raul0

Raul: „Parázs hangulat lesz Párizsban”

A Real Madrid egykori kapitánya Monacoban vesz részt a Laureus-díjátadó gálán, de idejéből azért futotta egy hosszabb hangvételű interjúra

Mit gondol, a hazai pályán elért 3-1-es győzelem elegendő ahhoz, hogy a Real Madrid ott legyen a negyeddöntőben?
„A PSG az egész sorozatban esélyesként indult. Ahogy a Real Madrid is. Egyikük azonban most búcsúzik. Ez egy jó eredmény a madridiaknak, de semmi nem dőlt még el. A PSG számára a visszavágó lesz az év meccse. Parázs hangulat fogadja majd a csapatokat. Ők is nagyszerű játékosok, egytől egyig. A Real Madrid azonban mindig felpörgeti magát az ilyen típusú mérkőzésekre, és rendszerint jól is teljesítenek ilyenkor. Bíznunk és reménykednünk kell, bár egyáltalán nem lesz egyszerű.”

Melyik csapat jut majd tovább?
„A Real Madrid. Persze türelmesnek kell lennünk, és majd meglátjuk, de nagyon remélem, hogy a Madrid lép a következő körbe.”

Mit gondol a Zidane-hatásról?
„Fantasztikus. Csak két éve van a csapat élén, és már kétszer megnyerte a Bajnokok Ligáját, és még számos másik trófeát. Egy edzőtől nem igazán lehet többet kérni.”

A Real Madridnak van félnivalója a Neymar, Cavani, Mbappé hármastól?
„A PSG egy nagyszerű csapat, de nem csak ők vannak. Ott van még Di Maria, Verratti, Draxler… Nem szabad csak egy-két játékost kiemelnünk.”

Gondolja, hogy a madridiak sikerkorszaka a végéhez közeledik? Hogyan újítaná meg a csapatot?
„Nem hinném, hogy itt a vége. Az értékelésre csak a szezon végén kerül majd sor. Igaz, nem mindennapi idény, amit jelenleg futnak. A LaLiga elsőség messze van, a Kupából sajnos kiestek, de itt van még a Bajnokok Ligája. Objektívan kell a csapatra tekinteni. Meg kell mutatnunk a játékosoknak, hogy továbbra is hiszünk bennük. Még mindig sok örömet okozhatnak nekünk.”

Ön szerint miért két, teljesen más arcát látjuk az idei Real Madridnak?
„Ez egy olyan é volt, amikor… igazából erre senki nem tudja a választ. Úgy kezdték a szezont, hogy nyertek három trófeát, hiszen a bajnoki elsőségért csak később kapták meg. Messze még a bajnokság vége.”

Ezzel azt akarja mondani, hogy van még esélyük megnyerni a bajnokságot?
„A bajnoki aranyért folyó küzdelem ott van a Barca és az Atlético előtt is. Ők ugyanúgy küzdenek érte, mint mi. Amivel elégedettek lehetünk az az, hogy az elmúlt néhány meccsen végre úgy játszott a csapat, olyan játékot mutattak be, amit az előző években megszoktunk.”

Ha a PSG kiejtené a Real Madridot, katasztrófa lenne ez a szezon?
„A csapat már nyert három trófeát, de nyilvánvalóan, ha ez megtörténne, a Real nem egy jó évet tudhatna maga mögött. De ezen már átment a csapat. Én is megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor egy idényben nem nyerünk semmit.”

Mi a helyzet a Real Madrid és a Bajnokok Ligája szoros kapcsolatával?
„Mindenki az mondja: „Vigyázz a Real Madriddal”. És igazuk is van. Az elmúlt két évben kétszer is meg tudták nyerni a sorozatot. A csapat teljességgel megérdemelte az odavágón elért győzelmet.”

Azt szeretné, hogy továbbra is Zidane maradjon az edző Madridban?
„Szerződés köti. De persze, kétség kívül azt akarom, hogy maradjon.”

Megérti azt a nyomást, ami most rá nehezül?
„Úgy gondolom Zidane egy nagyon nyugodt személyiség. Kívülről úgy látjuk, hogy nagy nyomás nehezedik rá, de ez pont olyan, mint játékosként. Természetes, hogy foglalkozna vele.”

Mondta önnek, hogy nyugodt?
„Nem tudom. Mindig látom őt, és nyugodtnak látszik, magabiztosnak. Ez elmond mindent.”

Mit gondol, Piqué gólöröme, ahogy csendre inti az Espanyol rajongókat, ez is része a futballnak?
„Nem igazán tudok erről mit mondani, hiszen ezt én is megcsináltam (nevet). Nagy tisztelettel vagyok a barcelonai emberek iránt, nagyszerű barátaim vannak ott. Úgy gondolom, hogy a labdarúgásban teljesen egészséges a rivalizálás. Minél kisebb jelentőséget tulajdonítunk egy-egy dolognak, annál élvezhetőbb, annál izgalmasabb a játék.”

Az angol klubok komoly erőt képviselnek jelenleg Európában. Melyik csapattal szeretne találkozni a negyeddöntőben?
„Ahhoz, hogy megnyerd ezt a sorozatot, a legjobbakat kell legyőzni. Az angolok idén nagyon erősek. A Madrid talán már a negyeddöntőben összefut egyikükkel, de lehet, hogy csak az elődöntőben, vagy éppen a döntőben. Megmutatták, hogy milyen erősek.”

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
zid0
ÁLTALÁNOS
esp

Leave a Reply