Real Madrid játékosok

Zidane: "A futballistáknak fizikailag is a megfelelő szinten kell, hogy legyenek."

„A csapat mindig a világ legjobb játékosait igazolja le, és nem szokásuk megválni tőlük. Természetesen rengeteg ajánlatot érkezik irántuk, ám egyikük sem eladó.”

„Teljesen normális, hogy rengeteg csapat szeretné a soraiban tudni Bale-t, hisz a világ egyik legjobb játékosa. Már elmondtuk mi is, maga Gareth és az ügynöke is, miszerint a Real Madrid csapatánál van a jövője, nem értjük a fölösleges pletykákat.” – mondta a francia válogatott legendája.

Majd felmerült egy olyan kérdés is, amit még a Juventus elnöke Gianni Agnelli tett fel neki, hogy miért nem érdeklik azok a dolgok, amik a többi labdarúgókat.

„Igen, Agnelli megkérdezte tőlem, hogy miért nem érdekelnek engem az éjszakai klubok, a nők, vagy éppen hogy egy Ferrarival jelenjek meg az edzéseken. Még 30 évvel ezelőtt lehetet viszonyítani, hogy milyen az életformája valakinek és hogy ki a világ egyik legjobbja, azonban az elmúlt 15-20 évben ez már képtelenség. A futballistáknak fizikailag is a megfelelő szinten kell, hogy legyenek manapság már nem minden a tehetség. Ezért is fordulhat elő manapság egyre több ígéretes tehetség, akinek a karrierje végül nem a legjobban alakul. Ha nem tudsz megfelelően koncentrálni a pályán kívül és könnyen szétszórt vagy, akkor nem tudsz sikeres lenni a pályán sem.”

„Mi okom lenne a távozásra?”

„Teljes erővel azon vagyok, hogy mielőbb felépüljek és már a PSG ellen pályára léphessek. Azonban nem szeretném semmiféleképp elkapkodni semmit sem.”

Karim Benzema

„A PSG csapata rengeteget fejlődött az utóbbi időben, de mi a Real Madrid mindig a győzelemre játszik legyen az a PSG vagy bármely más csapat. Természetesen esélyes a Bajnokok Ligája megnyerésére is, hisz láthattuk, hogy képes győzni már nagyobb ellenfelek ellen is. Nagyszerű érzés számomra egy ilyen erős francia csapatot látni a mezőnyben. Utoljára 2006-ban volt ilyen erős csapatuk a Lyon.”

„Távozásom a Real Madridból?! Ki van zárva! Minden évben lehet olvasni újabb és újabb pletykákat, én pedig végig olvasva őket jókat nevetek. A Real Madrid és a Barcelona a két csúcs a futballban. Mi okom lenne a távozásra? A világ legjobb csapatában kezdő játékos vagyok. Nagyszerűen érzem magam itt. Ha úgy alakul, hogy nem férek már be a csapatba, természetesen lépni fogok.”

Egy legenda akasztja szögre cipőjét

Raúl tavaly decemberben írta alá szerződését az MLS csapatával, és egy szezon után a 38 éves legenda bejelentette visszavonulását.

„A futball rengeteg ideig, az egyik legfontosabb tényező volt az életemben, így természetesen életem egyik legnehezebb döntése volt ez. Úgy gondolom viszont, hogy itt az ideje, hogy nyugdíjba vonuljak. Rengeteg köszönettel tartozom, azoknak, akik támogattak a pályafutásom során, de ne feledjük még nincs vége a szezonnak és minden erőmmel azon leszek, hogy megnyerjük a bajnokságot.”

Spanyol értesülések szerint a Real Madrid a Santiago Bernabéu dísztermében ünnepséget fog szervezni a legendánknak.

Beckham: „Bale megbirkózik a nyomással, ami a Real Madridnál nehezedik rá."

Gareth Bale 2013-ban csatlakozott a Real Madrid csapatához, és egyből igyekezte bizonyítani, hogy megéri azt a rengeteg pénzt, amennyit kiadott érte a Királyi Gárda. Remek pillanatai közé tartozik a Barcelona elleni Copa Del Rey mérkőzés, vagy a Bajnokok Ligája döntő az Atletico Madrid ellen.

