Real Madrid játékosok

Folytatódik a Morata-ügy

A Real Madrid kifizette a 31 millió eurós visszavásárlási árat a Juventusnak, így már a madridiakon múlik, hogy mi lesz Morata sorsa. A Chelsea tett már ajánlatot a fiatal spanyol játékjogára, de azt a Királyiak visszautasították. Eleinte úgy tűnt, hogy ő lesz a megfelelő ember Benzema pótlására, de szinte lehetetlen biztosítani, hogy a kezdőcsapat tagja legyen, ugyanis ehhez meg kellene bontani a bombaerős BBC-t. Morata ügynöke, Juanma Lopez a tegnapi napon járt a Santiago Bernabéu irodájában, hogy a támadó jövőjéről tárgyaljon.

A Blancók 60 és 75 millió euró közötti ajánlatot tudnának elképzelni Moratáért. A londoniak meg is adnák érte a hatvanmilliót, de a madridiak ezt nem tartották elegendőnek. A Chelsea új trénere, Antonio Conte, aki az olasz válogatott előtt a Juventusnál is edzősködött, szívesen látná a csapatában Moratát, ugyanis szerinte Diego Costával tökéletesen kiegészítenék egymást. Az olasz szakember azután próbálta rábeszélni a spanyolt a klubváltásra miután Olaszország kiejtette a címvédő Spanyolországot az Európa Bajnokság negyeddöntőjében. Conte elmondása szerint a Premier League nagyszerű lehetőség lenne Moratának, ráadásul rengeteget tudna fejlődni az ő irányítása alatt.

Íme a labdarúgó EB az Euro 2016 legnagyobb nyertesei!
Már csak az elődöntők s a döntő van hátra az EURO 2016 a hivatalos labdarúgó Európa Bajnokság mérkőzéseiből. Szerdán a Portugália – Wales összecsapást rendezik 21:00 órától. A találkozó pikantériáját az adja, hogy a két csapat vezéralakja, – pillanatnyilag talán a világ 2 legdrágább játékosa is egyben – Cristiano Ronaldo és Gareth Bale. Ráadásul mindkét focista klubja a Real Madrid. A fogadóirodáknál az eddig - rendes játékidőben - nyeretlen Portugália számít a találkozó esélyesének.
 
Portugália – Wales legjobb oddsai:
 
1: 2,25 (LSbet) – Legfrissebb oddsokért >>> katt ide! >>>
X: 3,10 (bet365) – Legfrissebb oddsokért >>> katt ide! >>>
2: 4,10 (Unibet) – Legfrissebb oddsokért >>> katt ide! >>>
 
 
Csütörtökön 21:00 órától rendezik a másik elődöntőt, a Németország – Franciaország összecsapást. Erre a találkozóra igen kiegyenlített oddsokat kínálnak a bukmékerek. Egy hajszálnyival mégis talán a házigazdákat látják az esélyesebbnek.
 
Németország – Franciaország legjobb oddsai:
 
1: 3,05 (Unibet) – Legfrissebb oddsokért >>> katt ide! >>>
X: 3,05 (LSbet) – Legfrissebb oddsokért >>> katt ide! >>>
2: 2,80 (bet365) – Legfrissebb oddsokért >>> katt ide! >>>
 
A döntőt a két találkozó győztese vívja 2016.07.10-én 21:00 órai kezdettel.
Merre tartasz Jesé?!

Minden bizonnyal a Real Madrid csapata a következő szezonra kölcsön fogja adni Jesé-t. Már csak az a kérdés, hol fog kikötni a spanyol támadó, hisz rengeteg klub jelentkezett már be érte a hírek szerint, ám a legesélyesebb, hogy marad a La Ligában.

Néhány nappal ezelőtt az Espanyol vezetősége nyíltan beszélt arról, hogy igen komolyan érdeklődnek Jesé iránt. Sánchez Flores az Espanyol új edzője nagy rajongója a fiatal támadónak és mindenképpen szeretné a csapatában tudni. A két klub között igen jó a kapcsolat, hisz nem egy játékos is megfordult már mindkét csapatban, mint például Casilla, Lucas Vázquez vagy épp Asensio.

