Real Madrid játékosok

Tizenegyedik-A Történelem Ami Írdódott
2014 után, 2016-ban ismét a Real Madrid nyerte meg a Bajnokok Ligáját. Talán mesébeillő történet, a történelem ismétlődött, újra az Atletico volt az ellenfél. Véletlen vagy nem? Ez soha sem fog kiderülni, de minden Madridista örömére újra Európa királya a Királyi Gárda!
Ebben a videóban megnézhetitek a La Undecima legszebb pillanatait: a mindent eldöntő mérkőzést és az ünneplést: https://youtu.be/_nS4eR6njR8
 
Tizenegyesekkel a Tizenegyedikért!
A mérkőzést nem tudták eldönti a rendes játékidőben, sőt még a hosszabításban sem, ezért tizenegyesek következtek.
 
A tizenegyes párbajt az Atletico kezdte volna,de később a játékosok nem akarták elhinni,hogy a döntő pillanatban az Atlético nekik ajándékozta a kezdő rúgást.
Az első pontrúgást egy fiatal játékos vállalta, az egész csapat meglepően fogadta. Szeretnék maradandót alkotni! – mondta Lucas Vázquez. Több játékos is meglepetten összenézett. Ha valaki ilyen vakmerően beszél a tizenegyesekről, jobb békén hagyni. „Inkább rúgd te az összeset”, hangzott el valakitől.
Az első az a gesztusa volt, amikor a tizenegyes pont felé haladva az ujjain pörgette a labdát. „Voltak, akik járni sem tudtak, mások oda sem tudtak nézni az idegességtől, ez a bolond pedig úgy ment oda rúgni, mint egy kisgyerek egy barátságos meccsen” – mesélte az egyik játékos.
 
Bale húsz percet játszott fél lábra támaszkodva, de mindenképp akart tizenegyest lőni. Azt mondta, magabiztos: ő majd belövi. Be is lőtte!
 
Míg a játékosokat a görcs és az idegesség gyötörte, úgy tűnt, egyetlen madridista őrizte meg a lélekjelenlétét. Ha a többiek hozzá közeledtek azon gondolkozva, hogy végre van valaki, aki még épelméjű, halhatták, ahogy Istenhez imádkozik. Keylor Navas volt az.
 
A tizenegyesek előtt, a fél bolygóval a televíziók előtt, az egyik játékos meglepően őszintén kezdett el viselkedni. Cristiano Ronaldo a játékosok felé közeledve mondta, „Holtfáradt vagyok. Nem tudok lábra állni, nem tudok. Nem vagyok jól”. Amikor megérkezett Bettoni listája, több játékos Cristiano nevét kereste rajta: utolsóként találták meg.
Cristiano ősszeszedte magát és igy szólt csapattársaihoz: Bízzatok bennem. Cristianoban soha sem csalódtunk, szombat este sem, sérülten végig játszotta a mérkőzést és berúgta a mindent eldöntő tizenegyest! Történelmet írt. Rekordot rekorda dönt meg, és a Real Madrid a legideálisabb hely erre. Szerintem abban mindenki egyet ért, hogy CR és a Real kiegészítik egymást.
 
A győztes gól után mindenki a magasba ugrott és odaszaladtak a hőshöz, Zidane arcán látszott az öröm csak úgy mint mindenkién! Majd a Kapitány, Sergio Ramos, aki védőként két döntőben is betalált magasba emelte a trófeát! Csodálatos este volt, történelmi mérkőzés, mesébe illő történet! Szenvedély, Történelem, ez a Real Madrid!
Köszönjük az alázatot, a kitartást, a Madridizmust, a Tizenegyediket! Jövőre találkozunk,akkor már a Tizenkettediket fogják konfetti közepette magasba emelni a fiúk! Hala Madrid!
A Tizenegyedik tizenegy pontban

1. Zinedine Zidane: az Ő érkezésével a csapat visszanyerte régi önmagát, legyőzték  a Barcelonát, tétmeccseket nyertek meg és elhodították a Tizenegyediket.

2.Casemiro: Zidanenál Case alapember lett, kiváló védekező középpályás, rá szükségünk lesz még hosszú évekig.

3.BBC: a világ legjobb támadótriója, együtt vagy külön-külön, de mindig ragyogtak a pályán.

