Real Madrid edzők

Úgy tűnik Zidane maradhat a Real Madrid kispadján

A spanyol AS sportlap hírei szerint Zinédine Zidane akkor is a Real Madrid vezetőedzője marad, ha az általa irányított csapat ebben a szezonban semmilyen trófeát nem nyer. A klubvezetés állítólag korábban gondolkodott rajta, hogy a francia szakemberrel kötött szerződést idő előtt felmondja, ha a királyi gárda sikertelen idényt zár. Most viszont úgy döntöttek, hogy semmiképpen sem szüntetik meg a 2022 júniusáig érvényes megállapodást Zidane-nal. A csapat most a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett bajnokságban a második helyet foglalja el 56 pontjával, két ponttal lemaradva az FC Barcelonától. A most szintén szünetelő Bajnokok Ligájában, a nyolcaddöntő első mérkőzésén Zidane csapata hazai pályán 2:1-re kikapott az angol Manchester Citytől.

 

A Real Madrid kinézte Manét magának

A hírek szerint a Real Madridnak a nyári átigazolási szezon egyik legfontosabb célpontja egy szenegáli játékos, Sadio Mané. A Liverpool támadója jó benyomást tett Zinédine Zidane-ra, ezért a Real Madrid kitűzte célul a megszerzését. A szenegáli játékos a Southamptontól érkezett a Liverpool csapatához 2016-ban, ahol azóta is alapembernek számít a keretben. 2017 augusztusában elnyerte a Premier League hónap játékosa díjat. Ugyanebben az évben a Liverpoolnál a szezon játékosa lett. Tavaly pedig megválasztották Afrika legjobb játékosának is. Mané a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is megbízható teljesítmény nyújt. Éppen ezért, a Real Madridnak jól a zsebébe kell nyúlnia ahhoz, hogy a játékos a csapat tagja legyen...

 

Zidane elmondása szerint senkitől sem kapott ajánlatot

Zinédine Zidane-t elmondása szerint a pletykákkal ellentétben nem keresték meg különböző ajánlatokkal. Az elmúlt hónapokban sokat lehet hallani erről a témáról. Többek között az is felvetődött, hogy a francia szakember esetleg visszatérhet Olaszországba. Sokan Maurizio Sarri tökéletes utódját vélték felfedezni benne. Az is szóba került, hogy Didier Deschamps esetleges távozása után Zidane a francia válogatott irányítását veheti át. A 47 éves edző a szombati sajtótájékoztatón megcáfolta a pletykákat. Zidane viszont azt is kiemelte, hogy bár három Bajnokok Ligáját és egy bajnoki címet is nyert a madridiak mestereként, igazán hosszú távon nem garantálhatja a folytatást a Bernabéuban:

„Soha nem lehetünk biztosak abban, hogy folytatjuk, legyen szó bármilyen szerepkörről is a labdarúgásban. Persze úgy érzem, hogy a klub támogat engem, és mindannyian ugyanazokért a célokért, egy irányba dolgozunk. De mindnyájan tudjuk azt is, hogy hogyan működnek itt a dolgok; csak az eredmények számítanak nap mint nap...”

 

Zidane edző karambolozott

Zinédine Zidane vezetőedző múlt szombaton nekiment egy másik gépjárműnek autójával, de szerencsére a vétlen sofőr jól reagált a balesetre. Zidane épp Valdebebasba tartott a Real Madrid edzésére, amikor egy körforgalomban hátulról nekiment az előtte hirtelen fékező autónak. A beszámolók szerint Zidane rögtön kiugrott az autójából, hogy egyeztessen a másik sofőrrel, Ignacio Fernándezzel, aki a következőket mondta, majd kért egy szelfit:

„Jobb lett volna más körülmények között megismerkedni, de így sem rossz."

Zidane egyik képviselője még aznap telefonon egyeztetett a vétlen sofőrrel, majd hétfőn rendezték a biztosításhoz szükséges papírokat.

 

Zidane így gondolkodik az El Clásicó előtt

A bajnoki címvédő Barcelona szerda este először találkozik ebben a szezonban a Real Madriddal, melyet jelenleg csak jobb gólkülönbségének köszönhetően előz meg. Zinedine Zidane tisztában van a Lionel Messi által jelentett veszéllyel, viszont úgy gondolja, a Real Madridnak is megvannak a saját fegyverei a Barcelona ellen. A mérkőzés valószínűleg eléggé feszült lesz, de Zidane ennek ellenére úgy gondolja, hogy képes lesz élvezni a találkozót:

„Természetesen élvezni fogom, elvégre ez egy futballmeccs. Tizenegy a tizenegy ellen játszunk, plussz a cserék, és ez a legfontosabb. Tudjuk, hogy kikkel nézünk szembe. Tisztában vagyok vele, hogy nekik ott van Lionel Messi, de nekünk is megvannak a saját fegyvereink. Azt akarjuk, hogy ez egy jó meccs legyen. A legfontosabb, hogy felkészültek legyünk, és mi azok vagyunk. Semmi miatt nem aggódom. Mindannyian boldogok vagyunk, hogy részesei lehetünk ennek a meccsnek. Emlékszem arra, amikor én játszottam Clásicón, és ez egy olyan meccs amiért érdemes élni. Mi csak erre koncentrálunk. Az energiáinkat a pályára kell koncentrálnunk, és bíznunk kell abban, hogy játszhatunk. Csak így lehet megfelelően felkészülni.” - nyilatkozta a Real Madrid edzője.

