rma-girona

Nem lesz könnyű menet… Előzetes: Real Madrid – Girona

A spanyol pontvadászat 29. fordulójában a Real Madrid hazai pályán fogadja a Girona együttesét

Eltelt egy újabb hét, ismét képernyőn kedvenceink, azonban rossz hír, hogy ezután két hétig szünetel a bajnokság, ugyanis a játékosok válogatottbéli kötelezettségeiknek tesznek eleget, ráadásul vannak, akik nem is keveset utaznak. Habár nem volt hétközi forduló, a Bajnokok Ligája így is hordozott némi izgalmat. Miután a múlt héten Párizsban is legyőztük Emery csapatát, várhattuk a sorsolást. Pénteken erre is sor került. Az a Juventus lesz a Királyiak ellenfele, akit a tavaszi BL-döntőben 4-1-re intéztek el Ronaldoék. De erről a párhracról majd bővebben akkor, ha esedékes lesz.

Hát akkor térjünk is rá a mai meccsre. Az ellenfél katalán, azonban nem a Barcelona és en is az Espanyol, hanem a kistestvérük, a Girona áll a madridiak előtt. A katalóniai kiscsapat remek idényt fut. Jelenleg a tabella hetedik helyét foglalják el 43 egységgel, mindössze két ponttal lemaradva az ötödik pozícióban tanyázó Sevillától, amely 2-1-es vereséget szenvedett a Leganés otthonában (az ötödik hely biztos Európa Liga indulást jelent). Ez pedig azt jelenti, hogy egy győzelemmel meg is előzhetnék őket. Nem kis motiváció, az egyszer biztos.

A Valencia a tegnapi győzelmének köszönhetően – reméljük csupán átmenetileg – átvette a harmadik helyet a Blancóktól, így nincs mese, csak a három pont elfogadható CR-éktől. Az újonc ellen ősszel is kötelező lett volna a győzelem, Isco korai góljai azt sugallta, hogy ez meg is lesz. Öt perc alatt azonban nagyot fordult világ, vele együtt az eredmény is, a katalánok megfordították a mérkőzést. Erre nem jött válasz a fővárosiaktól, az újonc nagy skalpot gyűjtött be.

Zidane nagy valószínűséggel nem sokat variál a kapuban, Keylor Navas élhet a francia bizalmával. A védelemből kimaradt Achraf és Ramos is, így Carvajal a jobb szárnyon, belül a Varane-Nacho duó, míg a baloldalon Marcelo muzsikálhat. Ceballos és Marcos Llorente – ahogy idén már sokszor megtapasztaltuk – ezúttal is kimaradt a francia keretéből, de ott van Kovacic, Modric, Kroos, Casemiro és Isco is. Kovacic az utóbbi időben nagyszerűen helyettesítette honfitársát, azonban ma Lukáé lehet a főszerep, Casemiroval és Tonival kiegészülve.

A támadósor jóval nehezebb dió, mint a védelem vagy a középpálya. Talán egyedül Ronaldo kezdőtagságát nem lehet megkérdőjelezni. A portugál szupersztár ismét kirobbanó formában van, és nem csak a BL-ben, de a bajnokságban is szállítja a gólokat. A keretben ott van még Benzema, Bale, Lucas és Asensio is. A két spanyol (Lucas és Asensio) abszolút meggyőzték a Madridistákat, valamint válogatott szövetségi kapitányát, Lopeteguit is. Azonban valószínű, hogy mindketten a kispadon kezdik a bajnokit, így állhat össze a BBC. Reméljük Bale és Benzema is élni fog végre Zizou bizalmával.

Mindkét csapat előtt ott a lehetőség az előzésre. A katalánok az európai kupaszereplésért küzdhetnek, a madridiak pedig a tabella harmadik fokáért. Meg kell bosszulni azt az őszi fiaskót, nem maradhat annyiban. Szerezzük vissza a harmadik helyet, és küzdjünk becsülettel. Mutassuk meg nekik. Vamos! Hala Madrid

Spanyol Bajnokság, 29. forduló
Real Madrid – Girona
2018. március 18. 20.45
Helyszín:
Madrid, Estadio Santiago Bernabéu
Tv: Sport1

Várható kezdőcsapat:
Real Madrid: Keylor Navas – Carvajal, Varane, Nacho, Marcelo – Casemiro, Kroos, Modric – Bale, Benzema és Cristiano Ronaldo

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
girona_keret
ÁLTALÁNOS
real-madrid-vs-girona

Leave a Reply