4.Sergio Ramos: méltó utódja lett Casillasnak, Iker büszke lehet rá, ha kellett ott volt, fájdalommal küszködve vagy egészségesen, betalált a döntőben is, majd Ő emelhette magasba a csodálatos kupát.

5.Pepe: a portugál védő nagyszerű szezont tudhat maga mögött, mintha még csak 20 lenne, nem mellesleg egy hatalmas Madridista szíve van.

6.Lucas Vazquez: a fiatal spanyol játékosnak akkor Madridista szíve, hogy el sem tudjuk képzleni. Amikor lehetőséget kapott kihajtotta magából minden erejét, így kell ezt csinálni, szívvel a Realért.

7.Modric&Isco: egy szóval lehet őket jellemezni: varázslat, öröm nézni amit csinál ez a két ember.

8.Bale: egy gólt rugótt a Bl-ben, az is a döntőbe jutásért ment. Ha a király nem tudta vezetni a királyságot, a herceg kézben tartotta.

9. Carvajal,Marcelo,Kroos: alapemberek,védekezés,támadás,mikor mit kell csinálni, és Madridizmus.

10.Taktika,cserepad: Zidane mindvégig tudta mit és hogyan kell csinálni, ha kellett Ronaldo pihent vagy éppen le is cserélte mérlőzés közben, nem félt cselekedni és tesség itt a gyümölcse a Zidane-érának. Meg persze ott volt a kiváló cserepad. Minden játékos készen állt a címerért játszani.

11.Cristiano Ronaldo: a világ legjobb futballistája, és az egyik legnagyobb Madridista,kell ennél több? Ötödjére is Ő a legeredményeseb góllövő a BL-ben, a Wolfsburg ellen egyedül továbblőtte a csapatot, a döntőben Ő rúgta be a mindent eldöntő gólt. Nem pénzért játszik a szívéért, hanem szíível a klubjáért!

#előreatizenkettedikért!

 

Ára volt az „Undecimának”.

A Real Madrid ugyan megnyerte a Bajnokok Ligáját az Atletico Madrid ellen, azonban mégsem lehet teljesen felhőtlen az öröm.

Már a döntő előtt lehetett arról olvasni, hogy sokan nincsenek százszázalékos állapotban, amin csak rontott a döntő embert próbáló 120 perce a büntetőpárbajjal megtoldva.

Először is kezdjük a sort Keylor Navassal, aki már biztosan kihagyja a Copa Américát. A vizsgálatok után tegnap délután hivatalossá vált, miszerint a bal lábában az Achilles ín sérült meg.

Következő sérültünk Dani Carvajal, akit a Bajnokok Ligája döntőjében le kellett cserélni sérülés miatt. Elárulta, hogy már a döntő előtt két hete is problémákkal küszködött, azonban így is vállalta a mérkőzést, aminek következtében sajnos biztosra vált, miszerint kihagyja az Európa – bajnokságot. Hivatalos közleményben csípő problémát említenek, a kihagyás hossza még bizonytalan.

Raphael Varane már az Atletico Madrid elleni találkozón sem lehetett ott combsérülése miatt, és ő is kénytelen kihagyni az Európa – bajnokságot.

Cristiano Ronaldo a döntő hetében az egyik edzésen kapott egy rúgást, amire egyből reagáltak, hogy semmi komoly sérülés nincs, azonban a döntőben nem ez látszódott, de ismerve a portugál klasszist mindenképpen ott lesz a Franciaországban megrendező Európa – bajnokságon, ahol is pályára fog lépni Magyarország ellen.

11 Real Madrid játékos a válogatottakban

A Real Madrid 11 játékosa csatlakozott a válogatottakhoz: Casemiro és James a Copa Américán játszanak, míg Pepe, Cristiano, Modric, Kovacic, Bale, Kroos, Ramos, Isco, Lucas Vázquez az Európa-bajnokságon szerepelnek.

Sok szerencsét nekik!

A szerény srác, aki a Real legjobbja volt idén!

