Életrajzok: Pepe

A tökéletes XXI. századi középső védő. Így jellemezték Pepét a madridi lapok érkezésekor. Testi adottságain túl jól helyezkedik, kiemelkedő a légi párbajokban, valamint a labdaszerzésben. Kevesen tudják róla, hogy José Mourinho fedezte fel a sikereit mindig visszafogottan ünneplő védőt, igaz, ő akkor még úgy gondolta róla, hogy védekező középpályásként a leghasznosabb.

 

Brazíliában látta meg a napvilágot Képler Laveran Lima Ferreira néven. A portugál állampolgársággal is rendelkező hátvéd a kis tengerparti állam, Alagoas fővárosában, Maceióban nőtt fel és helyi klubokban, a Napoliban és a Sport Club Corinthians Alagoano színeiben kezdett el futballozni. Édesapjától kapta a Pepinho becenevet alacsony termete miatt. Egyik gyerekkori edzője azonban nem értette, miért hívják így, mivel ekkor már jóval magasabb lett és Pepónnak kezdte hívni, hamár Brazíliában mindenkinek van egy beceneve... Ez azonban nem tetszett a fiúnak, így lett belőle Pepe.

Tizennyolc éves volt, amikor csapattársával, Ezequias-szal Madeira szigetére, a portugál Marítimóhoz igazoltak, ahol az első szezont a B csapatnál töltötték. Anatoliy Byshovets edzősködése idején került fel a nagyokhoz, és igen ritkán fordult elő, hogy mérkőzést kellett kihagynia. A védekező középpályástól a támadó középpályásig számos poszton szerepelt. A 2003/2004-es előszezonban engedélyt kapott, hogy a Sportingnál edzhessen két hétig, de végül nem szerződött oda, egyéb komoly érdeklődő hiányában pedig újfent a Marítimóval kezdte az évadot. Hatodik helyen zártak, amely UEFA-kupa indulást ért. Pepe egy gólt szerzett a bajnokságban.

2004 nyarán sikerült egy nevesebb klubba igazolnia. Az FC Porto 1 millió eurót, valamint három játékos, Tonel, Evaldo és Antonielton Ferreira játékjogát adta érte. A szerződés egyik záradéka szerint ha Pepe innen is továbbáll, a lelépési összeg 20%-a a Marítimót illeti. Víctor Fernández irányítása alatt még nem volt alapember, rendszerint Pedro Emanuel, Jorge Costa vagy Ricardo Costa tartalékjaként játszott. Az áttörést egy új edző, Co Adriaanse személye hozta meg. A holland mester gyakran alkalmazta a 3-4-3-as hadrendet, amelyben Pepe a középső védő posztján szerepelt. Ez a szerepkör különösen nagy terhet ró egy játékosra, ennek ellenére a liga egyik legjobbjává nőtte ki magát. A Porto is behúzta a bajnokságot a kupával egyetemben.

Több európai élcsapat vitte volna, éppen ezért szokatlanul magas összegért, 30 millió euróért 2007 júliusában a Real Madrid játékosa lett. A szerződés öt évre köttetett. Augusztusban megkapta a portugál állampolgárságot, innentől a nemzeti tizenegybe is folyamatosan kapta a meghívót. (Brazil korosztályos válogatottban soha nem szerepelt.) Finnország ellen mutatkozott be, majd a 2008-as EB-n már gólt is lőtt Törökországnak. Madridi pályafutása elején talán nem is lehetett volna szélsőségesebb. Hol sérült volt, hol a pályán "rendetlenkedett", hol pedig a mezőny legjobbja volt. Első szezonja nem igazán sikerült jól. Volt, hogy Balboával verekedett össze az edzésen, máskor öngólt vétett a Deportivo ellen. 
 
Több kisebb sérülés hátráltatta, és amikor már kezdte volna stabilizálni helyét, egy Getafe elleni bajnokin utána rúgott Javier Casquerónak és a kiállítás sorsára jutott. A spanyol szövetség példát statuált és tíz meccsre eltiltotta Pepét. Mindemellett az addig nyerő szériában lévő Madrid a hátralévő hat mérkőzéséből ötöt elvesztett, rendkívül gyenge játékkal.
 
Ősszel is ki kellett tehát még hagynia néhány találkozót, 2009. október 4-én viszont Guti beadását fejelte a Sevilla hálójába. . December 12-én a csapat egy keserédes győzelmet aratott a Valencia felett, a szomorúság oka Pepe újabb sérülése egy szerencsétlen esés következtében. A diagnózis elülső térdszalagszakadás, ami még a világbajnoki szereplését is veszélyeztethette volna. A VB-re felépült, Carlos Queiroz pedig védekező középpályásként küldte pályára Brazília és Spanyolország ellen.
 
