Site icon Madridista.hu

Rayo Vallecano – Real Madrid 2-3

rayo

Zinedine Zidane mérkőzés utáni nyilatkozata.

Zinedine Zidane mérkőzés utáni nyilatkozata.

Zinedine Zidane

A mérkőzés:

„ Iszonyatosan kemény mérkőzés alakult ki. Az első negyed órában nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést hamar hátrányba kerültünk, de végül megfordítottuk a mérkőzést. Ez nagyon fontos volt számunkra. Nem egyszerű feladat két gólos hátrányból győzni végül. Bebizonyította a csapat, hogy két gól után is, igenis képesek vagyunk felállni a padlóról. A játékosok türelmesen higgadtan építették fel a támadásokat és így szereztünk előnyt, majd végül zseniálisan fejeztük be az akciókat. Vannak mérkőzések, amikor nem úgy jönnek ki a lépések, ahogy szeretnénk, azonban ilyenkor a legfontosabb hogy ne veszítsük el a fejünket.”

Bale játéka:

„Elégedett vagyok a teljesítményével és ő is az lehet magával, hisz ma ő volt aki eldöntötte a mérkőzést. Kellett neki idő, hogy újra játékba lendüljön de a mai napon már egyértelműen megmutatta milyen fantasztikus játékos. Nem csak a két gólja miatt dícsérhetjük, hisz remek munkát végzett folyamatosana  védekezésben és a támadásokban is. „

Benzema sérülése:

„A vizsgálatok után tudunk pontos diagnózist mondani, hisz nem kapott rúgást nem tudjuk mi lehet a probléma. Bízunk benne, hogy kedden pályára léphet.”

Isco játéka:

„Remekül játszott, nehezen vette fel a ritmust, de ahogy telt az idő folymatosan javult a játéka. Nagyszerű játékosról beszélün, amit a második játékrészben is megmutatott.”

Cristiano állapota:

„Remekül van és pályára lép a City ellen, ez egyértelmű.”

A Manchester elleni keddi párharc:

„Nem lesz egyszerű mérkőzés, egy nagyon erős ellenfél otthonába lépünk pályára. A mai mérkőzésen hátrányból is tudtunk fordítani, egy remek lecke volt a keddi mérkőzésünk előtt. Tovább kell harcolnunk, és felkészülni az előttünk álló mérkőzésre.”

Exit mobile version