Site icon Madridista.hu

A Real Madrid más csapat a BL sorozatában

cr

A Real Madrid teljesen másik arculatát mutatja meg a BL sorozatban. Az utolsó esély ebben a sorozatban lakozik.

A Real Madrid idei bajnoki szereplése nem vethet árnyékot a Bajnokok Ligája sorozatára. A gárda már 12 BL címmel rendelkezik és a történelem során is láthatjuk, hogy prioritást élvez ez a sorozat a többivel szemben. A BL címvédő Real Madrid utolsó szalmaszála a szezon szebbé formálására a holnapi, PSG elleni ütközet. Zidane számára is létfontosságú mérkőzés lehet, ezért is gondoljuk, hogy a csapat tagjai mindent be fognak vetni majd, hogy győztesként hagyják el a Santiago Bernabéut.

A Bajnokok Ligáját figyelembe véve a Real Madrid rendelkezik a leghatékonyabb passz mutatóval. A Real Madrid – ha maradunk a statisztikai elemzésnél – többet passzolt a Bajnokok Ligája idei kiírásában, mint a PSG az egész versenysorozatban és a helyzetkihasználás terén is a második helyen mozog a csapat. Ezek előrevetítik azt, hogy a sarokba szorított gárda, azaz a Real Madrid karmait élezve ugrik majd a PSG torkának. Kérdés, hogy ezt a vendégek mennyire fogják tolerálni. Emlékezzünk csak a tavalyi kiírásban szereplő Barcelona-PSG mérkőzésre, ahol a PSG csapata meglepetésre a nagy előny birtokában is, amelyet az első mérkőzésen szerzett, kiesett a sorozatból

H minden megfelelően alakul, akkor egy nagy riválist győzhet le a Real Madrid és kozmetikázhat egy kicsit a szezonján. Ehhez persze szükséges egy jó formában lévő Ronaldo is, aki a BL történetének legeredményesebb játékosa.

Mi mindent kiveséztünk már. A színpad a játékosoké.

Exit mobile version