Real Madrid igazolások

Spalletti elismerte érdeklődik a Real Madrid védője iránt

A Real Madrid háza táján az elkövetkezendő időszakban valószínű ez lesz az egyik téma, vajon Nacho távozik e a klubtól. Rengeteg hírt olvashattunk már, amiket egyik fél sem erősített meg most viszont más a helyzet.

Az olasz Roma edzője Luciano Spalletti elismerte, a klub „követi” a Real Madrid spanyol védőjét Nacho Fernándezt, mert szüksége van védőre, a rengeteg sérülés miatt.

„A sérültek és a távozók miatt, szükségünk van erősítésre a védelemben. Nacho játéka kifejezetten tetszik.” – mondta Spalletti a Corriere dello Sport-nak.

Terv a Real Madrid védelmének erősítése

Vessünk egy kis pillantást a Real Madrid védelmére, ahol is a hírek szerint Zidane erősítést tervez.

Sergio Ramos

A Real Madrid kapitánya minden bizonnyal továbbra is erősíteni fogja a csapatot. A 30 éves védő nagyon jó viszonyt ápol jelenlegi edzőjével Zinedine Zidane-nal, és Ramos ismét eredményes tudott lenni a Bajnokok Ligája döntőjében. Tehát az ő helye még pár évig mondhatni biztos a Királyi Gárdánál.

Pepe

A legtöbb szurkoló a tavalyi évben már azt remélte, hogy a portugál átadja a staféta botot a fiatal tehetségnek Raphael Varane-nak. Azonban Pepe kapott egy esélyt, amivel nagyon is élt elképesztő formájával bebiztosította egész évben a helyét a kezdőcsapatban, és ezzel azt is elérte, hogy ismét a szerződéshosszabbítás lehetőségét kínálja fel számára a Real Madrid. Azonban Pepe februárban már a 34. életévét fogja betölteni, így számolnunk kell arra, hogy hamarosan át kell adnia a helyét.

Raphael Varane

Mint ahogy előbb említettük Pepe nagyszerű formájának köszönhetően Varane a kispadra szorult, ami Zidane érkezése után sem változott meg. Ez már odáig fajult, hogy felmerültek pletykák miszerint, ha nem változik a felállás, akkor a francia védő elgondolkodik a távozáson, ahol több lehetőséget kaphatna. A Királyi Gárda természetesen nem szeretne megválni az egyik legnagyobb tehetségétől.

Nacho

Nacho ebben a szezonban igencsak megkapta a lehetőséget, hogy bizonyíthasson szám szerint pontosan 1511 perc játéklehetőség jutott számára. A 26 éves spanyol védő, azonban érzi, hogy akármit csinálhat, nagyon nehéz lenne számára alapemberré kinőni magát, és a több játéklehetőség érdekében a hírek szerint ő is elgondolkozott a váltáson. Több klubcsapat is szívesen látná a soraiban.

Jesus Vallejo és Diego Llorente

Vallejo és Llorente nagyszerűen használja ki a kölcsönben lévő időszakot, mivel remek teljesítményükkel hallatnak magukról. Vallejo a Real Zaragoza csapatát erősíti, míg Diego Llorente a Rayo Vallecano klubját. Zidane a későbbiekben mindkét fiatal védőre számítani szeretne, most pedig valószínű továbbra is kölcsönben fognak majd szerepelni, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsenek és fejlődjenek.

Döntés előtt a Real Madrid tehetsége

2013-ban hatalmas tehetségként robbant be a Real Madrid csapatába, azonban a sérülés és úgy minden következtében nem úgy alakult egyelőre a karrierje, ahogy szerette volna Jesé Rodriguez.

Jelenlegi szerződéséből már csak egy év maradt, és a 23 éves játékosnak szüksége van rendszeres játéklehetőségre, hogy visszanyerje azt a formáját, amiért sokak kedvence lett a madridisták között.

2011-ben debütált a Real Madrid csapatában és az óta nem tudta még beverekedni magát a kezdő csapatba, sem a spanyol válogatottba. Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy igencsak hátráltatta fejlődését a súlyos térdsérülése, amit a 2014-ben szenvedett el egy Schalke elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen.

A másik tényező, ami megint csak nem segíti a fejlődését, hogy igencsak kevés játéklehetőséghez jut a Bale, Benzema Cristiano trió miatt, akiket valljuk, be igencsak nehéz lenne kiszorítani a kezdő csapatból.

