Sorozatunk folytatása egy olyan játékosról szól, akinek már régen helyet kellett volna kapnia honlapunk életrajzai között. Odaadása, maximalizmusa a Real Madrid és a spanyol futball legnagyobb alakjai közé emelte. Csak a győzelmet ismerte, a lehetetlen nem létezett számára. A nagyszerűen helyezkedő védő elegáns, magabiztos labdatartó képességeire mindannyian emlékszünk még. A tizenegyeseknél nem ismert kegyelmet. Határozottan, keményen, mint a
neve is mutatja, igazi Vasemberként játszott. Nemcsak a hagyományok miatt lett tehát Manuel Sanchís visszavonulása után övé a csapatkapitányi karszalag a Királyi Gárdában. A magánéletben csendes, készséges ember, akinek minden szurkoló egyformán fontos. Az andalúz zene és a mediterrán konyha szakértője, sportban a kosárlabda áll még hozzá közel.
Életpályája
Vélez-Malagában született 1968. március 23-án. Torre del Mar-ban ismerkedett meg a futballal, majd 1980-ban, tizenkét évesen a Vélez gyerekcsapatához került. A kezdeti lépéseket azonban meglehetősen furcsán tette meg. Nagy hiba lett volna a Málaga szakembereire hallgatnia. Azt tanácsolták neki, hagyja abba a futballt, ilyen alkattal nem lehet valakiből komoly játékos. 1984-ben mégis a Málaga Juvenil korosztályos csapatában játszott, majd egy évvel később visszatért az amatőr Vélezhez a regionális bajnokságba.
1987-ben azonban az ígéretes Valladolid – Manolo bátyja javaslatára – felfigyelt képességeire és le is szerződtette. A liláknál egy ideig együtt is játszhatott fivérével. Vicente Cantatore faragott belőle profi játékost, még másfél évtizeddel később is azt vallotta, hogy mint edző, ő volt rá a legnagyobb hatással, pedig akkor már olyan nagy nevek kezei alatt dolgozott, mint Capello, Del Bosque vagy éppen Valdano. Ekkor döntötte el, hogy a legnagyobbak közé fog emelkedni. Még ebben az idényben megszerezte első gólját is, a Mallorca ellen. Az évadot kupadöntővel koronázta meg, amelyet végül a Real Madrid nyert meg.
Egy hónappal később a fővárosba került, de nem az Atlético Madridhoz, akikkel szintén tárgyalások folytak, hanem 1 millió dollár ellenében a Real Madridhoz, ahol rögtön bajnoki címet is szerzett. A klub fizethetett is még 1 millió dollárt a Valladolidnak, mivel Fernando még abban az évben bemutatkozott a 
válogatottban. Ez volt az a bizonyos 107 gólos szezon, ebből hét találat Fernando nevéhez fűződik.Apránként kiverekedte magának a helyet a kezdőcsapatban. Gyakran maradt kint az edzések után gyakorolni a szabadrúgásokat, a hosszú pontos labdákat. Ez egyébként egész pályafutására jellemző volt. Ekkor még többnyire középpályásként tűnt fel.
A Real Madrid azonban hamarosan egyre több problémával nézett szembe a védelemben és amikor már a sokadik próbálkozás, Spasic szerződtetése sem váltotta be a hozzá fűzött ígéreteket, a stáb úgy döntött, hogy a már meglévő lehetőségekből kell megoldani a gondokat. Saját erőből kell egy olyan védelmet felépíteni, mint amilyen a Milannak van, egy olyan vezéralakkal, mint amilyen az olaszoknál Baresi. Így került Hierro egyre inkább hátra a védelembe és a hátsó alakzat kifejezetten erősödött mind labdatartásban, mind a társak pontos megjátszásában, támadásba lendítésében. Antic és Beenhakker edzősködése idején középpályásként huszonegy gólt szerzett a bajnokságban – benne egy mesternégyes az Espanyol ellen -, ami egy csatártól is szép teljesítmény.
