Az FC Barcelona-Real Madrid mérkőzéshez közeledve még egy kicsit visszamegyünk a múltba és egy olyan játékossal folytatjuk sorozatunkat, aki fordított utat járt be, mint az előző részben tárgyalt Luis Enrique. Cikkem témája ezúttal egy másik Lajos, nevezetesen Luis Figo. Megjárta a Sporting, az FC Barcelona, a Real Madrid és az Internazionale csapatait, több, mint húsz éves pályafutás áll mögötte. 2009. május 31-én vonult vissza az aktív játéktól. 127-szeres portugál válogatott, ezzel hazájában csúcstartó. 2000-ben a legjobb Európában játszó játékosnak járó Aranylabdát kapta meg, 2001-ben a FIFA az év játékosának választotta. Pályafutása során valósággal halmozta a trófeákat, Olaszországban és Spanyolországban is megnyert szinte mindent, ami nyerhető.
Luis Filipe Madeira Caeiro Figo néven látta meg a napvilágot 1972. november 4-én, Lisszabon egyik külvárosában, Almadában. Szülei igyekeztek egyetlen gyermeküket mindenben támogatni. Hamarosan azonban egy főként szegények lakta kerületbe, Cova de Piedades-ba költöztek. Luis-nak itt nap mint nap idősebb gyerekekkel kellett felvennie a versenyt az utcán, szerencsére azonban sikerült leküzdenie a nehézségeket, két év múlva már arról álmodozott, hogy profi játékos lesz belőle. Édesanyja szerint evés és alvás helyett is a futballal foglalkozott.
Első klubjai a Barrocas B, majd az érdekes nevet viselő OS Pastilhas (nem minden nap neveznek el futballcsapatot tablettáról…). 1985-ben került a Sporting Lisszabonhoz, ahol szinte minden idejét edzéssel töltötte. Neve már fiatalon ismertté vált a válogatott kapcsán. U16-os és U20-as világbajnoki címet szerzett, utóbbit hazai közönség előtt. Ez volt az úgynevezett portugál aranygeneráció élen Rui Costával, Joao Pintóval és természetesen Luis Figóval. Bizonyos Carlos Quieroz kapitánysága idején, 1991. október 16-án kapott helyet először a felnőtt nemzeti tizenegyben (Luxemburg – Portugália 1-1). Egy év múlva Bulgária ellen első válogatottbeli gólját is megszerezte.
1995-ben a ’90-es évek elejét meghatározó, a Dream Team korszak végét élő FC Barcelonához igazolt. Érdekesség, hogy előtte egyszerre írt alá előszerződést a Juventushoz, és a Parmához is, amelynek következtében Olaszországban két évre kizárták őt az átigazolási piacról. Ennek ellenére szerződtették őt a gránátvörös-kékek, ahol az edző ezidőtájt Johan Cruyff volt. Michael Laudrup pótlása lett volna a feladata, mindössze 22 évesen. A Real Madrid is az érdeklődők között volt, legalábbis Valdano ragaszkodott hozzá. Az 1994/95-ös UEFA-kupa kiírásban figyelt fel rá, amikor az első fordulóban éppen a Sporting volt az ellenfél. Az üzlet érdekes módon az anyagiakon hiúsult meg. Ekkor még csak 2,25 millió fontba került – azért a „csak”, mert ennek később még jelentősége lesz!
Karrierje gyorsan elkezdett felfelé ívelni, 1997-ben újabb nemzetközi trófeát nyert a Barcelona, immáron Luis Figóval. Egyébként a KEK-döntőben győztes gólt szerző Ronaldo később szintén a Real Madridhoz került. Házasságot kötött Helen Svedin, svéd modellel. 1999-ben Barcelonában megszületett első lánya, Daniela. (Azóta még két leány gyermekkel gyarapodott a család.) Figo közönségkedvenccé, szinte példaképpé vált a szurkolók körében. Elképzelhetetlen volt, hogy otthagyja a bajnoki címeket nyerő, rendkívül sikeres Barçát. Éppen ezért kevesen vették komolyan, amikor a Bajnokok Ligájában eredményes Real Madridnál elnöki posztra pályázó Florentino Pérez választási kampányában pont az ő neve volt a legerősebb ígéret.