Zinedine Zidane kinevezése után felcsillant egy kis remény, hogy esetleg némileg több játéklehetőséghez juthat, azonban a francia vezetőedző az idő elteltével világossá tette, hogy Lucas Vázquezt részesíti előnyben és szerepelteti többet.

Mindezek ellenére, a Királyi Gárda már felvette a hírek szerint Jesé ügynökével a kapcsolatot az esetleges szerződéshosszabbításról, mivel továbbra is bíznak a képességeiben.

Jesé Rodriguez és Zinedine Zidane minden bizonnyal előtte leülnek megbeszélni a jövőbeli terveket, és úgy dönthet a spanyol támadó a jövőjéről.

Előrehaladt tárgyalások? Célkeresztben az uruguayi védő!

A Marca legfrissebb beszámolói szerint, Mauricio Lemos a Real Madrid legújabb kiszemeljte. Az uruguayi bekk jelenleg a Las Palmas csapatát erősíti, és egy jó szezont tudhat maga mögött. A hírek szerint Lemosért sok csapat áll sorban, köztük a Real Madrid, a Barcelona és a Villarreal. A játékos kivásárlási ára megközelítőleg 10 millió euró, amelyet a klub gond nélkül kitudna fizetni. A Marca értesülései szerint pedig már az előrehaladott tárgyalásokat zajlanak!

 

Lucas Silva sorsa

Lucas Silva jelenleg a Marseille csapatában szerepel kölcsönben, azonban ő róla még nem esett szó, hogy Zidane akar e szerepet szánni a brazil középpályásnak.

2015. január 22-én a Real Madrid mindenben megállapodott a Cruzeiro csapatával, így egy újabb brazil érkezett a Real Madrid csapatához. A pletykák szerint az ára 14 millió euró körül mozgott. A következő napon már hivatalosan is bejelentették, és egy ötéves szerződést írt alá Lucas. Azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és a több játéklehetőség érdekében a Királyi Gárda kölcsön adta a Marseille csapatának.

Lucas Silva a Marseille csapatánál sem tud maradandót alkotni, még az is felmerült, hogy a kölcsönszerződését sem fogja kitölteni. Most azonban eljött az ideje, hogy visszatérjen a Real Madridhoz és eldőljön a sorsa.

A Marca értesülései szerint a Real Madrid továbbra kölcsönbe szeretné adni, nem szeretnének végleg megválni Lucas Silvától, akiért már több mint kilenc klub is bejelentkezett.

Martin Odegaard máris távozna?!

Nem is olyan rég egy norvég fiatal csodagyerek a Real Madrid csapatához igazolt, óriási pénzösszegekről volt szó és mindenki azt várta hogyan és mikor mutatja meg tehetségét Odegaard.

Martin több nagy klubcsapat közül is választhatott a hírek szerint a Barcelona és a Manchester United is szerette volna, végül Odegaard a Real Madrid mellett döntött.

Azonban a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy ő maga szeretné vagy épp, ahogy tőle elvárják. A norvég tehetség a Real Madrid Castilla csapatában 48 mérkőzésen mindössze kétszer volt csak eredményes. Hiába debütálhatott már a Királyi Gárda első csapatában továbbra sem tudja felverekedni magát még a kispadra sem.

Így tehát felmerültek olyan pletykák, miszerint Odegaard a több játéklehetőség és a nagyobb bizonyítási lehetőségek érdekében távozni szeretne a Real Madrid csapatától. 

ZIDANE :"MINDENKI SZERZŐDTETNI AKARJA POGBÁT."

Zinedine Zidane a Marcának adott nyilatkozatot, amelyben beszélt Pogbáról, Isco is szóba jött, illetve a 11.BL sikerről is beszélt. 

 

Újságíró: "Mit gondol Pogbáról?." 

Zidane:"Pogba egy nagyszerű tehetség, akit mindenki szerződtetni akar,de ő jelenleg a Juventus labdarúgója" 

Isco, akit gyakran hasonlítanak Zidanehoz, nem játszott elég percet a szezonban, de az edző még mindig úgy gondolja, hogy egy nagyon fontos szerepet tölt be a középpályán. 

Zidane:"Még mindig nagyon fiatal, és megvan a saját stílusa a focihoz, így nem kell hozzám hasonlítani, fényes jövő áll előtte." 

A Madrid megnyerte a 11. BL címét, de Zidane előre akar nézni, hogy még versenyképesebbek legyenek a következő szezonban. 

