Kupa a terítéken… Előzetes: Real Madrid – Numancia

Szavazás: 
No votes yet

A Real Madrid a Spanyol Kupa nyolcaddöntőjének második felvonásán a Numanciát fogadja a Santiago Bernabéuban

A Real Madrid már egy héttel ezelőtt, gyakorlatilag a párharc első mérkőzésén eldöntötte a továbbjutást. Ugyanis a Királyiak „B-csapata”, ha nem is meggyőző játékkal, de két tizenegyessel és a végén egy Mayoral-fejessel 3-0-ra győztek. A mai visszavágó így csak formalitás lesz a srácok számára, valamint egy újabb esély a B csapatnak.

Az odavágó óta mindkét gárda túl van egy bajnoki mérkőzésen, meg kell említeni, hogy a Numancia egy osztállyal lejjebb mérkőzött meg a Leonesa együttesével, ahol 2-2-es döntetlenre végeztek a csapatok. Míg a Real Madrid a Balaídosban, a Celta vendégeként játszott, szintén 2-2-es döntetlent. A hétvégi összecsapásról egy pozitívumot lehetne kiemelne, az pedig a visszatérő Gareth Bale, aki gyorsan, és jól mozgott a pályán, aminek köszönhetően két gólt is szerzett.

A Blancók az újabb hétvégi pontvesztés következtében 16 pontos hátrányba kerültek az éllovas Barcelonához képest, ezzel pedig gyakorlatilag féltávnál kiszálltak a bajnoki címért folytatott küzdelemből. Most a Zizou által kevésbé favorizált „B” csapaton a sor, hogy valamelyest előre lendítsék a csapatot, habár ez nem kis feladat. Főleg nem úgy, hogy a gálakezdőhöz képest alig vannak játékban, egy eldőlt kupapárharc pedig aligha segít bármiben is. Érthető ez mind a játékosokra, mind pedig a csapatra.

Változtatásokat kell eszközölni a gárdán, ez pedig a francia feladata. Hogy mit is kellene tenni? Természetesen ezt nem mi fogjuk eldönteni (jobb is ez így), de a válasz ott van a kereten belül! Kezdjük talán Bale-val. A walesi nagyszerű formában tért vissza egy hosszúra nyúlt sérülés után, ezzel pedig újabb lehetőséget biztosít a csapatnak. De ott van a már többször bizonyító Asensio is, aki érthetetlen okokból csupán a kispadon van, és legtöbbször csak csereként beszállva próbálja meg „menteni a menthetőt”. De elmondható ugyanez Ceballosra is, aki eddig szinte lehetőséget sem kapott, ha pedig megadták neki a lehetőséget, szégyent nem vallott.

Na de térjünk vissza a kupameccsre. Zidane gyakorlatilag ugyanazt a kezdőt küldheti pályára ma este, mint akiket egy héttel korábban. A kapuban Kiko Casilla, aki spanyol lapértesülések szerint fontolóra sem vette a távozás lehetőségét, hanem inkább megküzd a helyéért a csapaton belül, ahogy eddig is tette. A védelemben ismét összeállhat az Achraf, Vallejo, Nacho, Theo négyes, akik hellyel-közzel megoldották a rájuk háruló feladatokat. A középpályán Ceballos, Llorente és Kovacic, a támadósorban pedig Lucas Vázquez, Borja Mayoral és Asensio muzsikálhat.

Az odavágó eredményének tudatában a továbbjutás nem lehet kérdéses, ennek ellenére reméljük, hogy a pályára lépő fiatalok megmutatják Zidane-nak és mindenkinek, aki kételkedik bennük, hogy rájuk bizony lehet számítani. Bizonyítsák be, hogy tökösebbek, keményebbek, mint ahogy eddig feltételezték róluk. Itt az idő fiatalok! Csináljatok olyant, amitől tátva marad az ember szája, és azt mondhassák: Igen, ez az a Real Madrid, amibe beleszerettem. Előre srácok, mindent bele! Hala Madrid!

Real Madrid – Numancia, Király Kupa nyolcaddöntő, 2. mérkőzés
2018. január 10. 21.30
Helyszín:
Madrid, Estadio Santiago Bernabéu
Tv: DigiSport2

Várható kezdőcsapat
Real Madrid: Kiko Casilla – Achraf, Nacho, Vallejo, Theo – Kovacic, Llorente, Ceballos – Lucas Vázquez, Borja Mayoral és Marco Asensio

Címke:

KÖZÖSSÉG


Videó

Bayern München - Real Madrid 1:2 (összefoglaló)
2018.04.25. szerda 23:24

Bayern München - Real Madrid 1:2
Bajnokok Ligája elődöntők, 1. mérkőzés
Gólok: Joshua Kimmich 28.; ill. Marcelo 44., Marco Asensio 57.

Legnépszerűbb hírek