Majd jött a nyár, ami mindenképpen kedvező változást hozott számára, érkezett ugyanis két honfitársa, José Mourinho és Ricardo Carvalho. A csapat portugálok alkotta része egészen rendben is működött, ekkor azonban pályán kívüli dolgok kezdték borzolni a kedélyeket. A Diario AS spanyol sportnapilap ugyanis megszellőztette, hogy Pepe akár el is hagyhatja a klubot, amennyiben nem kap jelentős fizetésemelést. A fentebb említett magas átigazolási díjnak ugyanis az volt az ára, hogy Pepe a maga 1,8 millió eurós éves járandóságával a Liga egyik legalulfizetettebb játékosa volt. Sérülése miatt több mérkőzést is kihagyott, és miután a tárgyalások lezajlottak, aláírta 2015-ig szóló új szerződését. 
 
2011-ben ismét meghosszabbította szerződését a Real Madriddal, egészen pontosan 2016 nyaráig. A november 6-án Osasunában lejátszott mérkőzésen a csapat második gólját szerezte (az eredmény 7-1 lett). A Copa del Rey negyeddöntőjének első mérkőzésén a Barcelona ellen 2012. január 18-án, megtaposta a földön fekvő Lionel Messi kezét. Az incidenst a játékvezető nem látta, és a mérkőzés után Pepe azt állította nem volt szándékos a cselekedete, de mindenesetre elnézést kér. 
 
2012. március 21-én a Villareal elleni 1-1-re végződő mérkőzésen, ahol is kilenc emberrel fejezték be a Blancók a mérkőzést Pepe ismét kivette a részét. Az öltözőben odaszólt a bírónak José Luis Paradas-nak, majd két nappal később ezért két meccses eltiltásban részesült.
 
Augusztus 19-én 2012-ben Valencia elleni mérkőzésen Pepe ütközött Iker Casillassal. Ezt követően kórházba vitték megfigyelés céljából, majd másnap kiengedték. Majd Mourinho időszak alatt Pepe elveszítette helyét a kezdőcsapatban és Varane kapta meg a bizalmat egész szezon során.
 
 A 2013-14-es szezon Carlo Ancelotti irányítása alatt kezdődött meg. Ebben az évben sikerült megnyerniük a Tizediket és a Spanyol kupát is. A Bajnokok Ligája döntőt sérülés miatt ki kellett hagyni. Azonban Pepe játéka is sokat változott az olasz szakember irányítása alatt, sokkal érettebb és magabiztosabb védőt láthattunk a pályán. Ahogy mondani szokás letisztult a játéka és rögötön a világ egyik legjobb belsővédőjéről beszélhettünk. 
 
Majd Rafa Benítez irányítása alatt kezdődött meg. Pepe 2017 nyaráig meghosszabbította a szerződését. A spanyol szakember rengeteg rotálása miatt nem úgy jöttek az eredmények, ahogy azt elvárták a Real Madridnál. Így januárban menesztették Benítezt és a helyére érkezett Zidane. Akivel megnyerték a Bajnokok Ligáját ezzel megmentve a szezont. 
 
A Real Madridban játszott utolsó éveiben sérülései hátráltatták és Zidane sem szavazott mér neki kellő bizalmat. Összesen 13 mérkőzésen lépett pályára. Viszont elmondhatja, hogy részese volt a La Liga és a Bajnokok Ligája megnyerésének is ebben a szezonban. Az Atletico Madrid elleni városi derbin gólt szerzett, azonban sérülése miatt le kellett cserélni. Két bordája eltört, így a szezon hátralevő részében nem tudot tpályára lépni már. 
 
"Elhagyom a Real Madridot, mivel nem sikerült megegyeznünk a szerződésemmel kapcsolatban. Szerettem volna, ha még egy kétévet a csapatnál tölthetek, de a klub csak egy évet ajánlott. Már 33 éves vagyok teljesen érthető. Nem szeretnének egy ilyen idős játékossal hosszabb szerződést aláírni. Úgy gondolom ennél jobb bánásmódot érdemeltem volna" -  mondta Pepe.
 
 
Besiktas
Ezután a török Besiktas a twitter oldalán jelentette be, hogy két évre szerződtette a portugál klasszist. 

Eredményei

Porto

- Portugál bajnokság: 2005-06, 2006-07

- Portugál kupa: 2005-06

- Portugál szuperkupa: 2005

- Világkupa: 2004

Real Madrid: 

- Spanyol bajnokság: 2007-08, 2011-12, 2016-17

- Spanyol kupa: 2010-11, 2014-14

- Spanyol szuperkupa:  2008, 2012

- Bajnokok Ligája: 2013-14, 2015-16, 2016-17

- Európai szuperkupa: 2014

- Fifa klubvilágbajnokság: 2014, 2016

Portugália:

- Euróa-bajnok: 2016

 

Frissítve: 2018.február 26.

KÖZÖSSÉG


Videó

Real Madrid - Liverpool (összefoglaló)
2018.05.27. vasárnap 00:38

Real Madrid - Liverpool 3:1 (összefoglaló)
Bajnokok Ligája, Döntő
Gólok: Karim Benzema 51., Gareth Bale 64., 83.; ill. Sadio Mane 55.

Legnépszerűbb hírek