak jó és rossz mérkőzéseink, de összeségében elégedettek vagyunk a mutatott játékkal. Ha nyerünk szombaton a fináléba, akkor elmondhatjuk, hogy jó szezont zárunk. "

Hét Real Madridos és négy Atléticos a BL döntő álomtizenegyében.

A Transfermarkt összeállította a BL döntő álom csapatát a játékosok piaci értékét alapul véve, ez az összeg meghaladja az 555 millió eurót! A Real Madridból Marcelo, Sergio Ramos, Carvajal, Kroos, Modric, Bale illetve Cristiano Ronaldo szerepel, míg az Atlético Madridot Oblak, Godin, Koke és Grizmann képviseli.

Oblak. Kitűnő időszakát éli a 23 éves szlovén kapus, a Transfermarkt 25 millió euróra taksálja a fiatal hálóőr értékét. 38 mérkőzésen mindössze 18-szor tudták bevenni a hálóját, ez 0,47es gólátlagot jelent.

Carvajal. A spanyol szélsőhátvéd is remek szezont futott, annak ellenére, hogy a tavalyi nyáron a "Királyi Gárda" nagy tervekkel igazolta le Danilot. A spanyol magabiztosabban játszott a szezon során, ezért Zidane Carvajalt preferálta inkább Danilo helyett. Dani Carvajal piaci értéke 25 millió euró.

Sergio Ramos. A Real Madridból kirobbanthatatlan Sergio Ramos piaci értéke 40 millió euró. Mint minden szezonban, így a mostaniban is remekűl teljesített a spanyol védő, a védelem legmeghatározóbb játékosa volt a szezon során.

Godin. Simeone védekező szerkezetének az egyik ha nem a legfontosabb védője volt Godin a szezon során. Máricustól sérülésekkel bajlódott, de ennek ellenére kitűnő formában érkezik Szombaton Milanóba. Az értéke 35 millió euró.

Marcelo. Remekűl védekezik és hihetetlenűl jól képes fellépni támadások során is a brazil. Igazi helyettese nincs a csapatban, ha sérülése nincs, akkor általában kezdőként lép pályára. Az értéke 30 millió euró.

Luka Modric. A "Blankók" játékának a szervezője. Cristiano Ronaldo után talán a legmeghatározobb játékosa a Madridnak. Az a játékintelligencia, játékstílus amit ő képvisel az egyedi a futballban. Zidane a szezon során többször is kijelentette, hogy Modricra bizza a játékszervezését a csapatnak. Az értéke 50 millió euró.

Toni Kroos. Egyre jobb formába lendűl a német, megbizhatóan játszott a szezon során. Remekül lát a pályán, nagyszerű passzokkal szolgálja ki társait. Az értéke 50 millió euró.

Koke. A tavalyihoz képest jobb szezonja volt a spanyolnak. Fernando Torressal olyan kapcsolatott volt képes kialakítani a pályán mint anó Diego Costaval. 50 mérkőzésen 4314 percet játszott. Az értéke 50 millió euró.

Gareth Bale. A walesi legjobb szezonját játszotta a Real Madridban. 30 mérkőzésen 19 gólt szerzett. A 2 évvel ezelőtti döntőben ő góljával szerezte meg a vezetést a "Királyi Gárda". Az értéke 80 millió euró.

Grizmann. 32 gólt és 7 gólpasszt adott a francia 53 mérkőzésen. Nagyszerű szezonon van túl, talán a legfontosabb láncszeme a csapatnak. A legértékesebb Francia válogaott játékosának tartják őt jelenleg. Az értéke 60 millió euró.

Cristiano Ronaldo. A két csapat legértékesebb játékosa a maga 110 millió eurójával. Talán nem volt élete szezonja Cristianaonak, de még így is 47 meccsen 51 gólt ért el a portugál, ebből 16 a Bajnok Ligájában volt.

Lehet dobálozni a számokkal, a millió eurókkal, de ami biztos, hogy a pályán fog eldölni a párharc!

Szombat, 20:45 Real Madrid-Atlético Madrid Bajnok Ligája döntő.

 

"Az Atléticoból senki se férne be hozzánk."

Gareth Bale a Cadena COPE-nak nyilatkozott a Szombaton megrendező BL döntőről. A walesi szerint a "matracosoknál" egy olyan játékos sincs, aki megüti a Real Madrid szintjét. "Úgy gondolom, az Atlético Madridban egy olyan játékos sincs, aki beférne a mi csapatunkba. Nagy különbség nincs a két csapat között, mivel hasonló stílust játszanak mint mi, persze azért akadnak különbségek, de a játék ugyanaz." Érdekesség hogy a két évvel ezelőtti BL döntőn, épp Bale góljával szerezte meg a vezetést a "Királyi Gárda".

Cristiano megnyugtatott mindenkit

Cristiano Ronaldo a mai edzés folyamán kapott egy rúgást, ami követően elhagyta a pályát. Egyből elkezdett aggódni mindenki és elkezdődtek a találgatások is, miszerint hogyan fogja így vállalni a játékot a Bajnokok Ligája döntőjében.

Cristiano reagált is edzés után: „Remekül vagyok már. Kaptam egy rúgást az edzésen, azonban biztos vagyok benne, hogy holnapra már nem is fogom érezni sem. Teljesen nyugodt vagyok.”

Majd az orvosi stáb is megerősítette, hogy nem komoly Cristiano sérülése.

„Zidane a keret bizalmát élvezi.”

Edzőként elért sikerek a Bajnokok Ligájában:

„Nagyon fontos hogy azt lássák rajtad, hogy nyugodt vagy és teljesen magabiztos, de igazából ilyenkor az emberben kavarognak az érzések és iszonyatos tempóban ver a szíve. A játékosaidnak bízniuk kell benned e nélkül lehetetlen képtelenség megnyerni egy ilyen hatalmas trófeát.”

A hétvégi döntő:

„A legkeményebb ellenfél, akit kaphatott a Real Madrid az egyértelműen az Atletico Madrid. Erőszakosak és rendkívül fegyelmezettek nagyon nehéz ellenük győzelmet aratni. Hatalmas nyomás nehezül mindkét csapat játékosaira így egyértelmű, hogy egy igen szoros találkozó elé nézünk. Nagyon sok szép emlékem jön fel két évvel ezelőtről amikor is ugyanígy az Atletico ellen játszottuk a döntőt. Nagyon nehéz mérkőzés lesz most is, de úgy érzem, hogy sikerült elnyerni a Real Madridnak a trófeát.”

Miután megnyerték a Tízediket:

„Rendkívül nehéz döntő volt. A végeredmény nem tükrözte a pályán mutatott játék képet. A játékosok reménye és a hit által sikerülhetett az utolsó pillanatban kiegyenlíteni.”

A döntő, ami egy városi derbi is:

„A játékosok tudják, hogy milyen fontosságú egy ilyen találkozó nem kell velük külön elbeszélgetni erről. A játékosok nagyon jól ismerik a másikat összeszokott brigád. Ami viszont megnehezítheti a dolgot az a nyomás, amit a pályán érezhetnek, ami által elkezdhetnek feszültek lenni, ami nem vezet jóhoz. Ha meglátjuk egy játékoson, hogy feszült kezd lenni, muszáj találnunk valamit a megoldására. Még egy vicc is segíthet, amivel feloldódik a játékos és tudja folytatni azt a profi munkát, amit igazából, tud teljesíteni.”

Zidane tapasztalatlansága végül sorsdöntő lehet?

„Nem hinném. Kiváló munkát végez a saját gondolatai alapján, remek kapcsolatot ápol a játékosokkal és már szerepelt döntőben tudja min fognak átmenni a játékosok. A keret teljes bizalmát élvezi, ez látszik egyértelműen.”

A Real Madrid győzelme mellett eltörpülne a Barcelona duplázása?

„Ha képes lesz a Real Madrid megnyerni a Bajnokok Ligája döntőjét, akkor is elmondhatjuk, hogy rendkívüli szezont futott a Barcelona, Sevilla és az Atletico is. Ez nem törölné el a Barcelona sikereit.”

A Real Madrid szezonja:

„Amennyiben nem sikerült megnyerniük a Bajnokok Ligáját akkor sem lehet azt mondani, hogy egy kudarc volt az idényük. A szezon második felében egy rendkívüli Királyi Gárdát láthattunk, akik épphogy egy ponttal maradtak le a bajnok Barcelona mögött.”

Még el sem igazolt James, de már találgatják a helyettesét

Az elmúlt időszakban rengeteg pletyka látott napvilágot miszerint távozni készül a Real Madrid sztárja James Rodriguez. Nos, ennek következtében máris elindultak a találgatások a pótlására.

A Le10Sport értesülései szerint a Királyi Gárda figyelemmel követi a West Ham United középpályását Dimitri Payet-et.

James Rodriguez Zidane irányítása alatt nem kap annyi játéklehetőséget amennyit szeretne, így fel is merültek a találgatások, hogy távozhat a kolumbiai tehetség. Amennyiben tényleg arra kerülne a sor, hogy távozik James nem fognak sokáig tétlenül nézni Madridban, hisz mindig akad kiszemelt játékos, ahogy most is Payet személyében.

Természetesen ezek még csak találgatások, sokban függ a dolog Rodriguez döntésétől is és természetesen a nyáron megrendező Európa bajnokságon mutatott teljesítménye is mérvadó lehet Dimitri részéről.

„A végső győztes a Real Madrid lesz.”

Az egykori Real Madrid játékos Joselu beszélt volt csapata döntőbe jutásáról és elmondta véleményét, miszerint bármennyit rúghatna az Atletico a Királyi Gárda mindig eggyel többet rúgna.

„Az Atletico Madrid egy nagyon erős csapat, ahol hihetetlen játékosok vannak, mégis úgy érzem, hogy a végső győztes a Real Madrid lesz. Ha az Atletico három gólt szerezni, akkor a Real négyet rúgna, mert ők egy győztes csapat. Ők már meg tanultak nyerni a döntőben tudják, hogy kell játszaniuk.”

Az első hiányzó megvan a döntőről?!

Már kevesebb, mint egy hét van a várva várt Bajnokok Ligája döntőig, amelyet Milánóban fognak megrendezni.

A Real Madrid csapata azonban a hírek szerint máris egy hiányzóval büszkélkedhet Raphael Varane személyében. A fiatal francia hátvéd hirtelen robbant be a legjobbak közé és a teljesítményével egy ideig ki is szorította Pepe-t.

A hírek szerint a combja sérült meg és most emiatt lesz kénytelen kihagyni az Atletico Madrid elleni döntőt. Pontos diagnózisról még nem tudni, azonban a hírek szerint minimum 6 hetet kéne kihagynia a teljes felépülés érdekében. 

Érik a nyár meglepetése? Fábregas nyitott a Real érdeklődésére!

A Don Balon című spanyol lap értesülései szerint: Cesc Fábregas megtörténhet, hogy Madridba teszi át székhelyét. Az ex Barcelona középpályás nem tudta régi formáját nyújtani az idei szezonban, azonban korábban már bebizonyította, hogy a világ egyik legjobb középpályása. Cesc szívesen visszatérne Spanyolországba, ám a Barcelonába való visszatérés lehetőségét kizárta, Florentino Pérez pedig nagy rajongója a spanyolnak. Hosszú nyár elé nézünk ismét, érdekes és fordulatos bő 3 hónap elé nézünk!

„Szeretnék már látni a Real Madrid-nál stabilitást és állandóságot.”

Egykori csapattársa szerint idő kell még Zinedine Zidane-nak, ahhoz hogy tényleg sikeresek tudjanak lenni, azonban megéri várni.

David Beckham úgy véli, hogy a Real Madrid vezetőségnek a Bajnokok Ligája döntő végeredményétől függetlenül is meg kell tartania Zidane-t a Real Madrid kispadján.

Rafa Benítez távozása után a tapasztalatlan Zidane került a helyére, aki új lendületet adott a csapatnak és egészen a bajnokság utolsó fordulójáig esélyesek voltak a végső győzelemre, míg a Bajnokok Ligájában egészen a döntőig vezényelte csapatát.

