Az első ifjúsági labdarúgó világbajnokságra 1985-ben került sor Kínában. Ez az esemény nemcsak azért volt jelentős, mert azóta két éventemegrendezett hivatalos FIFA-rendezvény, hanem mint minden más ilyen jellegű tornán, itt is feltűnt számos ígéretes tehetség. Közülük a legnagyobb karriert egy bizonyos Fernando Redondo nevű argentin játékos futotta be.
Fernando Carlos Redondo Neri a Buenos Aires-beli Adroguéban született. A legtöbb dél-amerikai sztárnak a futball a szegénységből való kitörést jelentette, Fernando viszont ritka kivétel. Felső-középosztálybeli családból származik, édesapja egy húsfeldolgozó gyáregység tulajdonosa. Nemcsak a játékintelligenciája miatt tartják nagyra. Jogi végzettsége van, ez a futballistákra nem jellemző, kivéve talán az északi ligákat és néhány kisebb bajnokságot, ahol a játékosok többségének van egyetemi diplomája. Gyerekkori kedvence érdekes módon nem Kempes vagy Maradona, hanem Bochini, az Independiente játékosa, aki szintén a gyors helyzetfelismeréséről volt ismert. A Talleres de Escalada csapatában tanulta a játék alapjait, majd hamarosan az Argentinos Juniorshoz került.
1990 augusztusában igazolt Spanyolországba a CD Tenerife csapatához. Már ekkor is voltak ajánlatai a Serie A-ból, valamint közel állt ahhoz, h
ogy a River Plate-hez szerződjön, de ő Spanyolországot választotta és négy évet húzott le Tenerifén. Mindössze 80 millió pesetába került. Az UEFA-kupában a Tenerife a Juventussal is meccselt, ez tovább fokozta az olasz csapatok érdeklődését Redondo iránt. Közben Ramón Mendoza, az akkori elnök több ízben is megpróbálta szerződtetni Redondót. Sikertelenül…
Mint ismeretes, a ’90-es évek elején kétszer is az utolsó fordulóban bukta el a Real Madrid a bajnoki címet az FC Barcelona javára, ennek pedig a tenerifei kiscsapat hathatós közreműködése volt a legfőbb oka, melynek Fernando Redondo természetesen alapembere volt. Hogy ezért vagy sem, 1994. június 7-én a Real Madrid már 525 millió pesetát, valamint Luis Miguel Ramist és Víctort adta érte, noha az akkoriban európai élcsapatnak számító Olympique Marseille is szívesen vitte volna. Öt évre írt alá a királyi gárdához, ekkor érkezett Jorge Valdano edző is.
Madridi pályafutása nem kezdődött túl szerencsésen. A felkészülés során az Athlétic Bilbao elleni mérkőzésen Mendiguren durva belépője után hónapokig nem léphetett pályára. Luis Milla helyettesítette, a csapat pedig sorra nyerte a meccseket, a kihívás tehát adott volt. Októberben azonban már pályára léphetett, összesen 23 bajnokin kapott szerepet, a csapat pedig megnyerte a bajnokságot.
A következő szezonban két új dél-amerikai játékos, Esnáider és Rincón érkezett. Az ő kedvükért Valdano felforgatta a középpályát, amelynek a csapat itta meg a levét. A Real borzalmasan játszott az első két hazai mérkőzésen, az Oviedo elleni meccs után a közönség még Redondót is kifütyülte. A rossz szezonkezdet rányomta bélyegét az egész bajnokságra. A BL-ben ugyan továbbjutott a Madrid a csoportjából, a Juventus ellen is jól játszott az első mérkőzésen, azonban csak egy minimális, egy gólos előnyt sikerült szerezni a visszavágóra. Torinoban pedig 2-0-ra győztek a hazaiak, így a BL-ből sem lett semmi, a klub történetében pedig másodszor fordult elő az a csúfság, hogy nem indulhatott a következő szezonban nemzetközi kupában.
1996 nyarán Fabio Capello érkezett edzőnek, Redondo pedig ismét megsérült és úgy tűnt, az olasz mester nem számít majd rá. A csapat azonban kissé bizonytalanul kezdett, felerősödtek olyan hangok, hogy Redondonak a kezdőben a helye. N
em is kellett erre sokáig várni, a királyi gárda pedig szebb és eredményesebb focit produkált onnantól és a bajnoki címet is begyűjtötte.