Jött az Európa-bajnokság, ahol emlékezetes gólt lőtt Angliának és az elődöntőben csak a későbbi győztes franciák parancsoltak megálljt Figóéknak. Pérez pedig állta a szavát és Figót Madridba csábította. José Veiga, a játékos ügynöke állítólag olyan szerződést kötött az akkor még csak elnökjelölttel, amelytől ha elállt volna Figo, ötmilliárd pesetát kellett volna fizetnie. Érzékeltetve az összeg komolyságát: a teljes vételára volt tízmilliárd peseta, amelynek nagy részét a Telefonica nevű telefontársaság adta…
A portugál középpályás ellen elképesztő gyűlöletkampány indult, a katalánok a mai napig a futballtörténelem árulásának tekintik a transzfert. A legbotrányosabb mérkőzés Figo madridi pályafutása alatt minden bizonnyal a 2002 őszi találkozó volt, amikor a Nou Camp szurkolói mindennel megdobálták, ami a kezük ügyébe került. A mérkőzést mintegy negyed órára félbe is kellett szakítani. Az újságok másnap a lelátóról szintén felé érkező levágott disznófej fotójával voltak tele. A világháló tele volt Figót gyalázó weboldalakkal, képekkel.
Figo a Pérez által megálmodott galaktikus éra első szerzeménye, ára több, mint 50 millió euro volt. Madridi fogadtatása viszonylag zökkenőmentesre sikeredett, persze teljesítményével rá is szolgált. Csak akkor esett vissza a játéka, amikor térdproblémákkal küszködött. Első évében bajnokságot, másodikban Bajnokok Ligáját nyert csapatával, sportszakmai szempontból és anyagilag semmiképp sem járt rosszul. 
Sok markáns játékos között is ki tudta magának vívni a vezér szerepet a pályán és a pályán kívül is. Talán mert a megfelelő intelligenciával kezelte a többi szupersztárt: Raúlt, később Zidane-t, Ronaldót, Beckham-et.
A portugáliai EB-n lett válogatottsági rekorder, és EB-ezüstérmes. 2005 tavaszán kapcsolata megromlott Vanderlei Luxemburgóval, feltehetőleg azért, mert a brazil tréner egyre kevesebszer nevezte a kezdőcsapatba. A nyár folyamán a Real Madrid szakmai stábja úgy gondolta, hogy Figo ideje lejárt Madridban így ő lett az első távozó galaktikus is. Az ausztriai edzőtáborba még elutazott a többiekkel, de a Puskás Ferenc Válogatott ellen már nem láthattuk. Szerződése lejárt, így ingyen igazolhatott az Interbe, első körben két éves szerződéssel. A sors tehát végül mégis Itáliába vetette. Nem sokkal ezután élesen bírálta Pérez klubvezetési irányelveit. „Az a három év után romlott el minden, amikor már a kereskedelmi döntések elsőbbséget élveztek a sportkérdésekkel szemben. Amikor azért igazoltak le játékosokat, mert ez jól hangzott. Nem a képességeik miatt kerültek ide, hanem más hasznuk volt. Amikor a dolgok már így állnak, előbb vagy utóbb megiszod a levét” – vélekedett.
Az olasz bajnokság más, mint a többi, sok nagyszerű játékosnak vakvágányt jelentett a pályafutásában. Figo azonban itt is megállta a helyét. A 2006-os Olasz Szuperkupa döntőjében emlékezetes szabadrúgásgólt lőtt az AS Roma ellen. Kezdeti megállapodást ért el a szaúdi Al-Ittihad csapatával, de 2007. június 10-én szerződést hosszabbított az Interrel. Még ebben az évben túllépett a századik Bajnokok Ligája mérkőzésén (a CSZKA Moszkva ellen).
2008 nyarán José Mourinho lett az Inter trénere és rávette Figót, hogy még egy évet maradjon. 2009. május 16-án jelentette be visszavonulását, ugyanezen a napon nyerték meg a kék-feketék matematikailag a Scudettót. Utolsó mérkőzését május 31-én játszotta az Atalanta ellen, hazai közönség előtt. Javier Zanetti erre a mérkőzésre a csapatkapitányi karszalagot is átadta neki. Amikor David Santont becserélték a helyére, felállva tapsolta meg a közönség.