Madridban gyakorlatilag mindent megnyert. Öt bajnokságot, három Bajnokok Ligáját, két Világkupát… Mindezek közül a legemlékezetesebb az 1998-as BL-elsőség egy viszontagságos bajnoki szezon és annyi év után… Mijatovic győztes gólja mellett Hierro kupaemelése örökké megmarad a madridisták emlékezetében! Az általa összefogott védelem tökéletesen zárt a Juventus ellen, a világ akkori legerősebb csapata helyét a Real Madrid vette át. „Hol van Del Piero? Megette a Vasember!” – énekelték a szurkolók a 
Cibelesen örömittasan. Még a nagyformátumú játékosoknak is ritkán – közöttük is vannak, akiknek sohasem – adatik meg, hogy felülhessenek Európa trónjára, a kapitány azonban még két alkalommal vezette csapatát győzelemre a legrangosabb nemzetközi kupában.
1998 nyarán a Barcelona be is jelentkezett érte, ő azonban hű maradt a fehér mezhez. Nem kis döbbenetet okozott, amikor 2003. június 24-én, mindössze egy nappal a huszonkilencedik bajnoki cím ünneplése után a Real Madrid vezetősége ajtót mutatott Vicente del Bosque edzőnek és vele együtt a harmincöt esztendős Hierrónak is. Méltatlan a játékos és a klub múltjához, a hibás döntést mi sem szemlélteti jobban, mint hogy a hivatalos búcsúztatására két évvel később, egy Atlético elleni derbi előtt azért sort kerítettek. A közönség felállva tapsolta! Jorge Valdano sportigazgató indoklása alapján egy korszakot szerettek volna lezárni, más vélemények szerint Del Bosque kijelentette, nem garantálja Beckham-nek sem a folyamatos játéklehetőséget, mondván küzdjön meg ő is a helyéért. Játékosa pedig mellette állt ki. A korszakot mindenesetre bizonyos értelemben sikerült lezárni. A Real Madrid azóta egy negyeddöntőbe jutást kivéve egyszer sem volt képes továbbverekedni magát a BL-ben a legjobb tizenhat mezőnyéből és jelen cikk írásának idején is vesztésre áll a Lyon elleni párharcban.
Meg kell jegyezzük azonban, hogy Hierro állítása a távozásáról született egyik verziót sem támasztja alá. Egy 2005-ös interjúban elmondta, egy egy éves szerződést utasított vissza, a visszatérésével kapcsolatos lehetőségre pedig csak későbbi opcióként tekint. Azóta eltelt öt év…
A Real Madriddal való szakítás némileg megviselte a Vasember idegeit is. Spanyol csapathoz nem szerződött többé. Katarba csábították és egy évet az Al Rayyan színeiben focizott egy teljesen más kultúrában, de nem eredménytelenül: kupagyőztesként térhetett vissza Európába. Korábbi csapattársa, Steve McManaman javaslatára a Premiership-ben szereplő Bolton Wanderers ajánlatát fogadta el, ahol egy másik régi madridi klubtársával, Iván Campóval találkozhatott újra. Egy alkalommal gólt is szerzett (a Norwich City ellen). Csapata kijutott a nemzetközi porondra, egy év alatt közönségkedvenc lett, a szurkolók külön dalt is írtak neki, ám a népszerűség és Sam Allardyce marasztalása ellenére az idény végén visszavonult. 2007 szeptembere óta a Spanyol Királyi Labdarúgó Szövetség (RFEF) sportigazgatójaként tevékenykedik.
A válogatottban
1989. szeptember 20-án már a Luis Suárez vezette nemzeti csapatban is bemutatkozott (Spanyolország – Lengyelország 1-0). Egyik legemlékezetesebb gólját a válogatottban Sevillában lőtte a dánoknak, amellyel a tíz emberrel játszó hispánok gyakorlatilag megváltották repülőjegyüket az egyesült államokbeli világbajnokságra. Ott volt Franciaországban, a koreai-japán közös rendezésű tornán, az Euro’96-on, és a holland-belga rendezésű Európa-bajnokságon. Zubizarreta után ő lett a válogatott csapatkapitánya. Nyolvanckilenc alkalommal lépett pályára és huszonkilenc gólt szerzett, mindkét teljesítményével az élmezőnyben szerepel a spanyol örökranglistán. 2002-ben vonult vissza a válogatottságtól. A Dél-Korea elleni „elcsalt” negyeddöntő előtt jelentette be döntését, így eredménysorából csak a válogatottal elért trófea hiányzik.
