Javier Portillo

Az utolsó, Almería elleni bajnokin góllal mutatkozott José Luís Sanmartín Mato, vagy ahogy mi jobban ismerjük, Joselu. Csak remélni tudom, hogy ezen rovat keretein belül néhány év múlva oldalakat írhatok majd – lehetőleg a Real Madridban szerzett – sikereiről. A mostani részben az annakidején szintén az első meccsén betaláló Javier Portillo eddigi pályafutásáról lesz szó.

 

Az Aranjuez-i fiú Vicente del Bosque irányítása alatt tűnt fel az ezredforduló futballját – nyugodtan mondhatjuk – meghatározó Real Madridban. Nem véletlen, maga a sikeredző ajánlotta be 1994-ben a Real Madridnak, miután gólérzékenysége azonnal feltűnt neki, amint a Colegio San Isidro mérkőzését nézte. Hét szezon alatt csaknem 400 gólt szerzett az utánpótláscsapatokban, megdöntve ezzel Raúl rekordját is. Minden adottnak tűnt ahhoz, hogy új saját nevelésű csatáregyénisége legyen a klubnak.

Az utolsó BL-győzelem évében, egy Panathinaikosz elleni csoportmeccsen csereként lehetőséget kapott az első csapatban és egy tetszetős góllal hívta fel magára a figyelmet. Profi szerződését még 2002-ben aláíratták vele. Október 6-án játszotta első spanyol bajnokiját, amikor is a Real Madrid 5-2-re legyőzte hazai pályán az Alavést. Csak tíz bajnokin szerepelt, szinte mindegyiken csereként, mégis öt gólig jutott. A nagyobb ismertséget azonban egy sorsdöntőnek bizonyuló BL-találat hozta meg. A Borussia Dortmund ellen az utolsó percben egyenlített, ennek köszönhetően életben tartotta a Real Madrid reményeit a második csoportkörből való továbbjutáshoz. 

Európa legjelentősebb bajnokságaiból álltak érte sorban a klubok. Felsorolásuktól eltekintenék, mindenesetre a Real Madrid ekkor még érthető módon nem kívánt megválni tőle, 2007-ig szólt a szerződése és 36 millió euróban állapították meg a kivásárlási árat. 2004 júliusában azonban vélhetően a további fejlődés reményében a klub kölcsönadta a Fiorentinának, ahol nem igazán termelte a gólokat. Vanderlei Luxemburgo, az új madridi tréner még visszahívta a távozó Morientest pótolandó, de nála csak elvétve kapott szerepet, így került újra kölcsönbe, immár a belga Bruges-höz.

2006 nyarán ismét a Real Madriddal kezdte az előszezont, azonban ekkor Raúllal, Cassanóval, Ronaldóval és az új szerzeménnyel, Van Nistelrooy-jal kellett volna megküzdenie a kezdőbe kerülésért. A vége szerződésbontás lett és már a Gimnástic Tarragona színeiben láthattuk ismét. Két évre kötelezte el magát a katalán kiscsapathoz, a kisesés ellenére rendkívül jó szezont futott. Tizenegy bajnoki gólja felkeltette az Osasuna figyelmét, a pamplonaiak benne látták a Real Madridhoz kölcsönből visszatérő Roberto Soldado utódját. Ki is vásárolták élő szerződéséből, mindettől függetlenül bizonytalan időközönként jutott szóhoz, nem is szerzett csak három gólt a bajnokságban, ami két év alatt egy csatártól roppant kevés.

Már a baszkoknál is csak csereembernek számított, pedig José Antonio Camacho volt a tréner. Ennek következménye, hogy 2009 decemberében a második vonalbeli Hérculeshez igazolt. Fontos gólokat szerzett új klubjában (például az utolsó fordulóban a Real Unión elleni 2-0 alkalmával), az alicantei gárda tizenhárom év szünetet követően visszatért a Primera Divisiónba.

Ez az élvonalbeli tagság azonban csak átmenetinek bizonyult. Az idő közben eladósodott egyesület visszaesett a másodosztályba. Portillo számára azért is volt dicstelen ez az időszak, mert komoly konkurenciát kapott Trezeguet és Nelson Valdez személyében. Csak sérülés vagy eltiltás esetén tudott a kezdőbe kerülni és kettő gól szerepelt év végén a neve mellett. Jelenleg úgy tűnik, marad a Hércules-ben, az viszont biztos: azt a pályát, amit jósoltak neki, már soha nem fogja befutni.

Felnőtt válogatottságig nem jutott, az U21-es csapatban tízszer szerepelt, ezalatt öt gólt szerzett, még a madridi debütálása idején.

Portillo számokban
Teljes név: Javier García Portillo
Születési idő/hely: 1982. március 30./Aranjuez
Magasság: 182 cm
Posztja: támadó

Klubjai ifjúsági játékosként:
 – Real Madrid (1994–2001)

Klubjai felnőttként:
 – Real Madrid B (2001–2002)
 – Real Madrid (2002–2006)
 – Fiorentina (2004, kölcsönben)
 – FC Bruges (2005–2006, kölcsönben)
 – Gimnastic Tarragona (2006–2007)
 – Osasuna (2007–2009)
 – Hércules (2010- )

A válogatottban:
 – spanyol U21 (2002–2003, 10 mérkőzés/5 gól)

Eredményei
 – Bajnokok Ligája-győztes (2002)
 – Világkupa-győztes (2002)
 – Európai Szuperkupa-győztes (2002)
 – spanyol bajnok (2003)
 – Spanyol Szuperkupa-győztes (2003)
 – a belga bajnokság legjobb külföldi játékosa (2005/2006)