„Csak a futballal hagyok fel, az Intert nem hagyom itt. Remélem, hogy továbbra is segíthetem ezt a klubot, hogy mégnagyszerűbbé váljon. Szívesen dolgoznék a klub vezetésében. Korábban nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú ideig itt maradok majd. Amit soha nem felejtek, az a megbecsülés, amit az első naptól megkaptam itt, a csapattársaktól kezdve az elnökig. Az Inter megadta az esélyt, hogy egy új győztes korszak kezdődjön az életemben, rendkívüli emberekkel” – nyilatkozta az Inter TV-nek. 2010-ben már nem mint játékos, de mint a klub alkalmazottja részese lehetett a milánói gárda Bajnokok Ligája-győzelmének.
Összesen három Európa-bajnokságon és két világbajnokságon szerepelt. A hazai rendezésű EB után lemondta a válogatottságot. Később azonban mégis visszatért a szlovákok és az észtek ellen, majd a németországi VB-n csapatkapitányként a negyedik helyig vezette a portugálokat. A bronzmérkőzésen ugyan nem volt a kezdőcsapatban, azonban a 77. percben Pauleta helyére beállhatott és Nuno Gomes fejére varázsolta a labdát a szépítő gól előtt. Sajnálatos módon a híres „aranygeneráció” felnőtt szinten nem nyert tornát, de Eusebio-ék óta ez volt a luzitánok legjobb szereplése VB-n.
Talán saját életútjából kiindulva létrehozta a Luis Figo Alapítványt, amely kezdetben a szegényebb sorsú lisszaboni gyerekeken volt hivatott segíteni, később a figyelmük kiterjedt Spanyolországra is. Célja minél több gyereket a sportolás útjára terelni. Jótékony tevékenysége ebben nem merül ki. A TBC elleni harcban jeleskedő Stop TB Partnership nagykövete, valamint az Inter Campus, az ifjúsági futballtornákat szervező non-profit szervezet vezetőségi tagja.
Figo számokban
Teljes név: Luís Filipe Madeira Caeiro Figo
Születési idő/hely: 1972. november 4./Almada
Magasság: 180 cm
Posztja: támadó középpályás, szélső
Klubjai:
– Barrocas B
– Uniao de Pastilhas
– Sporting CP (1985–1995)
– FC Barcelona (1995–2000)
– Real Madrid (2000–2005)
– Internazionale (2005–2009)
A válogatottban: 127 mérkőzés, 33 gól (1991–2006)
Eredményei
– spanyol bajnok (1998, 1999: FC Barcelona; 2001, 2003: Real Madrid)
– olasz bajnok (2006, 2007, 2008, 2009: Internazionale)
– spanyol kupagyőztes (1997, 1998: FC Barcelona)
– portugál kupagyőztes (1995: Sporting CP)
– olasz kupagyőztes (2006: Internazionale)
– Portugál Szuperkupa-győztes (1995: Sporting CP)
– Spanyol Szuperkupa-győztes (1996: FC Barcelona; 2001, 2003: Real Madrid)
– Olasz Szuperkupa-győztes (2005, 2006, 2008: Internazionale)
– Bajnokok Ligája-győztes (2002: Real Madrid)
– KEK-győztes (1997: FC Barcelona)
– Európai Szuperkupa-győztes (1997: FC Barcelona; 2002: Real Madrid)
– Világkupa-győztes (2002: Real Madrid)
– U16-os világbajnok (1989)
– U20-as világbajnok (1991)
– Aranylabdás (2000)
– FIFA Év Játékosa (2001)
– A világbajnokság All-Star csapatának tagja (2006)
– Az Európa-bajnokság All-Star csapatának tagja (2000, 2004)
– UEFA év csapatának tagja (2003)
– Don Balón díj – A spanyol bajnokság legjobb külföldi játékosa (1999, 2000, 2001)
– Az év játékosa Portugáliában (1995, 1996, 1997, 1998, 1999, 2000)
– Portugál Aranylabdás (1994)
– Az A Bola lap az utóbbi őt év legjobb játékosának választotta
– Az év Inter-játékosa (2006)
– Soccer Aid-győztes (2010)
– A portugál királyi család kitüntetése