Azonban a BL serleg az egyetlen esélye a Királyi Gárdának, hogy valamilyen címet megnyerhessen. Ha ez nem sikerülne, kupa nélküli szezont tudhatnak maguk mögött, aminek legtöbbször az az eredménye, hogy távozik az edző. David Beckham aki egykori csapattársa a francia mesternek, bízik benne, hogy ennél ésszerűbben gondolkoznak Madridban.

„Ez a feladat számomra nem fekszik, viszont Zizou-nak nagyon is. Egy nagyszerű ember, remek barát, lételeme a futball és imádja a Real Madridot, és nem utolsó sorban az egyik legjobb játékos, akivel valaha együtt játszhattam.”

„Várható volt már egy ideje, hogy hamarosan eljön az a pillanat, amikor ő lesz az edző. Ám nem lesz egyszerű mérkőzés ez biztos, hisz az elmúlt öt év egyik legjobb csapata ellen kell majd pályára lépniük.”

„Szeretnék már látni a Real Madrid-nál stabilitást és állandóságot, hisz ezek nagyon fontosak egy csapatnál. Zizounak még időre van szüksége ez egyértelmű és a keretet sem kell bántani össze, kell állnia ennek a csapatnak. Ha nem is sikerül a végső győzelem, akkor is azt mondom a legfontosabb, hogy legyen végre stabilitás a klubnál.”

Kolumbiai újságíró:”James mondta nekem, hogy maradni szeretne”

James Rodríguez jövőjéről mostanában egyre több találgatást olvashatunk. Többségében a hírek a távozásáról szólnak, ezekkel ellentétben a kolumbiai sportújságíró, Carlos Antonio Velez állítása szerint a 24 éves játékos egy interjú során közölte vele, hogy maradni szeretne.

James Rodríguez,Zinedine Zidane irányítása alatt a Real Madrid kispadjára szorult. Ahogy közeledik az átigazolási időszak kezdete, úgy erősödnek a játékos távozásáról szóló hangok, illetve ezzel párhuzamosan jelennek meg az újabb és újabb potenciális vásárlók, mint például a Juventus FC, Paris St. Germain, vagy a Bayern München.

Úgy tűnik azonban, hogy a kolumbiai játékos nem szeretné elhagyni a királyi gárdát, ahol 2014 augusztusa óta játszik. Honfitársa, Carlos Antonio Velez a Radio Caracalnak mesélt a középpályással folytatott beszélgetéséről:”Találkoztam Jamesszel, mondta nekem, hogy a Real Madridnál szeretne maradni, és hogy meg fog küzdeni azért, hogy visszatérjen. Mondta nekem, hogy nem ment Torinóba. Maradni fog, harcolni és keményen dolgozni.”

Piqué:”A bajnokság Zidane terepe? A madridiak álmodozzanak csak nyugodtan”

Gerard Piqué újra és újra késztetést érez arra, hogy az FC Barcelona ősi riválisáról, a Real Madridról beszéljen. Egy sajtótájékoztatón a középhátvéd beszélt a spanyol bajnokságról, és a királyi gárda esélyeiről a Bajnokok Ligája döntőjében.

Real Madrid 53 pont, FC Barcelona 49, Atlético Madrid 47. Zinedine Zidane kinevezése óta ennyi pontot gyűjtött a három klub a bajnokságban. A spanyol bajnokság Zizou terepe? Természetesen nem, ha a katalánok klasszisát, Gerard Piquét kérdezzük:”Madridban álmodozzanak csak nyugodtan, ha szeretnének. Mi vagyunk azok, akik ünnepelhetik a győzelmüket, és azok, akik évről évre egy újabb trófeát tudhatnak a magukénak”, mondta a 29 éves játékos.

A kérdésre, hogyha a királyi gárda megnyeri a Undécimát, az  a katalánok lehetséges duplázására árnyékot vet-e, Piqué határozottan válaszolt:”Nem. Én mindig nagyon boldog vagyok, ha egy szezonban sikerül dupláznunk. Ők még nem nyerték meg a Bajnokok Ligáját, de ha sikerülni fog, gratulálni fogok.”

Mit mondanak Madridban Piqué szavaira? Nacho Fernández reagált a honfitársa szurkálódására:”Piqué nagyon szereti hallatni a hangját. Tudjuk, hogy milyen. Mindig azt mondja, hogy neki nagyon tetszik a rivalizálás a Real Madrid és a Barcelona között. Mindig megragadja az alkalmat, hogy gúnyolódjon a csapaton, de én nem akarok ezzel foglalkozni. Nem tudom, hogy azért mondja-e ezeket, mivel május 28-án a szezon legfontosabb mérkőzése vár ránk. Mi csak arra akarunk koncentrálni. A legjobb válasz az lenne, ha győzni tudnánk a döntőben.”

Neymar:”Gratulálok a Realnak és az Atleticónak”

Mintha a természet törvénye lenne, hogy a regnáló bajnok még sosem volt képes megvédeni a Bajnokok Ligája trófeát. Ez továbbra sem változik, mivel a címvédő Barcelona a negyeddöntőben kikapott az Atletico Madridtól.

A katalánok szupersztárja, Neymar legnagyobb sajnálatára a Bajnokok Ligája döntő egy madridi derbi lesz. Ennek ellenére GloboEsporte sportoldalnak adott interjújában rendkívül udvariasan gratulált a két rivális csapatnak:”Fáj, hogy nem lehetünk ott a Bajnokok Ligája döntőjében-és még inkább a tudat, hogy mit érhettünk volna ott el. Ezek olyan dolgok, amik sajnos néha megtörténnek. Az embernek meg kell tanulnia elfogadnia. Gratulálok a két döntőbe jutott csapatnak.”

Egyre közeledik a nagy nap.

A Hugo Boss divatmárka rendezvényén Isco beszélt a május 28-ai döntőről, életéről és Zinedine Zidane-ról.

Három szezon-két Bajnokok Ligája trófea? Isco és csapattársai pontosan ezt szeretnék. „Mindent meg fogunk tenni Milánóban. Kemény harc lesz,de mi nagyon szeretnénk megjutalmazni a szurkolóinkat május 28-án”, mondta a spanyol játékos, aki 2013 óta a királyi gárda tagja.

A 24 éves középpályás azt is mondta, hogy „Mindkét csapat csúcsformában van. Az Atletico nagyon kemény ellenfél, nagyon jól tudják olvasni a játékot, különösen azok a csapatok ellen, aki átveszik a kezdeményezést. Kiiktatták a Barcelonát és a Bayern Münchent is. Igyekezni fogunk, hogy a lehető legkevesebb hibát kövessük el. Bármi megtörténhet. Reméljük, hogy a kupa a Bernabéu stadionba kerül. Ez egy nehéz év volt, tele jó és rossz dolgokkal. Nem jól kezdtünk, de születtek döntések, és a dolgok javultak. Most, a hajrában a lehető legjobb formában vagyunk.” Isco szerint ez nagyban köszönhető Zinedine Zidane-nak :”Az eredmények őt igazolják. Az utolsó pillanatig harcban voltunk a bajnoki címért, és bejutottunk a Bajnokok Ligája döntőjébe. Adott számunkra egy morális lökést. Számomra és mindenki más számára is ő egy példakép. Gyakorlatilag mindent megnyert. Büszkévé tesz, hogy engem edz.”

Mindazonáltal Isco Zizou irányítása alatt nem kezdőjátékos, de úgy tűnik, emiatt nem csügged, jóval inkább motiválja a helyzet:”Nem vagyok elégedett azzal, amit elértem, de bizakodó vagyok a jövő tekintetében. Nincs jobb hely a Real Madridnál arra, hogy címeket nyerjek. Célom, hogy naponta edzek és fejlődjek, mivel én egy ambiciózus játékos vagyok,és még sokat kell bizonyítanom.” 

Zidane sem elég meggyőző a francia játékosnak

Elismerően beszélt a Zinedine Zidane-ról az Atletico Madrid sztárja Antonio Griezmann, azonban elárulta honfitársa kedvéért sem váltana Madridon belül csapatot.

A fiatal csatár remek szezont tudhat maga mögött, hisz vezér egyéniség csapatában és 53 szereplése alatt 32 volt eredményes.

A mindössze 25 éves Antonio-ra nagyon számítnak a francia válogatottban is, főleg most hogy Karim Benzema nem lesz ott az Európa bajnokságon.

Griezmann elismerően beszélt a Real Madrid vezetőedzőjéről, ám még az ő kedvéért sem igazolna a Real Madrid csapatába.

„Ha Zidane keresne telefonon és hívna, a válaszom csak annyi lenne én az Atletico Madrid játékosa vagyok. Zidane egy fantasztikus ember, de én ide tartozom. Már tárgyalásban vagyunk az új szerződésemről, és bízok benne, hogy mindenben sikerül megegyeznünk.”

Griezmann jelenlegi szerződése 2020-ig szólt az Atletico Madriddal.

Megismétlődik Dí Maria története?!

A Real Madrid csapata vajon újra elköveti azt a hibát, amit az argentin sztárnál tett?!

Egyes hírek szerint nagy esély van arra, hogy a Real Madrid kolumbiai sztárja James Rodriguez csapatot váltson a nyár folyamán, hisz nincs megelégedve jelenlegi helyzetével és jelentkezőkből viszont bőven akad számára.

A legújabb hírek szerint az Arsenal csapata kész 80 millió eurót is fizetni James-ért, azonban versenybe szállna érte még a két Manchesteri csapat vagy épp a Juventus is.

Ám koránt sem biztos, hogy a Királyi Gárda szívesen megválna a sztárjától, hisz Zidane a legutóbbi nyilatkozatában kiállt a kolumbiai mellett.

A Marca értesülései szerint azonban, James a Bajnokok Ligája döntő után beadja átigazolási kérelmét, hisz több játéklehetőséget szeretne kapni és úgy gondolja ezt más csapatnál hamarabb elérheti.

Lehet, újra megismétlődik a Real Madriddal ami Dí Mariaval vagy épp Mesut Özillel egy újabb tehetséges játékost veszítenek el, nos, majd kiderül..

Az Európa-kupa nem Bajnokok Ligája: petíció a Real Madrid sikerek ellen

Bajnokcsapatok Európa-kupája, majd 1992-től UEFA-bajnokok ligája. A Real Madrid összesen tíz trófeát tudhat a birtokában. A change.org nevű oldal egy petíció keretein belül kérvényezte, hogy ne említsék egy lapon a BEK és a BL győzelmeket, tehát a Real Madrid hat trófeáját, amit 1955 és 1966 között szerzett, ne adják hozzá a Bajnokok Ligája győzelmekhez, ezt a petíciót eddig több mint 16 ezer ember támogatja.

Elképzelhető, hogy a Real Madrid játékosai a mezükön a következő szezonban a 11-es szám helyett az 5-öst fogják viselni, akkor is, ha végül legyőzik az Atletico Madrid csapatát? Legalábbis ezt akarja elérni egy internetes portál, a change.org petíciójával, amit jelenleg több mint 16 ezer ember támogat. Az ok: a királyi gárda 1992-től kezdve eddig csak négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, míg az elődjének számító BEK-et hatszor.

Hivatalosan az Európai Labdarúgó-szövetség nem tesz különbséget, ezért beszélhetünk a habfehéreknél jelenleg La Decimáról, és ha minden tökéletesen alakul Zinedine Zidane és csapata számára, akkor május 28-a után La Undecimáról.

Mindez nem egyezik a „JusticiaDeportiva” nézeteivel, akik elindították a petíciót:”Mi kérvényezzük a sport és az igazságosság nevében, a Real Madrid hat BEK győzelmének a törlését a jelenlegi számításokból, mivel a mai általunk ismert Bajnokok Ligájának ezek semmilyen szempontból sem felelnek meg.”

Nem meglepő, hogy ez a petíció elsősorban katalán területeken népszerű. Az FC Barcelona jelenleg csupán öt trófeát tud felmutatni, feleannyit, mint a Real Madrid. Viszont ha ez a petíció sikeres lenne, akkor kiegyenlítődne az állás, akkor mindkét csapat 4-4 trófeánál tartana.