1997. június 10-én szerződését 2002-ig meghosszabbította. A spanyol lapok két és fél, illetve ötmilliárd peseta közé becsülték a lelépési záradékot. Újabb edzőváltás történt, Jupp Heynckes érkezett, aki egy támadóbb felfogású Real Madridot képzelt el. Igaz, ez a bajnokságban az eredmény rovására ment, a Bajnokok Ligájában viszont annál inkább látszott a hatása. Redondo is különösen elemében volt, a Borussia Dortmund ellen egészen szenzációsan teljesített és a döntőben is nagy szerepe volt abban, hogy a Juventus nem tudta megtalálni a Real Madrid védekezésének ellenszerét.
A következő szezon sem maradt edzőváltás nélkül. Érkezett Camacho, de csak három hétre, majd Guus Hiddink, akinél szintén megkérdőjelezhetetlen volt Redondo pozíciója, csakhogy az eredmények nem jöttek… A Világkupát azért sikerült elhozni a Vasco da Gama ellen, Fernando a csapat egyik legjobbja volt. Az idényt azonban nem a holland mesterrel, hanem a régi-új John Toshack-kal zárta a Madrid. Vele viszont az új bajnokságot mélyrepülésben kezdte a Real és Vicente del Bosque érkezett a helyére. A sok elhullajtott pont nem sok esély adott a Primera División megnyeréséhez, a BL-ben azonban nem akadt jobb a madridiaknál!
Redondo a közelmúlt egyik legjobb képességű játékosa, hiányát bármelyik csapat megérezné. Váratlan megoldásaira talán egyik legjobb példa az 1999/2000-es idényben a Manchester United elleni BL-visszavágón Henning Berggel szemben bemutatott megkerülős csele. Egymaga verte meg az angolok védelmét, az akció Raúl révén természetesen góllal fejeződött be. Az amatőr bajnokságokban sem nagyon látni ahhoz foghatót. A Bayern München elleni elődöntőben is kulcsszerepet játszott. Még a nagytermetű Jancker és a rutinos Effenberg sem tudott vele mit kezdeni.
Mindig akkor passzolta le a labdát, amikor a Bayern csatárai éppen meg akarták szerezni azt.
Nem mellesleg a királyi gárda a BL-meneteléssel megmentette a szezont, hiszen a bajnokságbeli folyamatos kiegyensúlyozatlanság és rossz forma ellenére a Bajnokok Ligájában teljesen más dimenzóban játszott a csapat, bejutott a döntőbe, melyet meg is nyert a Valencia ellen. Redondót pedig a sorozat legértékesebb játékosává választották. Ezidőtájt ő volt egyébként a Real Madrid második számú csapatkapitánya Hierro után.
Remekül olvasta az ellenfél védekezését, mindig az járt a fejében, hogy hogyan lehet a lehető legjobb támadást felépíteni, mintsem hogy ő maga gólt szerezzen. A labdát kivételesen jól fedezte. Bár a szakértők a világ egyik legjobb védekező középpályásaként tartották számon, Redondo a kötetlenebb, támadó futballban hisz, mi több, ki nem állhatja a defenzív futballt. Ehhez képest elég furcsa, hogy később pont Olaszországba szerződött, a védekező foci hazájába.
Ha Redondot, mint játékost akarnánk jellemezni, pozitív jelzők sokaságát kellene felsorolni. Az egyik beceneve „el principe” (a herceg) mindent elárul. Olyan könnyedén cselez ki akár több embert is egymás után, olyan elegánsan passzol, hogy minden néző ámulattal tekint rá.
Olykor azonban nézeteltérése támadt az edzőivel. Ő mindig a saját játékát szerette játszani. Edzésen végrehajtotta azt, amit mondtak neki, azonban amint pályára lépett, mintha a f
alnak beszélt volna az edző… Első komolyabb problémája Bilardoval volt. Nem fogadta el a válogatottbeli meghívót, mert a jogi tanulmányait szerette volna folytatni. Később Passarellával veszett össze, állítása szerint azért, mert nem volt hajlandó levágatni a hosszú haját. Tény, hogy Passarella a katonás rendet és fegyelmet követelte meg a pályán kívül is, valójában azonban a csapat játékfelfogása, a kötött szerepkörök nem tetszettek Redondonak. Ez a két edző egyébként a kevésbé látványos, inkább a kemény futball híve volt. Pontosan ellentétei Redondo játékfilozófiájának. A végeredmény: a franciaországi világbajnokságra győzelemre esélyesként – és a friss BL-győztes Redondo nélkül – érkezett az argentin válogatott, de csak a negyeddöntőig jutott… Játszott viszont Cesar Luis Menotti, Alfio Basile és egy kis ideig Marcelo Bielsa válogatottjában, de aztán kizárólag a Real Madridra szeretett volna koncentrálni. Ők már inkább a közönségszórakoztató játékra helyezték a hangsúlyt. Ettől függetlenül az ezredfordulóig mindössze 29 válogatottságot számlált. A Milanba szerződött, ahol súlyos térdsérülése megakadályozta a 2002-es VB-részvételben is. 
