Életrajzok : Miguel Pardeza

A 80-as évek elején a Real Madrid híres volt utánpótlásneveléséről. A klub fiatal tehetségei a Castilla CF csapatában edződhettek. Közülük is a La Quinta del Buitre, azaz A Keselyű ötöse néven ismertté vált "ötösfogatot" emlegetik a legtöbbször. Az elnevezés egyébként Julio César Iglesias újságírótól származik. A Sanchís, Butragueno, Míchel, Martín Vázqez és Pardeza névsorból még csak a legelső lett részletesen bemutatva ezen rovatban. Ő töltötte itt a leghosszabb időt, a legrövidebbet pedig Miguel Pardeza, akinek ennek ellenére is sikerült elsajátítania a klub filozófiáját és jelenleg is a Real Madrid alkalmazottja.

 

Teljes nevén Miguel Pardeza Pichardo 1965. február 8-án született, a Huelva tartománybeli La Palma del Condado városában. Real Madrid-nevelésnek tekinthető, az ifjúsági csapatok után a Castillával például másodosztályú bajnoki címet is szerzett, bár a szabályok szerint fel nem juthattak, egy klub és közvetlen utánpótlása nem szerepelhetett akkor sem ugyanabban a bajnokságban.

A támadó azonban nem sokáig maradt a Segunda Divisiónban. Alfredo di Stéfano néhányszor felhívta őt az első kerethez is, majd kölcsönvette a Zaragoza, ahol remek szezont futott, spanyol kupát is nyert. Egy év után vissza is tért a Real Madridhoz, és huszonöt bajnokin öt gólt ért el, nomeg ezzel együtt bajnoki címet. Támadó poszton azonban túl nagy volt a konkurencia, Hugo Sánchez, Valdano és persze a veterán Santillana. Pardeza gyakorlatilag Valdano sérülésének köszönhette, hogy egyáltalán ennyi lehetőséget kapott. Legkiemelkedőbb mérkőzése a Bernabéuban a Zaragoza elleni play-off találkozó, amikor kétszer is betalált.

1987-ben véglegesen az aragóniai együttesbe szerződött és az egyik legfontosabb emberré vált, pedig nem ismeretlen nevekkel játszott együtt ott sem: Senor, az urugayi Rubén Sosa, a Real Madridtól szerződtetett Fraile, valamint a később a Királyi Gárdához távozó Villarroya. Támadó felfogása, képességei és éleslátása okán népszerű játékosnak számított, négyszer is tíz gól fölött teljesített a bajnokságban. Ebben segítségére volt "Paquete" Higuera; ha párhuzamot szeretnénk vonni, akkor a Raúl-Morientes csatárpároshoz lehetne őket hasonlítani. Egy gyengébb periódus után Víctor Fernández vette át a csapat irányítását és egy erős Zaragozát sikerült összeraknia. A csapatkapitány Senor visszavonult, és Pardeza vette át a megtisztelő szerepkört. 1993-ban még elvesztették a Copa del Rey-döntőt a Real Madrid ellen - egyesek szerint Urío Velázquez játékvezető katasztrofális ténykedésének köszönhetően -, egy év múlva viszont már nem, és a bajnokságban is az előkelő harmadik helyen végeztek. Ennek jogán indulhattak a KEK-ben, és ha már ott jártak, diadalmaskodtak az Arsenal felett egy emlékezetes döntőn.

Pardeza nem egy világvándor, Spanyolországban csak két klubban szerepelt és ezekhez hű is maradt. Rövid tárgyalások után 1997-ben még kiszerződött Mexikóba levezetni, ahol többek között korábbi zaragozai csatártársával, Francisco Higuerával játszott együtt. 1999-ben, 34 évesen vonult vissza. 2002 júniusában a Real Zaragoza szakmai igazgatója lett, legnagyobb sikerként a Primera Divisiónba való visszajutást és a Spanyol Királyi Kupa megnyerését könyvelhették el. Hét évvel később már Florentino Pérez stábjában dolgozik a Madridnál és ezen cikk írása idején is a sportigazgatói pozíciót tölti be.

A korosztályos válogatottakat végigjárta, a felnőttek között azonban csak öt fellépés jutott neki. Budapesten debütált 1989. október 11-én egy VB-selejtezőn (2-2). Mi nem, de ő ott volt az olaszországi mundiálon, ahol Belgium ellen két perc játékidőt kapott és ezzel véget is ért válogatott karrierje.

Négy évig hallgatott jogot és spanyol nyelvtudományt a Zaragozai Egyetemen (1994 és 1999 között), sőt, doktori disszertációját is megírta (César González Ruano spanyol újságíróról). Több rádiónak és lapnak dolgozott. 1990-től a Spanyol Labdarúgók Szövetségének szóvivője volt, 1996-tól helyettes titkára.

Pardeza számokban
Teljes név: Miguel Pardeza Pichardo
Születési idő/hely: 1965. február 8./La Palma del Condado
Magasság: 172 cm
Posztja: támadó

Klubjai:
 - Real Madrid ifjúsági csapatai (1979–1982)
 - Castilla (1982–1985)
 - Real Madrid (1984–1987)
 - Real Zaragoza (1985–1986, kölcsönben; 1987–1997)
 - Puebla (1997–1999)

A válogatottban:
 - spanyol U16 (1980-1981; 3 mérkőzés, 1 gól)
 - spanyol U18 (1982-1983; 13 mérkőzés, 1 gól)
 - spanyol U21 (1986; 3 mérkőzés)
 - spanyol olimpiai válogatott (1987-1988; 2 mérkőzés)
 - spanyol felnőtt válogatott (1989–1990; 5 mérkőzés)

Eredményei
- spanyol bajnok (1987: Real Madrid)
 - Copa del Rey-győztes (1986, 1994: Real Zaragoza)
 - KEK-győztes (1995: Real Zaragoza)

 

KÖZÖSSÉG


Videó

Celta Vigo - Real Madrid 2:4 (összefoglaló)
2018.11.11. vasárnap 23:04

Celta Vigo - Real Madrid 2:4
Spanyol bajnokság, 12. forduló
Gólok: Hugo Mallo 61., Brais Mendez 90+4.; ill. Karim Benzema 23., Gustavo Daniel Cabral 56. (Öngól), Sergio Ramos 83., Daniel Ceballos 90+1.