Bulvár, játékosok magánélete

Cristiano Ronaldo és családja

Egy remek összeállítás Cristiano Ronaldóról és a családjáról.

Fejlemény a Ronaldo ellen zajló adócsalási ügyben

Új fejlemény van a Ronaldo ellen zajló adócsalási ügyben. Az El Mundo újság szerint a játékos hajlandó kifizetni a tartozását. A vád szerint Ronaldo 14,7 millió euró adót nem fizetett be 2011 és 2014 között, valamint négyszer sértette meg a jogszabályokat azzal, hogy az imázsjogokhoz tartozó bevételeit nem vallotta be. A játékos korábban azt vallotta, hogy mindig befizette az adóit, Angliában és Spanyolországban is. Viszont most nyilatkozata után tíz hónappal az ügyvédjén keresztül állítólag mégiscsak felajánlott 14 millió eurót a spanyol kincstárnak, hogy elkerülje a börtönbüntetést. A botrány kirobbanása óta sok idő telt el, így akár már 100 millió euróra is nőhetett az eredetileg kért 14,7 millió eurós kártérítés, melyet ki kell fizetnie, ha a bíróság bűnösnek találja.

Cristiano Ronaldo rövid szabadságra ment

Cristiano Ronaldo pár napos kimenőt kapott, annak ellenére, hogy a csapat május 26-án a Bajnokok Ligája fináléjára készül az angol Liverpool ellen.  A játékos élt a lehetőséggel, hogy pár napra elengedte pihenni edzője. Így hát elment Ibizára kedvesével, Georgina Rodriguezzel, pár barátjukkal, illetve legnagyobb fiával, Cristianinhoval. A beszámolók szerint Ronaldo nagyon jól érezte magát a rövid szabadságon.

 

Cristiano Ronaldo producer is lesz
Cristiano Ronaldo a labdarúgás utáni életét is komolyan építi. Kiderült ugyanis, hogy producerként beszáll egy női focicsapatról szóló hollywoodi filmsorozat készítésébe. A sorozat a Facebookon fog futni. A Hollywood Reporternek a következőket nyilatkozta a játékos:
 
"Szabadidőmben imádok filmet nézni. Óriási élmény lesz, hogy én lehetek egy sorozat executive producere. A cselekmény, a lányokkal történő jó és rossz dolgok nagyon hasonlítanak majd az én karrieremre, az én tapasztalataimra. Nem csak a labdarúgásról fog szólni. Sokkal inkább értékekről, elvekről, kihívásokról, barátságokról, a kemény munkáról, szolidaritásról, feszültségről és harmóniáról. Ha csak röviden kellene megfogalmaznom: az életről..."
 
 
Ronaldo nagy rajongója Marcus Rashfordnak
Úgy tűnik, hogy Cristiano Ronaldo nagy rajongója Marcus Rashfordnak, a Manchester United fiatal támadójának, mivel újabb ajándékot küldött neki. Ronaldo legutóbb Air Max CR7 néven népszerűvé vált cipőjét küldte Rashfordnak, most pedig egy újabb különleges ajándékkal lepte meg őt. A mezen, melyet CR ajándékozott a Manchester United játékosának, ez áll:
 
„Marcusnak: így tovább! Cristiano Ronaldo” 
 
Karim Benzema már nem számít a vb-szereplésre
Benzema úgy döntött, hogy nem próbálja most már meggyőzni Didier Deschamps-t, a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát arról, hogy válogassa be őt a nemzeti csapatba. A játékos a Vanity Fair című magazin spanyol kiadásában úgy nyilatkozott, hogy ennyi idősen, két gyerekkel jó helyen van ott, ahol most él.  Benzema alig egy hónappal az előtt, hogy Deschamps nyilvánosságra hozná a franciák világbajnoki keretét, így fogalmazott:
 
"A családom így mindig tudja, hol vagyok. Semmit nem fogok tenni azért, hogy meggyőzzem a kapitányt."
 
Benzema legutóbb 2015-ben, az örmények elleni felkészülési mérkőzésen játszott a francia nemzeti csapatban. Azután sajnos kizárták az együttesből, mert érintett volt válogatottbeli csapattársa, Mathieu Valbuena szexvideós zsarolásában. Az eltiltást 2016 szeptemberben feloldották, de Deschamps azóta sem számít rá.
 
Sergio Ramos újra apuka lett

Sergio Ramos a Twitteren jelentette be, hogy megszületett harmadik kisfiuk. A baba 3.1 kilogrammal jött a világra, és az Alejandro nevet kapta. A kisfiú és az anyukája is jól vannak. A hamarosan 32. születésnapját ünneplő Ramos igazán szép ajándékot kapott kedvesétől.

Gratulálunk nekik!

 

Egy újabb remek videó Cristiano Ronaldóról

Egy újabb szuper videós összeállítás Cristiano Ronaldo életéről, családjáról, ingatlanjairól, stb.

Gareth Bale újra apa lesz

Gareth Bale a közösségi oldalán jelentette be, hogy párja, Emma Rhys-Jones terhes, úton van a harmadik közös gyermekük. A jó hírt babaruhával és plüssállattal illusztrálta a játékos. A pár jelenleg két lánygyermekét neveli, Alba Violet Bale öt, Nava Valentina Bale pedig egy éves.

 

Sergio Ramos nem mindennapi autóval érkezett az edzésre

Sergio Ramos egy kicsi oldtimerrel hajtott be a Real Madrid waldebebas-i edzőközpontjának kapujához. Először biztosan nagy fejtörést okozott a biztonsági személyzetnek is, hogy ez az apró autó mit akarhat a Real Madrid edzőközpontjánál, hiszen más autókhoz vannak szokva. Ramos viszont most egy SEAT 600-assal érkezett... Mint az az Instagram-fotóiból kiderül, a testvérétől kapta az autót közelgő születésnapjára. A szépen felújított oldtimer oldalán az SR4, Sergio Ramos monogramjából és mezszámából áll össze. 

Oldalak

KÖZÖSSÉG


Videó

Cristiano Ronaldo és családja
2018.06.04. hétfő 00:17

Egy remek összeállítás Cristiano Ronaldóról és a családjáról.

Legnépszerűbb hírek