A szerény srác, aki a Real legjobbja volt idén!

Keylor Navas elképesztő szezont produkált, pedig: 2015 Augusztus 31.-én még egyáltalán nem volt biztos, hogy Madridban marad.  A 2015-ös nyári átigazolási szezon legnagyobb témája az volt, hogy David De Gea és Keylor Navas mikor cserélnek klubot egymással, ám egy technikai hibának köszönhetően Keylor Madridban maradt. Navas a bajnokság első 5 fordulójában már elképesztően teljesített, hiszen első 5 meccséből 4 alkalommal kapott gól nélkül zárt, emelett pedig csupán 1 gólt kapott a Bilbao ellenében. Navas számtalan hatalmas bravúrral védte ki az ellenfelek szemét is, rengeteg alkalommal lehúzta a rólot úgy, hogy nem lehetett neki gólt rúgni! Keylor a Bajnokok Ligájában is elképesztően teljesített és egy nagyon hosszú kapott gól nélküli rekordnak köszönhetően, ő lett a BL történelmének 2.leghosszabb ideig kapott gól nélküi kapusa [A 2014-15-os 2 meccsét nézve) 8 meccsen 0 gólt kapott, csak a Wolfsburg tudta bevenni a portáját, az azután következő 3 mérkőzésen pedig ismét nem kapott gólt. Keylor a szezonban összesen: 43 tét mérkőzésen védett -  30 gólt kapott és 22 alkalommal pedig kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést!

 

Ezek az adatok, a szerénység és a mutatott játék miatt egyértelmű, hogy a Real Madridnak nincs szüksége másik kapusra, Keylor még hosszú évekig az első számú kapus kell, hogy maradjon!

„Gratulálunk a Barcelonának.”

Sergio Ramos a Real Madrid csapatkapitánya szerint megérdemelten lett bajnok a Barcelona és gratulált a nagy riválisuknak.

Zinedine Zidane csapata sorozatban 12. mérkőzését is megnyerte, ám ez sem lett végül elég, hogy megelőzzék a Barcelona csapatát. Az utolsó fordulóban Suárez mesterhármasával nyerni tudtak a katalánok, amivel bebiztosították a bajnoki címüket.

Sergio természetesen csalódott volt, hogy nem tudták megnyerni végül a bajnokságot, azonban már a következő megmérettetésre koncentrálnak.

„Nagyon sajnáljuk, hogy nem tudtuk végül megnyerni a bajnokságot, azonban tanulnunk kell a mostani hibáinkból és jövőre még nagyobb erővel neki kell vágnunk. Az a csapat lett a bajnok, aki végül kevesebbet hibázott és az sajnos nem mi voltunk. Sikerült az utolsó fordulóig életben tartanunk az esélyünket, azonban jár a gratuláció a Barcelonának, hisz jogosan lettek most bajnokok.”

„Büszkék lehetünk arra, hogy végül sikerült az utolsó pillanatig megőriznünk az esélyünket hittünk benne, hogy megnyerhetjük, ám sajnos nem így alakult most. Most már a következő célra kell koncentrálnunk a Bajnokok Ligája döntőjére.”

Deportivo - Real Madrid 0-2 (videó összefoglaló)

Végeredmény:

Deportivo 0 - 2 Real Madrid

Gólszerzők:
Cristiano Ronaldo (7', 25')

„Szükségünk van egy kis lazításra.”

Zinedine Zidane szokásos mérkőzés utáni nyilatkozata.

A játék értékelése a Bajnokok Ligája szempontjából:

”Se nem árt nekünk, se nem használ. Nekünk most annak kell örülnünk, hogy ott lehetünk a Bajnokok Ligája döntőjében. Össze kell most szednünk magunkat és arra a tizennégy napra kell gondolnunk, amink a felkészülésre van. Csalódottak vagyunk, de ilyen a futball. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, és ez a fontos. Most már a következő mérkőzésünkre kell koncentrálnunk.”

Csalódás kezelése:

”Kicsit ki kell pihennünk magunkat, szükségünk van egy kis lazításra, mivel most csalódottak vagyunk, de végül a Barcelona nyert, ezen nem tudunk változtatni. Megérdemelték, mi csak annyit tehetünk, hogy megemeljük a kalapunkat, ez minden.”

Cristiano Ronaldo lecserélése:

”Cristiano csupán egy erős rúgást kapott a lábára.”

Felkészülés a döntőre:

” Holnap pihenni fognak egy kicsit, szükségük van rá, és arra is, hogy egy kicsit kikapcsoljanak. Van időnk felkészülni a döntőre. Amikor megint edzeni fogunk keményen kell dolgoznunk, mivel a döntőre fel kell készülnünk.”

Gareth Bale posztja:

”Amikor elkezdtük Bale jobb szélen volt, de később muszáj volt változtatnunk. Tud játszani a baloldalon is, de az alap elképzelés szerint jobb szélen játszik, mivel ott jobban érzi magát.”

A következő napok:

”Most az a fontos, hogy összeszedjék magukat, egy kicsit a családjukkal legyenek, és egy-két napig ne gondoljanak a futballra. Ezután pedig belevetjük magunkat a döntőre való felkészülésbe.”

A csapat:

”Elégedett vagyok a játékosokkal, és a teljesítményünkkel. Voltak nehézségek, de mi sose tettük le a fegyvert, mindig küzdöttünk, és ez a lényeg. Mindenkire nagyon büszke vagyok.”

„Győztünk, ennek ellenére veszítettünk is. „

A Real Madrid hiába győzte le a Deportivo La Coruna csapatát 2:0-ra, a bajnoki cím a Barcelonáé lett, akik a Granada otthonában diadalmaskodtak 3:0-ra. A bajnokság elúszott, ezek után Milánóra és a La Un decimára kell koncentrálni. A mérkőzés lefújása után közvetlenül Marcelo nyilatkozott.

Az elveszített bajnokság:” Minden évben nehéz megnyerni a bajnokságot. A szezont rosszul kezdtük, de a második felében tudtunk javulni, visszakerültünk a versenybe a bajnoki címért. Nagyon nehéz, ha már a bajnokság elején sok pontot veszítesz. A szezon második felével elégedettek lehetünk. Zidane-nal sokat javultunk.”

Bajnokok Ligája döntő:”Egy döntő maradt még számunkra, egy lehetőség arra, hogy pozitívummal zárjuk a szezont.Keményen fogunk dolgozni a következő két hétben, hogy egy nehéz mérkőzésen nyerni tudjunk, és a szezont trófeával zárjuk. Mi vagyunk a Madrid, nekünk mindig kell valamit nyernünk!” 

Cristiano Ronaldo már pihen

A Deportivo elleni mérkőzés első félidejében Cristiano két góljával vezetett a Real Madrid, azonban a második játékrészben már James váltotta is a portugál sztárt.

Ronaldo nem játszotta végig a szezon utolsó bajnokiját, azonban így is az első félidőben ő neki köszönhető hogy vezet csapata.

Az egyik akció után a jobb lábához kapott Cristiano, ám folytatta még a játékot, ám a félidő után Zidane úgy döntött nem kockáztat és lehozza. A helyére James állt be, aki az elmúlt időszakban elégedetlenségét fejezte ki a kevés játéklehetőség miatt.

Így már biztos, hogy Cristiano Ronaldo lemondhat a gólkirályi címről és minden bizonnyal csapata a Királyi Gárda sem lesz bajnok.

Zidane óvatossága érthető, hisz szükség lesz Cristianóra a Bajnokok Ligája döntőjében az Atletico Madrid ellen.

A mérkőzés még tart.

„Nagyon boldogok vagyunk Zidane irányítása alatt.”

Marcelo a Bwin-nek nyilatkozott a Deportivo elleni mérkőzés előtt.

A mérkőzésről:

„A saját játékunkat kell játszanunk, ahogy eddig és türelmesnek kell lennünk nem szabad lenéznünk az ellenfelet egy pillanatra sem. Nem hinném, hogy feltartott kézzel jönnének ki. Minden csapat győzni szeretne a Real Madrid ellen, azonban mi is nyerni szeretnénk. Úgy gondolom, jó mérkőzés elé nézünk.”

„Az első mérkőzésnek ehhez semmi köze úgy vélem, hisz azért ez csak az utolsó forduló. Magabiztosnak és határozottnak kell lennünk, nem szabad nekik esélyt adnunk egyszer sem, hisz rengeteg kiváló játékosuk van, akik kihasználhatják.”

Zidane fontossága:

„A góré nagyon sokat segített, új erőt adott nekünk. Beszéltünk egymással és szükségszerűnek éreztünk pár változást, amit végre is hajtottunk és úgy tűnik hasznos. Hiába nézzük a statisztikákat nem szeretek ezekkel foglalkozni, annyit viszont nyugodtan elmondhatok, hogy nagyon boldogok vagyok Zidane irányítása alatt. Nagyszerűen végzi a munkáját és fejlődtünk sokat az elmúlt időszakban.”

„Mindig köszönettel tartozom a szurkolóknak, hisz ők rengetegszer kimutatják a szeretetüket felém. Igyekszem a játékommal a mérkőzéseken és az edzéseken is valamennyit visszaadni a szurkolóknak.”

Cristiano dicsérete:

„Cristiano egy rendkívüli játékos. Minden edzésen oda teszi magát úgy mintha egy döntő mérkőzés következne, zseniális játékos. A pályán kívül is rengeteg dolgozik, egy nagyon komplex játékos.”

Az elmúlt 10 esztendő a klubnál:

„Úgy érzem jó volt. Ez alatt hatszor jutottunk el a Bajnokok Ligája elődöntőjébe és kétszer a döntőbe is sikerült. Persze mindig többet szeretnénk elérni, azonban összességében egy remek időszaknak mondhatom.”

„A mérkőzés végén nézem meg a másik mérkőzés eredményét.”

Zinedine Zidane a Deportivo elleni mérkőzés előtt megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

A mérkőzésről:

„Nagyon erősen kell kezdenünk a mérkőzésen, ám tudjuk, hogy ez nem lesz olyan egyszerű idegenben. Remek ellenféllel nézünk szembe nem szabad elbíznunk magunkat. Biztos vagyok benne, hogy mindent bele adnak utolsó mérkőzésükön, ahol is hazai közönség előtt játszhatnak. Az egész mérkőzésen fegyelmezettnek kell lennünk, nem lesz egyszerű, de győznünk kell. Bízunk abban, hogy megnyerhetjük a bajnokságot. Már 11 mérkőzés óta nyerni tudunk, és ez adhat nekünk erőt, hogy képesek vagyunk ledolgozni azt a megmaradt 1 pontos hátrányt. A saját mérkőzésünkkel kell foglalkoznunk, hisz csak azt tudjuk irányítani. Számunkra az a feladat, hogy megszerezzük a három pontot, semmi másra nem fogok koncentrálni.”

Összpontosítás:

„Nem figyelek semmi másra csakis magunkra. A bajnokság utolsó mérkőzéséhez értünk, ahol is ugyanúgy győzni akarunk, ahogy a többi mérkőzésen.”

Az utolsó bajnoki fontossága:

„Egy nagyon fontos mérkőzés lesz, hisz a bajnoki cím megnyeréséért harcolunk még mindig. Ezután vár még ránk feladat, hisz ott van a Bajnokok Ligája döntő, ahol is egyenlő esélyekkel indulnak a felek. Aki nem így gondolja, az hazudik.”

Van még esély trófeaszerzésre:

„Ez az álmom. Már jó pár éve vagyok a Real Madridnál. Kaptam egy esélyt az elnöktől, hogy a felnőtt csapatot irányíthassam, és minél jobban szeretném teljesíteni a rám szabott feladatot. Bármit megtennék, hogy láthassam, ahogy ünneplik a csapatom. Rengeteget tanultam az elmúlt időszakban, egyáltalán nem ugyanolyan, mint amikor a harmadosztályban irányítottam a kisebb csapatot. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek.”

Hogyan tovább?

