Három világbajnokságon szerepelt, 1998-ban döntős, 2002-ben a győztes brazil csapat tagja. A Bajnokok Ligájában több, mint száz mérkőzésen szerepelt, valamennyin a Real Madrid mezében. Hatalmas erejű szabadrúgásairól, mindig vidám természetéről ismert,
forradalmasította a balhátvéd posztját, a „támadó védő” gyorsaságával gyakran indít támadást a védekező harmadból, veszélyes kontrákat teremtve ezzel. A futballtörténelem egyik legjobb védőjátékosa. 1997-ben a FIFA év játékosa szavazáson Ronaldo mögött a második helyen végzett. Tizenegy Madridban töltött idényével a klub történetének legtöbbet játszó külföldi játékosa lett.
Roberto Carlos da Silva 1973. április 1-jén született Garçában (Sao Paulo egyik legszegényebb környéke). A futballal már itt kapcsolatba került, édesapja Óscar Pereira Da Silva a város csapatában maga is focizott, itt tanulta az alapokat fia is. Az apa a Pelé-féle Santos FC játékán nőtt fel, nem meglepő, hogy fiát a technikás futballra sarkallta, bár eleinte kissé sajnálta, hogy Roby nem az atlétikát választotta, amelyben ő maga számos sikert ért el. A fiú büszke is volt apjára, hasonlóan nagy bajnok szeretett volna lenni, a futballvilág pedig nagyot nyert azzal, hogy a labdás játékot választotta.
A család a jobb kiugrási lehetőségek reményében Cordeiropolisba költözött, Carlos pedig tizenkét évesen a helyi textilgyárban is dolgozott, ahol apjával gyakorta együtt fociztak a gyár csapatában. Első klubja a Club Atlético Juventus volt – itt eleinte belső védőt játszott, – ahonnan egy év után a Flamenguinho együtteséhez került, ahol Joao Carlos Campos keze alatt lett belőle balhátvéd. Édesapja időközben elhagyta a családot.
Itt sem maradt sokáig, az Uniao Sao Joao de Ararashoz hívták, itt kötötte meg élete első félprofi szerződését is (tizenhat évesen). A klub játékosaként meghívták a korosztályos válogatottakba, 1991-ben olimpiai selejtezőtornát nyert a brazil válogatottal, a junior VB-ről pedig ezüstéremmel térhetett haza. Pechére a döntőben a házigazda portugál aranygenerációval találták magukat szembe, az ellenfélnél egy későbbi madridi csapattárs: Luis Figo…
1992. február 26-án Carlos Alberto Parreira meghívására bemutatkozott a brazil válogatottban is az Egyesült Államok ellen. Egy év múlva már az akkoriban fénykorát élő Palmeiras játékosa, ahol olyan csapattársakkal játszhatott együtt, mint az 1994-es világbajnok brazil válogatott alapemberei, Zinho és Mazinho, a ’98-as VB-ezüstérmes Edmundo és César Sampaio, a szintén olimpiai bronzérmes Amaral, 
a Real Madridot is megjárt Freddy Rincón és Flavio Conceiçao, a korábban a rivális Sao Paolo FC-t erősítő Antonio Carlos „Zago” és végül, de nem utolsósorban a későbbi FC Barcelona-sztár, Rivaldo. A Palmeiras nagy korszaka a ’90-es évek közepéig tartott. A legnagyobb szponzor, a Parmalat tejipari óriásvállalat csődöt jelentett (az alapító, Calisto Tanzi jelenleg is egy milánói börtönben csücsül), a játékosok sorra elhagyták a klubot. Így történt ez Roberto Carlos-szal is, aki addigra már kétszer egymás után volt a brazil Serie A legjobb balhátvédje, brazil bajnoki címekhez, paulista bajnoki címekhez segítette csapatát. 1995 nyarán Európába tette át székhelyét, egy másik Serie A-ba, az olaszba, a milánói Internazionale együtteséhez. Parreira a sikerek ellenére nem nevezte az 1994-es világbajnokságra, ami mai napig is fájó Roberto Carlos számára.
Olaszországba szerződése brazil átigazolási rekord, majdnem nyolcmillió dollárt fizetett érte az Inter, hogy aztán egy évvel később ugyanennyiért továbbadja a Real Madridnak… Milánóban jól játszott, bár nem érezte igazán jól magát a pályán, ugyanis Roy Hodgson edző egy sorral előrébb, a középpálya baloldalán szerepeltette. Ő viszont jobban szeret mélyséből indulni, ahol több terület van előtte, így gyorsaságát jobban kamatoztathatja, erősen lőtt lapos passzai pedig potenciális gólveszélyt jelentenek a tizenhatoson belül, ha csapattárshoz jutnak. Az Interhez is fűződik azért kellemes emléke: máig is tartó barátságot kötött Javier Zanettivel.
