Real Madrid igazolások

Madridi igazolások januárban 2. rész

Élni szeretnénk mi is a téli átigazolási piac őrületével. Nyáron is ilyenkor is rengeteg pletykát lehet olvasni a klubbal kapcsolatosan, viszont ritka, amikor januárban van is tényleg érkező.

Gago: Az argentin szerződtetését Ramón Calderón intézte 2007 januárjában Marcelo és Higuain-al együtt. A Boca Juniorstól 20,5 millió dollárért cserébe az új Redondo-t látták benne. Azonban a nagy elvárásnak köszönhetően valószínűleg nem tudott olyan teljesítményt nyújtani. 2011-ben az AS Roma csapatához szerződött.

Higuain: Ramón Calderón egy 18 éves fiatal játékosért, 12 millió eurót fizetett a River Plate-nek. Nagy jövőt jósoltak neki a Real Madridban. Azonban Florentino visszatérése után és Karim Benzema érkezésével megváltozott Pipita szerepe is a klubnál. Hat és fél szezon és 121 gól után Higuain 40 millió euróért cserébe az olasz Napoliba szerződött. Olaszországban gyártja folyamatosan a gólokat 2016-ban 36-ig jutott. A Juventus 90 millió euróért igazolta le.

Marcelo: A Fluminense-ből érkezett 2007 januárjában 6,5 millió euróért cserébe. Egy fiatal tehetség, akit Roberto Carlos örökösének hoztak és így is lett végül. Jelenleg a csapat második csapatkapitánya. Minden bizonnyal talán a téli átigazolások egyik legjobb üzlete volt az övé.

Faubert: Ő viszont talán pont hogy a téli igazolások egyik legnagyobb hibája volt. 2009 januárjában érkezett a West Ham United-től kölcsönben 1,5 millióért cserébe és megvásárlási opcióval. Viszont csak két bajnokin lépett pályára a Racing Santander  és az Athletic ellen. Emlékezetes pillanat a részéről, amikor is elaludt a kispadon a Villareal elleni mérkőzésen.

Lass Diarra: A francia játékos 2008 decemberében érkezett a Portsmouthból 20 millió euróért cserébe. Hamarosan a középpálya alapembere lett, viszont Xabi Alonso és Khedira érkezése után bezárultak előtte a lehetőségek. Majd 2012-ben 5 millió euróért az orosz Anzsihoz igazolt. Jelneleg szabadúszó és erősen érdeklődik iránta a PSG.

Huuntelaar: 2009 januárjában érkezett az Ajax csapatától 27 millióért, hogy fedezze a Ruud Van Nistelrooy által hagyott űrt. A holland játékos 20 mérkőzésen 8 gólt szerzett. Azonban az Európai kupákban nem játszott, mivel csak egy játékost nevezhetett a Real Madrid és ők Lass Diarrát választották. Florentino 2009 nyarán való érkezése sok változást hozott, köztük Klaas Milan-ba való igazolását is 15 millióért. Jelenleg ismét az Ajax csapatában játszik.

A Real Madrid felvette a kapcsolatot Hazard-ral

A Real Madrid a téli átigazolási időszakban nem óhajt transzfert véghez vinni. Az előjelek azonban egyre inkább arra mutatnak, hogy a királyi gárda a következő szezonra egy nagy dobást tervez. Francia források szerint a klub kapcsolatba lépett Eden Hazard édesapjával.

 

Zinédine Zidane-nak nincs szüksége senkire. Ezt mondja a Real Madrid francia trénere hetek óta, amikor a téli átigazolási időszakban történő erősítésekről beszél. Túl kevés a lehetőség a piacon, és túl nagy a rizikó, hogy ezek az opciók nem nyújtanak azonnali segítséget. „Nyáron meglátjuk”-nyilatkozta kedden Zidane sokat ígérően. „Akkora ki tudunk elemezni mindent, és ha szükséges, meglépjük a szükséges változtatásokat.”

Tekintettel a jelenlegi körülményekre, egy galaktikus leigazolása szinte elkerülhetetlen. Azt mondják, Florentino Perez egy mély lélegzetet akar venni, mielőtt ismét mélyen a zsebébe nyúlna.

A legesélyesebb jelölt hetek óta Eden Hazard. A belga szupersztár édesapja, Thierry Hazard szerint a fia azért habozik aláírni a jelenleg 2020-ig tartó szerződésének meghosszabbítását a Chelsea-vel, mivel nyitva akarja hagyni az ajtót a Real Madrid számára. Egyre több az arra utaló jel, hogy a fővárosi gárda élni is akar ezzel a lehetőséggel. Legalábbis a francia rádióállomás, az RMC SPORT értesülései szerint, a Real Madrid felvette a kapcsolatot Eden Hazard édesapjával, egy nyári átigazolás érdekében. 

