ziza

„Az utolsó pillanatig harcolni fogunk a bajnokságért.”

A Villareal elleni mérkőzés előtt Zinedine Zidane állt a sajtó rendelkezésére.

A Villareal elleni mérkőzés előtt Zinedine Zidane állt a sajtó rendelkezésére.

„Az utolsó pillanatig harcolni fogunk a bajnokságért. Minden mérkőzés számunkra már egy döntő, ezért is van most óriási szükségünk a szurkolóink támogatására, hisz hatalmas lökést adnak mindig számunkra. Szeretném arra kérni őket, hogy mindig álljanak a csapat és a játékosok mögött az utolsó percig. A Villareal csapata egy igen nehéz ellenfél, hisz remek védekezésük van, ami által nem egyszerű ellenük gólt szerezni. Ugyanúgy kell pályára lépnünk, mint a legutóbbi mérkőzéseinken motiváltan, jól felkészülve. A mérkőzés elején már nekünk kell irányítani, a cél, hogy az ő térfelükön legyen a játék.”

„Idén még nem nyertünk semmit sem, de van esélyünk rá. Az emberek rengeteget pletykálnak, izgatottak személy szerint nem szeretek ilyesmiről beszélgetni. Két kupában is esélyesek vagyunk, azonban koránt sincs még vége. A játékosok nagyszerű állapotban vannak, azon az állásponton vannak, mint én, higgadtan felkészülve megnyerni minden mérkőzést. Meg tudjuk nyerni mindkét címet, hisz mi vagyunk a Real Madrid, azonban még sok akadályt le kell addig győznünk. Mindig a következő mérkőzésre koncentrálunk, és harcolni fogunk a végsőkig.”

„A játékosok remek formában vannak, azonban tudjuk, hogy működik a futball. Minden mérkőzésen mindig mindent bele kell adnod, hogy sikeres legyél. Hétről hétre egyre jobbak vagyunk. A bajnokság nagyot fordult, hisz nagy pont hátrányból hirtelen bajnok esélyesek lettünk. Hiába vezeted sokáig a bajnokságot, ha nem koncentrálsz, az utolsó pillanatig könnyen elbukhatod. Minden edzésen az látom, hogy keményen edzenek a játékosaim, és hogy bajnok esélyesek megérdemlik, és ez a munka látszódik a mérkőzéseken is. Én is futballoztam tudom milyen érzés az, amikor győzni akar az ember és minden helyre áll koncentráltan keményen oda teszik magukat, hiszek bennük, hogy képesek címeket nyerni. Tisztába vannak azzal, hogy van még hova fejlődnünk, ahogy azzal is, hogy képesek kupákat nyerni.”

„Az Atletico és a Barca is képes győzni, de nem szabad feladnunk emiatt. Először az előttünk lévő Atleticot kell megelőznünk, utána következhetne a Barcelona, mindenki esélyes itt már a bajnoki címre nincs favorit. Mindenkinek vannak hullámvölgyei, azonban mi nem foglalkozunk a Barcelona csapatával, csakis saját magunkkal. Továbbra is ők vezetik a tabellát, szóval folytatnunk kell a kemény munkát reménykedve, hogy nyerhetünk. Ha minden mérkőzést megnyernek és mi is, tudjuk, hogy nem lehetünk bajnokok, azonban nekünk ez a célunk minden mérkőzésen győzni.”

„Bale kimaradt a keretből, úgy tűnik túlterhelte hirtelen magát, bízunk benne hogy csak ennyi. Érez egyfajta kisebb fájdalmat a lábában, azonban én nem vagyok orvos. Szeretnénk, ha már a következő mérkőzésen bevethető lenne. Remek kapcsolatot ápolunk, nagy karrier előtt áll. Minden nap egyre jobban beszél már spanyolul. Remek játékos, aki fontos tagja a csapatunknak még fiatal és sokat fejlődhet.”

„Carvajal-nak is akadt egy kisebb sérülése, figyeljük és meglátjuk hogyan alakul. A mérkőzést kihagyja. Azonban reméljük, hogy ő is bevethető lesz már a következő bajnokin.”

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
112
Villarreal elleni keret
ÁLTALÁNOS
vill

Leave a Reply