Zidane:" Még mindig úgy érzem, hogy sok teendőm van, már öt hónapja irányítom a Madridot, és a fő cél az, hogy még tovább javuljon a csapat." 

Hiába várja a lehetőséget a Real Madrid védője?!

Várta a lehetőséget a Real Madrid védője, azonban tudja, hogy vannak más nagy csapatok, akik több lehetőséget szánnának számára, így elgondolkozik a váltáson.

Nacho Fernández a Real Madrid játékosa mérlegeli annak a lehetőségét, hogy tovább álljon idén nyáron. A sokoldalú védő úgy véli elég ideig várt már a lehetőségre, és szüksége van több játéklehetőségre.

Nacho szerződése 2020-ig érvényes, azonban egyes hírek szerint belátta nincs helye a Királyi Gárdában. Hiába kapott mindig némi játéklehetőséget, rendszerint csak csere emberként számítottak rá Zidane, Rafa Benítez és Carlo Ancelotti is.

Ami megtörte a jeget és rádöbbentette a spanyol védőt, hogy kimaradt az Európa-bajnokságra utazó keretből annak következtében, hogy kevés játéklehetőséget kapott idén. A 26 éves játékos úgy véli, eljött az ideje a váltásnak, megunta, hogy állandóan csak akkor kaphatott lehetőséget, ha épp több játékosra sem számíthattak a védelemből.

Ezek után egyes hírek szerint kérte a Real Madrid vezetőségét, hogy engedjék el. A lehetséges új klubja a Napoli, Roma vagy éppen a Borussia Dortmund, akik már mutatta érdeklődést Nacho iránt és a következő hetekben be is futhat érte egy hivatalos ajánlat is.

Nacho távozása következtében kénytelen lesz a Királyi Gárda új védő után nézni, aki minden bizonnyal a tavalyi szezont a Rayo Vallecanóban kölcsönben töltő Diego Llorente lenne. 

Florentino az Európa-bajnokság alatt tárgyal

A Sky Sport értesülései szerint Florentino Pérez, az Európa-bajnokság alatt sem dől hátra, hisz míg játékosai pihennek, vagy épp mérkőzéseket játszanak ő már a következő szezonbeli keretet próbálja megerősíteni.

A Sky Sport szerint néhány nappal ezelőtt Florentino Pérez a Real Madrid elnöke és Mino Raiola Paul Pogba képviselője találkoztak és elkezdtek tárgyalni a francia középpályás szerződtetéséről.

Úgy hírlik az egyeztetések jól zajlottak és a felek már mindenben megegyeztek és Pogba ötéves szerződést fog aláírni a Királyi Gárdával.

Florentino és Zidane egyeztetések után úgy döntöttek bármi áron is, de szükségük van a Juventus csillagára. Azonban ezt kihasználva a Juventus csapata tovább húzza a megegyezést, és meghallgat több ajánlatot is köztük a Manchester United megkeresését is José Mourinho révén.

„Csak akkor lesz távozó, ha mi is így akarjuk.”

Karl-Heinz Rummenigge német az FC Bayern München elnöke, világosan kijelentette minden klub számára az átigazolásokkal kapcsolatos szándékait.

Az elmúlt időszakban rengeteg pletykát lehetett olvasni és már talán kezdtük is elhinni őket, miszerint Lewandowski és David Alaba iránt is érdeklődik a Real Madrid. Azonban a Bayern München csapata egyértelműen tisztázta, nem áll szándékukban megválni egyik játékosuktól sem.

„Szó sem lehet róla, nem eladó egyik játékosunk sem. Innen csak akkor távoznak játékosok, ha mi is így akarjuk. Ezt megtanulhatták volna már, hisz 2008-ban Franck Ribéry-t szerette volna fél Európa, azonban mi nem foglalkoztunk egy ajánlattal sem. Viszont természetesen nem tagadjuk, hogy jó kapcsolatot ápolunk a Real Madriddal és a Barcelonával is.”

Oldalak

KÖZÖSSÉG


Videó

Ronaldo kihagyhatatlan helyzetbe hozta Benzemát
2017.11.23. csütörtök 18:20

Cristiano Ronaldo az APOEL elleni kedd esti BL-mérkőzésen gólhelyzetben nem kapura lőtt, hanem inkább kihagyhatatlan helyzetbe hozta Benzemát. Meg kell hagyni, igazán önzetlen volt...

Legnépszerűbb hírek