Madridban Fabio Capello irányítása alatt rögtön a bajnokcsapat alapembere. Az olasz tréner egy nyilatkozatában meg is említette, hogy együtt dolgozhatott a világ két legjobb balhátvédjével (Maldini és Roberto Carlos). A brazil válogatottból is kihagyhatatlan már ekkor. Bár az atlantai olimpián szerzett bronzérem azzal a kerettel csalódás volt (többek között ilyen játékosokkal, mint Ronaldo, Rivaldo, Roberto Carlos, Bebeto, Savio, Zé Maria, Aldair…), az 1997-es Copa Américán és a Konföderációs Kupán is lehengerlő teljesítménnyel lett első a Seleçao. 1997. június 3-án látványos gólt szerzett a Tournoi de France-on a franciák ellen. Úgy tűnt, a sorfal bal szélén álló Deschamps mellett elzúgó lövés elkerüli a kaput, azonban olyan kanyart vett a labda, hogy a kapuba vágódott. 
A döbbenten álló kapus, Barthez is csak tétlenül figyelte. A lövést később fizikusok is elemezték. 1998 februárjában a Tenerife elleni bajnokin az alapvonalról lőtt gólt a hazaiaknak…
Az 1998-as esztendőben 32 év után a Real Madrid újra Európa tetejére állhatott, a házigazda franciák ellen elbukott világbajnoki döntő (mint minden elbukott döntő a braziloknak) óriási csalódást jelentett Carlosnak. A körülmények azóta sem tisztázottak, de annyi biztos: a döntő előtti éjszakán ő talált rá a hátracsúszott nyelvvel eszméletlenül fekvő Ronaldora és sikerült még idejében megmenteni a Fenomént. A történtek viszont nyomot hagytak a brazil válogatott játékán, Ronaldo árnyéka volt önmagának (orvosi vélemények szerint nem is lett volna szabad játszania), valamint a jóbarát is csak a gólvonal elől figyelte a franciák első két gólját. A VB-n egyébként mind a hét mérkőzésen pályára lépett, de gólt nem szerzett. Év végén a Vasco da Gama elleni Világkupa-győzelemmel vigasztalódhatott még.
Az évtized vége nem sikerült jól a Real Madrid számára, bizonytalan telejesítményt nyújtott a csapat, csak Roberto Carlos hozta a formáját, ugyanúgy, mint 2004 tavaszán, amikor Figo mellett csak ő nyújtott értékelhető teljesítményt. Holott megjelent egy szélhámos, aki azt állította magáról, hogy ő Roberto Carlos édesapja és ez alaposan felkavarta a brazil magánéletét. 2000-ben már Vicente del Bosque irányításával a csapat újra begyűjtötte a BL-serleget, Roberto Carlosnak megingathatatlan helye volt a csapatban, bár ő kiállt Lorenzo Sanz mellett az elnökválasztáson, és ezt az új elnök, Perez nem igazán értékelte…
2001-ben már Figóval a fedélzeten bajnoki aranyat ünnepelhetett a Real Madrid, a kis brazil pedig pályafutása csúcsára érkezett. 
A következő évben a japán-koreai világbajnokságon ellentmondást nem tűrő magabiztossággal lett első Brazília, előtte még Roby Glasgow-ban a Bayer Leverkusen ellen megnyerte a Real Madriddal harmadik BL-döntőjét is. Emlékezetes, hogy mindkét gólban benne volt. Az elsőnél ő végezte el azt a hosszú bedobást, amely után Raúl egyből a kapu bal alsó sarkába helyzte a labdát. Zidane kapásgólja pedig Roberto Carlos gyertyaszerű beadása után született, az egyébként az egyik legszebb gól a BEK/BL történetében…
Egy 2002-es VB-selejtező után José Luis Chilavert leköpte Roberto Carlost, amiért a paraguay-i kapust három meccsre eltiltották, így kihagyta csapata első mérkőzését is a világbajnokságon. Roberto Carlos természetesen valamennyi találkozón játszott, a Kína elleni csoportmérkőzésen gólt is szerzett, 25 méterről értékesítettegy szabadrúgást a 4-0-s győzelem alkalmával.
