Nyilatkozatok, interjúk

„Világossá tette, hogy távozni szeretne.”

Heidel, a Schalke sportigazgatója nyilatkozott Sané Leroy jövőjéről.

Úgy tűnik, a fiatal német válogatott nem sokáig fogja erősíteni a Schalke csapatát, hisz a vezetőségnek nyíltan kifejtette távozási szándékát. Az egyik legnagyobbnak kikiáltott tehetség Sané-ért minden bizonnyal több európai klubcsapatot is bejelentkezik majd, köztük a Real Madrid is.

„Világossá tette számunkra, hogy távozni szeretne a klubtól. Még idén nyáron minden bizonnyal klubbot fog váltani. Ha minden feltételben meg tudunk egyezni természetesen, mi is hozzájárulunk az átigazoláshoz.” – mondta Heidel.

„Nem igazolok sehova.”

A francia válogatott játékos iránt rengeteg klub érdeklődött, azonban mégis úgy tűnik ebből nem lesz klubváltás.

Aki felkeltette több klubcsapat érdeklődését is az nem más, mint, Dimitri Payet, aki egy remek szezonon van túl a West Ham csapatánál és az Európa-bajnokságon is nagyszerű teljesítményt nyújtott.

A Real Madrid, Barcelona és a Manchester City is szerette volna a soraiban tudni, azonban Payet a The Sun magazinnak elárulta a döntését.

„Hallottam a klubok érdeklődéséről, és nagyon jól esik, ezeket hallani azt elárulhatom. Azonban szeretem a West Ham csapatát, és egy fantasztikus szezonon vagyunk túl és alig várom, hogy visszatérhessek. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy a következő idényben is a West Ham labdarúgója maradok. Megnyugodhatnak a rajongók, hisz imádom ezt a klubbot.”

„A sérülésem már a múlt.”

Daniel Carvajal és Marcelo is visszatértek az edzőközpontba, ahol is a spanyol szélső a Real Madrid TV-nek adott egy rövid interjút.

„A sérülésem már a múlt. Természetesen a vizsgálatok mondják meg pontosan milyen állapotban is vagyok, azonban egyáltalán nem aggódok már emiatt.”

„Az előszezon előtt már pár nappal bejöttem, hogy biztosan rendben legyen minden az elkövetkezendő időszakban. A sérülésem felépülése hetekig tartott, azonban nem szerettem volna súlyfelesleggel vagy rossz formában kezdeni a szezont, ezért még keményebben fogok edzeni, mint eddig.”

Cristiano Ronaldo: „Egy döntőben bármi megtörténhet”

A Real Madrid portugál gyöngyszeme ma este fogja megvívni Portugália második nagy döntőjét egy világversenyen. Az első döntőre egészen 2004-ig kellett várni, amit a hazai rendezésű Európa Bajnokságon vívták ki a luzitánok, ám akkor a torna meglepetéscsapata, Görögország emelhette magasba a trófeát, így a Figoval felálló hazaiak „csupán” egy ezüstöt kaptak. Ronaldo akkor mindössze 19 éves volt. Az akkori döntős csapatból Ronaldo mellett Ricardo Carvalho kaphat szerepet ma este Franciaország ellen.

„Franciaország nagy előnye, hogy hazai pályán fognak játszani, hazai közönség előtt. Egy egész ország áll majd mögöttük, de egy döntőben bármi megtörténhet. Egy komoly és nehéz összecsapásra számítok. A torna kezdete óta senki nem tudott legyőzni minket, remélem ez ma este sem fog megváltozni.”

„Ez olyasmi, amiről mindig csak álmodni mertem. Óriási eredmény lenne, ha meg tudnánk nyerni ezt a nagy tornát, és ezzel egy igencsak fontos címet tudnánk szerezni a hazánknak. Minden portugál ember, mindenki, aki el fog jönni ma este szurkolni, az azért jön, mert hisz abban, hogy meg tudjuk verni Franciaországot. Nekünk is el kell hinnünk ezt, és mindent megtenni a győzelemért.”

