Karim Benzema

Az egyik legkomplettebb támadó játékos, állandó veszélyt jelent az ellenfél kapujára. Nem könnyű elnyomni a tizenhatoson belül sem, és a gólpasszokban is jeleskedik. „Csatárként

 

szeretek leginkább játszani, szabadon, akár oldalról, akár középen betörve a védők közé. Imádok gólt lőni, de ugyanolyan szívesen szolgálom ki csapattársaimat is” – állítja magáról. Marino Faccioli, a Lyon általános igazgatója szerint leginkább Ronaldóra emlékeztet, a világbajnokságok történetének legeredményesebb góllövőjére. Aligha kaphatott volna ennél nagyobb dícséretet, mint hogy „első számú példaképéhez” hasonlítják… Lássuk tehát Karim Benzema eddigi életútját!

Lyonban született 1987. december 19-én észak-algériai munkáscsalád gyermekeként; ez meg is határozta érett, de azért természetes jellemét. Nagyapja, Da Lakehal Benzema 1950-ben települt át Tighzert városából, Algériából Franciaországba. Édesapja, Hafid nevelte nyolc testvérével együtt Lyon egyik külvárosában, Bron-ban. Itt játszott először egyesületben, a Bron Terraillon SC-ben.

Kilenc évesen került az Olympique Lyon együtteséhez és ott játszott egészen addig, amíg a Real Madrid le nem szerződtette. Az utánpótlás-akadémia egyik legkiemelkedőbb növendéke volt, az U16-os csapat játékosaként például egy idény alatt 38 gólig jutott és beválogatták a 2004-es U17-es Európa-bajnokságra készülő francia válogatottba. A Lyon felnőttcsapatában 2005. január 15-én debütált a Metz ellen. Habár gólt nem szerzett, gólpasszt adott Bryan Bergougnoux-nak és ez el is döntötte a mérkőzést (2-0). Annak ellenére, hogy korosztályos Európa-bajnok lett, a Lyon nem dobta egyből a mélyvízbe. Csak hat mérkőzést játszott a szezon során, noha az ominózus Metz elleni bajnoki után a klub profi szerződést kötött vele három évre. Közben a francia U18-as válogatottban is termelte a gólokat, tizennégy mérkőzésen tizenkettőt!

A következő idényben már tizenhárom alkalommal jutott szóhoz, meglőtte első bajnoki gólját (Ajaccio FC – Lyon 1-3) és a Rosenborg ellen már Bajnokok Ligája találkozón is bemutatkozott. A norvégok bánták is ezt a bemutatkozást, mivel az ifjú csatár a 33. percben vezetést szerzett a Lyon-nak. Ezt követően huszonegy mérkőzés és öt gól a mérlege (2006/2007), de igazán csak 2007/2008-ban robbant be a köztudatba. Az Algériai Labdarúgó Szövetség megpróbálta elérni, hogy játsszon az algériai válogatottban, ezt a játékos szerényen visszautasította. „Algéria a szüleim hazája és szívembe zártam, de futballozni csak a francia nemzeti csapatban fogok.” Megkapta a 10-es mezt és elnyerte Alain Perrin edző bizalmát is olyan társak mellett, mint Florent Malouda, John Carew vagy éppen Sylvain Wiltord.

A Lyon ekkor már zsinórban hetedik bajnoki elsőségét szerezte és a Francia Kupát is megnyerte. Benzema korábban meghívót kapott a francia felnőttválogatottba is, 2007. március 28-án Ausztria ellen első meccsén megszerezte első gólját. Meghosszabbította szerződését a Lyon-nal 2013-ig, plusz egy év opcióval. Az egyik legjobban fizetett francia játékos lett ezzel. Számos egyéni elismerést gyűjtött be, ő lett az év játékosa Franciaországban. A 2008-as EB-n azonban nem igazán sikerült maradandót alkotnia sem neki, sem a francia válogatottnak, amely a csoportkört sem élte túl. Az elmúlt év keserédesre sikerült, bár már harminchat bajnoki jutott neki, de kötöttebb szerepkörben csak tizenhét gólra volt képes. A Bajnokok Ligájában viszont öt gólt termelt, annak ellenére, hogy a Barcelona már a legjobb tizenhat között búcsúztatta a Lyon-t. A gall csapat ugyan hét győztes szezon után – amelyből négyben már Benzema is benne volt – csak harmadik helyen végzett a franciapontvadászatban, Benzemát viszont senki sem gátolhatta meg abban, hogy kétszer mattolja a rivális Olympique Marseille kapusát. Jól ment neki a játék, nagymúltú klubok álltak sorban érte, a Lyon elnöke, Jean-Michel Aulas pedig 100 millió euróban határozta meg a kivásárlási árát. Ekkorra már a marketingértéke is mérhető. A FIFA 09 számítógépes játék francia kiadásán – Franck Ribéry-vel együtt – az ő arca szerepel.

Július 1-jén a Real Madrid hivatalosan is bejelentette, hogy hat évre leszerződtette Benzemát. A királyi gárda 35 millió eurot fizetett a támadóért, amely összeg a külöböző záradékokkal együtt 41 millióra emelkedhet. Miután az orvosi vizsgálatokon is megfelelt, 30000 néző előtt mutatták be a Santiago Bernabéu Stadionban. Nemhivatalos debütáló meccsén győztes gólt szerzett csereként beállva a Shamrock Rovers ellen.

Benzema játéka borzasztó erősségén, kiszámíthatatlan mozgásán, széles technikai repertoárján és remek lövőtechnikáján alapszik. Az immáron madridista csatár játékintelligenciája is kiemelkedő, a csatársor bármelyik pontján hasznos. Használható az agresszív letámadásokbnál és a gyors kontráknál egyaránt. A még mindig szemtelenül fiatal Benzema most a Real Madrid szolgálatába állt, hogy megvalósítsa álmait!

Névjegy
Teljes név: Karim Benzema
Születési idő/hely: 1987. december 19./Lyon (Franciaország)
Magasság: 183 cm
Posztja: támadó
Mezszám: 19
Web: www.benzema.com

Klubjai ifjúsági játékosként:
 SC Bron Terraillon (1995–1996)
 Olympique Lyon (1996–2004)

Klubjai felnőttként:
 Olympique Lyon (2004–2009; 149 mérkőzés, 66 gól)
 Real Madrid (2009– )

Eredményei
 – francia bajnok (2005, 2006, 2007, 2008)
 – Francia Szuperkupa-győztes (Trophée Des Champions) (2006, 2007)
 – Béke-kupa győztes (2007)
 – Francia Kupa-győztes (2008)

 – U17-es Európa-bajnok (2004)

 – francia gólkirály (2007/2008)
 – Ligue 1 év játékosa (2007/2008)
 – Ligue 1 év csapatának tagja (2007/2008)
 – Ligue 1 hónap játékosa (2008. január)
 – Bravo-díjas (2008)