zidane-nem-tagit

Zidane nem akar változtatni

A Real Madrid szombaton csupán 1-1-es döntetlent tudott összehozni a Levante ellen. A csapat már az előző fordulóban sem tudta vetélytársát megverni, ugyanis 2-2 lett a mérkőzés eredménye a Valencia ellen. Zidane-t nagyon sok kritika érte a sűrű rotálás miatt az első három mérkőzés eredménye miatt, ám ő nem tágít, a következőket nyilatkozta a Levante elleni mérkőzés után:
 
„Nem játszottunk jól az első félidőben. Hiába alakítottunk ki több helyzetet a szünet után, nem használtuk ki a lehetőségeinket. Természetesen fájó, hogy három forduló alatt már négy pontot veszítettünk el, de az élet nem állt meg. Hosszú és fárasztó az idény, szükség van a labdarúgók pihentetésére, éppen ezért nem változtatok a rendszeremen. Folyamatosan tanulok edzőként ezekből az összecsapásokból, ahogyan a játékosaim is fejlődnek hétről hétre.”
 
 

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
real-madrid-vs-levante
ÁLTALÁNOS
benzema-csapatkapitany

Leave a Reply