„Még nem tudom lesz ezen esélyem folytatni itt a munkát. Egyértelműen sorsdöntő lehet a végeredmény. Eddig nagyszerűen alakulnak a dolgok a csapattal. Sokak kételkedtek abban, hogy bírnom fogom ezt az a feladatot, amit teljesen meg is értek. Még nem sikerült elérnünk semmit, hisz nem nyertünk még semmit és ezek után, hogy mondhatnám biztosra, hogy megérdemlem a maradást. Hátra van még két fontos mérkőzés, amik számunkra döntő fontosságúak.”

Újdonsült edző:

„Ezen a szinten már minden harmadik nap mérkőzés van és készülni kell. A kezdet nem volt egyszerű, nagy nyomás volt rajtam, persze még most is érzem, de ahogy telik az idő egyre nyugodtabb vagyok és tudatosabb.”

A Barcelona mérkőzése:

„Csakis a mérkőzés végén fogom megnézni az eredményt. Nem rajtunk múlik a győzelem, de akkor sem fogunk foglalkozni a másik csapat eredményével. Győzni szeretnénk és mindent megteszünk a pályán és kiderül ez mennyire lesz elég.”

James játéka:

„Minden egyes játékosomtól ugyanazt kérem és ők mind azt is csinálják, amit mondok. 23 világklasszis játékosom van és a végén döntenem kell. Állandóan Isco és James játékáról, sorsáról kérdeztek, miközben 23 játékosom van velük együtt. Sok mindent várok Jamestől, mint emberként, mint játékosként, de ezt ugyanúgy elvárom a többiektől is, ám végül mindig csak 11 játékosom léphet egyszerre pályára. A munkájával meg vagyok elégedve, és amikor lehetőséget kap remekül is teljesít ennél többet jelenleg nem is tudnék tőle kérni. Ő egy igazi profi.”

A Deportivo elleni keretünk

Kapusok: Keylor Navas, Casilla és Yáñez.

Hátvédek: Varane, Pepe, Ramos, Nacho, Marcelo, Carvajal, Arbeloa és Danilo.

Középpályások: Kroos, James, Bale, Casemiro, Kovacic, Modric és Isco.

Támadók: Cristiano Ronaldo, Benzema, Lucas Vázquez és Jesé.

Ismét a Real Madrid az élen

Minden évben az amerikai Forbes magazin utána jár, hogy melyik csapat a világon a leggazdagabb. Nos, az elmúlt három évben a Real Madrid volt az első helyen és ez most sem változott.

A második helyen a Barcelona áll, míg a harmadik pozícióban a Manchester United csapata van.

A Forbes számolásai szerint a Királyi Gárda piaci értéke meghaladja a 3,6 milliárd dollárt is és az éves bevétele 694 millió dollár a számítások szerint. Nem sokkal lemaradva van a második helyen a Barcelona, hisz a csapat értéke 3,5 milliárd dollár körül lehet, és az éves bevétele sem marad el sokkal a listavezetőtől.

A világ 10 leggazdagabb labdarúgócsapata:

Real Madrid (3,6 milliárd)

Barcelona (3,5 milliárd)

Manchester United (3,3 milliárd)

Bayern München (2,6 milliárd)

Arsenal (2 milliárd)

Manchester City (1,9 milliárd)

Chelsea (1,6 milliárd)

Liverpool (1,5 milliárd)

Juventus (1,2 milliárd)

Tottenham Hotspur (1 milliárd)

Real Madrid játékossal pótolná távozóját a Dortmund

A Borussia Dortmund ismét nehéz időszakot él, hisz Hummels személyében ismét egy meghatározó játékos távozott a rivális Bayern Münchenhez, és a pótlására Raphael Varane-t nézték ki.

Hummels visszatért egykori klubjához a Bayern Münchenhez, ahova 2021-ig kötelezte el magát ezzel ismét egy hiányzó poszt alakult ki. Ennek érdekében máris elkezdődtek a keresgélések a pótlására és természetesen a sajtónak sem kell több, hogy hírbe hozzák rengeteg klasszissal.

A Bild értesülései szerint azonban most a Real Madrid védőjét Raphael Varane-t szemelték ki, aki Pepe és Ramos mellett nem igazán tudja még beverekedni magát a kezdőbe. 

Eldőlt a kapuskérdés a Real Madridnál?!

Egyes hírek szerint nincs több kérdés kapusposzton a Real Madrid csapatánál erről Zidane biztosította az elnököt, hogy teljes mértékben meg van elégedve Keylor Navas teljesítményével.

Ismét következik a nyár,a mikor is beindulnak a találgatások pletykák és máris lehetett olvasni, miszerint David De Gea ismét szóba került a Real Madrid csapatánál.

Most viszont újabb hírek jelentek meg, miszerint Zidane leült beszélni Florentino Pérezzel. Ahol is elmondta meglátásait és teljes mértékben meg van elégedve Keylor Navas idei teljesítményével és ennek tükrében nem kíván igazolni kapus posztra.

A francia mester számára az egyes pozíció a kapuba már foglalt.

„A La Liga a legerősebb bajnokság.”

A Real Madrid legendája Raúl beszélt volt csapatáról és, hogy milyen erős is ez a Spanyol bajnokság.

Raúl González úgy gondolja, hogy a világ legerősebb bajnoksága jelenleg a La Liga, hisz csak nézzük meg meddig eljutnak a csapatok. A Bajnokok Ligája döntőjét az Atletico Madrid vívja, míg az Európa Ligában a Liverpool ellenfele a Sevilla lesz.

„A mi bajnokságunk a világ legjobbja.” – Jelenleg ezt az időszakot éljük, és ezt ki kell élvezni és örülnünk kell a sikereknek.

„Olyan fantasztikus csapataink vannak, mint például az Atletico Madrid, Barcelona, Villareal, Sevilla és természetesen a Real Madrid, akik minden kupasorozatban megállják minden évben a helyüket.”

A La Liga utolsó fordulójáig nem dőlt még el ki lesz a bajnok, jelenleg a Barcelona 1 pontos előnyét élvezheti a Real Madriddal szemben. A hétvégén a katalánok a Granada ellen lépnek pályára, míg a habfehérek a Deportivo otthonába látogatnak el.

„Boldog vagyok, hogy ilyen izgalmasan zárul a bajnokság és még mindig lehet izgulni. Biztos vagyok benne, hogy mindkét csapat egy emlékezetes 90 percet fog produkálni.”

„Tárgyalni fogunk Morata jövőjéről.”

Giuseppe Marotta a Juventus igazgatója foglalta röviden össze Morata jelenlegi helyzetét.

Mint tudjuk Álvaro Morata a Juventus játékosa jelenleg, azonban a Real Madrid vissza vársárlási joga van itt csak az a kérdés élni akar e vele a Királyi Gárda.

„Mindenképpen találkozni fogunk a Real Madrid vezetőségével, ám jelenleg ez nem lehetséges, hisz elfoglaltak a Bajnokok Ligája döntő miatt. Amint véget ér felvesszük velük a kapcsolatot. Jelenleg 50% esély van arra, hogy Morata a mi játékosunk marad, de majd kiderül.”

„Csakis Álvaro játékjogáról tárgyalunk, tehát semmi sem igaz az Isco-ról olvasott pletykákból. Hosszú tárgyalások elé nézünk még.”

Capello szerint ő volt a Real Madrid megmentője

Az egykori Real Madrid edzője Fabio Capello adott egy rövid interjút, ahol is beszélt Keylor Navas idei remek teljesítményéről.

„Keylor nagyon fontos tagja a Real Madridnak, főleg a szezon első felében volt az, amikor is nem egyszer ő maga mentette meg a csapatát a vereségtől.”

„Navas a világ egyik legjobb kapusa, ezt eddig már bizonyította és látni fogjuk ezt a május 28-án a Bajnokok Ligája döntőjében az Atletico Madrid ellen is.”

„Nagyon magabiztos és bátor, tudja, hogy mikor kell elhagynia a kaput és nagyszerűen reagál a labdákra. Nagyon jók a reflexei és iszonyat gyors is, semmi sem hiányzik belőle, hogy a legjobbak közt emlegessük a nevét.”

„Nem kérdés, ha Keylornak sikerül címeket nyerni a csapatával, akkor egyértelműen ő lesz Európában a legjobb kapus.”

„A Real Madrid egy óriási klub, ahol is olyan hatalmas kapusok álltak már a kapuban, mint például Bodo Illgner vagy épp Iker Casillas. Nem könnyű a Real Madrid kapusának lenni.”  

Az egykori legenda Gento beszélt az Atletico elleni várva várt döntőről

Francisco Gento a Real Madrid legendája szerint idén is Bajnokok Ligája győzelmet ünnepelhet kedvenc csapata, ugyanúgy, ahogy két éve tette.

Két éve már egyszer összecsapott ez a két fél, és akkor hiába szerezte meg az Atletico a vezetést a hosszabbítás után a végeredmény 4-1 lett a Királyi Gárda javára.

„Győzni fogunk, ahogy ezt tettük Portugáliában is. Kiváló csapatunk van, elképesztően tehetséges játékosokkal nem fordulhat olyan elő, hogy vereséget szenvedünk. Csak úgy nyerhetjük el a trófeát, ha 90 percen keresztül végig harcoljuk a mérkőzést. A Real Madrid sosem játszott csak döntetlenre, ezért tart ott ahol most tart a csapat.”

A Bajnokok Ligája döntő május 28-án Milánóban lesz. 

Felháborodás a Bajnokok Ligája döntő miatt

A két ellenfél a Real Madrid és az Atletico Madrid most nem ellenségek, hanem pont hogy egy véleményen vannak.

A két spanyol klub felháborodott az UEFA ellen, hisz a Milánói döntőre a jegyek 55 százalékát megtartaná saját részre.

A két félnek 18-18 ezer szurkolója látogathat el a San Siroba, biztosak vagyunk abban, hogy így is elképesztő hangulatot varázsolnának, azonban valóban jogos lehet a felháborodás ez a döntő a két csapat szurkolóinak is iszonyat fontos és rengetegen szeretnék támogatni kedvenceiket. A döntő helyszenének befogadóképessége 80 ezres és ebből hihetetlen módon az UEFA 44 ezer jegyet saját célra szeretne felhasználni.

Nos, meglátjuk lesz e változás ez ügyben… 

Mi lett volna ha….

El tudtátok volna képzelni pár hónapja, hogy a Real Madrid csapata a Bajnokok Ligája döntőjébe kerül és még mindig esélyes lesz a spanyol bajnokság megnyerésére is? Hittétek volna, hogy Ikes Casillast egy ilyen jól teljesítő Keylor Navas fogja pótolni?

Iker Casillas távozása óriási törés volt a Real Madrid szurkolói számára, hiszen egy igazi madridista távozott a klubtól, aki hosszú éveken át segítette a szeretett csapatát. Azonban sérülése után és José Mourinho korszaka alatt rengeteg fordult körülötte a világ és a távozás mellett döntött.

Keylor Navasra igazán a világbajnokságon figyeltek fel az emberek és a Királyi Gárda is, hiszen rendkívül magabiztosan védett és kiváló teljesítményével kiérdemelte a lehetőséget, hogy a csatlakozzon a Királyi Gárda együtteséhez. Az első évében nem kapott sok lehetőséget, nagyrészt padozott Iker Casillas mellett, azonban a spanyol hálóőr távozása után megnyílt előtte a lehetőség, hogy harcoljon az első számú kapus posztért. Kiko Casilla érkezése nem jelentett őszintén olyan óriási vetélytárs fogalmat, valljuk be. Mégis a Real Madrid vezetősége nem volt teljesen biztos Keylor képességeiben, és mint utólag kiderült nem csak pletyka alapon került említésre De Gea neve a Real Madridnál. A Manchester United és a Real Madrid már mindenben megegyezett, kapust akartak cserélni, ám az utolsó pillanatban elkéstek a papírok és meghiúsult a transzfer.

