Zinédine Zidane: " A nehezebb időszakokban mutatkozik meg, hogy jó tréner vagyok-e"

Szavazás: 
No votes yet

Zinédine Zidane engedélyezett csapatának a Celta Vigo elleni 2:2-es döntetlen után egy pihenőnapot, közben pedig őt magát a France Football hetilap megválasztotta a 2017-es év legjobb francia edzőjének. A díjnak a francia edző nem örülhet felhőtlenül a nehézségek miatt. Zidane szeretné bebizonyítani, hogy tudja kezelni a kialakult krízishelyzetet.

Az embernek nem szabad elveszíteni a fejét, hangsúlyozta a francia mester a legutóbbi, Celta vigo elleni 2:2-es fiaskó után. A vasárnapi bajnoki mérkőzés után a játékosok szabadnapot kaptak. Se edzés büntetésből, se a videók analizálása. Mindösszesen egy edzéssel fognak kedden készülni a szerdai Numancia elleni Spanyol Kupa nyolcaddöntőjének visszavágójára (szerda, 21:30).

A játékosokkal ellentétben az egykori francia válogatott játékos megjelent a Valdebebasban, ahol átvette a France Footballl év edzőjének járó díját. A siker pillanataiban azonban Zizou inkább a negatívumokkal foglalkozott. A Real Madridtól való elválásával, akár korábban, akár később következik be.

"Meg akarom mutatni, hogy a nehezebb időszakokban is jó tréner tudok lenni. Nincs bennem félelem, készen állok erre"-mondta Zidane, aki csapatával a Spanyol Bajnokságban 16 pontos hátrányban van az éllovas FC Barcelonához képest. "Sokan azt hiszik, hogy nekem mindig minden egyszerű, hogy ösztönösen cselekszem, de tévednek. Én mindig sokat dolgoztam, dolgozok, akár játékosként, akár edzőként. Nem fogok változtatni, hiszek a játékosaimban, akik nagy bajnokok. "

A francia tréner elég jól ismeri a klubot ahhoz, hogy tudja, csupán a múlt sikereiből nem tud megélni.

"Zinédine Zidane már nem a Real Madrid játékosa többé. Most a tréner Zinédine Zidane van, akinek edzőként kell karriert építenie, bizonyítania. Az, amit játékosként letettem az asztalra ennél a klubnál, az nem véd meg most engem"-nyilatkozta Zizou. "Tudom, hogy egy nap véget ér a karrierem a Real Madridnál. Szóval addig is kihasználom az időt, és mindent megteszek, hogy sikeresek legyünk. Azt mondom magamnak:'Ha itt nekem már csak 10 napom maradt, rendben, akkor ezt a 10 napot használom ki teljesen, ha 6 hónap, akkor azt a 6 hónapot aknázom ki egészen.' Én nem gondolok semmi másra, tudom, hogy 10 évig nem fogok itt maradni" - magyarázta.

Címke:

KÖZÖSSÉG


Videó

Bayern München - Real Madrid 1:2 (összefoglaló)
2018.04.25. szerda 23:24

Bayern München - Real Madrid 1:2
Bajnokok Ligája elődöntők, 1. mérkőzés
Gólok: Joshua Kimmich 28.; ill. Marcelo 44., Marco Asensio 57.

Legnépszerűbb hírek