Augusztusban élete meccsét játszotta a Feyenoord elleni Európai Szuperkupa-döntőn. Ezen a szinten ritkán látható akció után szerzett góllal járult hozzá a 3-1-es győzelemhez. Decemberben ismét megnyerte a csapat a Világkupa-döntőt, valamint a Bajnokok Ligája legjobb védőjátékosának választották. Egész évben kiegyensúlyozott jó teljesítményt nyújtott, csapata húzóembere mind válogatott, mind klubszinten. Általános vélekedés, hogy az Aranylabda-szavazáson talán neki kellett volna nyernie, ezt még a győztes Ronaldo is elismerte nyilatkozatában…
2003-ban újra spanyol bajnok lett a Real Madrid, a Bajnokok Ligájában pedig az elődöntő jelentette a végállomást. Nyáron a Mallorca ellen még sikerült begyűjteni a Spanyol Szuperkupát, de ekkor még senki sem sejtette, hogy hosszú ideig ez lesz az egyetlen értékelhető trófea a csapat számára. A brazil játéka sem volt már a régi, de küzdenitudásával, erőnlétével még mindig ott volt a legjobbak között. A katasztrofálisra sikeredett 2004-es esztendőben már lehetett rajta érezni némi fásultságot, a pletykák szerint a nyáron kinevezett új trénerrel, Camachóval is összeveszett, olyannyira, hogy a legendás madridistának kellett mennie… 
A decemberben kinevezett Wanderley Luxemburgo edzősködése alatt feledtette őszi formáját (elképesztő hiba a barcelonai El Clásicón), mindazonáltal így sem sikerült év végén trófeákkal gazdagodnia. Az áprilisi Bernabéu-beli 4-2-es klasszikus (a születésnapján) még szépségtapasznak sem bizonyult elegendőnek. A sajtó hatása pedig rányomta bélyegét a csapat játékára.
2005. augusztus 2-án megkapta a spanyol állampolgárságot, ezzel Európai Uniós játékosnak számít. Összesen három EU-n kívüli játékost foglalkoztathat a klub, így egy hely felszabadult, elhárult az akadály Robinho szerződtetése elől. A 2005/2006-os idényben mégkiszámíthatatlanabb teljesítménnyel lett második a királyi gárda, a nyomást pedig egyre nehezebben viselte idegileg a brazil szupersztár. Felmerült a távozás gondolata, a Chelsea és a Fenerbahçe is szívesen vitte volna, a távozást a világbajnokságtól tette függővé. Ha sikerült volna megnyerni a németországi mundiált, a csúcson hagyhatta volna ott a Real Madridot, de hosszas tárgyalások után végül kitöltötte szerződését a királyiaknál. 125 mérkőzésen szerepelt a brazil nemzeti tizenegyben, 11 gólt szerzett. (Egyek források 132 mérkőzésről és 19 gólról írnak, de némelyik statisztikában 140 fölötti mérkőzésszámmal is lehet találkozni…) A 2006-os németországi VB-kiesést követően vonult vissza a válogatottságtól, Brazília 1-0 arányban kikapott a későbbi döntős Franciaországtól.
Legutolsó szezonjában már kevesebbet játszott, a Bayern München elleni BL-visszavágón óriásit hibázott a németek vezető gólja előtt. Roy Makaay találata a sorozat történetének leggyorsabb góljaként vált híressé, a Real Madrid pedig búcsúzott. 2007. március 9-én bejelentette, hogy a szezon végén távozni fog. A márciusi El Clásico után óriási hajrába kezdett a Madrid, pontegyenlőséggel megnyerte a 2006/2007-es pontvadászatot, így bár nem világbajnoki címmel, de jelentős trófeával hagyta ott Roberto Carlos az európai futballelitet. A 35. fordulóban például az ő gólja mentette győzelemre a Recreativo Huelva elleni idegenbeli mérkőzést. 