Azok után, hogy tudta Keylor Navas, hogy szerencsével maradt továbbra is a Királyi Gárda kapusa, felhúzta azt a bizonyos első számú mezt és az óta egy olyan teljesítményt nyújt, amire nem mertek volna fogadni az emberek. Sorra dönti a rekordokat a Costa Rica-i kapus és mérkőzéseket mentett már meg a szezonban a csapatának. Ahogy az idő telt még inkább elcsitította a kételkedőit és ma már nem sokan cserélnék el egyik kapusra sem, mivel úgy vélik jelenleg a világ legjobb kapusa áll a kapunkban. Egész szezon során nagyszerű teljesítményének is köszönhetjük, hogy most szombaton az utolsó bajnoki mérkőzésünket úgy várhatjuk, hogy megvan az esélyünk a bajnoki cím megnyerésére és ne feledjük hamarosan mindezek után vár ránk még egy Atletico Madrid elleni Bajnokok Ligája finálé.

Most egy ilyen szezon után feltesszük a kérdést, amire senki sem tud választ adni, de mi lett volna, ha Keylor távozik és De Gea veszi át a helyét?

„Büszke vagyok arra, hogy a Real Madrid mezét viselhettem.”

Arbeloa búcsúja a Real Madridtól.

„Még nem tervezem a visszavonulásom. Bízok benne, hogy folytatni tudom még valamelyik csapatban. A következő időszakban is visszajárok majd ide, hogy megnézzem a mérkőzéseket, hisz bevallom, nem tudnám más spanyol csapat mezét viselni.”

„Büszke vagyok arra, hogy a Real Madrid mezét viselhettem ennyi ideig. Ez a legjobb érzés, ami történhet az életben egy futballistával. Minden perc, amikor pályára léphettem ebben a mezben, az volt életem egyik legjobb időszaka.”

„Egy pont a hátrányunk, bármi megtörténhet.”

Zinedine Zidane beszélt a mérkőzés után.

A Real Madrid győzni tudott a Valencia elleni mérkőzésen 3-2 arányban, amivel továbbra is életben tartották a bajnoki esélyeket. Nem úgy mint az Atletico Madrid, aki a Levante otthonában bukott 2-1 arányban. A Barcelona csapata viszont magabiztosan 5-0 arányban tudott nyerni az Espanyol ellen.

„A mai mérkőzés után a következő célunk, hogy nyerni tudjunk az utolsó fordulóban is a Deportivo ellen, ami persze tudjuk, hogy nem lesz olyan egyszerű. Annak tudatában is, hogy nem fognak már biztosan kiesni tudom, hogy mindent meg fog tenni a Granada a Barcelona elleni mérkőzésen. Nem szabad feladnunk még bármi megtörténhet az utolsó fordulóban, hisz második vagyunk és csak egy pont a hátrányunk.”

„Az utolsó bajnokin is lesz néhány játékos, akit pihentetni fogok, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnénk minden áron megnyerni a mérkőzést. Most minden erőnkkel a Deportivo elleni mérkőzésre koncentrálunk csakis, ráérünk utána az elkövetkezendő 14 napban készülni a Bajnokok Ligája döntőjére.”

„Bábként rángattak a Real Madridnál.”

Iker Casillas a Real Madrid egykori hálóőre elárulta, hogy egyszer eljön az a nap, amikor elmond mindent a távozása körülményeiről.

A spanyol válogatott kapus úgy érzi, nem bántak vele jól a Real Madridban töltött utolsó éveiben, és megígéri, hogy eljön az a nap is, amikor mindent elárul a távozásáról.

Casillas 1999 és 2015 között szolgálta a Királyi Gárdát, ahol több mint 700 mérkőzésen lépett pályára, jelenleg a Porto labdarúgócsapat hálóőre.

Iker a XL Semanal magazinnak nyilatkozott.

„Döntenem kellett, hogy képes vagyok e kibírni, hogy bábként rángatnak össze vissza, ugye ez azt jelentette volna, hogy maradok Madridban. Mindig is nagyon fontosak voltak számomra a Real Madriddal történtek. Ha nem lettek volna ilyen fontosak, akkor már felszólaltam volna, főleg az utolsó szezonomban történtek miatt.”

Mint már tudni lehetett akkoriban Iker és Mourinho kapcsolata korántsem volt felhőtlen, főleg a vitájuk után és ez ki is hatott a közös munkájukra is.

„Az úgynevezett vitánk Mourinhóval egyértelműen megosztotta az öltözőben lévő személyeket, és ez ahhoz vezetett, hogy nem volt igazán jó már a légkör az öltözőben.”

Végezetül a Real Madrid legendája.

„Eljön majd az a nap, amikor kitálalok mindent a távozásomról, még az is előfordulhat, hogy könyvet írok.”

Real Madrid - Valencia 3-2 (videó összefoglaló)

Real Madrid 3-2 Valencia

Gólszerzők: Ronaldo (2) - Benzema Ill: Rodrigo - André Gomes

Deportivo - Real Madrid

Liga BBVA, 38. forduló

2016.05.14. (szombat)

20:00 / Sport 1

Ma 50 éve: Puskás utolsó mérkőzése a Real Madridnál

A Real Madridnál a mai napig úgy emlegetik, mint a „legjobb ballábas, aki valaha a Realban játszott”. Puskás Ferenc ma 50 éve játszotta utolsó mérkőzését a Real Madrid csapatában, ma 50 éve fejezte be illusztris karrierjét.

A Puskás Ferenc a Real Madrid legendái közé tartozik, nem véletlen, hogy a valdebebasi sportcentrumban ott áll bronzszobra. Don Santiago Bernabéu 1958-ban csábította Öcsi bácsit a királyi gárdához. 18 kg súlyfelesleggel, 2 két év kihagyás után és több mint 30 évesen szerződtette le az akkori elnök. „Ez nem az én problémám”, mondta ekkor az elnök Puskás fizikai állapotára. Az idő Santiago Bernabéut igazolta. Összeállt a legendás Alfredo Di Stéfano és Puskás Ferenc páros olyan csapattársakkal, mint Kopa, Rial, Santamaría, Gento és Domínguez.A Real Madrid sorra nyerte a trófeákat:6 spanyol bajnoki cím, 3 BEK győzelem, 1 spanyol kupa, 1 interkontinentális kupa. Puskás önmaga is számtalan egyéni elismerést nyert, négyszeres spanyol gólkirály volt, hogy csak a fontosabbakat említsük, amiket karrierje során szerzett.  Nevéhez fűződik egy máig megdöntetlen rekord is, 1960-ban a BEK döntőben az Eintracht Frankfurt elleni 7:3-as győzelemhez 4 góllal járult hozzá.

Miután a királyi gárda megnyerte a hatodik bajnoki címet is, lassanként időszerű lett a generációváltás. Utolsó mérkőzését 1966. május 8-án játszotta a Betis ellen a spanyol kupa negyeddöntőjében. Az idénynek még nem volt vége, viszont Puskás szögre akasztotta stoplis cipőjét. 1967-ben pedig elkezdte edzői karrierjét.

Puskás Ferenc 2006. november 17-én hunyt el, neve azonban örökre beíródott a futball történelemkönyvébe, nem véletlen az sem, hogy a FIFA még egy díjat is nevezett el róla 2009-ben. A Puskás Ferenc-díjat minden évben a legszebb gólt szerző játékos kapja meg.

Visszatérhet az egykori nagy kedvenc?!

Az Arsenal középpályás Mesut Özil beszélt egykori klubja a Real Madrid jelenlegi helyzetéről és Zidane irányítása alatt történt változásokról.

A német középpályás 2013-ban hagyta el Madridot és hatalmas örömmel fogadták az Arsenal szurkolók. A szurkolók továbbra is imádják, és a klub is szeretne vele egy igencsak hosszú távú szerződést aláírni, azonban még nem született meg a megállapodás és Özil szavaiból azt vehetjük ki, hogy semmi sem kizárt még az sem hogy egyszer visszatér a Real Madridhoz.

Zinedine Zidane januárban átvette a Királyi Gárda irányítását Rafa Benítezről és most ott tart csapat, hogy bejutottak a Bajnokok Ligája döntőjébe és még mindig van esélyük a spanyol bajnokság megnyerésére is.

„Nagyon jó kapcsolatot ápolok vele, hisz egy fantasztikus ember tényleg. Zidane tudja, hogyan kell bánni a játékosaival ezért is vannak ott, ahol most vannak. Láthatjuk a változásokat, mióta átvette a csapatot jó eredményeket produkálnak. Zidane-ra mindenki felnézve, hisz egy fantasztikus futballista volt. Számomra ő az egyik példaképem.”

„A futballban sosem tudjuk, mit hoz a jövő, bármi megtörténhet. Sosem tudhatjuk előre mi lesz.” – mondta Mesut.

Majd Özil ejtett pár szót a jelenlegi helyzetéről az Arsenalban.

„Élő szerződésem van az Arsenal csapatával és nagyon boldog is vagyok itt. Nem gondolkozom előre a jövőbe, csak is a jelennek foglalkozok. Szeretnék a játékommal minél többet segíteni a csapatomnak. Nem lehet előre gondolkozni, hisz sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő.”

Arbeloa:”Az életemben a legjobbat hagyom magam mögött”

Álvaro Arbeloa napjai a Real Madridnál meg vannak számolva. A klubot, ami sokkal több számára, mint egy munkáltató. Ez a klub az élete értelme. A 33 éves játékos a Marcának adott interjút az utolsó mérkőzése előtt a Santiago Bernabeu stadionban.

Az öltözőben mindenki szeretné, hogy maradjon, de ez már lezárt ügy, Alvaro Arbeloa elhagyja a Real Madridot. „Tiszta a lelkiismeretem, mindent ugyanígy csinálnék”, konstatálta a 33 éves játékos, aki az elmúlt 7 évben ugyan a gyepen nem mindig nyújtott kiemelkedő teljesítményt, de a csapat, a klub iránti szenvedélye mindig is példaértékű volt.

Arbeloa ereiben fehér vér folyik. Pontosan ezért nem zárja ki annak lehetőségét, hogy esetleg kicsordul egy-két könnycsepp a szeméből, amikor utoljára ölti fel a habfehérek mezét a Santiago Bernabeu stadionban. A blancók veteránja érzelmes, nosztalgikus hangulatban nyilatkozott.

Búcsú a Real Madridtól: „Ha őszinte akarok lenni, nem akartam erre gondolni, bár igaz, hogy tegnap, amikor megláttam a Marca hasábjain és a különböző közösségi oldalakon a távozásomról szóló hírt, és a kommenteket elgyengültem és libabőrös lettem. Látod, hogy közeleg ez a nap. Próbáltam nem gondolni erre, most mégis elkezdtem idegeskedni.”

A búcsúval kapcsolatos érzelmek: ”Szomorú és melankolikus, mert tudod, hogy az életedben a legjobbat hagyod magad mögött. Tudod, hogy ahová mész, ott sosem leszel olyan boldog, mint ahol vagy, de azt is tudod, hogy ennek a napnak el kellett jönnie. Örülök annak, hogy van lehetőségem elbúcsúzni a barátaimtól, a szurkolóktól és a klubtól. Ez a legjobb ebben. „

Az utolsó mérkőzés a Santiago Bernabeu stadionban: ”Először is szeretném, ha megnyernénk a mérkőzést, hogy továbbra is versenyben maradjunk a bajnokságban. Utána, ha vége, szeretnék a pálya közepére állni, és elbúcsúzni a szurkolóktól, megköszönni nekik, hogy a sok szeretetet, amit kaptam.  Ezzel boldog lennék.”

Kérdés, készen állsz-e megkönnyezni a búcsút: ”Nem vagyok erre felkészülve, és remélem, hogy nem fog megtörténni, de ha sírni fogok, az az örömtől lesz. Ez világos. Egy olyan ember vagyok, aki az érzéseit mindig is nagyon elrejtette, meglátjuk, vajon most sikerülni fog-e. Ez egy olyan pillanat lesz, ami érzelmekkel teli, de remélem, hogy minden természetes lesz.”

Ez a búcsú a legnehezebb pillanat eddigi karriered során? : ” Örülök, hogy ennyi ideig lehettem ennél a klubnál, voltak olyan pillanatok ez alatt az idő alatt, amikor nem hittem volna, hogy eddig maradok. Amikor visszagondolok, csak büszkeséget érzek. Ez számomra egy szomorú pillanat, mivel elhagyni a Madridot sosem egyszerű, de közben, amikor visszatekintek elégedettséget és büszkeséget érzek. Ez egy nagyon boldog időszak volt. Itt éltem át a legszebb, legjobb pillanatokat az életemben.”