Spanyol értesülések szerint azonban az Espanyol csapatának akadnak versenytársai ez ügyben. Szintén érdeklődik Jesé iránt a Valencia csapata is, Pako Ayestarán a Valencia menedzsere úgy fogalmazott a vezetőségnek, hogy a csapatnak ő a tökéletes játékos jelenleg. Az újdonsült edző próbál alacsony költségvetésből összeállítani egy versenyképes csapatot.

A Valencia csapatának meg van az oka az erősítésre, hisz igencsak fontos játékosok távozására számítanak Feghouli, Piattire vagy épp Negredo személyében. Tehát a cél egyértelmű a támadósort megerősíteni ennek érdekében már egy igazolást a Fenerbahce elnöke megerősített, miszerint Nani a következő szezonban Spanyolországban fog futballozni, minden bizonnyal a Valencia csapatánál. A következő célpont pedig Jesé.

Harc Morata játékjogáért

Mint már tudjuk a Real Madrid él a visszavásárlási opciójával, és két év Juventusos karrier után visszatért, csak kérdés mennyi időre?

A klubnak dönteni kell, hogy mihez szeretnének kezdeni a fiatal spanyol támadó sorsával. Mindeközben várva a végső döntést több klubcsapat is erősen érdeklődik Morata iránt, aki remek formát mutat az Európa-bajnokságon.

Ezek közül az egyik klub a Chelsea. A The Telegraph értesülései szerint Roman Abramovich Bordeaux-ba utazott a minap, hogy megnézze a spanyol-horvát mérkőzésen Morata teljesítményét.

A Le 10 Sport már konkrét ajánlatról ír, miszerint a Chelsea egy 50 millió eurós ajánlatott tett a Real Madridnak, amit a spanyol gárda azonnal visszautasított és kihangsúlyozta 80 millió alatt nem áll szándékukban tárgyalni Morata sorsáról.

Antonio Conte a Chelsea jövőbeli menedzsere nagyon szeretné csapatában tudni Álvaro Moratát, így arra kérte a vezetőséget, hogy minden követ mozgassanak meg a fiatal csatár megszerzése érdekében.

Morata és a Real Madrid vezetősége az Európa-bajnokság után fognak leülni, tárgyalni, addig pedig csak találgathatunk a 23 éves csatár sorsáról.

POGBA ÉRKEZÉSÉVEL JAMES HELYE BIZONYTALAN A REAL MADRIDNÁL

Sok pletykát lehet olvasni az elmúlt időszakban a Real Madriddal kapcsolatban. Ezen a nyáron sokan arra számítnak a Real Madrid valami nagy igazolást tervez, hiába nyerték meg a Bajnokok Ligáját újabb erősítéseket terveznek. Azonban ha tényleg érkezik egy nagy csillag, egy másik minden bizonnyal távozni is fog és vajon ki lesz az?

A Real Madrid mindenkit megelőzve már nagyon közel áll Paul Pogba leigazolásához egyes hírek szerint. A Juventus középpályását a Manchester United, Barcelona, Chelsea, Manchester City is szeretné soraiban tudni.

Azonban felmerült egy újabb célpont is a Királyi Gárdánál Dimitri Payet személyében. A West Ham középpályása fantasztikus teljesítményt nyújt eddig az Európa-bajnokságon. amivel fel is keltette sok top csapat figyelmét.

A következő játékos, akit kinézett a Real Madrid ismét a francia válogatottból Kanté. A Leicester középpályása Casemiro váltótársának érkezhetne.

Ezen kívül még felmerült Mahrez neve is a Real Madridnál, aki a Leicester csapatával egy fantasztikus szezonon van túl.

Ha ezek közül csak néhány játékos érkezne a Real Madridba, minden bizonnyal távozó is akadna egyből.  A legvalószínűbb James Rodriguez távozása, hisz rengeteg kritika érte az elmúlt időszakban. A kolumbiai játékosért akadnak is jelentkezők, többek között a PSG, Manchester United, Juventus vagy épp a Manchester City.

Gareth Bale hosszú időre elkötelezi magát?!

Gareth Bale lenyűgöző teljesítményt nyújt eddig az Európa-bajnokságon. A walesi játékos 16 közé jutatta válogatottját, úgy hogy csoport elsők lettek Anglia és Szlovákia előtt. Bale három mérkőzés alatt három gólig jutott és egyértelműen válogatottja húzóembere.