Június 19-én, két nappal a bajnoki cím megszerzése után írt alá a török bajnok Fenerbahçe csapatához 2+1 évre. A stadionban már több ezer török szurkoló várta…
Érdekességek
– 2005. június 24-én egy élő rádióinterjút adott Belo Horizontéban, amikor fegyveresek megtámadták azt az autót, amelyben az újságíró készítette vele a beszélgetést. Szerencsére sértetlenül megúszta az incidenst, az újságírótól azonban elvették a karóráját és a mobiltelefonját. Eredeti tervei szerint Brazíliában vonult volna vissza a labdarúgástól, ez az eset változtatta meg elképzeléseit
– Századik válogatottságát Budapesten ünnepelte
– 125 válogatott mérkőzésén mindössze 16-szor veszített a Brazil válogatott
– Legjobb barátai a futballisták között: Ronaldo, Javier Zanetti, David Beckham, Steve McManaman
– Utódjának a fiatal Marcelót tartja, aki szintén a Real Madrid játékosa
– A technikai sportok nagy rajongója, olykor a Forma1-es Ferrari csapat vendége, a Hungaroring-i futamon is gyakran feltűnik
– Fénykorában 10,6 másodperc alatt futotta a 100 métert, a 34 km/h-s átlagsebességet is képes volt elérni
– Súlypontemelkedése 96 cm, a labdát 35 méterre képes eldobni bedobásnál
– A labdát olykor 120 km/h-s sebességgel lövi el, de mértek már nála 144 km/h-t is egy Betis elleni bajnokin
– Lövőereje az egyenként 58,5 cm kerületű combjaiban rejlik, ez 21%-kal több a focistáknál mért átlagnál
– Szülei: Óscar és Vera Lucia, lánytestvérei: Cristiane, Giseli és Silvia
– Volt felesége: Alexandra
– Gyermekei: Roberta, Giovanna, Roberto Carlos Júnior, Carlos Eduardo, Rebecca, Lucca és egy magyar hölgytől is született gyermeke: Cristopher
– Szerződést kötött egy spanyol nyalókagyárral, amellyel kapott egymillió nyalókát is, az ajándékot egy gyermekkórháznak ajánlotta fel
– Kedvenc énekes: Alexandre Pires és Fabio Junior
– Kedvenc énekesnő: Ivete Sangalo
– Kedvenc együttes: Calypso
– Kedvenc ital: Pepsi
– Legjobb barátok: az édesapja, Ronaldo, Júlio Baptista, David Bechkam, Robinho és Wanderley Luxemburgo
– Kedvenc csapat: Santos
– Kedvenc stadion: Santiago Bernabéu
– Hobbi: videojátékok, internet
– Kedvenc állat: kutya
– Példakép a sportban: Maradona, Michael Schumacher
– Kedvenc színésznő: Angelina Jolie
– Kedvenc színész: Richard Gere
– Kedvenc film: Angyalok városa
– A Nike és Pepsi szponzorálja
– Edgar Davids-szal és Ryan Giggs-szel a Fifa 2003 nevű számítógépes játék „arca”
Roberto Carlos számokban
Teljes név: Roberto Carlos da Silva
Születési idő/hely: 1973. április 10./Garça, Sao Paulo (Brazília)
Magasság: 168 cm
Mezszám: 3 (a válogatottban: 6)
Klubjai:
Uniao Sao Joao de Araras (1986-1993)
Palmeiras (1993-1995)
Internazionale (1995-1996)
Real Madrid (1996-2007)
Fenerbahçe (2007- )
Eredményei
– Bajnokok Ligája-győztes (1998, 2000, 2002)
– Spanyol bajnok (1997, 2001, 2003, 2007)
– Spanyol Szuperkupa-győztes (1997, 2001, 2003)
– Török Szuperkupa-győztes (2007)
– Európai Szuperkupa-győztes (2002)
– Világkupa-győztes (1998, 2002)
– Bernabéu-kupa győztese (1996, 1998, 1999, 2000, 2003, 2005, 2006)
– Trofeo Ciudad de Alicante (2000, 2001)
– Az AC Milan fennállásának 100. évfordulójára rendezett kupa (2000)
– Narancs kupa (2003)
– Sao Paulo állam bajnoka (1993, 1994)
– Brazil bajnok (1993, 1994)
– Rio-Sao Paulo Kupa győztese (1993)
– Stanley Rous Kupa (1995)
– Világbajnok (2002)
– VB-döntős (1998)
– Copa América-győztes (1997, 1999)
– Copa América-döntős (1995)
– Konföderációs Kupa-győztes (1997)
– Olimpiai bronzérmes (1996)
– Junior VB-ezüstérmes (1992)
– A Bajnokok Ligája legjobb védője (2002, 2003)
– Az olasz bajnokság legjobb balszélsője (1996)
– FIFA év játékosa második helyezett (1997)
– A France Football magazin ezüstlabdása (2002)
– A világbajnokság All Star-csapatának tagja (1998, 2002)
– A Primera División legjobb dél-amerikai játékosa (1998)
– A Placar magazin szerint a brazil bajnokság legjobb balhátvédje (1993, 1994)
– Pelé a 125 legjobb ma élő labdarúgó közé jelölte (FIFA 100) (2004)
– A brazil válogatottban 1992-től 2006-ig 125 mérkőzésen 11 gól
Utolsó módosítás: 2008. május 21.