Kínából érkezhet ajánlat Bale-ért

A The Mirror értesülései szerint a jelenlegi bajnok, Guangzhou Evergrande szeretné a soraiban tudni Gareth Bale-t.

A Fabio Cannavaro vezette együttes a hírek szerint egy 95 millió eurós ajánlattal szeretnék meggyőzni a Királyi Gárda vezetőségét, hogy engedjék el hozzájuk a walesi szélsőt. Ez gyakorlatilag ugyanaz az ár, amit a Real Madrid fizetett a Tottenham-nak. 

Florentino dilemmája: Zidane kirúgása vagy a csekkfüzete kinyitása

A Real Madrid elnöke, Florentino Perez elkezdett azon gondolkodni, hogy Zidane a krízis helyzetekben nem képes megoldani a problémákat és nem teljesen ő a megfelelő ember a posztra. Ezért elkezdett gondolkozni, hogy menessze e a francia szakembert, vagy inkább visszatérjen a régi „Galaktikusok” leigazolásához.

Perez a jövőben a hírek szerint ezeket a játékosokat szeretné leigazolni: Kepa Arrizabalaga, a belga Eden Hazard és az angol Harry Kane. Ezen kívül több név is szóba jött még, de ők az első számú célpontok. A Sport értesülései szerint távozók is akadni fognak Marcelo, Kroos, Cristiano és Benzema személyében, hogy utat engedjenek az új csillagoknak.

A 10 legdrágább téli átigazolás

A Transfermarkt oldaláról összegyűjtöttük a top 10 legdrágább igazolást, érdekesség, hogy a Real Madrid neve nem szerepel a listán.

1., Coutinho (Liverpool-ból Barcelona-ba 2018-ban) 120 millió €

2. Virgil Van Dijk (Southamptonból Liverpoolba 2018-ban): 78,8 millió €

3. Diego Costa (a Chelsea-től az Atlético Madridba 2018-ban): € 66M

4. Oscar (Chelsea-ból Shanghai-ba 2017-ben): € 60M

5. Fernando Torres (Liverpoolból a Chelsea-ba 2011-ben): 58,5 M €

6. Alex Teixeira (Shakhtar Donetskből Jiangsu Suning-ba 2016-ban): € 50M

7. Juan Mata (a Chelsea-ből a Manchester United-ba 2014-ben): 44,73 millió euró

8. Jackson Martínez (Atlético Madrid-ból Guangzhou Evergrande-be 2016-ban): € 42M

9. Andy Carroll (Newcastle-ből Liverpool-ba 2011-ben): € 41M

10. Julian Draxler (Wolfsburgból 2017-ig PSG-be): 40 millió €

A Real Madrid nem veszíti szem elől Ferrán Torres-t

Egy újabb fiatal tehetségen akadt meg a Real Madrid szeme. Ferrán Torres a Valencia 17 éves támadója.

Az AS értesülései szerint 8 millió eurós kivásárlási záradékkal rendelkezett a spanyol játékos, egészen addig, míg be nem mutatkozott az első csapatban december 16-án az Eibar ellen. Tehát jelenleg már 25 millió eurós vételárról beszélünk.

Ez azonban nem taszítja vissza a Királyi Gárda érdeklődését, hisz a másik fiatal tehetség Vinicius ára is közel 45 millió euró.

A Real Madrid 200 milliót ajánlott Coutinho-ért

A Királyi Gárda az utolsó pillanatban versenybe akart szállni a Barcelona csapatával Coutinho játékjogáért.

A Habfehérek megpróbáltak egy visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatot tenni a játékos ügynökének, hogy Madridba költözzön, ez az összeg nem kevesebb, mint 200 millió euró volt.

A Mundo Deportivo értesülései szerint, azonban a brazil játékos döntése már a nyáron megszületett.

Madridi igazolások januárban 1. rész

Élni szeretnénk mi is a téli átigazolási piac őrületével. Nyáron is ilyenkor is rengeteg pletykát lehet olvasni a klubbal kapcsolatosan, viszont ritka, amikor januárban van is tényleg érkező.

Panucci: Az első olasz játékos volt a Real Madridban. Fabio Capello munkát kapott a Real Madridnál és hát egykori edzője, mentora és felfedezője Madridba is csábította az olasz védőt 8,5 millió euró ellenében. Panucci a spanyol fővárosban gyors meg is kapta a szimpatikus Chendo örökségét, majd elkezdtek felváltva játszani Secretarióval. Bajnoki címet ünnepelhetett, plusz a harmadik BL-győzelmét is. Majd amikor Capello-t lecserélték, összeveszett a vezetőséggel és a játékteljesítménye is romlott, így távozni kényszerült két és fél év után 9 millió euróért cserébe az Interbe.

