11715925_879026925484865_700844500_n

Szezonértékelés Real Madrid 2015/2016

A Madridista.hu olvasói összefoglalták és értékelték a szezont.

Szezonértékelés Real Madrid 2015/2016 – Madridista.hu

A Madridista.hu olvasói összefoglalták és értékelték a szezont.

A Real Madrid a szezont Rafa Benítezzel kezdte el, azonban hullámzó teljesítménye miatt hamar véget ért a madridi pályafutása. A spanyol szakember teljesítményét 2-esre értékeltétek. A szezon második felében Zinedine Zidane vette át az irányítást és új lendületet hozott a csapatba és végül elhódították a Bajnokok Ligája trófeát. A francia szakember idei munkáját 5-ösre osztályoztátok.

Iker Casillas távozása nagyon megrázta a madridistákat és nem tudták elképzelni ki lesz képes betölteni azt az űrt, amit a kapitány hátra hagy maga után. Nos, ezután elkezdődött a kapuskérdés a Királyi Gárdánál. A Manchester United és a Real Madrid mindenben megegyezett már csak a papírmunka van hátra, hogy véglegesítsék David De Gea és Keylor Navas klubcseréjét, ez volt tavaly nyáron. Azonban az utolsó pillanatban nem sikerült véglegesíteni az átigazolást így minden maradt az eredeti felállásban. Második számú kapusnak pedig az Espanyol csapatától érkezett Kiko Casilla.

Keylor fantasztikus szezonon van túl nagyban hozzá járult, hogy a Real Madrid így zárta az idényt így tehát nem meglepő, hogy a Costa Rica-i kapus teljesítményét 5-ösre osztályoztátok. Míg Kiko Casilla, aki egész idény alatt mindössze négyszer kapott lehetőséget bizonyítani, egy 3-as osztályzatot kapott tőletek.

Az év kapusa tehát egyértelműen nálatok Keylor Navas lett.

Jöjjenek tehát a védők. Mindenki azt várta, hogy eljött az idő az ifjú Varane számára és átveszi a helyét a kezdőcsapatban, azonban koránt sem mutatott meggyőző teljesítményt az idei szezonban, ennek köszönhetően ti is 3-asra értékeltétek a teljesítményét. Pepe, aki a helyét magabiztosan megtartotta még 33 évesen is a kezdőcsapatban remek formát mutatott egész szezon során az ő teljesítményét 4-esre értékeltétek. Sergio Ramos a mi kapitányunk, aki a Bajnokok Ligája döntőben ismét sorsdöntő gólt szerzett 5-ös osztályzatot kapott tőletek. Danilo Rafa Benítez igazolása volt és a Porto csapatában nagyon jó formát mutatott, azonban ezt nem tudta áthozni a Real Madrid csapatához, a brazil szélső teljesítményét 3-asra értékeltétek. Marcelo a mi „bohócunk”, aki egy igaz madridista, az ő teljesítménye ismét remek volt az idei szezonban ezt ti is így láttátok, hisz 5-ös osztályzatot kapott tőletek. Carvajal, aki a szezon elején kevés játéklehetőséget kapott Rafa Benítez irányítása alatt, ami a távozása után megváltozott és bizonyította is, hogy megéri bízni benne az ő teljesítményét is 5-ösre osztályoztátok. Arbeloa, aki a szezon közben bejelentette, hogy távozik a Real Madrid csapatától és még nem tudja hogyan tovább, de szép búcsút szeretne, ami meg is adatott neki a kevés játéklehetőség ellenére is sosem hallottuk panaszkodni az ő teljesítményét 3-asra értékeltétek. Nacho, aki minden poszton bevethető a védelemben mégsem tudta eddig alapemberré kovácsolni magát a Real Madridnál, aminek következtében fel is merült a távozása, az ő teljesítményét is 3-asra értékeltétek.

Az év védője nálatok Sergio Ramos lett.

Jöjjenek a középpályások. Kezdjük a sort Casemiro-val, aki a Porto csapatától érkezett vissza és óriási meglepetésre nélkülözhetetlenné vált a szezon során így nem meglepő, hogy a teljesítményét 5-ösre értékeltétek. Kroos játékára volt panasz, de lehet csak az előző szezonban tette nagyon magasra a mércét, hisz az idei formája sem volt gyenge ezt ti is bizonyítjátok, hisz 4-esre értékeltétek. James Rodriguez, aki az idén nem találta önmagát és sok kritika érte, a szezon során nem is egyszer a kispadon találta magát most meg a távozásáról pletykálnak, nos, az ő teljesítménye nálatok egy 3-as. Kovacic az Inter csapatától érkezett és Rafa irányítása alatt meg is kapta a lehetőséget, azonban Zidane kinevezése után már ez is csökkenni látszott a horvát középpályás teljesítményét 3-asra értékeltétek. A középpálya motorja Modric, aki mindig le tudja nyűgözni a madridistákat számotokra egyértelműen 5-ös osztályzatot kapott. Isco, aki hasonló cipőben jár egy kicsit, mint James, hisz ő is sokszor találta magát idén a kispadon azonban ő csereként néha többet tudott talán hozzátenni a játékhoz, ezért is kaphatott tőletek 4-es osztályzatot. Jöjjön végül Cheryshev, aki talán meg is kapta a lehetőséget és nem is, és amikor megkapta talán nem kellett volna, hisz tudja mindenki miért zárták a Real Madridot ki a kupából, eltiltása miatt nem léphetett volna pályára, ami talán végleg megpecsételte sorsát és kölcsönben el is igazolt a Valencia csapatához, az ő teljesítményét 2-esre értékeltétek.