Ezt a formát látva a Real Madrid nem akar tétlenkedni és a most 26 éves Bale számára egy új szerződést akarnak ajánlani, ami azt jelentené, hogy 30 éves koráig kötelezné el magát a Királyi Gárdának a walesi. A Daily Mail értesülései szerint ez az üzlet az Európa-bajnokság után létre is jöhet.

Gareth három évvel ezelőtt érkezett a Real Madrid a Tottenham csapatától 85 millió euróért, amivel beírta magát a történelemkönyvbe. Ez a rekord felborulhat most, ha Paul Pogbát leigazolja a Real Madrid.

Az Európa-bajnokságon mutatott remek teljesítménye és a szezon utolsó felében mutatott remek forma meggyőzte a Real Madrid vezetőséget, hogy Bale-re szükség van. Hisz, Cristiano Ronaldo 30 éves és a klubnak keresni kell egy új csillagot, aki valamennyire pótolni tudja majd a portugál klasszist és ez a személy lehet Gareth Bale.

Bale nagyon boldog a Real Madridnál és a családjával és boldogan élnek a városban, tehát szívesen kötne ő is egy új megállapodást. Ami természetesen azt is jelentené, hogy növelnék a fizetését, amivel a világ egyik legjobban keresett futballistájává válhatna.

Ronaldo gólcsendje ellenünk is folytatódik?

A szerda esti Magyarország - Portugália meccs kapcsán elemeztük az esélyeket és a lehetséges ellenefeleket a 8 közé jutásért:) Talán nem meglepő, de a bukmékereknél Portugália az abszolút favorit.

Ronaldóék győzelmére az LSbet nevű fogadóiroda 1,50-es oddsot kínál. Ha a Portugálok ne adj isten nyernének ellenünk - sicc! - és Izland is nyerne Ausztria ellen (ennek épp úgy kevés esélyt adnak a bukik) akkor a csoport harmadik helyén végeznénk, s Horvátország vagy Németország várna ránk a legjobb 16 között. Ha ki is kapnánk Portugáliától, de Izland nem győzné le az Osztrákokat, akkor már megvan min. a csoport 2. hely, ami azzal járna, hogy az Angol csapat várna ránk.

Ha Magyarország - Portugália meccs döntetlennel zárulna, arra 4,0-ás odss körül találjuk a legjobb szorzókat, pl. a bet365-nél. Ebben az esetben, ha csak nem győzne párhuzamosan Izland min. 3 góllal Ausztria ellen, akkor már csoportelsők vagyunk, és E csoport 2.-ja azaz Svéd győzelem esetén Svédország, Belga pontszerzés esetén Belgium várna ránk. Matematikailag még Írország is befuthatna, de ennek nem sok esélyét látjuk sem mi, sem a bukik...

Hiába a jó szereplés, igen komoly összeget nyerhet az, aki a Magyar válogatott sikerére fogad és nyer Portugália ellenében. Pl. az Unibet-nél 12-szeres szorzóval találkoztunk! A bátrabbak egy esetleges magyar siker esetén egy vagyont kaszállhatnak! Ne felejtsük el, hogy rajtunk már nincs semmilyen teher, felszabadultan játszhatunk Ronaldóék ellen. Ez esetben saját erőnkből is csoportelsők vagyunk, s Belgium-Svédország-Írország trióból érkezne a következő ellenfelünk.

Morata a nagy visszatérő!

Álvaro Morata biztosan nem fog a következő szezonban játszani a Juventus csapatában. Ez az egyetlen tény Morata jövőjével kapcsolatban egyelőre. Ezt a Juventus ügyvezető igazgatója, Giuseppe Marotta is megerősítette, hogy a Real Madrid élni fog visszavásárlási opciójával ezen a nyáron.

„Igaz a hír a Real Madrid jelezte számunkra, hogy élnek Morata visszavásárlásával, és hogy néhány nap alatt meg kell oldanunk a papírmunkát.” - mondta az olasz médiának Marotta.

A Királyi Gárda Morata szerződésébe belefűzték, mikor eladták a Juventus csapatának, hogy 2016-ban 30 millió euró ellenében megvásárolhatják a spanyol támadót. Az eladása óta már két év telt el és most Álvaro nagyszerű formát mutat, ennek köszönhetően döntött mellette a Real Madrid.

Most, hogy visszatért Morata már csak az a kérdés hogyan dönt Zidane és Florentino Pérez a sorsáról. Az egyik opció, hogy megtartják és Benzema vetélytársa lenne a következő szezonban, míg a másik variáció, hogy értékesítik, hisz jelenleg a piaci értéke körülbelül 75 millió euró körül mozoghat.

