las_palmas-_real

Tartsuk meg az első helyet… Előzetes: Las Palmas – Real Madrid

A spanyol labdarúgó bajnokság 6. fordulójának szombati játéknapján a fővárosiak a Kanári-szigetekre látogatnak, ahol a Las Palmas csapata várja őket az Estadio Gran Canariában.

A Las Palmas a hétközi fordulóban a Real Sociedad vendégeként léptek pályára, ahol egy 4-1-es vereségbe szaladt bele Setien együttese. A Kanáriknak a lehető legrosszabbul kezdődött a találkozó: Willian José rögtön az első percben betalált, amivel a hazaiak megszerezték a vezetést. A 21. percben aztán jött az újabb csapás: Boatenget kezezés miatt egyből piroslappal jutalmazta a játékvezető, ráadásul Carlos Vela a megítélt bűntetőt is értékesítette, így már kettővel húztak el a baszkok. Az első félidőben még egyszer sikerült mattolni a vendégek védelmét: ezúttal Zurutuza vette be Varas kapuját, így egy sima 3-0-val vonulhattak pihenőre a csapatok. A második játékrész 8. percében Montero játékvezető ismét a büntetőpontra mutatott. Most Willian José állt oda, aki magabiztosan értékesítette azt, majd 3 perccel később jött a szépítés: Tanausunak sikerült meglőni a találkozó utolsó gólját.

A madridiak a hétközben a Villareal csapatát látták vendégül a Santiago Bernabéuban, ahol meglepetésre 1-1-es döntetlennel ért véget a találkozó. Az első játékrészt nagyon lagymatagon, intenzitás nélkül játszotta Zidane csapata, aminek a 45. percben meg is lett az eredménye: Varane hibázott a saját térfelén, amikor Castillejo lopta el a labdát, bombázott is a kapura, ám Ramos keze a tizenhatos vonalán útban volt, így a játékvezető büntetőt ítélt. Bruno állt oda, aki egy meglepően pimasz mozdulattal vette be Casilla kapuját. A félidőre 1-0-s vendég vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok. A második félidőben sikerült felpörögnie a Blancóknak, és a 47. percben az egyenlítés is összejött Sergio Ramos fejesének köszönhetően. A vezetést jelentő gólt azonban nem sikerült megszerezni, így a Sárga Tengeralattjárók egy ponttal mehettek haza a Bernabéuból.

Mind a két oldalon törhetik a fejüket a vezetőedzők a hiányzók miatt: hazai oldalon biztosan lép pályára Bigas és Lemos, akik sérüléssel bajlódnak, valamint Boateng sem, akit a Sociedad elleni hétközi mérkőzésen küldtek idő előtt zuhanyozni. A madridiak oldalán Casemiro, Marcelo és Pepe is sérülés miatt kénytelen kihagyni a találkozót.

A Real Madrid keretébe ismét ott találjuk Keylor Navast, ennek ellenére a mai találkozón valószínű, hogy még Kiko Casilla fog szerepelni. A védelem jobb szélén szinte biztosan Carvajal fog szerepelni, aki a Villareal ellen csereként szállt be a sérülést szenvedő Marcelo helyett, ám a brazil helyét honfitársa, Danilo vette át. A brazil tökéletesen pótolta Marcelot, ezért valószínű, hogy ma is őt láthatjuk azon a poszton szerepelni. A két belső védő ezúttal is Sergio Ramos és Raphael Varane lesz. A spanyol védő eddigi karrierjének legjobb szezonkezdetét tudhatja magáénak, hiszen eddig 7 tétmérkőzésen 3 gólt szerzett, aminek köszönhetően vezeti a házi góllövőlistát (UEFA Szuperkupával együtt – a szerk.). Luka Modric, a madridiak motorja visszatérhet a kezdőbe, miután Zidane a rotálás végett kihagyta a keretből a hétközi fordulóra. A horvát két párja ezúttal Isco és James lehet. James az elmúlt két mérkőzésen jól szerepelt, ezzel alighanem meggyőzve a francia szakvezetőt. A támadószekció ezen az összecsapáson is a BBC alkotta hármas, azaz a Bale, Benzema, Cristiano trió lehet.

A madridiaknak kötelező a ma esti győzelem, ugyanis ha ez nem sikerül, egy esetleges Barcelona (16.15-től a Sporting otthonában lépnek pályára) győzelem letaszíthatná a Királyaikat az élről, és az ősi rivális venné át azt. 20.45-től kemény összecsapás vár Zidane együttesére. Bízzunk a mesterben és a srácokban, hogy sikerül feledtetni velünk a hétközi botlást, és magabiztos játékkal vihetjük haza a három pontot. Hala Madrid!

Várható kezdőcsapat:
Real Madrid: Kiko Casilla – Carvajal, Varane, Ramos, Danilo – Isco, Modric, James – Bale, Benzema és Cristiano Ronaldo

Las Palmas – Real Madrid, La Liga 6. forduló
2016. szeptember 24. 20:45
Helyszín:
Las Palmas, Estadio Gran Canaria
Tv: Sport2

Talán ezek is érdekelhetnek:

Leave a Reply