Az év középpályása nálatok Modric lett.

Jöjjenek tehát a csatárok. Bale teljesítményére idén talán nem lehet panasz, azonban ti még többet vártok a walesi játékostól, hisz 4-esre értékeltétek az idei szezonját. Cristiano Ronaldo a Real Madrid gólzsákja, akinek talán idén volt egy kis hullámvölgye, de még így is rendszeresen a csapat hasznára vált, az ő teljesítményét 5-ösre értékeltétek. Karim Benzema, aki a botránya és a francia válogatottból való kimaradása ellenére is a legjobb madridi szezonját futotta, az ő teljesítményét 4-esre értékeltétek. Lucas Vázquez aki csak úgy berobbant a Real Madridba és jött, látott és lenyűgözött mindenkit a hihetetlen akarásával és küzdő szellemével az ő teljesítményét 4-esre értékeltétek. Jesé, akinek láthatólag több játéklehetőségre van, szüksége hisz látszólag kiesett a ritmusból nem találja régi önmagát, mégis többször is jól tudott beszállni a mérkőzésbe ezt értékeltétek is 4-esre.

Az év támadója nálatok Cristiano Ronaldo lett.

Most pedig következzenek a kérdésekre megadott válaszaitok eredményei.

Ki volt a legjobb igazolás a szezonban. Ugyebár Kovacic, Casilla, Lucas, Casemiro és Danilo közül lehetett választani. Ahogy ez a pályán is érződött, hisz ő kapta meg a legtöbb játéklehetőséget a szezon során közülük, ti is Casemirót választották a legjobb igazolásnak.

Az év legfájóbb eligazolásánál Illara, Iker, Khedira közül választhattatok. Ebben nincs semmi meglepő, számotokra a kapitány Iker Casillas távozása volt a legfájóbb.

Az év legszebb góljánál ti írhattátok meg, hogy melyik is volt számotokra a legszebb nem volt megadva választási lehetőség. Összességében a legtöbben arra jutottatok, hogy az idei év legszebb gólja a Barcelona elleni mérkőzésen a mindent eldöntő Cristiano Ronaldo találat volt.

Ugyanezt a Barcelona elleni mérkőzést választottátok meg az év legjobb Real Madrid mérkőzésének is. Ahol is Piqué góljával hamarabb előnybe került a Barcelona, de Benzema káprázatos mozdulattal egyenlíteni tudott. Majd Sergio Ramos piros lapja után emberhátrányban is képesek voltunk Cristiano Ronaldo góljával diadalmaskodni a katalánok felett.

Az év legrosszabb Real Madrid mérkőzése is szintén egy Barcelona elleni rangadó még a szezon elejéről, amikor is 4-0-s vereséget szenvedtünk.

Arra a kérdésre, hogy lesznek e érkezők a legtöbben Pogba és Morata nevét mondtátok. Álvaro már biztosan visszatér a Real Madrid csapatához, bár az még nem dőlt el marad is e vagy tovább adja a Királyi Gárda. Pogba érkezése az óta is téma a sajtóban, sőt az ügynöke is megerősítette, hogy folynak a tárgyalások, ám minden bizonnyal az Európa-bajnokság vége előtt nem tudunk meg többet.

A távozóknál is megemlítettek jó pár nevet. A legtöbben Kovacic távozásában vagytok biztosak, de ugyanakkor sokan mondtátok Jesé és James nevét is. Ezek közül a legtöbb hírt Kovacic és Jesé eligazolásáról lehetett olvasni. A hírek szerint míg Kovacic végleg távozhat Olaszországba, addig Jesé csak kölcsönben folytatná az Espanyol csapatában. James iránt érdeklődik a Manchester United, de a kolumbiai játékos nem szeretne távozni a Királyi Gárdától.

A legnagyobb csalódást számotokra az idei szezonban Danilo jelentette, aki a vártnál jóval rosszabbul teljesített idén.

A 2015/16-os szezon legjobb Real Madrid játékosa a ti szavazataitok alapján Cristiano Ronaldo lett.

A 2015/16-os szezonban a csapat teljesítményét összességében 4-esre osztályoztátok.

 

 

Talán ezek is érdekelhetnek:

Leave a Reply