Bajnokság a főszerepben… Előzetes: Real Betis – Real Madrid

Szavazás: 
No votes yet

A spanyol pontvadászat 24. fordulójában, vasárnap este 20.45-ös kezdéssel lép pályára a Real Madrid a Benito Villamarínban, a Real Betis vendégeként

Ha hétvége, akkor a spanyol bajokság a főszerep. Előtte azonban nem mehetünk el szó nélkül a hétközi BL-siker mellett, ami Zidane szerint is meghozta az áttörést. A PSG ugyan Rabiot góljával megszerezte a vezetést, de Ronaldo még a félidő előtt egalizálni tudott. A második játékrész vége felé ZZ nagyszerűen cserélt: Lucas, Bale és Asensio pályára küldése egyértelműen meghozta a lendületet a csapat játékába, amire ha őszinték vagyunk, szükség volt. Asensio két gólpasszal hálálta meg a bizalmat, jelezve, hogy rá bizony lehet számítani. 3-1-es győzelem a franciák ellen ugyan szép, de még van egy visszavágó. Na de ennyit ne ugorjunk előre, térjünk is rá a ma esti bajnokira.

A bajnoki címvédő ellenfele a tabella kilencedik helyén tanyázó Real Betis lesz. A sevillaiak eddig 33 pontot szedtek össze, azonban nem mondhatjuk, hogy félelmetesek lennének hazai pályán. Igaz, van köztük szép győzelem, mint például a Villarreal 2-1-es legyőzése, azonban a többit mind a kötelezők köz sorolnám. Azt is meg kell említeni, hogy a Barca itt egy ötöst, a Valencia pedig hatot rámolt be Adanéknak.

A madridiak, mint már említettem egy héttel korábban a Real Sociedadot látták vendégül. Az az összecsapás nagyon sima győzelem volt. Az első félidőben már 4-0 állt az eredményjelzőn, majd a végén Ronaldo tette fel az i-re a pontot, és lőtte meg az ötödiket. Azonban kaptunk kettőt, ami kellő koncentrációval elkerülhető lett volna. A csapat sikeréből ez persze nem von le semmit.

Sokan várják már a ma esti randevút, köztük én is, több okból. Előszőr is, ki ne emlékezne a két csapat őszi párharcára? A Blancóknak a helyzetei megvoltak, Ronaldo is többször tüzelt, gyakorlatilag minden lehetséges szituációban a lövőhelyzetet kereste, Adán eszén azonban nem lehetett túljárni. Jött aztán a végjáték, kontra, Betis gól, nulla pont. Van miért törleszteni a srácoknak.

Másodszor, a hétközi BL-siker után kíváncsian várjuk mit is fogunk majd látni? Nem várhatjuk el, hogy ugyanolyan tűzzel és hévvel menjenek ki a pályára Ronaldoék. Adódik a kérdés, hogy akkor mi lesz? A liga gyakorlatilag már tét nélküli, azonban van öt bajnokink, ami a PSG elleni visszavágóig nagyszerű lenne a felkészülésre. Az ellenséges közeg pedig ugyancsak feltüzelheti a játékosokat, és jöhet a revans.

Ami a csapat összeállítását illeti, változás biztos, hogy lesz. A kapuban úgy gondolom Keylor helye stabil, én nem kérdőjelezném meg a Costa Rica-i helyét. A védelem jobb oldalára visszatérhet Carvajal, aki eltiltása miatt nem lépett pályára a PSG ellen, így a spanyol bekk pozíciójában Nacho szerepelt. A belsővédő pároson változtatni nem tud Zidane, marad a Varane-Ramos duó, míg a balszélen ezúttal Theo bizonyíthat, aki Marcelót pótolhatja. A brazil zseniálisan játszott hétközben, gólt is szerzett, rá fér a pihenés.

A középpályáról kiesett Kroos, aki a PSG elleni összecsapás első félidejében sérült meg, azonban a német karmester így is végjátszotta a mérkőzést, ma azonban nem utazott el a csapattal. Az ő helyét nagy eséllyel Kovacic veszi át. A horvát két társa Isco és Casemiro lehet. A támadásokért ezúttal Lucas, Asensio és Ronaldo lehet a felelős. Úgy tűnik a portugál megtalálta a góllövő cipőjét az utóbbi időben. Azt hiszem Asensio és Lucas megérdemelnék Zidane bizalmát, mindketten nagyon jól szálltak be a PSG ellen.

Közel sem vár egyszerű mérkőzés Zidane csapatára, azonban az ellenfél, az ellenséges hangulat, és a játékosok bizonyítási vágya lehet a kulcs, hogy a játékosok kellő képpen felpörögjenek. Menjünk, játsszunk és győzzünk. Hala Madrid!

Spanyol Bajnokság, 24. forduló
Real Betis – Real Madrid
2018. február 18. 20.45
Helyszín:
Sevilla, Benito Villamarín
Tv: Sport1

Várható kezdőcsapat
Real Madrid: Keylor Navas – Carvajal, Varane, Ramos, Theo – Casemiro, Kovacic, Isco – Lucas, Asensio és Cristiano Ronaldo

Címke:

KÖZÖSSÉG


Videó

Eibar - Real Madrid 0:4 (összefoglaló)
2019.11.09. szombat 21:56

Eibar - Real Madrid 0:4
Spanyol bajnokság, 13. forduló
Gólok: Karim Benzema 17., 29. (Büntető), Sergio Ramos 20. (Büntető), Federico Valverde 61.

Legnépszerűbb hírek