13903254_10154304907522088_9161506363429435252_n

„Aug. 31-ig bármi megtörténhet.”

Zinedine Zidane nyilatkozott a mérkőzés előtt.

Zinedine Zidane nyilatkozott a mérkőzés előtt.

Sevilla elleni mérkőzés:”Nem a Real a mérkőzés favoritja. Ez egy kupamérkőzés, és mind a két csapat nyerni akar. Úgy gondolom, készen állunk.”

Karim Benzema:”Jól van. Kihagyta az elmúlt két mérkőzést, mivel nem akartunk kockáztatni. Örülök, hogy velünk van, mivel sokat dolgozott, és az egész felkészülést végigcsinálta. A lényeg, hogy velünk van, és nincs problémája.”

Benzema, Cristiano Ronaldo és Gareth Bale, vagyis a BBC hiánya:”Nem aggódom, részt vettek az Európa-bajnokságon, és nyaraltak, ahogy egy EB és egy kemény szezon után normális. Nem lesznek velünk. Természetesen annak örülnék, ha mindenki bevethető lenne. Gareth és Toni esetében úgy gondoltam jobb lesz, ha Madridban maradnak, hogy dolgozzanak. Ez a legfontosabb dolog. Szombaton csatlakoztak a csapathoz először. Cristiano és Pepe még sérültek, ha jobban lesznek, augusztus 10-én visszatérhetnek. Mindenki mással a felkészülést befejeztük. Nem aggódom, hanem boldog vagyok, hogy kezdünk. Nem tudunk azon változtatni, hogy négy vagy öt játékosunk nincs velünk.”

Paul Pogba:”Ő a Manchester United egyik játékosa, és kész. A legjobbakat kívánom neki.”

Martin Ødegaard jövője:”Martin velünk van, és a felkészülést is a csapattal csinálta végig. Elégedett vagyok vele. Augusztus 31-ig a csapattal van, de minden megtörténhet. Játszania kell, tudjuk, hogy ez Madridban nagyon nehéz, hiszen sok játékos van hasonló helyzetben. Fontos lenne, hogy kapjon játéklehetőséget, de majd meglátjuk, ha visszamentünk. Elégedett vagyok a jelenlegi, és az eddigi teljesítményével is.”

Carlos Casemiro esetleges cseréje, pótlása:”Sok középpályásunk van. Ezért nem kértem több játékost erre a posztra. Nem tudom, hogy fogjuk megoldani, hogy mindenki játsszon. Ez az edző problémája. Minden játékos, aki marad egyformán fontos. Ez biztos, mivel a csapat a legfontosabb számomra. Meglátjuk. Bármi megtörténhet. A válaszom mindig ugyanaz, és augusztus 31-ig nem is fog változni.”

Esetleges erősítések:”Nagyon elégedett vagyok a jelenlegi kerettel, mivel velük voltunk sikeresek, de ez nem jelent semmit, mert nekünk ebben az évben is meg kell mutatnunk, hogy készen állunk a feladatokra, amik ránk várnak. A cél az, hogy utólag ne keseregjünk, hanem minden lehetőséget megragadjunk, és jól játszunk.”

Álvaro Morata:”A Juventus egy nagyon jó lehetőség volt arra, hogy fejlődjön. Ugyanúgy, ahogy nekem is. Egy patinás, nagyon jó klub. Úgy gondolom, nagyon sokat fejlődött. Most pedig ismét hazatért, és jól érzi magát. Felkészült a szezonra, sokat dolgozott és hallatja magát. Ez a legfontosabb dolog.  

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
ÁLTALÁNOS
previa-supercopa-europa-real-madrid-vs-sevilla-fc

Leave a Reply