Többször is ült olyan tréner a Real Madrid kispadján, akit játékosként is a legnagyobbak között emlegetünk. Külön kiemelhetjük Antic-ot, aki forradalmasította posztját és számolatlanul ontotta a gólokat. Capellót, a megkérdőjelezhetetlent, Heynckes-t, aki BEK-et nyert, vagy Vicente del Bosquét, aki Figo, Zidane és Ronaldo érkezésének dacára is úgy gondolta, Fernando Hierro a
legalkalmasabb arra, hogy összefogja a Real Madrid tizenegyét. Nem tudni, hogy Hierro lesz-e valaha a Madrid edzője. 2002. december 27-én az Andalúz Labdarúgó Szövetség meghívására mindenesetre egy meccs erejéig megízlelhette, milyen kívülről vezényelni a játékosokat. Az Andalúzia – Chile (3-2) mérkőzésen nem látszott rajta semmiféle megilletődöttség, úgy látta el új teendőit, ahogyan azt tőle megszokhattuk: odaadással, maximalistán, mindig a győzelemre törekedve…
Érdekességek
– Raúllal, Morientessel és Butraguenóval holtversenyben ő szerezte a spanyol válogatott történetében a legtöbb gólt világversenyeken (5 gól)
– Hierro védő létére több, mint száz gólt szerzett a Real Madrid színeiben, az már kevésbé meglepő, hogy ő kapta a legtöbb sárga- és piroslapot is
– testvérei profi játékosok voltak, Manolo és Antonio az élvonalban is megfordultak. Csakúgy, mint Fernando, ők is védőként nehezítették az ellenfelek dolgát. Manuel egy rövid ideig a Málagát is edzette
– ő a Real Madrid történetének ötödik legtöbb mérkőzésen pályára lépő játékosa
Hierro számokban
Teljes név: Fernando Ruiz Hierro
Születési idő/hely: 1968. március 23./Vélez-Málaga
Magasság: 188 cm
Poszt: középső védő, védekező középpályás
Csapatai:
– Vélez-Málaga (1980–1984, 1985-1987)
– Málaga (1984)
– Valladolid (1987–1989)
– Real Madrid (1989–2003)
– Al Rayyan (2003–2004)
– Bolton Wanderers (2004–2005)
A válogatottban:
– spanyol U21 (1989–1990; 5 mérkőzés/2 gól)
– spanyol felnőttválogatott (1989–2002; 89 mérkőzés, 29 gól)
Eredményei
– Bajnokok Ligája-győztes (1998, 2000, 2002: Real Madrid)
– Európai Szuperkupa-győztes (2002: Real Madrid)
– Világkupa-győztes (1998, 2002: Real Madrid)
– spanyol bajnok (1990, 1995, 1997, 2001, 2003: Real Madrid)
– Copa del Rey-győztes (1993: Real Madrid)
– Spanyol Szuperkupa-győztes (1990, 1993, 1997, 2001: Real Madrid)
– katari kupagyőztes (2004: Al Rayyan)
– UEFA Év legjobb védőjátékosa (1997–98)
– A 2002-es Világbajnokság All-Star csapatának tagja
– Számos kisebb trófea (1 Bahía de Cartagena, 3 Trofeo Euskadi, 1 Trofeo Teresa Herrera, 7 Trofeo Santiago Bernabéu, 6 Ciudad de Alicante, 1 Antena3 TV Karácsonyi Kupa, 1 Ciudad de Palma, 1 Colombino, 1 Trofeo Naranja, 2 Desafío Canal+, 1 Giorgio Calleri, 1 Trofeo Ciudad de Salamanca, 1 Fiorucci-kupa, 1 Trofeo Castilla La Mancha, 1 Trofeo Independencia Uruguay, 1 Antena3 TV Nyári kupa)