Site icon Madridista.hu

Mariano: „Neymar nagyszerű lenne Madridban”

mariano

Mariano az AS-nek adott egy hosszabb hangvételű interjút, amelyben említést tesz Neymarról, a Real-PSG párharcról, és a vb álmairól

Hogy mennek a dolgok Lyonban?
„Jól, igazán jól érzem magam itt. Hálás vagyok ennek a klubnak mindenért, hogy idehoztak Franciaországba. Remélem, hogy a dolgok továbbra is ilyen jól mennek.”

14 gólt szereztél eddig. Nem rossz visszatérés…
„Igaz, jól alakulnak a dolgaim. A csapat továbbra is versenyben van a bajnokság megnyeréséért. Remélem, hogy továbbra is ebben a formában tudok játszani.”

„A klub célja, hogy visszatérhessen a Bajnokok Ligájába, és a végsőkig küzdünk a céljaink eléréséért.”

Meglepett a saját formád?
„Őszinte leszek, egy kicsit igen. Nem tartom normálisnak, hogy rögtön az első szezonban minden ilyen jól menjen.”

Miért döntöttél a Lyon mellett?
„Akkor döntöttem el, hogy elhagyom Madridot, miután beszéltem Zidanéval és az elnökkel is. Az edző azt mondta nekem, hogy Lacazette távozásával megkaphatom az esélyt, hogy megmutassam mit tudok, és gólokat lőjek.”

„Mindannyian úgy döntöttünk, hogy számomra az lenne a legjobb, ha megkapnám a megfelelő játékmennyiséget és bizalmat, hogy megmutassam mit is tudok valójában. Lyonba jöttem, játszok, és megmutatom a képességeimet. Megmutatom mindenkinek, hogy meg tudom csinálni.”

Oda lett a bizalom Madridban a kevés lehetőség miatt?
„Ez sokkal bonyolultabb, amikor nem lépsz pályára. De ez egy ilyen helyzet volt. Ha egy olyan nagy klubban játszol, mint a Real Madrid, akkor minden egyes nap a legjobbat kell nyújtanod, és a legjobbat tudod megtanulni.”

Frusztrált voltál Madridban?
„Nem nevezném frusztrációnak. Tudtam, hogy nem lesz sok lehetőségem Madridban. Elköteleztem magam, hogy tanuljak és harcoljak minden edzésen, hogy később egy jó csapathoz távozhassak.”

Zidane volt a kulcs abban, hogy Franciaországba szerződtél?
„Azt mondta nekem, hogy képes vagyok arra, hogy a Lyonban játszak, és megmutassam mire vagyok képes. Sok sikert és sok szerencsét kívánt nekem. Beszélt nekem a Lyon és a francia bajnokság erősségéről, és hogy ez egy jó lehetőség a fejlődésem szempontjából.”

Keserűen érzed magad, hogy nem kaptál több lehetőséget?
„Egyáltalán nem. Nagyon hálás vagyok mind Madridnak, mind pedig az edzőnek azokért a lehetőségekért, amelyeket kaptam.”

Mit mondasz a korábbi társaidnak Madridban a jelenlegi helyzetről?
„Rossz formán mennek keresztül, de a Real Madrid az a Real Madrid. Egy nagyszerű csapat, és a Bajnokok Ligájában még mindig versenyben vannak.”

Megnézed a madridi meccseket?
„Természetesen. Nagyon szeretem nézni őket.”

Néhányan azt mondják, hogy meggyengült a csapat a távozók miatt, téged is beleértve…
„James, Morata, Pepe és én is távoztunk. De jó játékosokkal sikerült megerősíteni a csapatot. Csak rossz formában vannak, ennyi az egész.”

A ti esetetekben azt mondják, hogy a góljaitok hiányoznak Madridból…
„Nagyra értékelem, hogy rólam beszélnek az emberek. Nagyon boldoggá tesz, ez egy jó jel.”

Hogy eloszlassuk a kételkedéseket, van visszavásárlási záradék a szerződésedben?
„Nem, nincsen. Tudom, hogy Madridban van a jogok egy bizonyos százaléka, de teljes mértékben a Lyon játékosa vagyok.”

Mi történik Benzemával?
„Úgy gondolom, ugyanúgy dolgozik ahogy azt eddig is tette. Jól játszik, és jól veszi ki a részét a csapatjátékból, mindig ezt mondom. Benzema egy csodálatos csatár.”

Mi a helyzet Cristianóval? Az emberek őt is sokat kritizálják.
„Cristiano az Cristiano. Az utóbbi időben sokat beszélnek róla, hogy nem a legjobb formáját mutatja, de ha két gólt szerez a PSG ellen, akkor újra Cristiano lesz. Nem lehet többet mondani róla.”

Nem sokáig kell várni, és itt lesz a Real Madrid – PSG párharc a Bajnokok Ligájában. Nézni fogod?
„Természetesen. Otthon fogom nézni Lyonban.”

Mit gondolsz, hogy alakul az összecsapás?
„Azt hiszem a Madrid a favorit, hiszen ők a címvédők. Továbbá át vészelik a jelenlegi helyzetet, és megmutatják az igazi arcukat.”

Neymar komoly veszélyt okozhat?
„Neymar egy ragyogó játékos. Igaz, hogy sok pénzt fizetnek neki, de minden alkalommal megmutatja, hogy milyen nagyszerű futballista.”

Arról beszélnek, hogy Madridban komoly érdeklődést mutatnak iránta. Teljessé tenné a madridiakat?
„Teljes mértékben. Ahogy az előbb is mondtam, ő egy nagyszerű játékos. Nagyszerűen szerepelne Madridban.”

Mi a helyzet Mbappéval?
„Neymarhoz hasonlóan ő is egy kiváló játékos, és ezt folyamatosan bizonyítja. Hihetetlen dolgokat tesz első szezonjában a PSG-ben. Még mindig rendkívül fiatal, nagyszerű potenciál van benne.”

Ott van még Edison Cavani is. Ő az a tipikus 9-es akire felnézel?
„Figyelemmel követem mit csinál, ahogy minden nagyszerű gólszerzőt. Kétség sem férhet hozzá, hogy egy hihetetlen „gyilkos”.”

Kik azok a támadók, akikre felnézel?
„Ronaldora a mai nappig folyamatosan felnézek, de ott van még Eto’o és Ronaldinho is. Mindegyiküket figyelemmel követtem.”

Azt beszélik, hogy behívnak a nemzeti csapatba…
„Nagyon remélem. Egy álmom válna valóra, ha magamra ölthetném azt a mezt, és játsszak a La Roja-ban.”

Lopetegui és csapata figyelemmel követ téged…
„Igen, én is ezt hallottam. Hálás vagyok, hogy követnek engem.”

Kicsit szerencsétlen a helyzeted, hiszen nagyszerű támadókkal kell felvenned a versenyt…
„Úgy, ahogy mondja. Nagyszerű játékosok egytől egyig. Morata, Diego Costa, Iago Aspas olyan támadók, akik évek óta rengeteg góllal veszik ki részüket a sikerekből.”

Néhány hónap múlva kezdődik az oroszországi Világbajnokság. Ott látod magad?
„Nos, én csak arra gondolok, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a klubomért, ezzel pedig lehetőségem nyílhat a válogatottra is. Ez olyan valami, amire gyerekkorom óta álmodom.”

Exit mobile version