koronavírus-járvány

Jutalmat ígért a játékosainak Florentino Pérez

A Marca értesülése szerint Florentino Pérez klubelnök fejenként 720 ezer eurós jutalmat ígért a játékosainak, ha a mostani szezonban megnyerik a spanyol bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is. A feltétel teljesítése esetén ilyen módon kompenzálnák az anyagi veszteségeket, amelyeket a játékosok a koronavírus-járvány következményeként szenvedtek el azzal, hogy lemondtak fizetésük egy részéről. A Real Madrid a koronavírus-járvány miatt szünetelő La Ligában 27 forduló után jelenleg a második helyen áll, két pont hátrányban a címvédő Barcelona mögött. A Bajnokok Ligájában pedig a legjobb tizenhat között vannak.

 

Hamarosan folytatódhat a spanyol labdarúgó-bajnokság

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy az ország labdarúgó-bajnoksága, a La Liga június 8-tól folytatódhat a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően. Spanyolországban március 12-én függesztettek fel minden futballsorozatot. Az élvonal és a másodosztály csapatai azóta kis csoportokban újra elkezdtek edzeni. A liga még nem jelentette be, hogy mikor rendezik meg a következő fordulót. Viszont Javier Tebas elnök azt mondta, hogy reményei szerint június 12-én pénteken kerülhet sor a következő mérkőzésre. A La Ligából még 11 forduló van hátra. A tabellát most a címvédő Barcelona vezeti, két ponttal megelőzve a Real Madridot.

 

Jövőre futballtornát szerveznek az olasz és a spanyol egészségügyi rendszer megsegítésének céljából

Az olasz és a spanyol egészségügyi rendszer megsegítésének céljából rendez jövőre jótékonysági futballtornát a Bayern München a Real Madriddal és az Internazionaléval közösen. Az "Európai Szolidaritás Kupa" elnevezésű esemény teljes nettó bevételét az orvosi infrastruktúra fejlesztésére fordítják Olaszországban és Spanyolországban. A Bayern München keddi közlése szerint a résztvevő klubok ezzel példát akarnak mutatni az összefogásra. Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern elnöke elmondta:

"A koronavírus-világjárvány Európát is súlyosan érintette, és bár mi itt Németországban a sok szenvedés és probléma ellenére szerencsések vagyunk az egészségügyi rendszerünk ellenálló képessége miatt, mindannyian láttuk a szörnyű képeket Olaszországból és Spanyolországból, melyeket a leginkább sújtott a pandémia."

A jótékonysági tornán a három csapat körmérkőzéses rendszerben fog összecsapni. Az esemény pontos dátuma a versenynaptártól, valamint attól is függ, hogy mikor lehetnek jelen újra nézők is a futballmeccseken. A tervek szerint a Real Madrid a spanyol fővárosban fogadja majd az Internazionalét, amely Milánóban látja vendégül a Bayernt, a müncheniek pedig az Allianz Arénában lépnek pályára a Real Madrid ellen. A mérkőzéseket a televíziós társaságok is közvetítik majd. A szervezők több millió eurós bevételre számítanak. A Bayern a müncheni mérkőzésre 5000 kórházi dolgozót hív majd meg, mivel így is szeretnék kimutatni nekik elismerésüket, tiszteletüket és köszönetüket.

 

Gareth Bale nagy összeget adományozott

Gareth Bale két országban is segít felvenni a harcot a koronavírussal. Feleségével együtt enyhíteni szeretnék adományukkal a koronavírus-járvány okozta nehézségeket. A Walesi Egyetemi Kórház jótékonysági szervezetének 500 ezer fontot adományoztak. Az intézet jótékonysági szervezetének közleménye szerint a pénz azokat a személyzet- és betegek ellátásával kapcsolatos plusz kiadásokat fedezi, melyre a járvány okozta leterheltség miatt különben nem lett volna keret. Bale az intézmény által megosztott videóban a következőket mondta:

"Szeretném megköszönni az összes egészségügyi dolgozó koronavírus-járvány alatt végzett kitartó és áldozatos munkáját. A Walesi Egyetemi Kórház különleges helyet foglal el a szívemben és sokszor nyújtott segítséget a barátaimnak és a családomnak, valamint a társadalomnak. Sok kitartást kívánok, lenyűgöző munkát végeztek.”

Bale ezen felül további 500 ezer eurót adományozott a madridi kórháznak is.

Lemondtak fizetésük egy részéről a Real Madrid játékosai

A Real Madrid hivatalos közleménye szerint megegyezés született azzal kapcsolatban, hogy a klub labdarúgócsapatának, második számú együttesének és kosárcsapatának játékosai éves fizetésük 10%-áról önkéntesen lemondanak a koronavírus-járvány miatt, feltételezve, hogy az idény még folytatódik majd valamikor. Ha ezt az évadot végül nem folytatják, akkor ez a csökkentés 20% lesz. A játékosok részéről Sergio Ramos mutatta be a fél nézőpontját, a klubot pedig José Ángel Sánchez általános igazgató képviselte a tárgyalások során. A Marca hírei szerint a klubnál örömmel fogadták a játékosok gesztusát. Az önkéntes lemondással megspórolt kb. 50 millió euró biztosítja azt, hogy a klub többi alkalmazottja továbbra is teljes fizetést kapjon.

 

Raktárnak ajánlotta fel stadionját a Real Madrid

A Real Madrid arról kezdett tárgyalni a spanyol kormánnyal, hogy használhassák majd orvosi eszközök tárolására a most üresen álló Santiago Bernabéu stadiont. A hely egyébként 81 ezer ember befogadására képes. A hírek szerint olyan adományokat és orvosi eszközöket tárolhatnak a stadionban, amelyeket fel lehet használni a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

 

KÖZÖSSÉG

Videó

Puskás Ferenc ma lenne 93 éves
2020.04.01. szerda 23:58

1927. április elsején született minden idők legjobb magyar focistája, Puskás Ferenc. A játékos a Budapest Honvéd csapatában kezdett focizni. A magyar válogatottal világbajnoki ezüstérmet és olimpiai aranyat is nyert. Puskás Ferenc később a Real Madridhoz került. 1958 és 1966 között szerepelt a spanyol csapatban. Ötször nyert bajnoki címet, egyszer kupát. Összesen ötször szerepelt BEK-döntőben, háromszor meg is nyerte, egyszer pedig a sorozat gólkirálya lett. Ezzel a rövid videóval szeretnénk róla megemlékezni:

Legnépszerűbb hírek