Másfelől a klubnak szüksége van egy csatárra. Jesé Rodriguez minden bizonnyal távozni fog a klubtól, ami főként azt erősíti meg, hogy igazolni kellett egy csatárt. Egy olyan csatárt, aki a Benzema, Bale és Cristiano trió ellenére is minden percet kihasználva bizonyítani akar, aki ha padról is kell beszállnia képes új lendületet hozni a játékba.

Denis Cheryshev búcsúlevele!

"Köszönöm a Real Madridnak, hogy lehetőséget adott nekem arra, hogy profi labdarúgó legyek. 14 évet tölthettem el ennél a csodálatos klubnál, ezeket a gyönyörű esztendőket semmire nem cserélném el. Köszönöm, hogy megtanított a klub arra, hogy a Real Madrid értékeit megismerhessem. Madridista vagyok, Madridista a szívem és örökké az is marad! A legjobbakat kívánom a klubnak az elkövetkezendő években.  Hala Madrid." 

Viszlát, Denis! Minden jót kívánunk mi is neked, köszönünk mindent! 

Terv a Real Madrid védelmének erősítése

Vessünk egy kis pillantást a Real Madrid védelmére, ahol is a hírek szerint Zidane erősítést tervez.

Sergio Ramos

A Real Madrid kapitánya minden bizonnyal továbbra is erősíteni fogja a csapatot. A 30 éves védő nagyon jó viszonyt ápol jelenlegi edzőjével Zinedine Zidane-nal, és Ramos ismét eredményes tudott lenni a Bajnokok Ligája döntőjében. Tehát az ő helye még pár évig mondhatni biztos a Királyi Gárdánál.

Pepe

A legtöbb szurkoló a tavalyi évben már azt remélte, hogy a portugál átadja a staféta botot a fiatal tehetségnek Raphael Varane-nak. Azonban Pepe kapott egy esélyt, amivel nagyon is élt elképesztő formájával bebiztosította egész évben a helyét a kezdőcsapatban, és ezzel azt is elérte, hogy ismét a szerződéshosszabbítás lehetőségét kínálja fel számára a Real Madrid. Azonban Pepe februárban már a 34. életévét fogja betölteni, így számolnunk kell arra, hogy hamarosan át kell adnia a helyét.

Raphael Varane

Mint ahogy előbb említettük Pepe nagyszerű formájának köszönhetően Varane a kispadra szorult, ami Zidane érkezése után sem változott meg. Ez már odáig fajult, hogy felmerültek pletykák miszerint, ha nem változik a felállás, akkor a francia védő elgondolkodik a távozáson, ahol több lehetőséget kaphatna. A Királyi Gárda természetesen nem szeretne megválni az egyik legnagyobb tehetségétől.

Nacho

Nacho ebben a szezonban igencsak megkapta a lehetőséget, hogy bizonyíthasson szám szerint pontosan 1511 perc játéklehetőség jutott számára. A 26 éves spanyol védő, azonban érzi, hogy akármit csinálhat, nagyon nehéz lenne számára alapemberré kinőni magát, és a több játéklehetőség érdekében a hírek szerint ő is elgondolkozott a váltáson. Több klubcsapat is szívesen látná a soraiban.

Jesus Vallejo és Diego Llorente

Vallejo és Llorente nagyszerűen használja ki a kölcsönben lévő időszakot, mivel remek teljesítményükkel hallatnak magukról. Vallejo a Real Zaragoza csapatát erősíti, míg Diego Llorente a Rayo Vallecano klubját. Zidane a későbbiekben mindkét fiatal védőre számítani szeretne, most pedig valószínű továbbra is kölcsönben fognak majd szerepelni, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsenek és fejlődjenek.

Oldalak

KÖZÖSSÉG

Videó

Real Madrid - Celta Vigo 2:2 (összefoglaló)
2020.02.16. vasárnap 23:12

Real Madrid - Celta Vigo 2:2
Spanyol bajnokság, 24. forduló
Gólok: Toni Kroos 52., Sergio Ramos 65. (Büntető); ill. Fedor Smolov 7., Santi Mina 85.

Legnépszerűbb hírek

Real Madrid - Celta Vigo 2:2 (összefoglaló)
Zidane edző karambolozott