 

Jović türelmesen vár

A Real Madrid csatára, Luka Jović azt nyilatkozta a spanyol sajtónak, hogy nagyon boldog a Real Madridnál. A 22 éves játékosnak jó a kapcsolata Zinedine Zidane vezetőedzővel, és reméli, hogy hamarosan több játéklehetőséget fog kapni:

„Zidane azt mondta nekem, hogy bízik bennem, és örül annak, hogy itt vagyok. Sokat tett azért, hogy ide igazoljak. Boldog vagyok itt, és remélem, hogy idővel több játékidőt fogok kapni.”

 

Zidane megvédte Bale-t

Zinédine Zidane vezetőedző megvédte Gareth Bale-t. A walesi labdarúgó támadások kereszttűzébe került Spanyolországban, miután a magyarok elleni győztes Eb-selejtezőt walesi zászlóval ünnepelte, melyen a következő felirat volt olvasható: 

"Wales. Golf. Madrid. Ebben a sorrendben".

"Nagy visszhangot váltott ki, amit tett, de nekünk a futballra kell koncentrálnunk. Engem csak az érdekel, mit tud nekünk nyújtani a pályán, nem az, amit mondott." - jelentette ki Zidane edző.

Zidane szerint Bale meccseket eldöntő játékos lehet ismét, aki nagyon fontos eleme csapatának, amikor nem sérült:

"Ezt már megmutatta korábban, és újra meg fogja mutatni."

A walesi válogatott magyarok elleni, keddi 2:0-ás győzelme után, az ünneplést követően a Marca című spanyol sportnapilap a következőt fűzte a történtekhez válaszként: 

"Tiszteletlen. Helytelen. Hálátlan. Ebben a sorrendben".

A történet onnan indult, hogy a magyarok elleni Eb-selejtező előtt Bale elmondta, jobban érzi magát a válogatottban, mint klubcsapatában, ezért szívesebben is játszik a nemzeti csapatban..

James és Bale továbbra sem edz a csapattal

A Marca beszámolói szerint Zinédine Zidane megerősítette, hogy James Rodríguez és Gareth Bale továbbra sem edz a csapattal. A Real Madrid szombaton játszik a spanyol bajnokságban az Eibar vendégeként. A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Zidane elárulta, James és Bale ezúttal sem lesz bevethető.

„Nem állítom, hogy sérültek, de nincsenek olyan állapotban, hogy pályára lépjenek. Elutaznak majd a nemzeti csapatukba, ahol lesz öt-hat napjuk. Meglátjuk, hogy készen állnak-e futballozni a válogatottban. Már mozogtak a pályán, de még nem edzettek a csapattal, ha pedig nem edzel a csapattal, nem fogsz játszani a hétvégén. Az ő döntésük, hogy velünk edzenek vagy sem, de úgy tűnik, még kell nekik némi idő, hogy ezt tegyék.” - mondta Zidane.

 

A nyáron megválhatnak Álvaro Odriozolától

A hírek szerint nyáron a klub megválhat a spanyol válogatott jobbhátvédtől, Álvaro Odriozolától. A játékos nem szerepel Zinédine Zidane vezetőedző tervei között, mivel nem tartja őt megfelelőnek Dani Carvajal helyetteseként. A szélső védő helyett a most Dortmundnál játszó Achraf Hakimi lehet a megoldás. A kiszemeltek között van még Davide Calabria (AC Milan), Lukas Klostermann (RB Leipzig) és Youcef Atal (OGC Nice) is.

 

Navas mégis marad?

Zinédine Zidane sajtótájékoztatót tartott, melyen több témakörben is kérdezhették őt az újságírók. Meglepő, amit Keylor Navasról mondott, mivel az utóbbi napokban folyamatosan arról szólnak a hírek, hogy a kevés játéklehetőség miatt a kapus távozna a Real Madridtól. Zidane edző most mindenki meglepetésére ezt nyilatkozza:

Nem tudom elképzelni a keretet Keylor nélkül. Fontos futballista, mindig is az volt. Nem számolok a távozásának lehetőségével, nekem nem mondta, hogy el szeretne menni. Itt van, szeretne játszani, be akarja mutatni, hogy ő is van olyan jó, mint a többiek, és eszerint dolgozik. Mindig is profi volt a hozzáállása. A helyzet nem változott, számolok vele.”

...azért még azt is hozzátette:

„Szeptember 2-ig még távozhatnak és érkezhetnek is játékosok.”

Ezek után Neymarról is kérdezték Zidane-t, de szavaiból nem derült ki semmi új:

„Neymar? Én csak a holnapi mérkőzéssel foglalkozom...”

 

Oldalak

KÖZÖSSÉG

Videó

Puskás Ferenc ma lenne 93 éves
2020.04.01. szerda 23:58

1927. április elsején született minden idők legjobb magyar focistája, Puskás Ferenc. A játékos a Budapest Honvéd csapatában kezdett focizni. A magyar válogatottal világbajnoki ezüstérmet és olimpiai aranyat is nyert. Puskás Ferenc később a Real Madridhoz került. 1958 és 1966 között szerepelt a spanyol csapatban. Ötször nyert bajnoki címet, egyszer kupát. Összesen ötször szerepelt BEK-döntőben, háromszor meg is nyerte, egyszer pedig a sorozat gólkirálya lett. Ezzel a rövid videóval szeretnénk róla megemlékezni: