Életrajzok: Sergio Ramos

Sergio Ramos García 1986. március 30-án született Camasban (Sevilla). Idősebb testvére, Rene az FC Camasban futballozott, az ő hatására került nagyon fiatalon ugyanehhez az egyesülethez. Jelenleg ő egyengeti egyébként Ramos pályafutását. Tehetségével


 

 

kitűnt a többiek közül, hamarosan be is jelentkezett érte az FC Sevilla, ígykerült tizennégy évesen az ottani utánpótlásbázisra. Rövid időn belül azonban innen is feljebb lépett, 2003-ban Joaquín Caparros már a felnőtt csapat keretéhez hívta, 2004-ben a Deportivo ellen be is mutatkozhatott az élvonalban. Amikor lehetőséget kapott, nem okozott csalódást, a következő idényben már stabil kezdő volt a jobbhátvéd posztján.

Addigi legnagyobb sikerét is ekkor érte el. 2004-ben az U19-es válogatott tagjaként Európa-bajnok lett. Csapattársa volt többek között Ruben De La Red és Roberto Soldado, akikkel később Madridban is együtt játszhatott. Ősszel első nemzetközi kupagólját is meglőtte a CD Nacional ellen, majd a bajnokságban a Real Sociedadnak is beköszönt. 

Nem meglepő, hogy sorra jöttek ajánlatok különböző európai nagycsapatoktól, így a Real Madridtól is. Sergio pedig szépen vissza is utasította mindet… A 2004/2005-ös bajnokság utolsó fordulójában még vágott egy irgalmatlan nagy gólt Casillasnak, hogy aztán egy teljes szezon után már elfogadja a Real Madrid ajánlatát, és 27 millió euró ellenében a fővárosba szerződjön az átigazolási időszak utolsó napján. Papírjai a határidő lejárta előtt fél órával érkeztek be a spanyol szövetséghez… Ezzel a klub történetének hatodik legdrágább játékosa volt akkor, de Spanyolországban spanyol játékosért sem fizettek azelőtt soha ennél többet. Ő volt Florentino Perez első „hazai” igazolása. 

2005. szeptember 10-én debütálhatott a blancóknál a Celta Vigo ellen csereként. Az Olympiakos elleni hazai BL-találkozón jogtalanul kiállították, október 13-án viszont megszerezte első válogatott góljait San Marinóban. Real Madrid játékosként az Olympiakosnak fejelte első gólját a Bajnokok Ligájában, azt a mérkőzést azonban a Real Madrid 2-1 arányban elvesztette. 

Bár még mindig csak a húszas évei elején jár, a Real Madrid emblematikus figurájává vált. Erős fizikumú, gyors, a védelemben több poszton is bevethető, de a felfutásai, beadásai is veszélyesek. Emlékezetes, ahogy 2006-ban a Barcelona ellen a Bernabéuban pontosan Raúl fejére varázsolta a labdát, amelyből a csapatkapitány megszerezte a vezetést. Gyerekkorában többnyire csatárposzton játszott, így a góllövés sem áll tőle távol. Barcelonában törött orral játszva is gólt tudott fejelni. A 2007/2008-as szezonban hat gólt szerzett, négyet fejjel. A Real Madridban a 4-es mez az övé, amely korábban többek között Fernando Hierroé is volt. A szurkolók egyik nagy kedvence. 

1941 óta nem fordult elő, hogy valaki ilyen fiatalon, mint Ramos, pályára lépjen a spanyol válogatottban. Cesc Fabregas döntötte meg ezt a rekordot. Még nem volt 19 éves, amikor Salamancában Kína ellen (3-0) bemutatkozhatott. Nem sokkal később már a Szerbia és Montenegro elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőn bizonyíthatott, a sérült Míchel Salgado helyére került be. 

Madridban a középső védő posztján kellett játszania, majd Míchel Salgado helyett egyre inkább a jobb oldalra került. Metzelder és Pepe sérülései miatt azonban újfent vissza kellett térnie középre néhány meccs erejéig. A válogatottban is Salgado helyét vette át, a 2006-os világbajnokságon három mérkőzésen szerepelt jobb bekként. 

2007. június 17-én a Real Madrid négy év után újra trófeát, nevezetesen bajnoki címet nyert. Ramos-szal a kezdőben drámai csatában győzött a csapat 3-1-re a Mallorca ellen a Bernabéuban, begyűjtve ezzel a klub harmincadik bajnoki címét. 

2008. május 4-én a Real Madrid történetének harmincegyedik bajnoki címet ünnepelhette. A 89. percben az Osasuna ellen ő adta Gonzalo Higuaínnak a gólpasszt, amely a győzelmet jelentette és amely matematikailag is bebiztosította a királyi gárda elsőségét. Az utolsó fordulóban a Levante ellen kétszer is betalált. A Manchester United 25 millió fontos ajánlatot tett érte, ezt azonban első körben visszautasította. Hosszú szerződés köti a Real Madridhoz, jó esély van arra, hogy egyszer a csapatkapitányi karszalagot is megkaphatja. Eredményes szezont tudhat maga mögött, hiszen a Real Madriddal sorozatban másodszor lett spanyol bajnok. 

Sergio Ramos tizenegy alkalommal volt kezdő az Euro2008 selejtezőin. Dánia és Svédország ellen is góllal járult hozzá, hogy csapata ott legyen az osztrák-svájci közös rendezésű kontinensviadalon. A selejtezőcsoportjából első helyen jutott tovább a spanyol válogatott, majd az EB-n szintén a D jelű csoportban előztek meg mindenkit. Olaszország és Oroszország legyőzése után a döntőben Németországot is sikerült két vállra fektetni, így 44 év után újra világversenyt nyert a spanyol válogatott, Sergio Ramossal a fedélzeten… 

Tudtad-e?
… hogy 1941 óta ő volt a kapus Juan Acuna után az első olyan játékos, aki 18 évesen már pályára léphetett a válogatottban (Kína ellen)? 
… hogy sevillai barátaival és családjával ma is szoros kapcsolatot ápol? Amikor csak teheti, meglátogatja őket. 
… hogy hosszú haja már szinte védjegyévé vált? Sosem vágatja le…
… hogy számos tetoválása van? Bal karján például szerencseszáma, egy hetes szám látható. Szülei nevének kezdőbetűi szintén itt, testvéreié a bal kezének középső ujján olvashatók. A New York-i és madridi terrortámadás dátumait is magára tetováltatta. 
… hogy imádja a flamenco zenét? 
… hogy kedveli a bikaviadalokat? Elmondása szerint ha nem profi futballista lenne, akkor kipróbálná magát matadorként. 
… hogy volt barátnője Elizabeth Reyes modell (ex-„Spanyolország szépe”), jelenleg pedig a nála tíz évvel idősebb Nani Gaitán a kedvese? 
… hogy 2005-ben egy magazinban meztelen fotók jelentek meg róla, az értük kapott összeget pedig a cunami áldozatainak megsegítésére ajánlotta fel? 

Sergio Ramos számokban
Teljes név: Sergio Ramos García 
Becenevei: El Lobo, El Comanche, Tano Ramos, El Tarzán de Camas, Sergio Rambo 
Születési idő/hely: 1986. március 30./Camas (Sevilla) 
Magasság: 183 cm 
Posztja: jobbhátvéd, középső védő, védekező középpályás 
Mezszám: 4 (a válogatottban: 15) 
Szülei: Jose María és Paqui 
Testvérei: Rene és Mirian 
Első mérkőzése a válogatottban: 2005. március 26. (Kína ellen) 
Első mérkőzése a Real Madridban: 2005. szeptember 10. (a Celta Vigo ellen) 
Felnőtt válogatott mérkőzéseinek száma/gól: 38/4 

Klubjai: 
FC Camas 
Sevilla B (2002-2003) 
FC Sevilla (2003-2005) 
Real Madrid (2005- ) 

Eredményei
– spanyol bajnok (2007, 2008: Real Madrid) 
– Spanyol Szuperkupa-győztes (2008: Real Madrid)

 

– Európa-bajnok (2008)
– Konföderációs Kupa bronzérmes (2009)

– U19-es Európa-bajnok (2004)
– Az év ifjúsági játékosa a spanyol bajnokságban (2005) 
– Antonio Puerta-díjas (2008)

Utolsó módosítás: 2009. június 28.