Életrajzok: José Emilio Amavisca

Amavisca egyike annak az öt spanyol játékosnak, akik olimpiai bajnoknak mondhatják magukat és akkor vagy később a Real Madridban is megfordultak. A legtöbb bajnokiját éppen a Királyi Gárdában játszotta és klubszinten minden fontosabb trófeát begyűjtött. A hiányzó spanyol kupát pedig éppen a Real Madrid ellen...

 

José Emilio Amavisca Gárate 1971. június 19-én született, főként balszélsőként játszott. Leginkább a Real Madridból emlékszünk rá, de öt másik klubban is játszott. 16 szezon alatt 387 bajnokin 57 gólt ért el.

A kantábriai Laredóban született. Első nagyobb egyesülete a Real Valladolid volt. Az ott eltöltött idő alatt egy évet kölcsönben a másodosztályú Lleidában is lehúzott, viszont 1993-ban feljutott velük az élvonalba. 1994-ben leigazolta a Real Madrid - többen nem értették, hogy miért -, de alaposan rácáfolt a kétkedőkre, hiszen házon belül Zamorano után a második legtöbb bajnoki gólt ő lőtte. Annak ellenére tízszer volt eredményes a Ligában, hogy Valdanónál csak harmadik-negyedik számú csatárnak számított és visszavontabb szerepkörben mozgott. Négy év kihagyás után a Real Madrid ismét bajnoki címet szerzett, Amavisca legtöbbször a kezdőcsapatban kapott helyet. A várt folytatás azonban nem jött, szerepe lassacskán csökkent, de azért még így is évente harminc meccs jutott neki.

A válogatottban is már mint Real Madrid-játékos mutatkozott be. Először 1994. szeptember 7-én Cipruson egy EB-selejtezőn ölthette magára a címeres mezt. Majd ezt követte még néhány fellépés, benne az angliai EB három meccsével. Egyetlen gólját is ott szerezte a Románia elleni csoporttalálkozón. Ezután mivel a Real Madridban sem volt már alapember, a spanyoloknak végül kudarcot hozó '98-as VB-re nem válogatták be.

A Real Madriddal abban az évben BL-t nyert, de Hiddink edző nem tartott rá igényt, így 1999 januárjában a Racing Santanderhez szerződött, ahol ismét a csapat legfontosab játékosai közé tartozott. A 2000/2001-es idényben már hét bajnoki gólja sem tudta benntartani a Racing-ot, így ő az akkor kiváló Deportivóhoz távozott, ahol ezüstérmes lett a Primera Divisiónban. Később viszont itt is egyre inkább kimaradozott a kezdőből főleg a veterán Fran és a friss igazolás Luque miatt, így egy évet még lehúzott az Espanyolban, majd visszavonult.

Pályafutása összességében eredményesnek mondható, még ha nem is tartozott soha az érdemtelenül agyonajnározott játékosok és a címlapsztárok közé. A Real Madrid öregfiúk csapatában gyakran feltűnik. 2009-ben a madridista.hu néhány szerkesztőjének is sikerült vele beszélegetni itt-tartózkodása alatt. Jelenleg interjúkat készít és cikkeket ír a kantábriai El Diario Montanés lapnak. 2010 óta a Cadena SER rádió Carrusel Deportivo című műsorának szakkommentátora.

Amavisca számokban
Teljes név: José Emilio Amavisca Gárate
Születési idő/hely: 1971. június 19./Laredo
Magasság: 182 cm
Posztja: szélső, támadó

Klubjai:
 - Laredo (1988–1989)
 - Valladolid (1989–1994)
 - Lleida (1991–1992, kölcsönben)
 - Real Madrid (1994–1998)
 - Racing Santander (1999–2001)
 - Deportivo La Coruna (2001–2004)
 - Espanyol (2004–2005)

A válogatottban:
 - spanyol U20 (1989–1990; 3 mérkőzés/1 gól)
 - spanyol U21 (1991–1992; 2 mérkőzés/1 gól)
 - spanyol olimpiai válogatott (1992; 4 mérkőzés/1 gól)
 - spanyol felnőtt válogatott (1994–1997; 15 mérkőzés/1 gól)

Eredményei
 - spanyol bajnok (1995, 1997: Real Madrid)
 - spanyol kupagyőztes (2002: Deportivo)
 - BL-győztes (1998: Real Madrid)
 - Spanyol Szuperkupa-győztes (1997: Real Madrid; 2002: Deportivo)
 - Világkupa-győztes (1998: Real Madrid)
 - Tercera División bajnoka (1989: Laredo)
 - a La Liga legjobb spanyol játékosa (1994/95: Real Madrid)
 - olimpiai bajnok (1992)

KÖZÖSSÉG


Videó

Real Madrid - Espanyol 1:0 (összefoglaló)
2018.09.22. szombat 23:06

Real Madrid - Espanyol 1:0
Spanyol bajnokság, 5. forduló
Gólok: Marco Asensio 41.

Legnépszerűbb hírek