Ranieri sajnálja a Real Madridot: „A csodálatos gépezet megtört”

Szavazás: 
No votes yet

2014-ben a csúcson, majd 2016-ban a pokolban. Mit lehet eddig erről a szezonról mondani? Március közepén szinte biztosra kijelenthető, hogy egyetlen sorozatban van még esélye a blancóknak. A Real Madrid szurkolói kénytelenek végig nézni, ahogy az ősi rivális jó eséllyel ismét elhódítja a spanyol bajnoki címet. 2014-ben meglett az áhított „tízedik”, de ezt leszámítva az utóbbi években inkább a sikertelenség a jellemző. Claudio Ranieri sajnálja a spanyol gárdát.

Az angol Leicester City edzője szerint a Real Madrid nagyrészt a saját hibáinak köszönheti jelenlegi helyzetét.

Ranieri véleménye szerint az olasz tréner, Carlo Ancelotti elbocsátása volt az igazi mélyrepülés kezdete: „Az egész akkor kezdődött, amikor Ancelotti elment”, magyarázza Ranieri. Természetesen nem csak a vitatott edzőváltásban látja a gondok okát. A királyi gárda a történelmi Bajnokok Ligája győzelmet Xabi Alonso és Ángel di María segítségével szerezte meg. A távozásukkal keletkezett űrt azonban Toni Kroos és James Rodríguez nem tudják igazán betölteni:”Xabi és di María eladásával megtört a csodálatosan működő gépezet”, mondja Ranieri.

Ahhoz, hogy ez a gépezet ismét eredményes legyen, nyáron változásoknak kell történnie. Az átigazolási piac nyitása még odébb van, de pletykákban nincs hiány. A közelmúltban N’Golo Kanté és Riyad Mahrez neve is felmerült, mint esetleges Real Madrid igazolás. Claudio Ranieri nem idegeskedik előre: „Nyáron majd kiderül. Itt ők a királyok. Jelenleg minden jól megy, és mindenki boldog. Óriási a nyomás, de jelenleg a játékkal kell törődni, a maximumot kell teljesíteni.”

Címke:

KÖZÖSSÉG


Videó

Alaves - Real Madrid 1:2 (összefoglaló)
2017.09.23. szombat 19:13

Alaves - Real Madrid 1:2
Spanyol bajnokság, 6. forduló
Gólok: Manu Garcia 40.; ill. Daniel Ceballos 10., 43.

Legnépszerűbb hírek