Zé Roberto: 1997 januárjában csatlakozott a Real Madridhoz a Portuguesa csapatától. Ez egy rövid karrier volt a spanyol fővárosban, de ez idő alatt is mondhatni hozzásegítette a klubot a bajnoki címhez és részese volt a 1997-1998 Bajnokok Ligája győztes csapatnak is. Összesen 15 mérkőzésen lépett pályára, majd visszatért Brazíliába a Flamengo csapatához. Majd 6,4 millió euróért cserébe a Bayer Leverkusen szerződtette.

Karembeu: A francia játékosért kemény küzdelem folyt a Barcelona és a Real Madrid között az 1997-98-as átigazolási piacon. Végül 12,50 millió euróért cserébe sikerült a Királyi Gárdának megszereznie a játékost. Két Bajnokok Ligája győzelmet is ünnepelhetett, majd három szezon után a Middlesbrough csapatához szerződött.

Savio: Ő sem töltött hosszú időt a klubnál, Zé Roberto távozása után került a csapathoz a Flamengo együttesétől. A Királyi Gárdával három Bajnokok Ligája és egy Spanyol bajnoki győzelmet ünnepelhetett. 2002-2003-as szezonban, kölcsönben a Bordeaux-hoz került, majd véglegesen a Zaragoza együttesébe igazolt.

Gravesen: A dán játékos 2005 januárjában érkezett az Everton csapatától 3,5 millió euróért cserébe. Az érkezésének célja az volt, hogy a Makelele féle űrt pótolják a középpályán. Őt a forrófejűsége sodorta rendszeresen bajba és 2006 nyarán egy Robinho-val való incidens után meg is pecsételte sorsát és elhagyta a csapatot a Celtic kedvéért 3 millió euróért.

Cicinho: 2005 decemberében érkezett Sao Paulóból, akit Cafú örökösének tartottak. Azonban tehetségét elpazarolta, olyan életvitelt folytatott, ami alkoholproblémákhoz vezetett. 2007-ben végül az AS Roma szerződtette.

Cassano: Panucci után ő volt a második olasz játékos a Real Madridban. Florentino Perez utolsó aláírása elnökségének első szakaszában. A Roma játékosaként villogott, de ezt a ragyogást nem tudta áthozni a Real Madridhoz. 5,5 millió euróért érkezett majd súlyproblémával szenvedett végül inkább a szórakozást és a henyélést választotta. Fabio Capello érkezése után azt várták újra fog születni az „olasz fenegyerek”, ám edzőjével való összeveszése után nem szerepelt a tervek között és távozni szeretett volna. Először kölcsönben, majd végleg a Sampdoria csapatához ment, ahol újra boldognak érezte magát. 

Az Adidas segíti a Real Madridot az év igazolásához?

A Don Balón értesülései szerint a német márka vagyis az Adidas tárgyalásokat folytat a Real Madriddal a szerződésük megújításáról (jelenlegi 2020ig érvényes) és mindkét fél szeretne minél hamarabb megállapodásra jutni.

Ehhez a híres sport márka kész támogatni a Királyi Gárdát, hogy az angol Harry Kane-t a Bernabeu-ba csábítsák. Az Adidas úgy véli, hogy ez a transzfer hosszú távon számukra is jelentős előnyökkel járna.

Icardi-sága folytatása

A La Gazzeta dello Sport értesülései szerint az argentin csatár nem hagyja el az Intert, sőt egy új szerződést fog aláírni hamarosan.

Minden nap mást olvashatunk Mauro-val kapcsolatban, de a legerősebb pletykák vele kapcsolatban jelentek meg eddig. Viszont ezek a hírek lehet mit sem érnek.

Az olaszok állítása szerint Icardi nem gondol a Real Madridba való igazolásra és hamarosan boldogan aláírja új 2023-ig szóló szerződését, amiben fizetésemelés és egy 110 milliós kivásárlási záradék is szerepelni fog.

Oldalak

KÖZÖSSÉG


Videó

Odriozola már hivatalosan is a Real Madrid játékosa
2018.07.19. csütörtök 00:40

Hivatalosan is bemutatták a Santiago Bernabéu stadionban a Real Madrid új igazolását, Álvaro Odriozolát. A 22 éves játékos a Real Socieadtól szerződött a csapathoz, hat évre.

Legnépszerűbb hírek