Életrajzok: Rafael Lesmes Bobed

A napokban újabb Real Madrid-legenda távozott közülünk, így sajnos egyre kevesebben élnek azok közül, akik az ötvenes évek nagy Real Madridját alkották. Rafael Lesmes Bobed nyolc éven át volt a csapat hátvédje, most rá emlékezünk.

 

Ceutában született 1926. november 9-én. Az élvonalban két klubban szerepelt, mivel az Atlético Madriddal 1949-ben nem tudtak megegyezni. A Valladolidból érkezett, és ott fejezte be pályafutását. Bátyja, Francisco szintén futballista és válogatott védőjátékos volt, ezért Rafael Lesmest általában Lesmes II-ként szokás emlegetni. Néhány éven át együtt is játszottak a Valladolidban, Román Matito és Saso mellett főleg nekik köszönhető, hogy a Valladolid bejutott az 1950-es spanyol kupa döntőjébe. A továbbjutástól éppen a Real Madridot ütötték el az elődöntőben.

1952-ben igazolt a Real Madridba. Fontos tagja volt az ötször egymás után BEK-et nyerő fehéreknek. "Az ötvenes években lett naggyá a Real Madrid. Nagyszerű érzés volt, hogy 130000 ember jött a meccseinkre. Csodálatos volt úgy az edzőpályán, mint a stadionban játszani. Az egyik edzésen Santiago Bernabéu azt mondta nekem: »mostmár nyugodtan fogok meghalni« [utalva arra, hogy milyen komoly játékosállomány alakult ki irányítása alatt az évek során, köztük a kiváló védővel]. Amikor a szurkolók látták a játékunkat, valami csodálatos érzés töltötte el őket. Igazi csapat voltunk, ahol mindenki egy célért küzdött." Magát úgy jellemezte, mint a támadó hátvéd posztjának egyik úttörője. Ennek ellenére gólt nem nagyon szerzett, inkább másokkal lövette. Több, mint kétszáz tétmérkőzést játszott végig a fővárosiaknál, de később is dolgozott a klubnál, az ígéretes tehetségek felkutatása volt a feladata.

Beválogatták az 1950-es VB-re utazó spanyol csapatba, de a tornán nem lépett pályára. Nyolc évet kellett várnia a debütálásra, 1958. október 15-én Észak-Írország ellen (6-2) ölthette magára a címeres mezt. Ez az egyetlen válogatottsága. Utoljára tavaly márciusban mutatkozott a nyilvánosság előtt, a Lesmes Testvérek Futballközpont megnyitóján. 2012. október 8-án hunyt el valladolidi családi házában, egy hónappal nyolcvanhatodik születésnapja előtt. Az ottani El Cármen temetőben helyezték örök nyugalomra.

Lesmes II számokban
Teljes név: Rafael Lesmes Bobed
Születési idő/hely: 1926. november 9./Ceuta
Elhunyt: 2012. október 8./Valladolid
Posztja: védő

Klubjai:
 - África Ceutí
 - Ibarrola de Ceuta (1940-1944)
 - Betis de Hadú (1944-1945)
 - Atlético Tetuán (1945-1949)
 - Real Valladolid (1949-1952, 1960-1962)
 - Real Madrid (1952-1960)

A válogatottban:
 - 1-szeres spanyol válogatott (1958)

Eredményei
 - BEK-győztes (1956, 1957, 1958, 1959, 1960: Real Madrid)
 - spanyol bajnok (1954, 1955, 1957, 1958: Real Madrid)
 - Latin Kupa-győztes (1955, 1957: Real Madrid)

KÖZÖSSÉG


Videó

Celta Vigo - Real Madrid 2:4 (összefoglaló)
2018.11.11. vasárnap 23:04

Celta Vigo - Real Madrid 2:4
Spanyol bajnokság, 12. forduló
Gólok: Hugo Mallo 61., Brais Mendez 90+4.; ill. Karim Benzema 23., Gustavo Daniel Cabral 56. (Öngól), Sergio Ramos 83., Daniel Ceballos 90+1.