z01

Zidane: „Meg kell mutatni, hogy többet akarunk”

A Real Madrid francia trénere a Levante elleni idegenbeli bajnoki előtt állt a sajtósor rendelkezésére és válaszolt kérdéseikre

„Minden játékkal történelmet írunk, ez is egy fontos mérkőzés számunkra. Az utolsó két győzelmünk után szeretnénk összpontosítani, készen állva mindenre. Úgy érzem jó héten vagyunk túl, hála a jó edzéseknek.”

„Az elsőtől az utolsó pillanatig koncentrálnunk kell. Fizikailag, védekezésben és támadásban már eléggé szilárdak vagyunk. Minden szempontból javulunk, de ami jelenleg aggodalomra ad okot, az a koncentráció szintje.”

A csapat
„Együtt kell maradnunk a nehéz időkben is. Azt gondolom a játékosaim mindig is elkötelezettek voltak. Hiszek a csapatomban, ahogy eddig is tettem. Minden alkalommal elmondom nekik, hogy kemény munkával tudják ezt visszafizetni nekem. Tudjuk, hogy ez még nem a vég.”

A PSG elleni összecsapás
„Ha a játékosok edzésen beszélnek róla, nem mondok mást. A legfontosabb számomra, hogy csak a legközelebbi mérkőzésre figyeljek. Erre kell most összpontosítanunk. Természetes, hogy a játékosok megosztják gondolataikat egymással, hiszen nap mint nap együtt dolgoznak, de biztosítom önöket, hogy mindannyian erre a mérkőzésre fókuszálnak.”

BBC
„Szeretem az összes játékosomat, és szeretem a különböző szisztémákat is. Mindig megváltoztatom a rendszert, három különböző módon is tudunk játszani. Nem találok ki semmit, játszhatunk más játékosokkal is, és más lehetőségeket is használhatunk. A legutóbbi BL döntőben gyémántot alkottunk. Amikor mindhárman egészségesek, a legjobb megoldás ha Gareth jobbon, Ronaldo balon, Benzema pedig középen szerepel.”

Isco
„Nem hiszem, hogy sokat változott. Továbbra is keményen dolgozik, tudván, hogy milyen fontos számunkra. Rengeteg meccsünk van, és Isco a részese ennek. Most rajta van a hangsúly, de később majd Asensión és Ceballoson lesz. Önök beszélnek ezekről a dolgokról, de én dolgozom a csapattal. Én tudom, hogy milyen kemény dolgoznak, készek mindent megadni amikor szükséges.”

A hét
„Sokáig nem éreztem úgy, hogy ez egy tökéletes hét lenne. Néha egy ilyen hétre van szükségünk. Az a terv, hogy mindent megtegyek az edzésen. Néha hosszabb edzéseket tartunk a normálisnál, hogy ellenőrizzük az ellenállást és az intenzitást.”

„Ha egy hosszú héten vagy túl, az a legjobb ha folytatod a munkát. Például az első évemben egy egész hetet a fizikai javulásnak szenteltünk. Mindent megvizsgáltunk: erő, ellenállás, sebesség. Minden egyes nap készen állok arra, hogy a lehető legjobb teljesítményt tudjam nyújtani az edzéseken és a mérkőzéseken.”

A Bajnokok Ligája és a jövője
„Mindössze annyit teszek, hogy mindent beleadok ebbe a szezonba, és felkészülünk az újabb bajnokikra. Izgatottak vagyunk a BL miatt, a Real Madrid rengeteg ilyen trófeát nyert már meg, és a következőt is el szeretnénk hódítani, ahogy mindig.”

Ramos és Isco
„Nincsenek kérdések. Mindketten a csapattal lesznek. Ki kell várni, hogy lássuk melyikük fog játszani.”

A fejlesztési szempontok
„Egy kicsit mindenben fejlődnünk kell. A legfontosabb mostantól az, hogy mindent meccset komoly intenzitással megnyerjünk, és nem csak a PSG ellenit, hanem mindegyiket.”

Modric védelme
„Köszönöm Luka szavait. Ismerem az edzők mindennapos munkáját. Amikor a dolgok rosszul mennek, a változtatásokról beszélnek. De ez nem akadályoz meg abban, hogy folytassam a munkámat.”

Motiváció
„Ha csak a PSG-re gondolunk, az rossz. Tudjuk, hogy már nagyon közel van az összecsapás, vissza kell szereznünk az önbizalmunkat, és folytatni kell ezt a módszert. Két bajnokin rúgtunk 11 gólt, és csak egyet kaptunk. Ha jól csináljuk a dolgokat, meg van az esély, hogy megnyerjük a meccseket. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a legjobbat hozzuk ki a bajnokságból.”

Cristiano
„Még mindig a csapattal van. Mindig többet kérünk tőle, mert a csapat egyik meghatározó tagja. Amikor egy meccs véget ér, mondhatjuk, hogy Cristiano lehetett volna jobb is, de én elégedett vagyok vele. A pozitívumokra kell összpontosítanunk. Nem nézek vissza, csak a következő mérkőzés foglalkoztat. A múlt héten a Mestallában 4-1-re tudtunk nyerni, most itt a lehetőség megmutatni, hogy még többet akarunk.”

Bale
„Az a lényeg, hogy folyamatosan lehetőséget kapjon. Ha látjuk, hogy gyorsan és eredményesen játszik, akkor lehet egy másik játékos is. Amikor a csúcson van, meg tudja teremteni a különbséget. A közelmúltban fontos gólokat szerzett, amikor megkapja a labdát, rendkívüli dolgokra képes.”

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
1
ÁLTALÁNOS
zizouoo

Leave a Reply