Ricardo Zamora Martínezt mindenki csak így ismerte: „az isteni”. E jelző nagyon jól mutatja, milyen játékos volt ő a rajongók és az ellenfél csatárainak szemében. A spanyol labdarúgás jelentős alakja. Mindig kitűnő helyezkedés, biztonság, hihetetlen reflexek, kötélidegek és kimagasló személyiség: ezek jellemezték Zamorát. Minden kétséget kizáróan a valaha volt legjobb spanyol játékosok egyike.
Életpályája
Ricardo Zamora 1901. január 21-én született Barcelonában. Szinte még az első lépéseit tette, amikor már el kezdett foglalkozni a labdával.
A múlt század tízes éveiben lett igazolt játékos. 1916-ban leszerződtette az Espanyol. Még nem volt egészen 16 éves. A fehér-kékeknél stabil csapattag volt, de 1919-ben összeveszett a klub akkori igazgatójával, és a városi rivális FC Barcelonához távozott. Három évet töltött el a gránátvörös-kékeknél és ott nyerte első két címét: két spanyol kupát. 1922-ben visszatért az Espanyolhoz minden addigi rekordot megdöntő összegért: 25.000 pezetát kapott aláíráspénzként és 5000 pezetát kapott havi fizetségként. Nyert is egy kupát az Espanyollal. Később a Real Madrid játékosa lett. Átigazolási rekordösszegért, 500.000 pezetáért került Madridba (összehasonlításként: egy sportkocsi 800 pezeta volt akkoriban, Camacho „csak” 300.000 pesetáért jött Albacetéből évtizedekkel később, Nicolas Anelka viszont 5 és félmilliárdért…). 1936-ig, visszavonulásáig szolgálta a szeretett csapatunkat. Madridban nyerte legnagyobb trófeáit: kétszeres spanyol bajnok és kétszeres spanyol kupagyőztes lett.
Pályája hamar elkezdett egyébként felfelé ívelni. 1920-ban az antwerpen-i olimpián dobogóra állhatott a spanyol válogatottal. Ricardo Zamora volt a csapat legnagyobb alakja és világhírre tett szert. A világ legjobb kapusának tartották akkoriban. Hivatalos mérkőzésen Antwerpen-ben mutatkozott be a spanyol válogatottban. Nagy sikerrel szerepelt, négy győzelem és egy vereség után ezüstérmet szerzett a csapat. A Dánia elleni 1-0-ra megnyert mérkőzésen debütált, négy évvel később ott volt Párizsban is. 1922-ben egy évre eltiltották az aláíráspénzzel kapcsolatos adótartozásai miatt. Ő védte annak a spanyol válogatottnak a kapuját, amely első nem brit csapatként le tudta győzni az angolokat 1929-ben (4-3). 1939-ben volt utoljára válogatott a Montjuic stadionban Németország ellen.
A legidősebb szurkolók még emlékeznek arra, hogy ő találta ki a „zamorana”-t, azaz egy olyan díjat, amelyet kizárólag kapusok kapnak meg. A Zamora-díjat mindig annak a kapusnak adják, aki a bajnokság során a legkevesebb gólt kapja. Zamorának ezt háromszor is sikerült elérni: az 1929-30-as idényben az Espanyol játékosaként, 1931-32-ben és 1932-33-ban pedig a Real Madriddal. Szülővárosában, Barcelonában egy teret is elneveztek a tiszteletére az Espanyol stadionja mellett.
Utolsó mérkőzése emlékezetesre sikeredett. A valenciai spanyol kupa döntőben 2-1-re győzött a Real Madrid a Barcelona ellen. A leghihetetlenebb védését talán Escolá egyik lövésénél produkálta, megakadályozta a katalán egyenlítést. Így emlékezett vissza: „Keményen összpontosítottam rá. Elsőként a lábára és a labdára figyeltem, majd balra vetődtem és ujjheggyel elértem a labdát. Csak a hangokból vettem észre, hogy nem gól.” Így ért tehát véget a játékospályafutása. Később számos klubnál dolgozott edzőként és technikai igazgatóként, 1952-ben pedig a válogatott szövetségi kapitánya lett.
1978-ban halt meg Barcelonában, így a sportkitüntetést (Medalla de Oro al Mérito Deportivo) csak halála után kapta meg.
Érdekességek
Legendás játékos volt és annyira népszerű, hogy az élet minden területén megállta a helyét. Pályafutása befejeztével a mozi játszotta nála egy kis időre a főszerepet. 1942-ben ő volt a főszereplője a „Campeones” című filmnek. Feltűnt mellette két másik híres játékos is: Jacinto Quincoces a Real Madridból és Gorostiza az Athletic Bilbaoból. Együtt játszottak az „Once pares de botas” (Tizenegy pár futballcipő) című filmben Pepe Samitier-vel együtt.
Zamora számokban
Összesen 46-szor szerepelt a válogatottban, abban az időben ez rekordnak számított. 38 évesen védett utoljára a nemzeti tizenegyben.
Csapatai játékosként
– Universitari de Barcelona (1914-1916)
– Espanyol (1916-1919)
– FC Barcelona (1919-1922)
– Espanyol (1922-1930)
– Real Madrid (1930-1936)
Csapatai edzőként
– OGC Nice (1937-1938)
– Atlético Aviación (1939-1946)
– Celta Vigo (1946-1949)
– CD Málaga (1949-1951)
– spanyol válogatott (1952)
– Celta Vigo (1954-1955)
– RCD Espanyol (1955-1957)
– RCD Espanyol (1960-1961)
Eredményei játékosként
– olimpiai ezüstérmes (Antwerpen, 1920)
– spanyol bajnok (1932, 1933: Real Madrid)
– spanyol kupa győztes (1920, 1922: FC Barcelona; 1929: Espanyol; 1934, 1936: Real Madrid)
– katalán bajnok (1920, 1921, 1922: FC Barcelona; 1918, 1929: Espanyol)
– Copa Princep de Asturies győztese a katalán válogatottal (1922, 1924, 1926)
– 46-szoros spanyol válogatott
Eredményei edzőként
– spanyol bajnok (1940, 1941: Atlético Aviación)
– spanyol kupa-döntős (1948: Celta Vigo)
Frissítve: 2009. szeptember 22.