„Ha minden jól megy, akkor a második döntőmön végre büszke lehet rám egész Portugália, hiszen ha szerencsénk is van, akkor a miénk lehet a trófea. Persze ehhez egy nagyon jól szervezett, nagyon jól játszó csapatot kell ma este legyőznünk.”

Santillana: „Cristiano olyan magasra tud ugrani, ahova én soha nem érhettem fel”

„Hihetetlen képességei vannak. Egy igazi zseni. A Wales elleni találata valami hihetetlen volt. Olyan magasra tud ugrani, amire én soha nem érhettem fel.”

„Azok, akik rendszeren követik a Real Madrid, illetve Portugália mérkőzéseit már meg sem lepődnek, ha egy ilyet látnak tőle. Nagyon régóta bizonyítja, hogy a ő világ legjobb góllövője.”

„Én nem voltam egy magas játékos, így minden megmozdulásom előtt előre kellett gondolkodnom, hogy meglegyen az előnyöm az ellenfél játékosaival szemben. Cristianonak erre nincs szüksége, hiszen a hihetetlen fizikumából adódóan bármire képes a pályán.”

„A hihetetlen robbanékonysága, a gyorsasága lehetővé teszi, hogy megszerezze azt a területet, amire szüksége van a helyzetbekerüléshez. Az, hogy a pálya bármely pontján a maximumot hozza ki magából az azért van, mert óriási játékintelligenciával rendelkezik.”

„Rendkívül sokat edz, de ez a képessége, hogy mindenkinél magasabbra tud emelkedni, ez veleszületett tehetség.”

„Nem tárgyaltunk a Real Madriddal.”

A Real Madrid játékosa James Rodriguez egyre közelebb van ahhoz, hogy a francia bajnok Paris Saint-Germain csapatához igazoljon, legalábbis francia hírek szerint, azonban az elnök ezt tagadja.

James a 2014-es világbajnokságon csak úgy berobbant a klasszisok közé, amiire azonnal fel is figyelt a Real Madrid csapata és szerződtette is. Azonban az elmúlt időszakban egyre hanyatlóbb teljesítményt nyújtott és a reklámfogása is jelentősen csökkent az elmúlt évekhez képest. A 24 éves játékos idén mindössze 26 mérkőzésen lépett csak pályára.

Rodriguez a Copa Américán a válogatottjával harmadik helyen végzett, és ahogy véget ért a kupasorozat máris elkezdődtek a találgatások. A jelenlegi helyzetét tekintve máris a hírek szerint bejelentkezett érte a Chelsea, Manchester City vagy épp a Manchester United is.

Mégis a legnagyobb esély a Yahoo Sport értesülései szerint arra van, hogy a francia bajnok PSG csapatához szerződjön, vissza Franciaországba.

A PSG új menedzsere Unai Emery, ahogy megérkezett a csapathoz és átvette a keretet, Laurent Blanctól máris elkezdte az erősítéseket. A klub máris három játékost igazolt Hatem Ben Arfa, Grzegorz Krychowiak és Thomas Meunier személyében.

A PSG elnöke Nasser Al-Khelaifi azonban cáfolja ezeket a híreket.

„Ezek az állítások egyáltalán nem igazak. Még nem beszéltem sem a játékossal, sem a Real Madriddal és senki mással sem erről a transzferről.”

„Nem tudok már várni a szezon kezdetéig.”

Daniel Carvajal adott interjút a Real Madrid TV-nek.

„Hamarosan játszani fogunk a Szuperkupa döntőjében, egyértelműen a célunk az, hogy begyűjtsük a legelső trófeánkat az új szezonban.”