Kiváltságosnak érezed-e magad, hogy ennyi ideig a királyi gárdánál lehettél? : ”Természetesen. A Real Madridnál játszani egy kiváltság, valószínűleg a legnagyobb, ami egy futballistával megtörténhet. Számomra a legjobb dolog volt a Real Madridnál játszani és minden nap a Valdebebasban edzeni. Öröm volt naponta hordani ezt a mezt, és még ahhoz is volt szerencsém, hogy trófeákat nyerjek. Ráadásul mindig is élveztem az edzőim támogatását.  Pellegrini, a csodált és tisztelt Mou’, Carlo, Rafa és végül az a személy, aki a példaképem is, Zidane. Természetesen kiváltság naponta a világ legjobbjaival edzeni. Sok trófeát nyertem, de semmi sem hasonlítható ahhoz az érzéshez, hogy nap, mint nap a Real Madrid játékosa lehettem.”

Kizárt a szerződéshosszabbítás? : ”Ez nagyon nehéz, mert szeretném magam hasznosnak érezni, viszont ebben a szezonban voltak olyan pillanatok, amikor a pályán szerettem volna lenni, mint főszereplő, de ez nem volt lehetséges. Az ember nem a múltja miatt szeretne a Real Madridnál lenni, hanem amiatt, amit a jövőhöz tud hozzátenni. Ez az a pillanat, amikor búcsút kell inteni, szerintem ezt pont a megfelelő időben teszem meg.”

Más játékosok, akik a madridizmust úgy képviselik, mint Te: ”Olyan nagyszerű őrzői vannak a madridizmusnak, mint Ramos, Casemiro, Carvajal, Nacho, vagy mint Modric, aki az első pillanattól kezdve, hogy idejött szerette és védte a klubot. Remélem, ők úgy fogják védelmezni ezt a klubot, ahogy én tettem. Több, mint elégedett vagyok azzal, amit a pályán tettem, és azzal, hogy sok fontos mérkőzésen vállalhattam fontos szerepet. A pályán kívül csak azt tettem, amit minden Real Madrid játékosnak tennie kell.”

A madridisták: ” Szeretném megköszönni nekik a szeretetet, amit az évek során én és a családom kapott. Örökre adósuk maradok. Kérem őket, hogy mindig védjék a címert, és a fehér trikót, amihez mindannyian tartozunkörökké tapsolják meg. Sok évvel ezelőtt szurkolóként kerültem ide, néztem a mérkőzéseket, majd megadatott, a pályán védelmezzem a Real Madridot. Egy vagyok közülük.”

A csapatkapitányi karszalag, vagyis az elszalasztott lehetőség: ”Hatalmas megtiszteltetetés lett volna, de sok csapattársam van, aki megérdemli a karszalagot.”

Világklasszis csapattársak: ”Egy valóra vált álom volt Raúllal, Zidane-nal, Ronaldóval, Roberto Carlossal és Figóval játszani. 20 évesen még a tévében néztem őket. Florentino második szakaszában jött Cristiano, Karim és Kaká…A világ legjobb játékosai. Kiváltság és kihívás volt egyben a legjobbakkal edzeni. Számomra felért ez egy bajnoki címmel. Nézted őket és azt mondtad: „Hogy tudnak ilyen jól játszani?” Tátva maradt az ember szája.”

A Bajnokok Ligája megnyerése: ”Álomszerű búcsú lenne. La Undécima az Atlético ellen. Az ember kérni sem tudna ennél jobb befejezést. Viszont az is igaz, hogy hatalmas kihívás előtt állunk. Egy olyan ellenfélről beszélünk, aki a legjobb formájában van, talán jelenleg nincs is náluk erősebb csapat Európában. Nem lesz elég, ha tökéletesen játszunk, életünk legjobb formáját kell hoznunk, ha meg akarjuk ütni az Atléticót.”

A jövő: ”Tovább szeretnék játszani, ez egyértelmű. Szeretek edzeni, játszani, ezt akarom csinálni, amíg csak a testem bírja. Jelenleg csak a Real Madridra szeretnék koncentrálni. Nem tudok semmit. Nem tudom, hol fogok játszani a következő szezonban.” 

Két újabb saját nevelésű Real Madrid csillag lesz a jövőévi keret tagja!

Már biztos, hogy a Castilla két házi gólkirályával erősödik Zidane jövő évi kerete. Borja Mayoral mrá több alkalommal lehetőséghez jutott a felnőtt csapatban is, ám Mariano még nem kapott lehetőséget. A két támadó kíváló szezont produkál a Castillában: Mariano - 28 meccsen 24 gólt vágott, míg Borja Mayoral szintén 28 meccsen 13 gólt jegyzett. Várunk titeket srácok, sok sikert kívánunk!

Zidane: „Mindig van hova fejlődni. „

Elérkezett a spanyol bajnokság 37. fordulója is, ahol is a Valencia csapata látogat most a Real Madrid otthonába. A mérkőzés előtt Zinedine Zidane tartotta meg szokásos sajtótájékoztatóját.

A játékosok állapota:

„Cristiano véleményem szerint tökéletesen van, és a holnapi mérkőzésen már pályára is fog lépni mindenképp. Nagyon örül annak, hogy pályára léphet ismét. Örülhetünk annak is, hogy Karim ismét velünk edzett és teljesen fel is épült. Három játékosomra nem számíthatok, a többiek mind készen állnak és majd meglátom még, hogy is állunk fel. A játékosaink sérülése mindig megérint minket ez alapvető, de bízunk benne, hogy Bale és Keylor is mihamarabb rendbe jön. Senki sem tudja igazából elkerülni a sérülést, ha úgy adódik. Nagy a keretünk és igyekszünk mindenkinek játéklehetőséget biztosítani.”

Nyitott még a bajnokság:

„Már tíz mérkőzést tudtunk megnyerni a bajnokságban és igyekszünk ezt folytatni a hátralevő két bajnokin is. ’ pont a lemaradásunk mindkét ellenfelünkkel szemben, még nem szabad leállnunk. Az utolsó pillanatig küzdeni fogunk, egészen addig, míg minden reményünk elszáll. Mi csak annyit tehetünk az ügy érdekében, hogy megnyerjük a holnapi mérkőzést. Még mindig nyitott a bajnokság a feladat adott nekünk meg kell nyerni mindkét mérkőzésünket és a többi már nem rajtunk múlik, meglátjuk mi lesz.”

A Bajnokok Ligája döntő:

„Még mindig kupa nélkül állunk a szezonban az előttem álló feladatra koncentrálok csak. Addig még vannak hátra mérkőzéseink, amikre oda kell figyelnünk. Próbálom azt sugallni a játékosaimnak, hogy a sípszóig harcolni kell a mérkőzésen, hisz csak akkor győzhetsz. A Milánói döntőre ráérünk a bajnokság után is koncentrálni.”

Arbeloa búcsúja:

„Álvaro már minden címet megnyert, amit csak tudott. Véleményem szerint velünk tart, és ha minden jól megy játszani is fog, utána pedig jöhet az ünneplése. Egyelőre azonban még nem beszéltünk semmiről sem. Tisztában van vele, hogy milyen fontos mérkőzés most a Valencia elleni, és úgy is áll hozzá, ahogy az edzéseken is profi módján viselkedik.”

Nagy teher jár a Madridi edzőknek:

„Mindig arra kell gondolni, hogy mindig van hova fejlődni. Büszke vagyok az egész csapatra és a támogatóinkra is, akik mindig mellettünk vannak minden mérkőzésen. Boldog vagyok itt, és minden nap úgy érzem, tanulok is valamit. Nagyon szerencsés embernek mondhatom magam és leírhatatlanul nagy megtiszteltetés, hogy a Real Madrid edzője lehetek, minden nap boldoggá tesz.”

Kevés dolgot lehet hallani a magánéletéről:

„Az interjúk és az ehhez hasonló dolgok a munkámmal járnak, azonban a magánéletem egy külön dolog, amit védek. Én hozom meg a döntésem és ezeken nem is szeretek változtatni, és az egyik az volt, hogy a nem beszélek a pályán kívüli életemről sokat. Azért vagyok itt viszont, hogy válaszoljak a maguk kérdéseire.”

Mourinho nyílt levele Arbeloához

Álvaro Arbeloa 2009-ben tért vissza nevelőegyesületéhez, és most 2016-ban a hírek szerint, amiket maga az érintett is megerősített, elhagyja ismét. Ebből az alkalomból korábbi edzője, José Mourinho, akivel közismerten jó a kapcsolata, írt pár szót a spanyol Marca sportújságnak.

„Arbeloa nem csak egy játékos, a barátom is. Miért lesz egy játékosból barát? Például azért, mert szenvedéllyel végzi a munkáját. Szereti a klubját. Elkötelezett a csapata és a közös célok iránt. Tiszteli azokat, akikkel együtt dolgozik nap, mint nap. Az ilyen klubok történelmében sok olyan játékos van, akiket a világ legjobbjainak nevezhetünk. Arbeloa nem ilyen típusú játékos, de minden bizonnyal egyike azoknak, akik mindent megtettek a Real Madridért, a szurkolókért, a mindenkori edzőjükért és a csapattársakért. Köszönettel tartozom Arbeloának. Tizenhat éves edzői pályafutásom során rengeteg játékossal dolgoztam, Álvaro a legfontosabbak közé tartozik. Egy jó játékos és egy kivételes srác.”

A Valencia elleni keretünk

Kapusok: Casilla, Rubén Yáñez és Álex Craninx.

Védők: Varane, Pepe, Ramos, Nacho, Marcelo, Arbeloa és Danilo.

Középpályások: Kroos, James, Casemiro, Kovacic, Modric és Isco.

Támadók: Cristiano Ronaldo, Benzema, Lucas Vázquez és Jesé.

Ronaldo ő benne látja magát

Ronaldo az egykori Real Madrid labdarúgó elárulta, kiben látja a mai futballban önmagát.

A brazil Fenomén, akit kétség kívül minden idők egyik legnagyobb labdarúgójának tartják. Nem is olyan rég nyilatkozott a The Sun sportlapnak.

„Elképesztően fiatal még, mégis már most egy nagyszerű játékos Marcus Rashford. Amikor látom a pályán, olyan érzés mintha magamat látnám. Harcias és egyben gyors is és nem utolsó sorban a labdával is jól bánik. Egy igazi csatáron látszania kell, hogy akárhányadik percben járunk, mindig gólt szeretne szerezni, és ezt én látom rajta. Nagy jövőt jósolok neki.” – mondta a brazil játékos.

A 18 éves tehetség mindössze kilenc bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Manchester United csapatában és ez alatt négy gólt szerzett és kiosztott egy gólpasszt is. 

Ismét elértek minket a sérülések

A Marca értesülései szerint kénytelen lesz kihagyni a Real Madridnak két kulcsembere is a Valencia elleni vasárnapi rangadót.

A hírek szerint mindkét játékos a szerdai Manchester City elleni találkozón sérült meg. Gareth Bale a térdét fájlalta már az első játékrészben látni lehetett rajta, azonban végig játszotta a mérkőzést, míg Keylor a mérkőzés utolsó perceiben érkezhetett rosszul és a lábfejét fájlalta.

Mindkét játékos minden bizonnyal a hétvégén pihenni fog, és valószínűleg a legfontosabb találkozóig a Bajnokok Ligája döntőig ha nem százszázalékosak nem fogják kockáztatni már a játékukat ez az állapotuktól függ csak.

Csak hogy valami jó hír is érkezzen a Madridi szurkolókhoz  a mai napon már Benzema és Casemiro is teljes értékű edzés munkát végzett.

„Ahogy Zidane is mondta már teljesen 100%-os állapotba vagyok.”

Cristiano Ronaldo elemezte a tegnapi Manchester City elleni mérkőzést.

