satellite

„Az hogy most kik játszottak az nem fogja befolyásolni a szerdai összeállításomat.”

Zinedine Zidane szokásos mérkőzés utáni nyilatkozata.

Zinedine Zidane szokásos mérkőzés utáni nyilatkozata.

A Real Madrid csapata 1-0 arányban Bale góljának köszönhetően győzni tudott a Real Sociedad ellen.

„Sikerült elérnünk a célunkat és begyűjtöttek a három pontot egy nagyon nehéz ellenfél ellen. Itt az ideje, hogy most már a következő ellenfelünkre koncentráljunk a Manchester City ellen. Ez egy nagyszerű mérkőzés volt, hogy felkészüljünk a szerdai találkozóra.”

A csapatról:

„Kroos most kapott egy kis pihenőt már megérdemelte és szüksége is volt rá, bízok benne, hogy szerdán már Cristiano és Karim is a csapatot fogja erősíteni. Az összes játékosomba teljes mértékben bízok, folyamatosan rotálnunk kell, és a mostani játékosok meg is mutatták, hogy mire is képesek ők is. Nagyon fontos, hogy az összes játékos, amikor lehetőséget kap, a legjobbját nyújtja. Nem egyszerű ilyen hamar mérkőzéseket lejátszani, de olyan keretünk van, ami képes megállni a helyét ez idő alatt is. Most jöhet a jól megérdemelt pihenő, majd máris készülünk a Manchester City elleni találkozóra. Az hogy most kik játszottak az nem fogja befolyásolni a szerdai összeállításomat-mindenkit, igyekszek játszatni. Bízom Lucas Vázquez teljesítményébe folyamatosan hajt és küzd, és nagyszerű teljesítményt nyújt.

Bale teljesítménye:

„Mióta visszatért ismét elégedett vagyok a mutatott játékával fontos játékos. Boldog vagyok, hogy visszatért és még hozzá ilyen jó formában, fontos játékos, akire nagy szükség van a szezon utolsó részében. Ha nem sérül le, akkor együtt játszanak Cristianóval. Nagyszerű hogy képes eldönteni mérkőzéseket, nagyon fontos hogy jó formában legyen így a szerdai találkozó előtt.”

A tabella:

„Mi hoztuk, amit kell és begyűjtöttük a három pontot, most már csakis a riválisokon múlik, hogy alakul a tabella.”

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
zidane_sajto
ÁLTALÁNOS
thibaut-courtois

Leave a Reply