Real Madrid vezetők

A Real Madridnak Paulo Dybalára fáj a foga?

A Real Madrid elnöke, Florentino Pérez a Rai Sport hírei szerint azt fontolgatja, hogy Toni Kroosért és egy összegért cserébe megszerezné a Juventustól Paulo Dybalát. A torinói klub nem szeretne megválni az argentin játékostól, és állítólag hajlandó emelni a fizetését is, hogy ne vegyen fontolóra egy esetleges másik ajánlatot. A cikk szerint viszont nem mindenáron ragaszkodnak a Juventusnál a játékoshoz. Megfelelő ajánlat esetén fontolóra vennék Dybala értékesítését. A 24 éves klasszis piaci értékét 70 millió euróra becsülik.

 

A Real Madrid nem tudná elképzelni a Barcelona nélküli La Ligát

Katalóniában október 1-jén tartottak függetlenségi népszavazást, melyet a spanyol kormány alkotmányellenesnek nyilvánított, sőt rendőrségi fellépéssel is megpróbált megakadályozni. Korábban Javier Tebas, a spanyol liga elnöke azt mondta, fennáll a lehetősége, hogy Katalónia kiválásával a gránátvörös-kékek nem szerepelhetnének a spanyol élvonalban.
Florentino Pérez nem nevezhető Barcelona-rajongónak, ennek ellenére úgy nyilatkozott, hogy a La Liga nem lenne La Liga a katalánok nélkül. Hangsúlyozta, hogy bízik benne, hogy a spanyol és a katalán kormány között fennálló feszült helyzet mihamarabb megoldódik.

19 hónap alatt hét trófeát nyert csapatával Zidane

Zinédine Zidane 2016 januárjában vette át az irányítást a Real Madrid kispadján. A francia tréner 19 hónap alatt hét trófeát nyert csapatával. Zidane játékosként egyel kevesebbet, tehát hat trófeát nyert a Real Madriddal 2001 és 2006 között.  A Real Madrid vezetőedzőinek rangsorában Zidane edző holtversenyben van a harmadik helyen Del Bosquéval, egyenlőre csak Miguel Munoz (14 trófea) és Luis Molowny (8) előzi meg.

Csak így tovább!

Zidane-nak meghosszabbították a szerződését
A Real Madrid vezetőedzőjének, Zinedine Zidane-nak meghosszabbították a szerződését a klubnál. Hivatalos bejelentés még nincs, de a sikertréner megerősítette a sajtónak, hogy a hír igaz. A francia trénert elmondása szerint nagy elégedettséggel tölti el a neki szavazott bizalom. Viszont Zidane azzal is tisztában van, hogy bármeddig is szól a szerződése, azt egyik napról a másikra felbonthatják, hiszen tudja, hogy csakis a jó eredmények tarthatják meg a posztján.
 
"Amíg itt vagy, a célok mindig ugyanazok: győzni minden meccsen és megszerezni az összes lehetséges címet" - mondta.
 
 
Raúl Gonzalez Blanco ma 40 éves

Raúl Gonzalez Blanco, aki a napokban tért vissza a Real Madridhoz, ugyanis Florentino Pérez elnök az újraválasztása után helyettes vezérigazgatóvá nevezte ki, ma ünnepli 40. születésnapját.

A 102-szeres spanyol válogatott csatár 16 évet húzott le a Real Madridban. 741 meccsen 323 gólt szerzett. Többek között hat bajnoki címet, három Bajnokok Ligáját és két klubvébét is nyert. Sokáig vezette a BL örök góllistáját is. A Real Madrid után játszott még a Schalke 04-nél, a katari al-Saddban, és végül a New York Cosmosban.

Boldog születésnapot kívánunk neki!

Raúl González visszatér a Real Madridhoz

A 39 éves Raúl González hét év után visszatér a Real Madridhoz. Raúl vezetői megbízást kap, a klub helyettes vezérigazgatója lesz, közvetlen felettese pedig José Ángel Sánchez lesz, aki az elnök, Florentino Pérez jobbkeze is. Raúl hét évvel ezelőtt, 2010-ben hagyta el a Real Madridot. 2015-ben a New York Cosmostól vonult vissza. Azóta a LaLiga nagyköveteként utazgatott. Időközben sportközgazdaságot tanult és az amerikai sportmodell működését is tanulmányozta. Raúl feladatai mellett egyfajta kapocs is lesz majd a vezetőség és az első csapat játékosai között. Ebben már van tapasztalata, mivel személyesen volt jelen a cardiffi BL-döntőben is.

Florentino Perez 2021-ig marad a Real Madrid labdarúgóklubjának elnöke

Mivel a vasárnapi határidőig nem érkezett más pályázat az elnöki posztra, Florentino Perez 2021-ig marad a Real Madrid labdarúgóklubjának elnöke. Az ülés éjfélkor kezdődött és összesen csak 14 percig tartott. Perez 2000 és 2006 között kétszer is volt elnök. 2012-ben a tisztség pályázati feltételeit módosították a madridiak, azóta a jelölteknek húszéves Real-tagságot kell felmutatniuk, a 75 millió eurós személyes bankgarancia mellett. Perez irányítása alatt az elmúlt négy idényben különösen sikeres volt a Real Madrid csapata. Három Bajnokok Ligáját, két európai Szuperkupát és egy-egy spanyol bajnoki címet és Király Kupát nyertek.

Nem biztos, hogy Zidane marad a Real vezetőedzője

Zidane a következő nyilatkozatot tette a csapat pénteki sajtótájékoztatóján:

„A jövőm még nem biztosított a Real Madrid kispadján, így egyelőre nem készülök külön a következő szezonra. ”

Az edző bejelentése meglepetésként ért mindenkit. Egy Marca újságcikkből viszont kiderült, hogy mire is gondolhatott Zidane, amikor a nyilatkozatot tette.

„Tudom, mit jelent a Real vezetőedzőjének lenni, minden jó és rossz oldalát ismerem. Nem lehet tudni, mi történik a szezon végeztével.”

KÖZÖSSÉG


Videó

Al-Jazira - Real Madrid 1:2 (összefoglaló)
2017.12.13. szerda 20:33

Al-Jazira - Real Madrid 1:2
FIFA Klubvilágbajnokság - Elődöntők
Gólok: Romarinho 41.; ill. Cristiano Ronaldo 53., Gareth Bale 81.

Legnépszerűbb hírek