Viszont az utóbbi időben rengeteg kritika érte a teljesítményét, azonban David Beckham egykori Real Madrid játékos bízik a walesi játékosban.Gareth Bale 2013-ban csatlakozott a Real Madrid csapatához, és egyből igyekezte bizonyítani, hogy megéri azt a rengeteg pénzt, amennyit kiadott érte a Királyi Gárda. Remek pillanatai közé tartozik a Barcelona elleni Copa Del Rey mérkőzés, vagy a Bajnokok Ligája döntő az Atletico Madrid ellen.

Viszont az utóbbi időben rengeteg kritika érte a teljesítményét, azonban David Beckham egykori Real Madrid játékos bízik a walesi játékosban.

„Volt szerencsém megismerni Garethet, amikor a Tottenham csapatánál edzettem, és egy fantasztikus srác, aki nagyon tehetséges.” – mondta Beckham a Daily Starnak.

„Nem voltam meglepődve, amikor a Real Madrid hatalmas összegért leigazolta. De, természetesen ez egy hatalmas nyomással jár.”

„Teljesen mindegy mennyi összegért írsz alá a Real Madridhoz, ott mindig nagy nyomás nehezedik a játékosra.”

„Viszont Gareth már az első szezonjában bizonyított nagyszerű teljesítményével és kupákhoz segítette csapatát.”

„Most jött el az az idő, amikor Bale bebizonyítja miért is olyan hatalmas játékos.”

Coentrao: Cristiano lenyűgöző, semmi kétség, ő a legjobb a világon

Hogyan tekintesz vissza a madridi karrieredre?

"Nagyon boldog voltam a Real Madrid csapatában, rengeteg barátot szereztem! Nagyon büszke vagyok, mint minden portugál, mert Cristiano történelmet írt a Real Madridnál!"

Továbbra is figyeled a Real Madridot?

"Minden Real Madrid mérkőzést figyelemmel követek!"

Ronaldoval jó kapcsolatot ápoltál?

"Természetesen hiányzik Cristiano! Egy különleges kapcsolat alakult ki kettőnk között az évek során!"

Sokak szerint lett volna helyed a védelem bal oldalán...

"Ez most nem számít! Nem lehet azt mondani, hogy "mi lett volna ha.."! Ennek így kellett történnie, több játéklehetőséget kapok Franciaországban és nekem most pont erre van szükségem!"

Mit gondolsz? Van jövőd a Real Madridnál?

Egyszerre csak egy dologra koncentrálok! Jelen pillanatban a Monaco csapata a legfontosabb! Az egyetlen célom a jövőre nézve az, hogy újra megszerezzem az emberek bizalmát és az önbizalmamat!

Tartod a kapcsolatot a régi csapattársaiddal?

Hatalmas szerencsém van, mert rengeteg barátot szereztem Madridban, de a honfitársaimmal közelebb kerültünk egymáshoz, ez természetes!

Hiányzik a Real Madrid?

"Igen, hiányzik minden, ami Madridban volt!"

Benítez nem gondolta volna, hogy Bale idáig jut

Carragher elmondta, a korábbi Liverpool menedzser Rafa Benítez úgy gondolta Gareth Bale nem jobb, mint John Riise. A walesi végül 2007-ben csatlakozott a Tottenham csapatához, ahonnan pár év múlva a következő állomás a Real Madrid volt. Benítez és Bale most együtt dolgoznak a spanyol fővárosban, de Carragher elismerte, hogy akkoriban Rafa nem tudta elképzelni, hogy Gareth ilyen magas szintre eljusson.

„Amikor Bale berobbant a Southampton csapatában, akkor Benítez meg is nézte, hiszen a Liverpool jelöltjei közt volt.” – mondta a Daily Mailnek Jamie.

„Bale akkoriban balhátvédként játszott, és így Rafa nem is gondolkozott sokáig ő John Riise mellett döntött, egy percig sem akarta leigazolni Garethet.”

„Természetesen most mások a kilátások, Bale és Benítez most jól boldogulnak.”

„Bale bizonyította már, hogy nagyszerű játékos, például a Copa Del Rey döntőben vagy a Bajnokok Ligája döntőjében az Atletico ellen.”

