Életrajzok: Francisco Pavón

Az ezredforduló utáni évek Real Madridjának már a sikeres évek idején is a legvitatottabb pontja a hátsó alakzat volt, Makelélé eladása után a védekező középpályás és a középső védő posztján is több játékos kapott szerepet, egyik közülük a klub saját nevelésű játékosa, Francisco Pavón a védelem tengelyéből.

Pavón számára a tökéletes poszt a középső védő. Erős, magas, gyors, minden adottsága megvan hozzá. A Real Madrid tehetségkutatóján tűnt fel, majd végigjárta az összes korosztályos csapatot. 2001 óta a felnőtt kerethez tartozik, számos rangos mérkőzésen szerepet kapott már, nagy jövőt jósoltak neki, de nézzük sorban.

Az 1990/91-es idényben már a kezdők csapatában (Tendillo korosztály) találja magát, majd a klub Alevín B, A, Infantil B, A, Cadete B, A és a Juvenil C, B, illetve A csapata következett. Néhány év alatt már a Tercera Divisiónban szerepelhetett, majd a csapattal sikerült feljutnia a Segunda B-be, ahol már közvetlenül is szem előtt volt. Na nem mintha addig ismeretlen lett volna, hiszen gyakorlatilag Vicente del Bosque szeme láttára fejlődött napról napra, aki évekig az utánpótláscsapatoknál dolgozott.

2001 nyarán rekordösszegért szerződött Madridba Zinédine Zidane, ezzel egyidejűleg a klub vezetősége kritikákat kapott amiatt, hogy a saját nevelésű játékosok ritkán kerülnek be a felnőtt csapatba. Középső védő poszton rengeteg sérült volt ekkortájt, a nyári átigazolási időszakban Nesta, Lúcio és Thuram leigazolása is meghiúsult, adott volt tehát a lehetőség, hogy a canterából kell megkeresni a megoldást a felnőtt keret kiegészítéséhez. Két legyet ütve egy csapásra, így 2001. október 6-án Del Bosque három fiatalnak is lehetőséget adott az Athlétic Bilbao ellen: a csatár Valdo és a balhátvéd Raúl Bravo mellett Pavón is ekkor játszotta első Primera División-beli mérkőzését (csereként állt be). Az álom tehát valóra vált. Az idény során már meghatározó játékosnak számított a nagyok között is. Neve főleg a klub akkori játékospolitikája miatt vált fogalommá (Zidane-ok és Pavónok), azaz: a csapat világsztárokból és saját nevelésű tehetségekből álljon. Úgy tűnt, megvan az utánpótlás a bizonytalan Karanka és Iván Campo helyett, az akkori sportigazgató, Valdano gyorsan szerződést is hosszabbított vele... 

Első mérkőzését a nagycsapatban egyébként nem a bajnokságban, hanem a Bajnokok Ligájában játszotta még 2000 novemberében a Szpartak Moszkva ellen. Rá egy évre már többször is játszhatott a legrangosabb európai kupában, kezdő volt a meccsek több, mint felén, a Leverkusen elleni döntőben azonban nem lépett pályára. 

Ezen a ponton azonban mintha megállt volna fejlődése, hiszen később a sérüléssel bajlódi Hierro helyén gyengén teljesített, így a veterán csapatkapitány felépülése után vissza is vette helyét. A "Vas" többnyire Helguerával alkotta a védelem közepét, sőt, Raúl Bravo balhátvéd létére előnyösebb pozícióban volt ezért a posztért, mint Pavón. 

A 2004/2005-ös szezontól egyre inkább mellőzötté vált. Az ekkor érkező Walter Samuel és Iván Helguera is elsőbbséget élvezett vele szemben, bár így is szerzett egy gólt BL-selejtezőn a Wisla Kraków ellen. Néhány kisebb sérülés is hátráltatta abban, hogy folymatosan kezdő legyen. Amikor végre pályára léphetett, akkor viszont nagy hibaszázalékkal játszott, a Riazorban például öngólt fejelt a Deportivo ellen. Az idei évadra teljesen kegyvesztett lett, egyetlen Primera División-, illetve Bajnokok Ligája mérkőzésen sem lépett pályára. Azt hozzá kell tenni, hogy idő közben érkezett a védelembe Sergio Ramos (2005) és Cannavaro (2006), de még a fiatalabb Mejía is elé került a sorban. 

Korábban vitte volna a Villarreal, szóbahozták vele kapcsolatban a Liverpoolt is, nemrég pedig napvilágot láttak olyan pletykák, melyek szerint négy évre aláír a Bolton Wanderershez, ahol korábbi csapattársaival, Iván Campóval és Nicolas Anelkával játszhatott volna együtt. 2007 júliusában azonban négyéves szerződést kötött a Real Zaragoza csapatával. 

A 2008/09-es szezont a másodosztályban töltötte a Zaragoza csapatával, a Murcia ellen egy 2-1-re megnyert találkozón megszerezte első gólját is. A következő idényben jobb esetben csak a harmadik választása volt az edzőnek, ennek ellenére két gólt is szerzett. A 2010-es nyári átigazolása időszak utolsó pillanatában igazolt az AC Arles-Avignon-hoz, ahol korábbi madridi csapattársával, Álvaro Mejíával játszhatott együtt.

Közel két évet töltött el klub, így fizetés nélkül, de elutasította a munkanélküli ellátást, mondván: "Másoknak nagyobb szüksége van erre" - végül 33 éves korában bejelentette visszavonulását.

Érdekességek
- Példaképe Hierro 
- Kedvenc együttese a Red Hot Chili Peppers 
- A szintén első osztályú Getafe pártoló tagja 
- Gyerekkorában mindig a góllövés volt a fő célja, Van Basten és Butragueno voltak a kedvencei 
- Később azonban kiderült, hogy inkább az ellenfél támadásainak megállítása a fő erőssége, így lett belőle középső védő 
- Szabadidejében angolt tanul. Kedveli a számítógépes játékokat és gyakran internetezik 

Pavón számokban
Teljes név: Francisco Pavón Barahona 
Születési idő/hely: 1980. január 9./Gandía 
Magasság: 188 cm 
Posztja: középső védő 
Mezszám: 22 

Klubjai: 
- Real Madrid B (2000-2001) 
- Real Madrid (2001-2007) 
- Real Zaragoza (2007-2010)
- AC Arles-Avignon (2010-2011)

Eredményei
- A Bajnokok Ligája győztese (2002) 
- Világkupa-győztes (2002) 
- Európai Szuperkupa győztes (2002) 
- Spanyol bajnok (2003) 
- Spanyol Szuperkupa-győztes (2003) 

Utoljára frissítve: 2018. márcus 1.

KÖZÖSSÉG


Videó

Villarreal - Real Madrid (összefoglaló)
2018.05.20. vasárnap 00:27

Villarreal - Real Madrid 2:2
Spanyol bajnokság, 38. forduló
Gólok: Roger Martinez 70., Samu Castillejo 85.; ill. Gareth Bale 11., Cristiano Ronaldo 32.

Legnépszerűbb hírek