Akkoriban érdekes módon azt nyilatkozta, hogy minden játékosnak nagy megtiszteltetés saját hazája válogatottjában szerepelni. Játszani szeretett volna… Remekül megértették egymást Jorge Valdanoval, akivel először Tenerifén dolgoztak együtt, majd a Real Madridnál is másfél éven keresztül. Fabio Capello szerint, aki egy évig volt edzője a Real Madridnál, Redondo „taktikailag tökéletes”.
Alfio Basile kapitánysága idején volt legtöbbször válogatott, Copa Américát nyert, favoritként indultak az 1994-es amerikai VB-n. Bielsa időszaka alatt 1999 márciusában tért vissza a nemzeti csapatba (Amszterdamban Hollandia ellen). Szeptemberben a nagy rivális Brazíliát Buenos Airesben sikerült 2-0-ra verni, a mezőny legjobbja Redondo. Ezután döntött úgy, hogy a zsúfolt európai meccsnaptár miatt nem lép többet pályára a válogatottban. Sem Redondo, sem Bielsa nem árulta el, hogy miről beszéltek még egymással, annyit azonban a kapitány elmondott: a válogatott kapuja mindig nyitva áll Fernando előtt. És 
bár olyan játékosok szerepeltek a középpályássorban, mint Verón, Riquelme, Ortega vagy Gallardo, talán éppen Redondo hiányzott a harmadik világbajnoki címhez…
Évek óta le akarta szerződtetni több olasz csapat is. Az Inter, a Lazio és az AS Roma is szívesen vitte volna, de sem Vicente del Bosque, sem Lorenzo Sanz elnök, sem az akkori sportigazgató, Pirri, sem a játékos nem akart hallani erről. Eredetileg 2002. június 30-áig kötötte szerződés a Real Madridhoz, a lelépési záradék pedig 100 millió dollár volt. Jött azonban az elnökválasztás, Florentino Perez győzött és ígéretéhez híven hozta is Luis Figot az FC Barcelonától. És hogy mi köze ennek Redondohoz? Az, hogy Figo 56 millió dollárba került és az anyagi csődöt épphogy megúszó klub költségvetését többek között úgy próbálta meg Perez nyereségessé tenni, hogy elfogadta az AC Milan ajánlatát Redondoért, holott az argentin öt nappal előtte jelentette ki, hogy ő bizony Madridban szeretne maradni. Perez úgy kalkulált, hogy a 31 éves Redondo kevesebb hasznot hozhat, mint a 28 éves, pályája csúcsán lévő Figo, és Redondo helyett leigazolta a 
középszerű Flavio Conceiçao-t, illetve Makelélét, aki ugyan védekezésben kiváló volt, a támadások segítésében azonban messze elmaradt Redondotól. Hogyan is tudná bárki pótolni a pótolhatatlant? Számos szurkoló fejében fogalmazódott meg ez a gondolat, de az év végi bajnoki cím elhallgattatta az elégedetlenkedők nagy részét. 2000. július 27-én mintegy 3 milliárd pesetát (16,72 millió dollárt) fizetett Redondoért az AC Milan.
Amikor az átigazolás híre eljutott Madridba, a szurkolók először Redondo felé szegezték a kérdéseket (a madridi repülőtéren kisebb seregnyi elégedetlenkedő Real-drukker gyűlt össze), majd Florentino Perezt bírálták, hogy miért nem tudott jobb szerződést ajánlani. Július 28-án írták alá a papírokat, 18,07 millió euroért váltott klubot az argentin. A Marca arról számolt be, hogy a szerződésen ekkor még csak a játékos aláírása szerepelt, így minden bizonnyal ő maga is akarta a klubváltást. Később más lapok szerint Florentino Perez egy fiatalabb csapatot szeretett volna építeni, így nem fért bele az elképzeléseibe Redondo és emiatt a gondolta meg magát hirtelen a játékos, eltérve néhány nappal korábbi kijelentésétől.