Fél csapatnyi sérült a Real Madridnál

A szerencsétlen körülmények között lesérült BenzemaCarvajal és James nagyjából egy cipőben járnak! Mindhármukra nagyjából 2-3 hét kihagyás vár! A srácok minden bizonnyal kihagyják a Levante (Otthon), a PSG(Idegenben), A Celta Vigo (Idegenben) és a Las Palmas (Otthon) elleni mérkőzést! Beniteznek okoztak a fiúk néhány álmatlan éjszakát, nagyon komoly meccseken nem vehetnek részt!

Ramos Levante elleni szereplése kétséges, nem bíztos hogy 100%-os lesz, viszont én játsztatnám egy félidőt, hogy ne járjunk úgy mint az Atletico ellen! Ramos a PSG ellen biztos kezdő lesz!

Pepe minden bizonnyal kezdeni fog a Levante ellen!

Keylor: "Az előttem lévő célokra akarok tekinteni...”

Keylor Navas elképesztő formában van, és ezt bizonyítja az a mutató is, hogy már az ötödik tétmérkőzésen van túl és továbbra is érintetlen maradt a hálója. Majd a nyári átigazolási zűrzavarról kérdezték, amire csak annyit reagált ő mindig is a Real Madridnál szeretett volna maradni.

„Egyszer sem gondoltam a távozásra mióta csatlakoztam a Királyi Gárdához. Továbbra is szeretnék itt maradni, és remélem, hogy semmi sérülés vagy bármi más nem fog az utamban állni. Nem volt könnyű időszak számomra. Mióta csatlakoztam a Blancókhoz azóta csak az a célom, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsam napról napra. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek és remélem, még sok időt tölthetek itt.”

„Mindent bele fogok adni, hogy jól teljesítsek, és remélem ez elég lesz, hogy még sok évet itt védhessek. Még mindig van hova fejlődnöm, és itt erre meg is van az esélyem. Természetesen nehéz időszak volt számomra az átigazolással kapcsolatos hírek sokasága, egyértelműen egy kínos szituáció volt. De természetesen ez már elmúlt és nem akarok hátra tekinteni csakis az előttem lévő célokra a Real Madridban.”

Rafa Benítez: "Cristiano-nak helye van a futballtörténelemben!"

"A számok magukért beszélnek. Aki ennyi gólt képes lőni, annak helye van a futball történelemkönyveiben. Remélem, hogy Cristiano folytatni tudja lenyűgöző játékát mind maga és a csapat hasznára is. Szeretek a csapat játékáról beszélni, amikor győztesként kerülünk ki. Nagy hangsúlyt kell fektetni a tényre, hogy Ronaldo 5 gólt lőtt, de még többet is rúghatott volna. Ennek ellenére folytatnunk kell a kemény munkát, hiszen még mindig van mit csiszolni a csapatjátékon."

A csapatjátékról
"A mérkőzés nem volt könnyű. Jól játszottunk. Az Espanyol sem játszott rosszul, de be kell látnunk, a mai napon mi jobbak voltunk. Sokat támadtunk, de az egyensúly megmaradt. A csatárokat arra sarkalltam, hogy minél többet mozogjanak szabadon, hogy fejtörést okozzunk ellenfeleinknek. Ez volt játékunk kulcsa. Nem volt könnyű, de véghez vitték, amire kértem őket."

Három meccs óta veretlenek vagyunk
"Célunk a győzelem volt, hogy több gólt rúgjunk az Espanyolnál, és hogy erősebbé tegyük a védelmet. Örülök annak, hogy bajnoki mérkőzéseink alkalmával még nem kaptunk gólt és nem szenvedtünk vereséget."

Oldalak

KÖZÖSSÉG

Videó

Real Madrid - Celta Vigo 2:2 (összefoglaló)
2020.02.16. vasárnap 23:12

Real Madrid - Celta Vigo 2:2
Spanyol bajnokság, 24. forduló
Gólok: Toni Kroos 52., Sergio Ramos 65. (Büntető); ill. Fedor Smolov 7., Santi Mina 85.

Legnépszerűbb hírek

Real Madrid - Celta Vigo 2:2 (összefoglaló)
Zidane edző karambolozott