Site icon Madridista.hu

Elhunyt Radomir Antić

radomir_antic_meghalt

Hosszan tartó, súlyos betegség után ma meghalt a szerb Radomir Antić, aki az FC Barcelona, a Real Madrid és az Atlético Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője is volt. A 71 éves tréner halálhírét az Atlético Madrid jelentette be.

Játékosként hazájában a Sloboda Uzice és a Partizan Beograd, majd a török Fenerbahce, a spanyol Real Zaragoza és az angol Luton Town csapatát erősítette.

Edzőként 1985-ben a Partizannál kezdett dolgozni, ahol kétszer megnyerte a jugoszláv bajnokságot. A Real Zaragozát 1988-től 1990-ig edzette, majd az 1990/91-es szezon közben átvette a Real Madrid irányítását. Első szezonjában bronzérmes lett a Real Madriddal, a következő szezon közben viszont menesztették annak ellenére is, hogy a tabella élén álltak. Utána a Real Oviedo következett. Majd 1995-ben az Atlético Madrid vezetőedzője lett, amelyet 2000-ig – három időszakban – összesen 189 mérkőzésen irányított. Ezt követően visszatért Oviedóba, majd 2003-ban az FC Barcelona szakvezetője volt. Edzői pályafutása során tehát ő az egyetlen edző, aki az Atlético Madridot, a Barcelonát és a Real Madridot is irányította. Később a Celta Vigo kispadján ült, majd 2008 és 2010 között a szerb válogatott szövetségi kapitánya volt, amelyet kijuttatott a dél-afrikai világbajnokságra. Legutóbb Kínában dolgozott.

Nyugodjon békében!

Exit mobile version