Életrajzok: Aitor Karanka

Ahogy tavaly Miguel Pardeza vagy Jorge Valdano, úgy idén is csatlakozott a Real Madrid futballszakosztályához egy olyan szakember, aki korábban játékosként is ért el komoly eredményeket a Királyi Gárdával. Ezúttal a háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Aitor Karankát mutatjuk be.



Aitor Karanka de la Hoz 1973. szeptember 18-án született Vitoria-Gasteiz-ben (Álava tartomány). Alapvetően középső védő, de időnként a balhátvéd pozíciójában is feltűnt. Egy rövid időszakot leszámítva csak az Athletic Bilbao és a Real Madrid színeiben szerepelt profiként. Pályafutását 32 évesen az Egyesült Államokban fejezte be. Volt spanyol és baszk válogatott is.

A Corazonistas junior csapatában kezdett el futballozni, de hamar a Deportivo Alavés-ben találta magát. 1991-ben az Athletic Bilbao szerződtette, ahol a B csapat oszlopos tagjaként ötvenhárom mérkőzésen két gólt szerzett. Ebben a korosztályban megnyerték az országos kupát és a bajnoki címet is. Rajta kívül még Julen Guerrero futott be nagy karriert abból a csapatból.

Jupp Heynckes volt az, aki először lehetőséget adott neki a felnőttek között. Több, mint száz első ligás találkozóval a háta mögött, 1997-ben került a Real Madridhoz, gyakorlatilag a német mesterrel együtt. A legjobb időszakban, mivel öt madridi éve alatt részese lehetett mindhárom Bajnokok Ligája diadalnak. A Real Madridban is túllépte a száz lejátszott meccset annak ellenére, hogy szívproblémák miatt majdnem egy teljes szezont ki kellett hagynia. Végig játszott a 2000-es BL-döntőn.

2002-ben visszatért Bilbaóba. A 2003/2004-es bajnokságban elcsípték az ötödik helyet, amely jogán indulhattak az UEFA-kupában. Karanka azonban megsérült és már nem tudta visszanyerni formáját. 2006-ban elszerződött a Colorado Rapids-hoz, majd év végén ott is fejezte be labdarúgó pályafutását.


A spanyol korosztályos válogatottakba gyakran behívták, a felnőttek között azonban csak 1995. április 26-án Jerevánban, Örményország ellen egy EB-selejtezőn (2-0) kapott lehetőséget. 1996-ban a spanyol U21-es válogatottal Európa-bajnoki ezüstérmes lett, ott volt az atlantai olimpián is. Ezután már csak az Euskadi XI, azaz a baszk nemzeti tizenegy mezét viselte hat alkalommal.

Kapcsolata a Blancókkal mindvégig megmaradt. Időnként a Real Madrid veteránok csapatában is játszik. Pályafutása befejeztével sok egykori játékoshoz hasonlóan ő is edzőképzéseken vett részt, spanyol utánpótlás válogatottak mellett tevékenykedett vezetőedzőként és segítőként egyaránt. Működtet egy futballiskolát is. 2010. júniusában az újonnan érkezett edző, José Mourinho segítője lett, miután Francisco García Hernández (aki egykor szintén öt szezonon keresztül játszott a Real Madridban) nem vállalta a felkérést.

Öccse, David Karanka is az Athletic Bilbao-ban nevelkedett, de csak nyolc bajnokin lépett pályára, majd másod-, illetve harmadosztályú csapatokban szerepelt. A támadó többször is feltűnt a Real Madrid Castilla ellenfeleként.

Karanka számokban
Teljes név: Aitor Karanka de la Hoz
Születési idő/hely: 1973. szeptember 18./Vitoria
Magasság: 181 cm
Posztja: védő

Klubjai játékosként:
 - Corazonistas
 - Alavés
 - Bilbao Athletic (1992-1994)
 - Athletic Bilbao (1993-1997, 2002-2006)
 - Real Madrid (1997-2002)
 - Colorado Rapids (2006)

Csapatai edzőként:
 - spanyol U15 (2008- )
 - Real Madrid (2010- , asszisztensként)

A válogatottban:
 - spanyol U21 (1993–1996, 14 mérkőzés)
 - spanyol U23 (1996, 4 mérkőzés)
 - spanyol felnőtt válogatott (1995, 1 mérkőzés)
 - Euskadi XI (1994–2004, 6 mérkőzés)

Eredményei
 - Bajnokok Ligája-győztes (1998, 2000, 2002: Real Madrid)
 - spanyol bajnok (2001: Real Madrid)
 - Világkupa-győztes (1998: Real Madrid)
 - Spanyol Szuperkupa-győztes (1997, 2001: Real Madrid)
 - Európai Szuperkupa-győztes (2002: Real Madrid)
 - U21-es EB-döntős (1996)

 

KÖZÖSSÉG


Videó

Odriozola már hivatalosan is a Real Madrid játékosa
2018.07.19. csütörtök 00:40

Hivatalosan is bemutatták a Santiago Bernabéu stadionban a Real Madrid új igazolását, Álvaro Odriozolát. A 22 éves játékos a Real Socieadtól szerződött a csapathoz, hat évre.

Legnépszerűbb hírek