Carvajal még mindig a szabadságát élvezi, azonban ellátogatott a Bernabéuba. „Már nagyon várom, hogy kezdődjön a szezon. Nagyon izgatottam várom a következő idényt. Szeretnénk azonnal győzelemmel indítani a Szuperkupa fináléjában, ahol is megnyerhetjük az idei első címünket, ami nagyszerű lenne.” – mondta a Real Madrid TV-nek.

„Minden sorozatban a La Ligában, Copa del Rey, Bajnokok Ligája és a Klubvilágbajnokságban is versenyképesek akarunk lenni. Folyamatosan szeretnénk fejlődni és lépésről lépésre haladni, azonban két lábbal a földön kell maradnunk, mert nagyszerű ellenfelekkel kell szembenéznünk. Nem lesz könnyű elérni a céljainkat.”

Európa-bajnokság.

„Remélem, hogy az egyik csapattársam fogja nyerni az Európa-bajnokságot. Azt már biztosan tudjuk, hogy egy madridista biztosan ott lesz a fináléban ügye, hisz Portugália-Wales elődöntő lesz. Azt kívánok nekik, hogy élvezzék a pillanatokat, hisz csodálatos érzés ilyen messzire eljutni.”

„El akartam jönni a Bernabéu túrára. A szüleim nemrég megtekintették és azt tanácsolták, hogy én se hagyjam ki. Egyszerűen bámulatos. Lenyűgöző, hogy megtekinthetjük a klub történelmét.”

Elismerések:

„Nagyszerű érzés, hogy már része lehettem a történelemnek, a klub által nyert trófeák megszerzésével a két Bajnokok Ligája serleg, az Európai Szuper kupa, vagy épp a Klubvilágbajnokság… Itt ahogy meglátom, ezeket feljönnek az emlékek, amikor a játékvezető belefújt a sípjába Lisszabonban, vagy amikor Cristiano belőtte a győztes büntetőt Milánóban. Megható pillanatok voltak, és tisztában vagy vele, hogy nem volt egyszerű ezeket megnyerni. Büszkék lehetünk arra, hogy részese lehetünk a világ legjobb klubjának a történelmében.”

Payet sorsa úgy tűnik eldőlt

Az elmúlt időszakban rengeteg pletykát lehetett olvasni Dimitri Payet átigazolásáról, most a játékos ügynöke beszélt a jövőről.

Dimitri Payet maradni fog a West Ham csapatánál a következő szezonban is, hisz „nagyon boldog Londonban”, mondta az ügynöke Jacques-Olivier Auguste.

Annak ellenére, hogy számos európai klubok állnak sorba a játékosért köztük a Real Madrid, vagy épp az Inter is, Auguste nem lát sok esélyt a 29 éves játékos távozására.

Payet aláírt egy új szerződést még februárban, amelynek köszönhetően 2021-ig elkötelezte magát a West Ham csapatának.

Dimitri tavaly nyáron igazolt a West Ham csapatához, és az elmúlt szezonban kiváló teljesítményt nyújtott és most az Európa-bajnokságon is megmutatja tehetségét, amivel felkeltette a nagycsapatok figyelmét.

Auguste a Guardian sportlapnak nyilatkozott: „Payet egy remek szerződést kötött a West Ham csapatával, így nem látok sok esélyt a távozására. Ő nagyon boldog jelenleg Londonban.”

„Természetesen soha nem lehet tudni mit, hoz a jövő a futballban, de úgy gondolom, jelenleg csak akkor van esély a távozásra, ha maga a  West Ham csapata szeretné értékesíteni a játékosom.”

Kiemelkedő szezont nyújtott Payet az előző szezonban, ahol is 12 gólt szerzett és nevezték is a PFA év csapatába.

A Real Madrid vezetőedzője Zinedine Zidane is dicsérte a játékost, úgy fogalmazott „az egyik legjobb játékos jelenleg Európában”, aki „bármelyik csapatban megállná a helyét.”