„Egy nagyszerű mérkőzés volt. A csapat végig irányította a mérkőzést és több lehetőséget is dolgoztunk ki. Tudtuk volna még növelni a tempót, de ez is elegendőnek bizonyult. A célunk sikerült ott vagyunk a döntőben. Tudtuk, hogy hamar gólt kell szereznünk. Összességében megérdemelten jutottunk tovább, mi voltunk a jobb csapat.”

„Elérkeztünk a döntőig. Újra az Atletico lesz az ellenfelünk, boldog vagyok, hogy idáig eljutottunk. Ez mutatja, hogy milyen erős is a Spanyol bajnokság. Nagyon boldog vagyok, hogy eljutottunk a döntőig és ne felejtsük, el még mindig van esélyünk a bajnokságban is.”

Az edző munkája:

„Zidane nagyszerű munkát végez. Nagyon sokat segít nekünk, és boldogan dolgozunk vele. Csodálom őt, mint edző, és mint ember is bízok benne, hogy továbbra is velünk fog maradni. Ő egy nagyon alázatos ember, aki folyamatosan szeretne tanulni és fejlődni, meghallgatja a játékosokat és mindenben segít minket.”

Üzenet a szurkolóknak:

„Köszönjük a rengeteg támogatást, amit kaptunk, nagyon fontos volt számunkra. Találkozunk a döntőben! ¡Hala Madrid! ".”

  A sérülése:

„A sajtóban megjelentek rólam információk, hogy nem biztos a felépülésem, vagy épp nem vagyok teljesen egészséges. Egyáltalán nem ez volt a helyzet, keményen edzettem, hogy visszatérhessek, és ahogy Zidane is mondta már teljesen 100%-os állapotba vagyok.”

„Megérdemelten jutottunk a döntőbe.”

A tegnapi napon a Real Madrid csapata 1-0-ra győzni tudott a Manchester City ellen ezzel két év után ismét városi derbi lesz a Bajnokok Ligája döntőjében.

„A második játékrészben több gólszerzési lehetőséget hoztunk létre, azonban nem született meg a második gól. Voltak nehéz időszakok a mérkőzésen, de összességében megérdemelten jutottunk a döntőbe. A két mérkőzés alatt nem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani a Manchester City.” – mondta a Kroos.

Toni Kroos máris „odaszúrt” kicsit a május 28-i ellenfelének.

„Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon is kemény mérkőzés lesz az Atletico elleni finálé. Remekül játszottak a Barcelona és a Bayern München ellen is nem hiába jutottak el idáig, azonban a mi csapatunk minőségibb játékosokból áll, és ezt be is kell bizonyítanunk ellenük. Itt már nincsenek esélyek, mindkét csapatnak ugyanannyi esélye van. Nem lepett meg, hogy idáig eljutott az Atletico.”

Az idei szezonban a Real Madrid még nem tudta legyőzni városi riválisát az Atletico Madridot és a bajnokságban is 1 pontra lemaradva vannak a harmadik helyen a Királyi Gárda játékosai.

„Átvészeltem egy nehéz időszakot, de megtaláltam a helyem.”

A Real Madrid ott van a Milánói döntőben és Gareth Bale-t az sem érdekli, hogy nem neki írtál a gólt.

„Azért igazoltam a Real Madrid csapatához, hogy kupákat nyerjek és főleg Bajnokok Ligáját, hisz ez különösen fontos a klub számára. Egyszer már sikerült elérnünk két éve ezt a célt és most itt a lehetőség ismét hihetetlen.”

Bale a legutóbbi két bajnokin döntő gólokat szerzett és a hátán vitte a csapatát, szükség is volt rá hisz sem Cristiano sem Karim nem volt bevethető. Most is Bale lőtte kapura a labdát a tegnapi City elleni mérkőzésen, azonban Fernando lábán megpattant a lövés így az UEFA öngólnak számította be a találatot.

„Teljesen mindegy, hogy ki rúgja a gólt vagy épp öngól. Az a lényeg most, hogy ismét lehetőségünk nyílt megnyerni a Bajnokok Ligáját. Folyamatosan fejlődök, ezt érzem, egyre érettebben tudok a pályán játszani. Az elmúlt időszakban sokat javult a spanyol tudásom, és már jól illeszkedem bele a csapatba. Átvészeltem egy nehéz időszakot, de megtaláltam a helyem és minden nap boldog vagyok, hogy itt lehetek.” – mondta a Walesi támadó.

Real Madrid- Manchester City 1-0 (videó összefoglaló)

Végeredmény

Real Madrid - Manchester City 1-0

Gólszerző: Fernando (öngól) 20. percben

Real Madrid - Valencia

Liga BBVA, 37. forduló

2016.05.08. (vasárnap)

17:00 / Sport 1 

„Élveznünk kell a pillanatot a rajongóinkkal együtt.”

Zinedine Zidane a Manchester City elleni győzelem után a sajtó rendelkezésére állt.

Ez egy tökéletes este Zinedine Zidane-nak. Nem is olyan rég még kinevezték a Real Madrid edzőjének és most elérte azt, hogy a csapata a Bajnokok Ligája döntőjében szerepeljen. A francia mester a következőket mondta a mérkőzés után.

„Nagyon boldog vagyok és ez nem csak az én érdemem, hanem az egész csapaté. Örülök, hogy sikerült és fantasztikus volt azt látni, amit véghezvittek a játékosaim. Szenvedtünk kicsit, de ez előfordul néha egy elődöntőben, és végül, ami a legfontosabb, hogy véghezvittük azt, amit szerettünk volna.”

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek ennél a nagyszerű klubnál. Örülök, hogy tudom élvezni azt a lehetőséget a játékosaimmal együtt, amit kaptam a klubtól. Folyamatosan együtt dolgozunk és fejlődünk és tudjuk, ha egy csapatként játszunk, akkor sok mindent elérhetünk még.”

Megvan a döntőbe jutás:

„Sikerült a célunk ott vagyunk a döntőben, azonban még mindig nem nyertünk meg semmit sem. Jelenleg fél úton vagyunk a siker útján, de természetesen kiélvezzük a siker ízét. A döntő egy iszonyatosan érzelmes és nehéz mérkőzés lesz minden bizonnyal, de most jelenleg a vasárnapi bajnokira kell koncentrálnunk.”

A döntő esélyese:

„Itt már nincsenek esélyesebbek. Aki idáig eljut, az már mind megérdemelné a győzelmet. Mindenki ugyanannyi eséllyel indul neki a döntőnek.”

A klub:

„Megtiszteltetés, hogy a Real Madrid vezetőedzője lehetek. Köszönettel tartozom a lehetőségért és igyekszem élni vele.”

A munkája, hogy idáig eljutottak:

„Mivel én vagyok a csapat edzője így valószínűleg tényleg jól csinálhatok valamit, de ez nem csak rajtam múlik, ez mindenki érdeme, aki velem dolgozik. Tovább kell folytatnom a munkám, ahogy eddig is. A mai győzelem a csapat érdeme együtt sikerült elérnünk, amit elértünk. Imádom a futballt és örömmel tölt el látni azt, amit nap, mint nap művelnek a játékosaim. Az edző teljesen átszellemül, a játékosaival velük szenved, és ugyanúgy velük örül is. Minden mérkőzést úgy kell játszanunk mintha egy döntő lenne.”

Cristiano játéka:

„Cristiano remekül érzi magát ezért is volt végig a pályán. Bármikor képes gólt szerezni ő ez a fajta játékos. Remek munkát végzett, ahogy a csapat többi tagja is pedig nem volt sok ideje edzeni mégis rendkívül jó állapotban van.”

Jesé játéka:

„Jesé középcsatárként kapott lehetőséget míg Bale és Cristiano játszott szélen. Ha Karim egészséges természetesen ő tölti be ezt a szerepkört. Lucast és Jamest pedig a támadások segítéséért küldtem be.”

Az ellenfélről:

„Gondoltuk, hogy lesznek olyan időszakok, amikor nem tudunk érvényesülni a pályán és szenvedünk. Végül jogosan győztünk, hisz megérdemelték a játékosaim a meccs képe alapján. Nehéz volt ellenük játszani, de sikerült döntőbe jutnunk azonban még koránt sincs vége. Nem gondolom, hogy gyengén szerepelt volna a City, hisz masszívan védekeztek nehéz volt feltörni őket. Az természetesen igaz, hogy nem volt sok lehetőségük, hogy gólt szerezzenek, de az, hogy a bégeredmény csak 1-0 lett azt sugallja, hogy nem volt egyszerű feladatunk. Az eredmény tükrözi a játékot, hogy nem volt egyszerű, ám egy elődöntő sosem az itt az utolsó pillanatig koncentrálni kell. Remekül játszott a csapatom, mint védekezésben és támadásban is egy jó taktikának köszönhetően összességében sikerült kiütnünk a Manchester Cityt.”

 

Hogyan dönt Zidane a mérkőzés előtt…

Zinedine Zidane mérkőzés előtti egyik nagy feladata, hogy eldöntse hogyan is fog felállni a csapat.

Mint ismert Karim Benzema a vizsgálatok után kiderült továbbra is a sérülésével bajlódik így a mai napon nem számíthat rá a mester. Ha a francia támadó hiánya nem lenne elég egy másik remek formában lévő játékost is pótolni kell, hisz Casemiro sem tud ott lenni a mai találkozón végtagduzzanata miatt.

Tehát jogosan merül fel a kérdés, kivel is fogja pótolni a hiányzókat a francia menedzser, több variáció is felmerült.

1.       opció: Kroos, Modric, Isco, L. Vázquez, Bale és Cristiano

2.       opció: Kroos, Modric, Isco, Bale, Cristiano és Jesé

3.       opció: Kroos, Modric, Kovacic, L. Vázquez, Bale és Cristiano

4.       opció: Kroos, Modric, Isco, James, Bale és Cristiano

5.       opció: Pepe, Kroos, Modric, L. Vázquez, Bale és Cristiano

„Szörnyű érzés lenne, ha nem jutnánk a döntőbe.”

Zinedine Zidane megtartotta szokásosnak mondható mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, ahol is beszélt a Manchester City-ről, a sérültekről és hogy mik az elvárásai.

A játékosok formája:

„Cristiano már a csapattal edzett 100%-os állapotban van, így játszani fog. Azonban Casemiro és Benzema állapota nem ilyen biztató. Karim állapota a vizsgálatok után kiderült, hogy még nem teljesen jó, még mindig a sérülésével bajlódik, és nem szeretnénk kockáztatni. Casemiro ugyan nem sérült, de a végtagduzzanata miatt, úgy döntöttünk őt sem kockáztatjuk, nehogy komolyabbal kössük be. Így is nagyszerű játékosokra számíthatok a kereten belül.”

Cristiano vállalta a mérkőzést?

„Nem. Az orvosok engedélyezték, mivel 100%-os állapotba van.”

Casemiro pótlása:

„Meglátjuk, még hogy, Casemiro remekül játszott az elmúlt időszakban, de vannak olyan játékosaink, akik tudják helyettesíteni. A legjobb csapattal szeretnénk felállni.”

Ha nem jutnak a döntőbe mit fog érezni?

„Az szörnyű lenne, hisz még nem nyertünk semmit idén. Egyértelműen nyerni szeretnénk és ezért minden bele fogunk adni a City ellen. Nem lesz egyszerű mérkőzés tudjuk, de nagyon rosszul érintene minket, ha nem jutnánk a döntőbe.”

A Leicester bajnoki címe:

„Boldog vagyok, azért amit elértek, a futballban nincsenek csodák ez egy megérdemelt siker volt. Most először ünnepelhettek bajnoki címet fantasztikus dolog, amit elértek, teljesen megérdemlik.”

Benzema hiánya változásokat hoz a csapatba?

„Semmi nem fog változni igazából a saját játékunkat játsszuk ugyanúgy.”

Mi az, amit látni akar a csapatától:

„Bízok benne, hogy hasonlóan játszunk, ahogy tettük idegenbe a második játékrészben csak most góllal esetleg gólokkal még megtoldva. Nyomást kell gyakorolnunk az ellenfelünkre veszélyesnek, kell lennünk, és úgy kell játszanunk, ahogy egy elődöntőhöz illik. Ám nem szabad leírnunk őket, egy fantasztikus csapat ellen állunk ki.”

