1

Jesé visszatérhet a Las Palmas csapatához

A Real Madrid korábbi támadója, Jesé Rodríguez visszatérhet Spanyolországba, a Las Palmas csapatába. A MARCA értesülései szerint mind a két fél nyitott ismét a közös munka iránt, annak ellenére, hogy a 2016/17-es szezonban Jesé nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 16 mérkőzésen mindösszesen 3 gólt szerzett. 

A lap forrásai szerint a 24 éves spanyol támadó már felbontotta a 2018. június végéig érvényes szerződését az angolokkal. A Stoke City 2017 nyarán, egy évre kölcsönözte a Paris Saint-Germaintől. A francia fővárosi alakulattal a jobblábas játékosnak 2021. június 30-ig van érvényes megállapodása, azonban egyelőre szinte biztosnak tűnik, hogy a PSG jövőbeni terveiben nincs helye.

Annak, hogy Jesé ismét visszatér a Kanári-szigetekre játszani, családi okai is vannak. 2017 júniusában koraszülöttként jött világra harmadik gyermeke, Nyan, aki sajnos azóta is küzd egy, a sajtó számára nem publikus betegséggel. A baba egy Las Palmas-i kórházban harcol az életéért. Állapota az utóbbi hetekben a médiahírek szerint romlott. 

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
celta-vigo-vs-real-madrid
ÁLTALÁNOS
2

Leave a Reply