processor

Carvajal:”Elégedett vagyok, jó szezonon vagyok túl”

D. Carvajal a Marcanak adott interjúban  beszélt a szezonról, a BL-ről és az elmúlt 3 évéről is…

Miként telnek a napjaid a BL győzelem után? Elvagy keseredve a sérülésed miatt?

„Szeretek pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Kemény szezon van mögöttünk és ennek ellenére sikerült megnyernünk a Bajnok Ligáját, ez nagyon jó érzésel tölt el. Nagyon sajnálom hogy nem tudok résztvenni az Európai Bajnokságon, de hiszem hogy minden okkal történik az életben.”

Azt mondtad, hogy nehéz idényed volt a sérülések miatt. Meg vagy elégedve az utóbbi éveddel?

„Nem lehetek boldogtalan. 3-4 hónapot voltam sérült a szezon során, ugyanakkor tudom hogy nagy versengés volt Danilo és én köztem. A szezon végén főként én játszottam.”

Babonás vagy? Változtatnál valamin?

„Babonás vagyok, de nem panaszkodom. Három év alatt két BL-t nyertem és összesen öt trófeát a világ legjoibb csapatában. Ez remek teljesítmény.”

Hogyan gondolsz az utóbbi három évre?

„Nagyon jó volt. Az első évben bekerültem a kezdőcsapatba, megnyertük a Király-kupát a Barca ellen, és Tizediket. Fantasztikus volt. Később a klubvilágbajnokságot is elhódítottuk, ami nem hozott szerencsét, de örülök, hogy 2020-ig hosszabbítottam.”

Következő évben a szülővárosodban (Leganés) is felléphetsz a Real Madrid játékosaként.

„Különleges érzés lesz ott játszanom ahol felnőttem. Gratulálok nekik, szép teljesítmény, remélem jó szezonuk lesz.”

 

 

 

 

 

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
jese_bale
ÁLTALÁNOS
1

Leave a Reply