Cristiano Ronaldo sok ideig szeretné Madrid edzőjeként látni:

„Remek a kapcsolatunk. Fontosnak tartom, hogy a játékosok és az edző közt kialakuljon valamilyen kapcsolat, és hogy kommunikáljunk egymással. Cristiano fantasztikus edzői munkát végez, és nagyszerű látni, ahogy teljesíti az elvárásaimat a pályán. Ha továbbra is ilyen marad köztünk a viszony, akkor nagyon boldog leszek a jövőben is.”

Kroos feladata a mérkőzésen:

„Beszéltem vele. Amikor nem birtokolja, a labdát csapatként kell remekül védekeznünk, hogy véletlen se kapjunk gólt. Eddig nagyszerűen valósítottuk ezt meg. De egyértelműen a legjobb védekezés a támadás.”

Mi a véleménye Agüero játékáról?

„Fantasztikus játékoskerettel rendelkeznek. Egyértelműen egy nagyon fontos tényezője a csapatának, azonban nem leszünk rá kihegyezve. Csak is a saját teljesítményünkre kell koncentrálnunk.”

A Manchester City elleni keret

Edző: Zinedine Zidane

Kapusok: Keylor Navas, Kiko Casilla, Rubén Yánez

Védők: Varane, Pepe, Ramos, Nacho, Marcelo, Carvajal, Danilo, Arbeloa

Középpályások: Kroos, James, Bale, Kovacic, Modric, Isco

Csatárok: Jesé, Lucas Vázquez, Borja Mayoral és Cristiano Ronaldo

„Hatalmas előny lehet számunkra a hazai pálya.”

Casemiro adott interjút a Bwin honlapjának.

A szerdai Manchester City mérkőzést várja az összes Real Madrid szurkoló, hisz ettől a mérkőzéstől függ ott lesz e a csapat Milánóban a Bajnokok Ligája döntőjében.

A várva várt mérkőzésről:

„Hatalmas előny lehet számunkra a hazai pálya. Számítunk a szurkolóinkra, hogy mögöttünk álljanak és tudjuk, hogy ez így is lesz, ahogy eddig is. Hatalmas erőt ad számunkra, ahogy halljuk őket buzdítani. A Manchester City nem érezheti egy percig sem kényelmesen magát. Ha elég erősen kezdünk és jól is játszunk, akkor végig mellettünk lesz az egész stadion, ahogy a Wolfsburg ellen is volt. Akkor az első perctől kezdve éreztük, hogy a szurkolóink támogatnak. Nem lesz egyszerű mérkőzés, de a szurkolóink lehetnek a plusz számunkra.”

A fegyver:

„Manchesterben az első húsz percet túl kellett élnünk, el akarták dönteni a találkozót, ami nem sikerült nekik és elkezdtünk mi is játszani. Nem játszottunk rosszul, de most a visszavágón még jobbnak kell lennünk. Hoznunk kell a tőlünk elvárt játékot, és meg kell oldanunk az előttünk lévő feladatot. Csak a győzelem elfogadható számunkra, és ezért mindent meg is fogunk tenni. Gólt kell szereznünk mindenképp. Teljesen mindegy ki szerzi a gólt, vagy ha én, akkor fejjel vagy lábbal csak az számít számomra, hogy döntőbe segíthessem a csapatomat.”

Az ellenfél a Manchester City:

„Koncentrálnunk kell végig. Nem egy kiváló játékosuk van. Egy percig sem szabad kihagynunk.”

Pepe felépülése:

„Egy fantasztikus játékos egyértelműen. Már jó pár éve a Real Madrid szolgálataiba van, és kétség sem fér hozzá, hogy a világ egyik legjobb középhátvédje. Számítunk rá, hisz sokat jelent számunkra a jelenléte.”

A Bajnokság és a Bajnokok Ligája maradt:

„Mindig az előttünk álló mérkőzésre szabad csak koncentrálnunk. Most a Manchester City elleni találkozó következik. Eztán a célunk, hogy megnyerjük a hátralevő összes mérkőzésünket, abban bízva, hogy hibázni fognak a többiek. Csakis saját magunkra kell koncentrálnunk, és meglátjuk hogyan is alakul majd a végkimenetel.”

„Fantasztikus szurkoló táborunk van.”

Keylor Navas a Real Madrid bomba formájában védő kapusa adott nyilatkozatott a klub televíziós csatornájának.

„Arra szeretném kérni a szurkolókat, hogy legyenek mögöttünk és szurkoljanak, buzdítsanak és adjanak bele mindent, ahogy mi is mindent meg fogunk tenni a pályán. Ahogy szurkolnak nekünk, azt mi érezzük a pályán és motivál minket. A cél, a végső győzelem.”

„Fantasztikus szurkoló táborunk van. Együtt sikerülhet bármi. Az az érzés, amikor a Bernabéuban több ezer szurkoló mögötted áll leírhatatlan érzés, olyankor elhiszed, hogy bármire képes vagy. Minden labdáért küzdeni fogunk, mindenki meg fog szakadni a pályán, azért hogy a végén mi hagyjuk el győztesen a stadiont, és mindenki boldogan mehessen az otthonába.”

„Köszönettel tartozunk Istennek is, hogy mindannyian egészségesek vagyunk, és nagyon lelkesen várjuk már az előttünk lévő akadályokat. Ez egy remek mérkőzés lesz, és nagyon koncentráltnak kell lennünk, hogy a végén mi ünnepeljünk. Mindent meg fogunk tenni a pályán.”

„Mindig a legjobban szeretnénk felkészülni a mérkőzéseinkre. A következő mérkőzés a legfontosabb mindig, tehát a szezon legfontosabb mérkőzése jelenleg a szerdai Manchester City elleni találkozó, nem szabad félvállról vennünk mindent bele kell adnunk.”

„Semmi sem lehetetlen számunkra.”

Cristiano Ronaldo adott interjút az UEFA hivatalos rendezvényén.

Két éve Bajnokok Ligája győzelmet ünnepelhettél. Milyen érzés volt, össze tudod foglalni?

„A Bajnokok Ligája mindig egy rendkívül különleges kupasorozat, és fantasztikus érzés volta Real Madriddal a végsőkig menetelni. Ráadásul hazai közönség előtt Lisszabonban rengeteg portugál szurkoló előtt felejthetetlen.”

2003-ban debütáltál, azóta ha meghallod a Bajnokok Ligája himnuszát más érzések ragadnak el?

„Természetesen más érzés, de ugyanúgy fantasztikus. Mint ahogy említettem ez egy rendkívül fontos sorozat, és ezek a mérkőzések más hangulatot varázsolnak. Minden egyes alkalommal, amikor egy mérkőzésre készülök, olyan mintha az lenne az első. Tudjuk, hogy hatalmas elvárások vannak a Real Madridnál. Nem egyszerű megfelelni az elvárásoknak, de bármi megtörténhet, nem ismerünk lehetetlent. Az hogy a Manchester City már az elődöntőben van, az nem lehet véletlen az a teljesítményét tükrözi. Kiejtették a PSG csapatát, ami egyértelműen nem volt egyszerű. Nagyon fegyelmezettek, nehéz rajtuk fogást találni.”

Mesterhármas a Wolfsburg ellen, aminek köszönhetően lehettek most ahol vagytok. Ha rangsorolni kéne a legjobb teljesítményeidet ebben a kiírásban, ez a mérkőzés hova kerülne?

„Egy nagyon fontos győzelem volt, három góllal kellett nyernünk és fantasztikus érzés volt elérni a célunkat és az csak ráadás, hogy én lőhettem mind a három gólt. Azon az estén minden összejött, az egy hibátlan mérkőzés volt. A csapat remekül játszott, és a szurkolók is rengeteget tettek azért, hogy meglegyen a győzelem. Felejthetetlen pillanat volt, egy csodálatos nap.”

Zidane érkezése jó hatással volt a csapatra?

„Remekül érezzük magunkat vele, érezzük, ahogy törődik velünk és azt is tudjuk, hogy még neki is alkalmazkodnia kell, hisz ez lesz az első éve. Nagyon gyorsan került fel egy igen magas pozícióba, és mégis nagyon boldog vagyok, mióta az ő kezei alatt dolgozom. Már játékosként is elismertem, és most edzőként is ezt teszem, mivel megérdemli, remekül végzi a munkáját és nagyon jól bánik velünk. Egyértelműen ő az az edző, aki hosszú évekig szeretnék látni a Real Madrid kispadján.”

Courtois menekül Londonból?!

Antonio Conte, aki a nyártól a Chelsea új vezetőedzője lesz, a hírek szerint nem tart igényt Thibaut Courtois-ra.

A Daily Mirror értesülései szerint Conte megfelelő ajánlat esetén megválna a belga hálóőrtől és máris elindultak a pletykák a játékos következő csapatáról.

A hírek szerint Thibaut egyáltalán nem érzi már jól magát a Chelsea csapatánál és mindenképp tovább szeretne állni. A tavalyi szezonban a Londoni klub 73 millió fontra becsülte az árát, azonban az idei borzasztó szereplésük miatt minden bizonnyal ez rohamosan le fog csökkenni.

Egyes hírek szerint a Paris Saint-Germain és a Real Madrid is fontolóra veszi a transzfert.

Real Madrid - Manchester City

Bajnokok Ligája elődöntő, visszavágó

2016.05.04. (szerda)

20:45 / Sport 1 és M4

„Az hogy most kik játszottak az nem fogja befolyásolni a szerdai összeállításomat.”

Zinedine Zidane szokásos mérkőzés utáni nyilatkozata.

A Real Madrid csapata 1-0 arányban Bale góljának köszönhetően győzni tudott a Real Sociedad ellen.

„Sikerült elérnünk a célunkat és begyűjtöttek a három pontot egy nagyon nehéz ellenfél ellen. Itt az ideje, hogy most már a következő ellenfelünkre koncentráljunk a Manchester City ellen. Ez egy nagyszerű mérkőzés volt, hogy felkészüljünk a szerdai találkozóra.”

A csapatról:

„Kroos most kapott egy kis pihenőt már megérdemelte és szüksége is volt rá, bízok benne, hogy szerdán már Cristiano és Karim is a csapatot fogja erősíteni. Az összes játékosomba teljes mértékben bízok, folyamatosan rotálnunk kell, és a mostani játékosok meg is mutatták, hogy mire is képesek ők is. Nagyon fontos, hogy az összes játékos, amikor lehetőséget kap, a legjobbját nyújtja. Nem egyszerű ilyen hamar mérkőzéseket lejátszani, de olyan keretünk van, ami képes megállni a helyét ez idő alatt is. Most jöhet a jól megérdemelt pihenő, majd máris készülünk a Manchester City elleni találkozóra. Az hogy most kik játszottak az nem fogja befolyásolni a szerdai összeállításomat-mindenkit, igyekszek játszatni. Bízom Lucas Vázquez teljesítményébe folyamatosan hajt és küzd, és nagyszerű teljesítményt nyújt.

Bale teljesítménye:

„Mióta visszatért ismét elégedett vagyok a mutatott játékával fontos játékos. Boldog vagyok, hogy visszatért és még hozzá ilyen jó formában, fontos játékos, akire nagy szükség van a szezon utolsó részében. Ha nem sérül le, akkor együtt játszanak Cristianóval. Nagyszerű hogy képes eldönteni mérkőzéseket, nagyon fontos hogy jó formában legyen így a szerdai találkozó előtt.”

A tabella:

„Mi hoztuk, amit kell és begyűjtöttük a három pontot, most már csakis a riválisokon múlik, hogy alakul a tabella.”

KÖZÖSSÉG


Videó

Real Madrid - Barcelona 2:0 (összefoglaló)
2017.08.17. csütörtök 01:47

Real Madrid - Barcelona 2:0
Spanyol Szuperkupa Döntő, 2. forduló
Gólok: Marco Asensio 4., Karim Benzema 39.

Legnépszerűbb hírek