alvaromorata-cropped_12yupljn2k1wj1m6xyahu8nsub

Folytatódik a Morata-ügy

A Real Madrid élt visszavásárlási opciójával korábbi játékosuk, Alvaro Morata esetében, azonban ezzel még koránt sem ért véget az ügy.

A Real Madrid kifizette a 31 millió eurós visszavásárlási árat a Juventusnak, így már a madridiakon múlik, hogy mi lesz Morata sorsa. A Chelsea tett már ajánlatot a fiatal spanyol játékjogára, de azt a Királyiak visszautasították. Eleinte úgy tűnt, hogy ő lesz a megfelelő ember Benzema pótlására, de szinte lehetetlen biztosítani, hogy a kezdőcsapat tagja legyen, ugyanis ehhez meg kellene bontani a bombaerős BBC-t. Morata ügynöke, Juanma Lopez a tegnapi napon járt a Santiago Bernabéu irodájában, hogy a támadó jövőjéről tárgyaljon.

A Blancók 60 és 75 millió euró közötti ajánlatot tudnának elképzelni Moratáért. A londoniak meg is adnák érte a hatvanmilliót, de a madridiak ezt nem tartották elegendőnek. A Chelsea új trénere, Antonio Conte, aki az olasz válogatott előtt a Juventusnál is edzősködött, szívesen látná a csapatában Moratát, ugyanis szerinte Diego Costával tökéletesen kiegészítenék egymást. Az olasz szakember azután próbálta rábeszélni a spanyolt a klubváltásra miután Olaszország kiejtette a címvédő Spanyolországot az Európa Bajnokság negyeddöntőjében. Conte elmondása szerint a Premier League nagyszerű lehetőség lenne Moratának, ráadásul rengeteget tudna fejlődni az ő irányítása alatt.

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
ÁLTALÁNOS
kante

Leave a Reply