Zinedine Zidane

Marcelo és Isco most nagyon motiváltak
Zidane érkezésének rögtön meg is lett a hatása a játékosok körében. Főleg azoknál, akik Santiago Solari vezetése alatt nem tudtak érvényesülni. Zidane edző két korábbi kedvence, Marcelo és Isco spanyol beszámolók szerint szabadnapjukat is egy rendkívül motivált edzéssel töltötték, pihenés helyett az edzőpályán gyakoroltak. Persze érhető, hiszen mindketten szeretnének visszakerülni a kezdőbe. Ahogy Zidane-t ismerjük, ez valószínűleg meg is fog hamarosan valósulni...
 
Hivatalosan is bejelentették: Zidane visszatér
Visszatér a csapathoz Zinédine Zidane, a csapat korábbi vezetőedzője. A klubvezetés hétfőn bejelentett döntésében megköszönte a csapatot eddig irányító argentin Santiago Solari munkáját. Azt is elárulták, hogy Zidane 2022 június 30-ig írt alá. A francia szakember hatalmas nemzetközi sikereket ért el a klubnál: három egymást követő évben is sikerült megnyernie a Bajnokok Ligáját a csapattal.
 
 
Florentino Pérez mindenképp edzőt váltana
Eddig arról lehetett hallani, hogy nyáron váltanának edzőt a Real Madridnál. Florentino Pérez elnök viszont most előállt egy tervvel, ami azt hozza magával, hogy Solari edzőnek hamarosan mennie kell. Többek között a Telegraph és a spanyol As is beszámolt arról, hogy szinte biztos, hogy José Mourinho veszi át a Real Madrid irányítását, csak még nem tudni pontosan mikor. A madridi Tele Madridnál úgy tudják, hogy már csak néhány apróságokon egyezkednek a felek, és José Mourinho hamarosan visszatér a csapat kispadjára. 
Pérez elnök viszont nem Mourinhóban látja a hosszú távú megoldást, hanem Zinédine Zidane-t szeretné visszacsábítani... Már fel is vette a kapcsolatot vele, de Zidane azt mondta, hogy egyenlőre ebben a káoszban nem szívesen térne vissza. Viszont, ha nyáron újra felteszik neki ezt a kérdést, akkor már nem biztos, hogy nemet mond.
Florentino Pérez tehát azt szeretné, hogy az idény végéig Mourinho irányítsa a csapatot, és ha beválik, akkor maradhat. De sokkal valószínűbb, hogy ha Zidane szeretne, visszatérhet nyáron.
 
Akár Tite is lehet Zidane utódja a Realnál

Zinédine Zidane lemondása óta folyamatosan megy a találgatás, hogy ki lehet majd az utódja. A korábbi hírek szerint első körben a Tottenham menedzserét, Mauricio Pochettinót és a német válogatott szövetségi kapitányát, Joachim Löwöt is megkereste a Real Madrid, de felvetődött Julian Nagelsmann, Arsene Wenger, Jürgen Klopp, Antonio Conte és Guti neve is. Most a legújabb brazíliai információk szerint a nemzeti együttest irányító Tite lehet a távozó Zidane utódja a Real Madridnál. Az 57 éves Titenak a világbajnokság végéig érvényes a mostani szerződése. Bár a brazil szövetség már felajánlott neki egy új, 2022-ig szóló szerződést, a mester a torna végére halasztotta a döntést a továbbiakról. Az O Globo meg is kérdezte Tite ügynökét, hogy igazak-e a hírek a Real Madriddal kapcsolatban, ő azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a hírt.

 

Zidane Pérez miatt távozott volna?
Mint tudjuk, a Real Madrid a Bajnokok Ligája döntője után nem sokkal rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze, ahol bejelentette, hogy Zinédine Zidane két és fél év elteltével lemond vezetőedzői pozíciójáról, és távozik a klubtól. Váratlan bejelentése után egyből megindultak a találgatások, hogy vajon mi állhat a döntése hátterében. A The Sun tudni véli, hogy Florentino Pérez lehet az oka. A lap azt állítja, hogy Zidane és Florentino Pérez a finálé után a nyári érkezők miatt vitáztak egymással, vagyis két játékoson vesztek össze. Zidane kifejezett kérése az volt Pérezhez, hogy szerződtesse Eden Hazard-t, a Chelsea sztárját, de az elnök állítólag rögtön elutasította az edző kívánságát. Pérez nagy álma inkább az, hogy megszerezze David de Geát a Manchester Unitedtől, de Zidane edző egyáltalán nem tartotta szükségesnek a spanyol kapus leigazolását. A The Sun beszámolója szerint ezen olyannyira összekaptak, hogy Zidane idegesen elviharzott, és csak annyit mondott Péreznek:
 
 „Én végeztem. Innentől gondoskodj te a csapatról.”
 
 
 
Zidane ide kerülhet a Real Madrid után
Zidane ugyebár nemrégiben jelentette be, hogy elhagyja a Real Madrid kispadját. Egy egyiptomi milliárdos most közzé tett egy hírt, miszerint a Real Madridtól távozó edzőből szövetségi kapitány lehet. Naguib Sawiris a Twitteren osztotta meg ezt az értesülését, miszerint a Real Madridtól távozó francia tréner Katarba igazolhat. A mogul szerint Zidane szövetségi kapitány lesz, és a 2022-es vb végéig vezeti majd az arab házigazda nemzeti csapatát, négy évre szóló szerződést kötve. A milliárdos azt is elmondta, hogy a francia trénernek 50 milliós éves szerződése lenne, amivel a világ legjobban fizetett edzője címet birtokolná.
 
