12

Változás kell! Előzetes: Real Madrid – Villarreal

A spanyol bajnokság 19. fordulójában a Real Madrid a Villarrealt fogadja a Santiago Bernabéuban

A Királyi Gárda ma esti ellenfele nem kezdte jól az évet. A Sárga Tengeralattjárók a Legánes ellenében kiestek a kupából, 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal jutott tovább a kiscsapat. Ráadásul a bajnokságban is döntetlent játszottak a Deportivoval, továbbá elvesztették legeredményesebb csatárukat, Cédric Bakambut, akit a kínai Beijing Guoan együttese vásárolt meg 40-60 millió euró körüli összegért.

A madridiak a hétközben bebiztosították továbbjutásukat a Numancia ellen. Az idegenbeli 3-0-s győzelem tudtában komoly tét nélkül léptek pályára a fiatalok. Ez meg is látszott a csapat teljesítményén, noha nem mintha eddig elkápráztattak volna minket, így Lucas Vázquez két találatának köszönhetően (első duplája a felnőtt csapatban) 2-2-re végeztek a Bernabéuban.

A Villarreal jelenleg négy pontra van a negyedik helyezett fővárosiaktól. A Deportivo elleni döntetlen előtt két győzelmet tudott felmutatni a csapat: a Valenciát és a Celtát is 1-0-ra verték, ez a Realnak nem jött össze idén, hiszen mindkét gárdával 2-2-re végeztek. Javi Calleja csapata a tíz idegenben lejátszott összecsapáson 4 győzelmet, 4 vereséget és két döntetlent tud felmutatni, amihez 10 lőtt és 14 kapott gól párosul.

A Barcelona elleni vereséget követően azt vártuk, hogy a csapat megrázza és összeszedi magát 2018-ra, azonban ez nem történt meg. Eddig az idei teljesítmény is nagyon pocsék. A Numancia elleni odavágót 3-0-ra húzta be csapat, majd döntetlen a Celta elleni bajnokin, végül szintén egy döntetlen, igaz, ez most elég volt a továbbjutáshoz, de ez akkor is édeskevés. A csapat igencsak kilátástalan helyzetbe került, hiszen a bajnokságról gyakorlatilag le lehet mondani, a BL-ben a PSG vár ránk, de még a kupában is csak a szenvedés megy.

A Blancók kezdője a hétközi kupameccshez képest egy az egyben kicserélődhet, tehát jön a „Gála-kezdő”. A kapuban ismét a Costa Rica-i falé, azaz Keyloré a főszerep. A védelem jobb oldalára visszatér Carvajal, aki letöltötte egy meccses eltiltását, amit még a Barcelona ellen szedett össze. Varane kezdése biztosra vehető, társa ezúttal is Nacho lehet, ugyanis kapitányunk továbbra is sérüléssel bajlódik. A balbekk pozíciójában sem lehet kérdés, jön Marcelo. Valószínűleg a középpályán sem lesz meglepetés, hiszen Marcos Llorente és Dani Ceballos is kimaradt a keretből, így a megszokott négyes tevékenykedését figyelhetjük.

Benzema továbbra sem bevethető, a jó formában visszatérő Bale azonban igen. A walesi a Celta elleni összecsapáson két gólt is szerzett két perc leforgása alatt, de ez is kevésnek bizonyult a győzelemhez. Bale mellett ezúttal is a pocsék formában lévő Ronaldo rohamozhat. Kérdéses, hogy mennyi sikerrel.

Itt vagyunk január, és a bajnoki szezon felénél, a csapatnak pedig ideje lenne mutatni valamit. Ez azonban addig nem történik meg, amíg ilyen ötlettelen játékot tudnak csak felmutatni. Komoly változásra van szükség, hiszen a PSG elleni találkáig alig egy hónap van hátra, és így abból nem sül ki semmi jó. Persze, ilyen rövid idő leforgása alatt nem lehet új alapokra fektetni a csapat játékát, ez a meccs azonban annyira jó lesz, hogy elindítson egy esetleges nyerő szériát, ami reméljük meg is történik. Ne adjuk fel, fel a fejjel, és húzzuk be! Hala Madrid!

Real Madrid – Villarreal, La Liga 19. forduló
2018. január 13. 16.15
Játékvezető:
Undiano Mallenco
Helyszín: Madrid, Santiago Bernabéu
TV: Sport1

Várható kezdőcsapat:
Real Madrid:
Keylor Navas – Carvajal, Varane, Nacho, Marcelo – Casemiro, Kroos, Modric, Isco – Cristiano Ronaldo és Bale

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
spanyol-kupa
ÁLTALÁNOS
1
Conte meglepő szavai

Leave a Reply