Site icon Madridista.hu

A Real Madrid krízise

001

Az AS munkatársai összeszedték azt a kilenc lehetőséges okot, ami a Királyi Gárda krízishelyzete mögött lakozik. Lássuk…

Már hetekkel ezelőtt is éreztük és tudtuk, hogy hatalmas csoda kellene ahhoz, hogy a Real Madrid versenyben maradjon a bajnoki címért. Hétről hétre láttuk a szenvedést, de kitartottunk (ezután is kitartunk –a szerk.). Azonban a hétvégi, hazai pályán elszenvedett vereség az ellen a Villarreal ellen, – aki ezidáig nem tudta bevenni a Bernabéut – valószínűleg sokaknál kiverte a biztosítékot. Az AS kilenc lehetséges okot szedett össze, hogy mi is lehet a pocsék szereplés hátterében.

Hazai pályán elhullajtott pontok
Abban az esetben, ha csak a hazai pályán lejátszott mérkőzéseket vennénk figyelembe a bajnoki tabellán, a Real Madrid a hatodik pozíciót foglalná el, egyszinten az Eibarral. A Blancók öt mérkőzést zártak győzelemmel a Bernabéuban két döntetlen (Valencia, Levante) és három vereség (Betis, Barcelona, Villarreal) mellett. 2009 májusa óta ez az első alkalom, hogy a Real Madrid két egymást követő hazai bajnokit bukott el (Barcelona, Villarreal).

Csatárok gólképtelensége
A liga történetében még soha nem fordult elő, hogy a Real Madrid legjobb gólszerzője 18 mérkőzésen mindössze négy találatig jusson. Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Isco és Marco Asensio egyaránt négy találatig jutottak, és egyikük sincs ott a liga legjobb 25 gólszerzője között. A madridiak kilencese, Karim Benzema csak kétszer tudta mattolni az ellenfél védelmét.

Bale sérülései
A Real Madridnak a szezon első felében egy olyan játékost kellett nélkülöznie, aki szerves része a csapat összetételének. A walesi kilenc bajnokit hagyott ki sérülés miatt. A Klasszikuson is csak cserként léphetett pályára.

Marcelo formahanyatlása
A brazil bekknél láthatóak a fáradtság jelei, ez pedig ráteszi bélyegét a pályán nyújtott teljesítményére. Theo Hernández érkezésével azt hihettük, hogy Marcelo válláról valamelyest lekerülnek a terhek és többet pihenhet, de nem ez történt. Továbbra is a brazil az elsőszámú választás, míg vetélytársa alig kapja meg a lehetőséget. Marcelo pocsék teljesítményéről ad bizonyosságot az is, hogy a Villarreal ellen 16 beadással próbálkozott, amiből csupán három ért el a társakig. Gyenge teljesítmény.

Zidane továbbra sem reagál
A mester továbbra is továbbra elkötelezi magát a megszokott kezdőnél. Marcelo, Kroos, Modric és Benzema is volt pocsék formában, ám mindegyikük megtartotta kezdőtagságát. Zidane többször is kijelentette, hogy nincs szüksége senkire, nem tervez újabb igazolást, miután nyáron is nemet mondott egy új csatár megszerzésére. Most ennek fizeti az árát.

Gyenge nyári igazolások
Theo Hernández (713 perc), Jesús Vallejo (449 perc), Marcos Llorente (528 perc), Dani Ceballos (531 perc) és Borja Mayoral (527 perc) azok a játékosok, akik eddig a legkevesebb lehetőséget kapták a szezonban. Zidane mindössze a Spanyol Kupában adta meg nekik a lehetőséget, de mégsem azon a szinten, ahogy tavaly Pepének, Jamesnak és Moratának.

Eltűntek a kései gólok
A 2016-17-es szezonban a Real Madrid arra specializálódott, hogy az utolsó percekben is képesek voltak megfordítani a mérkőzést. Jöttek a kései gólok, a kései gólok mesterétől, Sergio Ramostól. Ebben a szezonban a Real Madrid az áldozat. A Villarreal a 88. percben szerezte meg a mindent eldöntő találatot, míg a Királyiak az idei kiírásban a 86. perc után még szereztek gólt.

El Clásico
A Barcelona 3-0-ra győzte le a Bernabéuban a Blancókat, ami jelentőst csapást mért a madridiak moráljának. Zidane azon döntése, hogy Kovacicot küldte pályára védelmi szerepben, nem pedig azt az Iscot, aki mögött ott állt egy egész szurkolótábor, és mert a támadások építésénél hatalmas szerepe lett volna a spanyol mágusnak.

Fókuszban a Szuperkupák
A Real Madrid előbb a Manchester Unitedet győzte le az Európai Szuperkupában, majd a Barcelona elől kettős győzelemmel halászta el a Spanyol Szuperkupát. Úgy tűnik, hogy az előszezon során csupán erre a két döntőre összpontosítottak, jelenleg pedig botrányos formát produkálnak.

Exit mobile version