Las Palmas – Real Madrid 1-2 összefoglaló

Szavazás: 
Average: 3 (3 votes)

Willian José egykori Castilla játékos már a tízedik percben veszélyt okozott, de a hatalmas helyzetet Keylor hárította. Ezután egy Cristiano próbálkozást említhetünk meg a 24. percben, azonban ez nem volt igazán veszélyes szituáció. Azonban a szöglet után Ramos fejelt a kapuba, amivel az állás már 0-1 volt a Real Madridnak. Még egy Cristiano helyzetet lehet megemlíteni, bár ez is megakadt a védőben, így az állás egy félidő elteltével 0-1.

A második játékrész kevésbé szólt már inkább a szép futballról. Majd Zidane cserét Isco-t hozta le a pályáról, aki látszólag nem volt elégedett a döntéssel és a padon kisebb hisztit vágott le. Ezután ismét a Las Palmas alakított ki helyzetet de Keylor továbbra is bombaformában véd és hárít mindent, ami a kapuja felé irányul. A 70. percben Bale próbálkozott egy távoli lövéssel, ami nem sokkal, de mellé ment a kapunak. A 75. percben Arbeloa hazaadását megfogta Navas és a bíró közvetett szabadrúgást ítélt, ennek eredménye egy szöglet lett miután egy védőn megpattant a lövés. Ahogy egész mérkőzésen nem volt igazán biztos a madridi fölény az be is bizonyosodott, hisz nem sokkal a vége előtt egy hiba után Willian José értékesítette helyzetét és ezzel az állás 1-1. Már-már ezt a mérkőzést is elengedte sok szurkoló, de a Real Madrid egy szöglet után ismét gólt szerzett most Casemiro fejelt a kapuba, amivel beállította a 1-2 végeredményt. A lefújás előtt még Sergio Ramos kapott sárga lapot, ami a mérkőzésen már a második volt neki, így ő idő előtt távozott a pályáról, de ez a végeredményt nem befolyásolta.

Las Palmas – Real Madrid 1-2

La Liga, 29. forduló

2016.03.13. – 20:30

TV: Sport1

Real Madrid: Navas; Carvajal, Ramos, Pepe, Arbeloa; Modric (Marcelo 89′), Casemiro, Isco (Kovacic 60′); C. Ronaldo, Bale (Jesé 79′), L. Vázquez.

Címke:

KÖZÖSSÉG


Videó

Ronaldo kihagyhatatlan helyzetbe hozta Benzemát
2017.11.23. csütörtök 18:20

Cristiano Ronaldo az APOEL elleni kedd esti BL-mérkőzésen gólhelyzetben nem kapura lőtt, hanem inkább kihagyhatatlan helyzetbe hozta Benzemát. Meg kell hagyni, igazán önzetlen volt...

Legnépszerűbb hírek