Keylor Navas elképesztő szezont produkált, pedig: 2015 Augusztus 31.-én még egyáltalán nem volt biztos, hogy Madridban marad.  A 2015-ös nyári átigazolási szezon legnagyobb témája az volt, hogy David De Gea és Keylor Navas mikor cserélnek klubot egymással, ám egy technikai hibának köszönhetően Keylor Madridban maradt. Navas a bajnokság első 5 fordulójában már elképesztően teljesített, hiszen első 5 meccséből 4 alkalommal kapott gól nélkül zárt, emelett pedig csupán 1 gólt kapott a Bilbao ellenében. Navas számtalan hatalmas bravúrral védte ki az ellenfelek szemét is, rengeteg alkalommal lehúzta a rólot úgy, hogy nem lehetett neki gólt rúgni! Keylor a Bajnokok Ligájában is elképesztően teljesített és egy nagyon hosszú kapott gól nélküli rekordnak köszönhetően, ő lett a BL történelmének 2.leghosszabb ideig kapott gól nélküi kapusa [A 2014-15-os 2 meccsét nézve) 8 meccsen 0 gólt kapott, csak a Wolfsburg tudta bevenni a portáját, az azután következő 3 mérkőzésen pedig ismét nem kapott gólt. Keylor a szezonban összesen: 43 tét mérkőzésen védett -  30 gólt kapott és 22 alkalommal pedig kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést!

 

Ezek az adatok, a szerénység és a mutatott játék miatt egyértelmű, hogy a Real Madridnak nincs szüksége másik kapusra, Keylor még hosszú évekig az első számú kapus kell, hogy maradjon!

Cristiano Ronaldo már pihen

A Deportivo elleni mérkőzés első félidejében Cristiano két góljával vezetett a Real Madrid, azonban a második játékrészben már James váltotta is a portugál sztárt.

Ronaldo nem játszotta végig a szezon utolsó bajnokiját, azonban így is az első félidőben ő neki köszönhető hogy vezet csapata.

Az egyik akció után a jobb lábához kapott Cristiano, ám folytatta még a játékot, ám a félidő után Zidane úgy döntött nem kockáztat és lehozza. A helyére James állt be, aki az elmúlt időszakban elégedetlenségét fejezte ki a kevés játéklehetőség miatt.

Így már biztos, hogy Cristiano Ronaldo lemondhat a gólkirályi címről és minden bizonnyal csapata a Királyi Gárda sem lesz bajnok.

Zidane óvatossága érthető, hisz szükség lesz Cristianóra a Bajnokok Ligája döntőjében az Atletico Madrid ellen.

A mérkőzés még tart.

A Deportivo elleni keretünk

Kapusok: Keylor Navas, Casilla és Yáñez.

Hátvédek: Varane, Pepe, Ramos, Nacho, Marcelo, Carvajal, Arbeloa és Danilo.

Középpályások: Kroos, James, Bale, Casemiro, Kovacic, Modric és Isco.

Támadók: Cristiano Ronaldo, Benzema, Lucas Vázquez és Jesé.

Mi lett volna ha….

El tudtátok volna képzelni pár hónapja, hogy a Real Madrid csapata a Bajnokok Ligája döntőjébe kerül és még mindig esélyes lesz a spanyol bajnokság megnyerésére is? Hittétek volna, hogy Ikes Casillast egy ilyen jól teljesítő Keylor Navas fogja pótolni?

Iker Casillas távozása óriási törés volt a Real Madrid szurkolói számára, hiszen egy igazi madridista távozott a klubtól, aki hosszú éveken át segítette a szeretett csapatát. Azonban sérülése után és José Mourinho korszaka alatt rengeteg fordult körülötte a világ és a távozás mellett döntött.

Keylor Navasra igazán a világbajnokságon figyeltek fel az emberek és a Királyi Gárda is, hiszen rendkívül magabiztosan védett és kiváló teljesítményével kiérdemelte a lehetőséget, hogy a csatlakozzon a Királyi Gárda együtteséhez. Az első évében nem kapott sok lehetőséget, nagyrészt padozott Iker Casillas mellett, azonban a spanyol hálóőr távozása után megnyílt előtte a lehetőség, hogy harcoljon az első számú kapus posztért. Kiko Casilla érkezése nem jelentett őszintén olyan óriási vetélytárs fogalmat, valljuk be. Mégis a Real Madrid vezetősége nem volt teljesen biztos Keylor képességeiben, és mint utólag kiderült nem csak pletyka alapon került említésre De Gea neve a Real Madridnál. A Manchester United és a Real Madrid már mindenben megegyezett, kapust akartak cserélni, ám az utolsó pillanatban elkéstek a papírok és meghiúsult a transzfer.