Zidane reméli, hogy Neymar rendbejön a BL-visszavágóig
Neymar bokája a PSG vasárnapi, Olympique Marseille elleni bajnokiján fordult alá. Az eset után a játékost le kellett cserélni. Neymar hétfőn az Instagram-oldalára feltöltött egy fotót, melyen a bekötött jobb bokája egy műanyag sínben látható. Unai Emery, a párizsiak vezetőedzője a mérkőzés után úgy fogalmazott, reméli, hogy játékosa hamarosan visszatérhet, ám egyelőre nem tudni, hogy pontosan mennyi időt kell kihagynia.
 
Zinédine Zidane reméli, hogy a PSG legjobbja, Neymar pályára léphet a két csapat Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjének jövő keddi visszavágóján. Mint mondta:
 
„Nem szeretem azt látni, hogy játékosok megsérülnek. Remélem, a BL-meccsre felépül, mert nem örülnék neki, ha sérülés miatt hiányozna.”
 
Meg meri e Zidane kockáztatni Bale padoztatását a szerdai meccsen?

A Real Madrid számára Bale visszatérése jelentette az egyik pozitívumot az elmúlt időszakban. Újra összeállt a nagy BBC, de a walesi sárkány hétvégi padon hagyása felvet néhány kérdést: vajon a PSG elleni BL-összecsapást is csak a padról nézi majd?

A Real Sociedad elleni három gólos győzelem után Zidane elmondta, hogy már tudja, kik lesznek a PSG elleni kezdőcsapatban. Arról viszont csak találgatni lehet, hogy milyen formációban küldi pályára a srácokat.

A Real Sociedad ellen 4-4-2-ben játszott a Real Madrid. Ronaldo és Benzema voltak a csatárok, Bale kispados, míg Asensio és Lucas megkapták a lehetőséget, hogy a középpályás alakzat szélein bizonyítsanak. A józan ész azt sugallja, hogy Bale sérülésektől tarkított múltja után csupán arról van szó, hogy kapott egy kis pihenőt a hétközi megmérettetés előtt.

De minden csak azon múlik, hogy Zizou hogyan áll hozzá a meccshez. Ha kezdeményezni szeretne, akkor jöhet a Bale kiegészülésével létrejövő 4-3-3. Ez remek választásnak tűnhet, hiszen nagyon veszélyes lenne egy ilyen szintű ellenféllel szemben visszaállni, ráadásul a gyengén teljesítő védőink szempontjából talán az a szerencsés, ha minél kevesebbszer találkoznak Cavanival, Neymarral vagy Mbappéval. A védelmi hibákat az is jól mutatja, hogy még a Real Sociedad is képes volt két gólt szerezni a fővárosiak ellen.

Carvajal távolléte még inkább aggasztó, hiszen így egy jobbhátvédként tapasztalatlanabb játékosnak, Nachónak (vagy a fiatal Achrafnak) jut majd a feladat, hogy hatástalanítsa a világ legdrágább játékosát.

Összességében elmondhatjuk, hogy Bale kihagyása egy ilyen mérkőzésen hatalmas kockázat lenne.

Zidane: „Mindenért vállalom a felelősséget”

A Real Madrid hazai pályán mért csapást a Real Sociedad gárdájára, és ha ilyen formában játszanak majd a közelgő Paris Saint-Germain csapata ellen, ha nem is könnyedén, de egy kemény párharcban legyőzhetik a párizsi alakulatot.

„A döntéseket kizárólag én hozom meg. Ha a dolgok nem alakulnak jól, mások lennének a felelősek érte? Nem, én vállalom a felelősséget minden döntésem után.” – mondta Zidane a Marcanak a hazai győzelmet követően.

„Minden mérkőzésünket meg kell nyernünk, mi tudjuk is ezt. Voltak nagyszerű pillanataink és megmozdulásaink is, de ez az eredményen meg is látszik. Mindegy, hogy nyersz vagy veszítesz, mert mindig lesznek olyanok, akik kritizálnak majd.”

„A PSG csapata folyamatosan fejlődött, így nem meglepetés számomra, hogy egyelőre lenyűgöző szezont produkál a gárda.” – zárta mondandóját a francia tréner.

 

A PSG elleni összecsapás első felvonására február 14-én, azaz Valentin napon kerül sor a Santiago Bernabéu stadionban.

Vajon ki lesz Zidane utódja?

Mint ismert, a Real Madrid hátránya a La Ligában 19 pont a listavezető Barcelona mögött, sőt csak a negyedik helyen állnak a bajnokságban, míg a spanyol Király-kupából a Leganés elleni mérkőzésen kiestek a negyeddöntőben. Ha így megy tovább, Florentino Pérez elnök szinte biztosan megköszöni Zinédine Zidane eddigi szolgálatait. A Mundo Deportivo már azt is tudni véli, hogy a csapat első emberének ki a fő kiszemeltje a francia edző helyére. Amennyiben igazak a hírek, úgy Pérez Joachim Löwöt, a német válogatott szövetségi kapitányát csábítaná Madridba. A portál beszámolója szerint Pérezt lenyűgözte Löw módszertana, személyisége és hozzáállása, és azt tervezi, hogy az idény után a német trénert szerződteti a Real Madrid kispadjára. A Mundo Deportivo azt is közölte, hogy Pérez kiszemeltjei között Löw mellett ott van még Jürgen Klopp (Liverpool), Massimiliano Allegri (Juventus), Mauricio Pochettino (Tottenham) és Maurizio Sarri (Napoli) is.

Oldalak

KÖZÖSSÉG


Videó

Galatasaray - Real Madrid 0:1 (összefoglaló)
2019.10.22. kedd 23:35

Galatasaray - Real Madrid 0:1
Bajnokok Ligája - Csoportkör - 3. forduló
Gólok: Toni Kroos 18.

Legnépszerűbb hírek