De a Real Madrid mellett komolyan érdeklődik az olasz Inter csapata is Payet játékjogáért. „Nagy rajongója vagyok, és nagyon boldog lennék ha Inter mezben láthatnám.” – mondta Massimo Moratti.

„Casillas dühös volt, hogy nem volt kezdő.”

Vicente Del Bosque az Olaszország elleni vereség után lemondott a posztjáról. A kiesés után minden játékosnak köszönetet mondott, kivéve egynek az egykori Real Madrid legendának Iker Casillasnak.

Del Bosque egy fontos lépést hozott meg a spanyol válogatottal kapcsolatban az Európa-bajnokságon, miszerint David De Gea fog kezdő lenni, míg Iker Casillas csak a kispadon kap helyet. Ezek után a szakember szerint Casillas és az edzői stáb viszonya végleg megromlott és már szóba sem állt velük. Egyszerűen nem jól kezelte Iker a helyzetet.

Az elmúlt évek kicsit sem lehetnek könnyűek Iker Casillas számára, hisz előbb a Real Madrid csapatánál kell elviselni, hogy a padra szorult majd távozott hosszú évek után a klubtól a Porto csapatához, most meg a válogatottban is át kell élnie ezt a szerepet.

Del Bosque elismerte a Cadene Ser rádiónak, hogy a kupasorozat végére teljesen megromlott a kapcsolata Ikerrel.

„A társaival nagyszerűen viselkedett ezzel semmi probléma nem volt, azonban velünk a stáb felé már teljesen más a helyzet. Nagyon mérges lett annak tudatában, hogy már nem ő a kezdő és ezt a dühöt rajtunk vezette le. Ezért is nem írtam számára köszönő üzentet.” – mondta Del Bosque.

Bale hosszú távra tervez

A Real Madrid minden követ megmozgat, hogy Gareth Bale szerződését meghosszabbítsák.

Bale heti fizetése £ 300,000 lesz, ami jelentősen hangsúlyozni fogja, hogy igenis ő a világ egyik legjobb futballistája, amit bizonyít is a Európa-bajnokságon.

A 26 éves játékos szerződéshosszabbításáról a tárgyalások elkezdődtek, és minden bizonnyal az elkövetkezendő három hétben ezt véglegesíteni is fogják.

Bale-nek még három éve van hátra a jelenlegi szerződéséből, azonban a Real Madrid szeretné bebiztosítani magát ezzel az üzlettel. Hisz a korábbi Tottenham játékos iránt igencsak sok az érdeklődő mindenhonnan, és ezzel az új szerződéssel végleg el tudná csitítani a kérőket a Királyi Gárda.

A Manchester United csapata volt a legélénkebb kérője sokáig, és volt időszak amikor úgy tűnt Bale nem érzi jól magát Madridban, azonban ez látszólag helyreállt és minden bizonnyal most elkötelezi magát hosszú távra.

Jelenleg az Európa-bajnokságon Chris Coleman által irányított Walesi válogatottjában csillog Bale, hiszen 4 mérkőzésen 3 gólig jutott már, és most a negyeddöntőben fognak összecsapni Belgiummal.

„Eljött a mi időnk, hogy bizonyítsunk. Mi képviseljük a hazánkat, ahol is még mindig versenyben vagyunk ami már önmagában is egy fantasztikus eredmény.” – mondta Bale.

Bale minden bizonnyal még a szezon kezdete előtt, aláírja az új szerződését a Real Madrid csapatával.

Oldalak

KÖZÖSSÉG


Videó

Ronaldo kihagyhatatlan helyzetbe hozta Benzemát
2017.11.23. csütörtök 18:20

Cristiano Ronaldo az APOEL elleni kedd esti BL-mérkőzésen gólhelyzetben nem kapura lőtt, hanem inkább kihagyhatatlan helyzetbe hozta Benzemát. Meg kell hagyni, igazán önzetlen volt...

Legnépszerűbb hírek