Isco: „Jelenleg vannak nálam jobb formában szereplő játékosok.”

Szavazás: 
No votes yet

Isco jövőjéről és idei hullámzó teljesítményéről rengeteget lehet olvasni, több helyen már a távozását biztosra veszik. Most megszólal maga az érintett a Cope spanyol rádiónak adott interjút.

A Barcelona elleni rangadóról:

„A Barcelona remek szezont fut, és jó formában van, de mi a Real Madrid vagyunk. Sosem adjuk fel mi a három pontért utazunk a Camp Nou-ba.”

A Bajnokok Ligája ellenfelük a Wolfsburg csapata:

„A bajnokságban már-már csak a második hely számunkra az ideális cél, de az utóbbi időben egyre jobb formában játszunk. A Bajnokok Ligájában azonban mindig van esélyünk arra, hogy végül mi emeljük magasba a trófeát. Nem lesz egyszerű dolgunk, de remekül kell teljesítenünk a következő mérkőzéseken és sikerülhet.”

Saját helyzete jelenleg a Királyi Gárdánál:

„Zidane mellettem áll és támogat mindenben, de jelenleg vannak nálam jobb formában szereplő játékosok, akik jelenleg több szerepet kapnak a pályán, mint én és ezt tiszteletben tartom. Nem vagyok ideges a jövőmmel kapcsolatban, minden kiforrja majd magát. A célom természetesen, hogy kitöltsem a hátralevő kétéves szerződésemet a Real Madridnál.”

A Las Palmas elleni feldúlt viselkedés:

„Semmi olyan nem történt, egyszerűen ideges voltam magamra gondolom előfordult már mással is az ilyen.”

A kritikák, amik érik az utóbbi időben:

„Nagyon nehéz számunkra az idei szezon és igyekszünk a legjobbat kihozni belőle. Nem szerepeltem jól a mérkőzéseimen ezt én is tudom, de véleményem szerint csapatként nem álltuk most meg a helyünket. A sajtónak nem csak engem és Jamest kéne elővennie nem csak mi veszítettünk, hanem a csapat is.”

Címke:

KÖZÖSSÉG


Videó

Ronaldo kihagyhatatlan helyzetbe hozta Benzemát
2017.11.23. csütörtök 18:20

Cristiano Ronaldo az APOEL elleni kedd esti BL-mérkőzésen gólhelyzetben nem kapura lőtt, hanem inkább kihagyhatatlan helyzetbe hozta Benzemát. Meg kell hagyni, igazán önzetlen volt...

Legnépszerűbb hírek