Milánóban azonban hihetetlen balszerencsesorozat sújtotta. Az első edzések egyikén megsérült, majd amikor már visszatért volna, kiújult a sérülése és ez így ment két évig. A szurkolók és a vezetőség is kiállt mellette, ő pedig még a fizetéséről is lemondott. (
Éves jövedelme Milánóban 2,9 millió font körül volt.) Utolsó két szezonjában nyolc-nyolc mérkőzésen lépett pályára, a súlyos térdsérüléseinek következménye miatt azonban már soha nem tudta fénykorát idézni, 2004-ben be is jelentette visszavonulását.
Érdekességek
– Redondo nagyon szeret olvasni. Kedvencei: Jorge Luis Borges és Gabriel García Márquez könyvei, valamint az olasz divatmagazinok
– 1985. szeptember 29-én játszotta első élvonalbeli mérkőzését az Argentinos Juniors színeiben a Gimnasia elleni 1-1-es mérkőzésen
– Egyetlen argentin bajnoki gólját 1990. március 4-én lőtte a Ferro ellen a 49. percben. Ő szerezte meg csapatának a vezetést, ez a meccs is 1-1-gyel ért véget
– 1990. szeptember 2-án debütált a Primera Divisiónban (Tenerife – Athlétic Bilbao 1-0)
– Első válogatott mérkőzése: 1992. június 18. (Argentína – Ausztrália 2-0)
– Első európai kupameccse: 1993. szeptember 15. (Tenerife – Auxerre 2-2)
– Utolsó fellépése a Real Madridban a 2000. július 26-ai Servette elleni 4-3-ra elveszített edzőmérkőzés
– Nemcsak argentin, hanem spanyol állampolgár is (1996. október 3. óta)
– Nős, felesége a korábbi argentin válogatott és ismert edző, Jorge Solari lánya (Santiago Solari testvére), Natalia (1992. óta)
– Két gyermeke Fernando és Luciana
– Jogi végzettsége van
Redondo számokban
Teljes név: Fernando Carlos Redondo Neri
Becenév: El Principe (herceg), El Flaco (a sovány)
Születési idő/hely: 1969. június 6./Buenos Aires (Adrogué), Argentína
Magasság: 186 cm
Mezszám: 6 (a Real Madridban), illetve 16 (az AC Milanban)
Klubjai:
Argentinos Juniors (1985-1990)
Tenerife (1990-1994)
Real Madrid (1994-2000)
AC Milan (2000-2004)
Eredményei
– Spanyol bajnok (1995, 1997: Real Madrid)
– Olasz bajnok (2004: AC Milan)
– Olasz Kupa-győztes (2003: AC Milan)
– Bajnokok Ligája-győztes (1998, 2000: Real Madrid; 2003: AC Milan)
– Spanyol Szuperkupa-győztes (1997: Real Madrid)
– Trofeo Santiago Bernabéu (1995, 1996, 1997, 1998, 1999: Real Madrid)
– Ciudad de Alicante (1997, 1998, 1999: Real Madrid)
– Világkupa-győztes (1998: Real Madrid)
– Klub VB 4. helyezett (2000: Real Madrid)
– Trofeo Euskadi: (1995, 1996, 1997: Real Madrid)
– Bahía de Cartagena (1995, 1996, 1998)
– Teresa Herrera (1996: Real Madrid)
– Isla de Tenerife (1993: Tenerife)
– Antena3 TV Christmas Trophy
– Antena3 TV Summer Trophy
– U21-es Copa América-győztes (1985)
– Copa América-győztes (1993)
– Konföderációs Kupa-győztes (1992)
– Dél-amerikai bajnok az U17-es korosztályban
– UEFA Bajnokok Ligája MVP (2000)
– A ’90-es évek legjobb dél-amerikai játékosa a spanyol bajnokságban (olyanokat megelőzve, mint Maradona, Ivan Zamorano, Rivaldo, Ronaldo, Romario, Bebeto
– A Tenerife legjobb játékosa (1992/93 1993/94)
– A Real Madrid legjobb játékosa (1996/1997, 1999/2000)
– 29-szeres felnőtt válogatott
– 20-szoros U21-es válogatott