Azok után, hogy tudta Keylor Navas, hogy szerencsével maradt továbbra is a Királyi Gárda kapusa, felhúzta azt a bizonyos első számú mezt és az óta egy olyan teljesítményt nyújt, amire nem mertek volna fogadni az emberek. Sorra dönti a rekordokat a Costa Rica-i kapus és mérkőzéseket mentett már meg a szezonban a csapatának. Ahogy az idő telt még inkább elcsitította a kételkedőit és ma már nem sokan cserélnék el egyik kapusra sem, mivel úgy vélik jelenleg a világ legjobb kapusa áll a kapunkban. Egész szezon során nagyszerű teljesítményének is köszönhetjük, hogy most szombaton az utolsó bajnoki mérkőzésünket úgy várhatjuk, hogy megvan az esélyünk a bajnoki cím megnyerésére és ne feledjük hamarosan mindezek után vár ránk még egy Atletico Madrid elleni Bajnokok Ligája finálé.

Most egy ilyen szezon után feltesszük a kérdést, amire senki sem tud választ adni, de mi lett volna, ha Keylor távozik és De Gea veszi át a helyét?

„Büszke vagyok arra, hogy a Real Madrid mezét viselhettem.”

Arbeloa búcsúja a Real Madridtól.

„Még nem tervezem a visszavonulásom. Bízok benne, hogy folytatni tudom még valamelyik csapatban. A következő időszakban is visszajárok majd ide, hogy megnézzem a mérkőzéseket, hisz bevallom, nem tudnám más spanyol csapat mezét viselni.”

„Büszke vagyok arra, hogy a Real Madrid mezét viselhettem ennyi ideig. Ez a legjobb érzés, ami történhet az életben egy futballistával. Minden perc, amikor pályára léphettem ebben a mezben, az volt életem egyik legjobb időszaka.”

Ma 50 éve: Puskás utolsó mérkőzése a Real Madridnál

A Real Madridnál a mai napig úgy emlegetik, mint a „legjobb ballábas, aki valaha a Realban játszott”. Puskás Ferenc ma 50 éve játszotta utolsó mérkőzését a Real Madrid csapatában, ma 50 éve fejezte be illusztris karrierjét.

A Puskás Ferenc a Real Madrid legendái közé tartozik, nem véletlen, hogy a valdebebasi sportcentrumban ott áll bronzszobra. Don Santiago Bernabéu 1958-ban csábította Öcsi bácsit a királyi gárdához. 18 kg súlyfelesleggel, 2 két év kihagyás után és több mint 30 évesen szerződtette le az akkori elnök. „Ez nem az én problémám”, mondta ekkor az elnök Puskás fizikai állapotára. Az idő Santiago Bernabéut igazolta. Összeállt a legendás Alfredo Di Stéfano és Puskás Ferenc páros olyan csapattársakkal, mint Kopa, Rial, Santamaría, Gento és Domínguez.A Real Madrid sorra nyerte a trófeákat:6 spanyol bajnoki cím, 3 BEK győzelem, 1 spanyol kupa, 1 interkontinentális kupa. Puskás önmaga is számtalan egyéni elismerést nyert, négyszeres spanyol gólkirály volt, hogy csak a fontosabbakat említsük, amiket karrierje során szerzett.  Nevéhez fűződik egy máig megdöntetlen rekord is, 1960-ban a BEK döntőben az Eintracht Frankfurt elleni 7:3-as győzelemhez 4 góllal járult hozzá.

Miután a királyi gárda megnyerte a hatodik bajnoki címet is, lassanként időszerű lett a generációváltás. Utolsó mérkőzését 1966. május 8-án játszotta a Betis ellen a spanyol kupa negyeddöntőjében. Az idénynek még nem volt vége, viszont Puskás szögre akasztotta stoplis cipőjét. 1967-ben pedig elkezdte edzői karrierjét.

Puskás Ferenc 2006. november 17-én hunyt el, neve azonban örökre beíródott a futball történelemkönyvébe, nem véletlen az sem, hogy a FIFA még egy díjat is nevezett el róla 2009-ben. A Puskás Ferenc-díjat minden évben a legszebb gólt szerző játékos kapja meg.

Oldalak

KÖZÖSSÉG


Videó

Villarreal - Real Madrid (összefoglaló)
2018.05.20. vasárnap 00:27

Villarreal - Real Madrid 2:2
Spanyol bajnokság, 38. forduló
Gólok: Roger Martinez 70., Samu Castillejo 85.; ill. Gareth Bale 11., Cristiano Ronaldo 32.

Legnépszerűbb hírek